A 2001-es Mária-forráson megrendezett Honfoglalás Nagytáborunk "hagyatékai"

Józsáné Földesi Anna: Emlékek Mária-forrásról

2001. július 26. csütörtök, Az indulás 

  E reggelen is a cserkész-otthon mögötti parkolónál találkoztunk. Miután felpakoltuk az utánfutóra csomagjainkat, csapatunk nagy része a buszhoz indult, amíg Imre bá', judit és én kocsival mentünk ki Mária-forrásra, hogy mire a többiek fárasztó gyalogtúrájukat befejezik, már elő legyen készítve számukra a "terep". Az idegen környezet miatt, - amint az várható is volt, - Judit egyfolytában utánam loholt, mert attól félt, hogy elhagyom. Végül egy kis "munkát" adtunk neki, így sikerült elterelni a figyelmét, s ettől biztosra vette, nagy segítséget nyújtott a konyhasátor felállításában. Ez egyébként nem is ment olyan egyszerűen, mint ahogy az először látszott. Én már többször majdnem feladtam, de Imre bá' addig ügyeskedett, amíg el nem készültünk.
  Hamarosan birtokba is vettem a konyhát és hozzákezdtünk teát főzni, amivel az érkezőket kívántuk fogadni, - hadd melegedhessenek föl - ugyanis az idő nagyon hűvösre fordult. Mire a fiúk "befutottak" eleredt az eső is. Emiatt a sátorállítással várni kellett. Néhányan viccelődve az angolvécét hiányolták, így Zotya azt javasolta, az illúzió érdekében szereljenek fel egy madzagot lehúzónak
  Szerencsére a későbbiekben kisütött a Nap és a cserkészeink nekiláthattak sátoraik felverésének. Amíg ők serénykedtek, én főzni kezdtem. Az első napon gulyásleves volt a "menü". Ehhez a legnagyobb lábast készítettük elő, s közben azon gondolkodtam - mivel még nem főztem 13 fő részére, - mennyi lenne az elegendő mennyiség. Bata imi azt tanácsolta, öntsük tele az "edénykénket" vízzel, így a mennyiség olyannyira elég lett, hogy még a vacsora is gulyás lett. (E miatt nem panaszkodott senki, én egy kicsit mégis féltem, mi lesz itt egy hétig.)


július 28 szombat

  szomorúan ébredtünk: ez volt az első nap apa nélkül. Igyekeztem Vikit felvidítani, s hál' Istennek a délelőtti program is érdekesnek bizonyult. Ez egy kicsit lefoglalta gondolatainkat. Imre bá' barcikáról kihozta Oravecz imre urat, aki a művészeti iskola fafaragó szakköreit tartja, hogy a   fiúkat megismertesse a fafaragás rejtelmeivel egy foglalkozás keretében. Ekképpen "kutat is áshattunk" - gémeskút formájában, - ami persze csak makettnyi nagyságú volt. A fiúk fúrtak faragtak, kis idő múlva már kész remekművek álltak az asztalon. Az oktatónak különösen tetszettek Sanyi és Peti díszítő elemei, s azt is örömmel nyugtázta, hogy mindenki figyelembe vette az összhatást a gémeskutak környezetének kialakításánál. az idő eközben elszaladt, így Imre bá'-ék visszaindultak a városba, ahová én is elkísértem őket, mivel a rossz idő miatt úgy éreztem, Juditnak kevés lesz a vastag ruha. Emiatt a késő délutáni programról le-maradtam. Visszafelé a táborba, megálltunk Mályinkán és a-míg Imre bá' a gázpalackot kicserélte, én a boltban édesség után kutattam, amit vacsora után előhalásztam a zsebemből, azt mondván, az a "Sámán" varázslata által került hozzám.
  Este Ági, Viki és én voltunk őrségben. Ági szakszerűen elő-adta, hogy mi a teendő, ha megtámadnak minket a "besenyők". igyekeztem egy kicsit finomítani a dolgokon, hogy Viki ne-hogy megijedjen, de Ági nem vette a "lapot" és egyre komolyabb előadásba kezdett. Kénytelen voltam Vikinek megígérni, hogy nem lesz ma éjszaka támadás, - arra hivatkozva, hogy a sámán megsúgta. Mint kiderült, a sámánunk tévedett, mert a "besenyők" nem vették figyelembe az Ő ekkor már testével együtt távol tartózkodó megérzéseit, és hajnalban támadást indítottak. Az őrségben éppen Zotya volt, így mindenki szerencséjére megriasztotta a betolakodókat. a fiúk az idegenek betörésének hírét nem éppen gyorsan fogták fel és csak egy negyedórás készülődés után sikerült üldözőbe venni "ellenségeinket", így már csak nyomolvasásra futotta. A csata elmaradt. Persze volt, aki teljesen kimaradt az éjszaka eseményeiből, mint például Viki, aki az esti őrség után nem ébredt fel a riasztásra, és jó-magam, aki szerencsére a házban aludtam és azt a "besenyők" messzire elkerülték...


