A tajga éghajlata:

A szélsoséges éghajlatú eurázsiai és észak-amerikai tájakat fenyo-oserdo, a tajga borítja. Ezen a területen hosszú, rendkívül hideg a tél és igen rövid, de viszonylag meleg a nyár. Mivel a tavasz és az osz mindössze néhány hétig tart, gyakorlatilag két évszak alakul ki. Az évi hoingás az egész Földön itt a legnagyobb. A kevés csapadék többnyire a nyári hónapokban esik.

A tajga növényvilága:

A tajgában a lucfenyo a leggyakoribb. Az ágain egyesével, surun állnak az alig 2 cm hosszúságú, szúrós, sötétzöld tulevelek. Örökzöldek. Tobozai hosszúak, hengeresek. Fája szép fehér, kérgébol cserzoanyagot állítanak elo. A leghidegebb és legszárazabb területeken a lombhullató vörösfenyofajok terjedtek el. Világoszöld tulevelei csomókban fejlodnek az ágon. Tobozai aprók. Fája vörösbarna, innen kapta a nevét. Jól turi a mostoha körülményeket az erdeifenyo is. A fenyofák között világosabb foltokat alkotnak a lombhullató nyírfák. Hófehér kérgük idovel feketén megrepedezik, ágaik vékonyak, hosszan lecsüngok. Barkavirágzatú egylaki fák. Mivel kora tavasszal - már lombfakadás elott - virágzanak, a virágport akadálytalanul viheti a szél termos virágokra.

A tajga állatvilága:

A hiúz a nagy összefüggo erdoségekben és a bokros területeken, a síkságon és a hegyvidékeken egyaránt otthonos. Eroteljes és fürge macskaféle ragadozó. A legkisebb emlosöktol és madaraktól kezdve az ozig és a fajdokig jóformán egyetlen állat sincs tole biztonságban. Vérszomjas. Többet öl, mint amennyit elfogyaszt. Néha a fákra is felmászik, és onnan les zsákmányára, majd ráveti magát a kiszemelt áldozatra. Érzékszervei igen jók, különösen a hallása fejlett. Hangja eros, rikácsoló, éles. A hiúz bundája nagyon változatos. Más nyáron, mint télen, más a hegyvidéken és a síkságokon. Függ az állat életkorától is. A nostény hiúz kora tavasszal, valamilyen rejtett helyen hozza világra a kölykeit. A kicsinyek születéskor vakok. Az anya legalább egy, de néha két évig is gondozza, óvja oket. A barnamedve nagy testu ragadozó. Általában magányosan jár. Lassú cammogással vagy gyors futással, hatalmas területeket kutat át, keresi a táplálékát. Megeszi a halat csigát rovarokat és a dögöket is. Ha teheti, elragadja a juhot és leüti a szarvasmarhát. Mivel ügyesen mászik a fákra, a madarak fészkét is kifosztja. Zápfogainak felülete elárulja, hogy növényeket is fogyaszt. Nagyon kedveli a mézet és az erdei gyümölcsöket. Amikor a táplálékban szegény tél közeledik, minden medve búvóhelyet keres magának valamilyen csendes zugban, ahol elrejtozhet. Vackát mohával, lomblevéllel kibéleli, és itt pihen a hideg évszakban. Téli álmot nem alszik. A nostény medve a téli rejtekben januárban vagy februárban 2-3 kölyköt hoz a világra, amelyek alig nagyobbak a patkánynál. A bocsok lassan nonek, hároméves korukra fejlodnek ki teljesen. A farkasok a legkülönbözobb környezetben is megtalálják életfeltételeiket. Ragadozók. Vadászataik során nagy területeket járnak be. Az éhes farkasok egyetlen éjszaka folyamán nemegyszer 50 km-es utat is megtesznek. Kóborlásaikban nem akadályozzák oket sem a folyók, sem a kisebb nagyobb állóvizek, mert kitartóan és júl úsznak. Megtámadják a nagyobb emlosöket, például a lovakat, rénszarvasokat, de az egereket és a rovarokat is elfogyasztják. A meleg évszakokban általában egyesével járnak vadászterületükön. A tél közeledtével azonban nagyobb falkákba verodnek össze. Ilyenkor vakmerokké, veszedelmesekké válnak. Félelmetes üvöltésük vagy vonyításuk messzire elhallatszik. Az anyafarkas védett vackot keres vagy készít kicsinyeinek. Két hónapig abban táplálja, tisztogatja, óvja kölykeit. Majd lassanként, fokozatosan szoktatja oket a vadászathoz. A tajga növény és állalvilága is szoros kapcsolatban van egymással.