július 29. vasárnap

  Reggel mikor felébredtem, sietve indultam a konyhába, hogy előkészítsem a reggelit, de miután érte-sültem az éjszaka fejleményeiről, sőt az is kiderült, hogy a fiúk felmentést kaptak az ébresztő alól, - ami 7 óra helyett 9 órára csúszott el, - már én is ráértem. A délelőtt a fiúk számára térképészet ismeretekkel telt el. Ebéd után Zotya rövid istentiszteletet tartott, melynek keretében mindenki Istenünk elé tárhatta saját kéréseit is. Együtt imádkoztunk, együtt énekeltünk a Mária-forrás csöndjében...
  a délutánt íjazással töltöttük, ahol minden találatot csatakiáltással fogadtunk. Nem titkolom, elég sok nyílvessző a fűben kötött ki, így a csatakiáltások nem voltak túl sűrűk. Egy ideig én vezettem a találat-listát, de András bemutatott egy újfajta lövési módot: az íjat csípőjének támasztva lőtt és majd' minden nyíl betalált, így átvette a vezetést. Megjegyzem, nem verseny volt ez és nagyon jó hangulat kerekedett. Zotya bá' a fiúkat a nyakába vette, úgy mutatta be, hogy lehet nyeregben ülve célozni. Sajnos e-zen a napon Imre bá'-tól is búcsút vettünk, mert erdélyi utazása miatt el kellett mennie. Ekkor köszöntünk el Bata Imitől is, akit nagyon megragadott a tábori-élet, és a fiúkkal is mély barátságot kötött. Délutánra viszont "veszteségeinket" követően egy újabb taggal bővült csapatunk, mivel megérkezett Ádám apukája, Gönczi János, aki ugyan nem gondolta, hogy konyhai kuktaként vesz részt a tábor életében, de nagyon vidáman és segítőkészen tűrte a történések ekképpen való alakulását... Az esti tábortüzek is egyre hangulatosabban teltek, annak ellenére, hogy a fiúknak állandóan meg kellett harcolni azért, hogy tüzünk fellobbanjon. A takarodó előtti zászlólevonás persze emiatt néha a kitűzött időpontnál csak később valósulhatott meg.


Július 30. hétfő

E hétfői napon a cserkészőrsök felnőtt kíséret nélkül vettek részt egy mályinkai portyán.


Július 31. kedd

  Miután "felderítőink" épségben visszaérkeztek a portyáról és különös körülmények között "ismeretséget" kötöttünk a természet hivatalos őreivel, azok visszatértek eredeti munkájuk elvégzéséhez, ugyanis a környéken szétszórt szemetet jöttek összeszedni. Jó cserkészhez illően Zotya bá' felajánlotta a segítségünket, amit el is fogadtak, így a fiúknak és lányoknak nem volt idejük kipihenni a portya fáradalmait, inkább bekapcsolódtak a szemétgyűjtésbe. Vacsora után hírül adtuk, hogy a "besenyők" elhagytak a környéken egy óriási dinnyét, s aki megtalálja, az ehet belőle először. Lázas kutatás indult, amit nehezített, hogy keresés közben elég jól besötétedett. Tibi hangos üvöltéssel jelezte, hogy megtalálta a dinnyét a közelben csörgedező patakban. A megszerzett zsákmány elfogyasztása miatt a tábortűz egy kicsit megint késett így rövidíteni kellett az esti programot.


Augusztus 1. szerda

  A tegnapi nap élményei után ez a nap a kultúra jegyében telt el, megérkezett táborunkba Zotya bá' felesége, Szilvike, aki nép-dalt tanított az éneklésre éhes cserkészeknek. (Név szerint: a "Túl a vízen egy kosár" című dalt.) Itt megmutatkoztak előttem az eddig elrejtett tehetségek, kiderült ugyanis, hogy Zsófinak nagyon szép hangja van, és előkerült a citerája is amivel e dalt kísérte. Viki eközben hallomásból megtanulta a dallamot furulyázni. Ebéd után az újonc-próba következett, ami előtt bevonultunk a lányok sátrába és áttekintettük az eddig meg-szerzett ismereteket. Zotyánál a cserkésztörvényekről, csomózásokról, és néhány egyéb ismeretről, Andrásnál cserkésztörténelemről, magyarságtanról, Szilvinél magyar népmesékről, népdalokról és egészségügyi ismeretről adhattunk számot. Talán én még a fiúknál is jobban izgultam, persze azt hiszem, ők ellenkező esetben sem igazán ismerték volna be "gyengeségüket". Miután túljutottunk az izgalmakon, az esti tábortűzhöz előkerült az egyenruha is. Zotya bá' végig énekeltette velünk az egész héten tanultakat, sőt új dalt tanított nekünk, amiben "zöld nyakkendő" szerepelt. Mivel azonban csak az ő nyakában volt nyakkendő úgy döntött, hogy így nem lehet elénekelni ezt a dalt. A probléma orvoslására végül előkerült egy doboz, amely egyforma zöld nyakkendőket rejtett. (ezeket aztán egy egyszerű mozdulattal feltekertük, parancsnok-helyettesünk pedig a nyakunkba akasztotta azokat.) Így máris mindenki büszkén énekelhette a dalt és nyugovóra is e büszkeség érzésével tértünk.


Augusztus 2. csütörtök

  Elérkezett az utolsó nap, amely a tábor rendbetételével, valamint azzal telt, hogy közösen elkészítettük az útravalókat. Lefelé eléggé siettünk, hogy elérjünk egy buszt, de mint utólag kiderült, még egy órát kellett várnunk. Ekkor már kivétel nélkül nagyon fáradtan ácsorogtunk, de telve voltunk élményekkel, kalandokkal, amit ez a leírás nem is tud igazán tükrözni. (amint azt Ági megfogalmazta, egy regényre lenne szükség, ha Mária-forrás összes részletét elmesélnénk.) Való-színű, hogy sok minden kimaradt a velünk megtörtént események közül, de bízom benne, hogy aki ott volt, annak emlékezetében minden megmarad.

(aki meg nem volt ott? nosza! lesz még cserkész-tábor, ahol hasonlóan gyönyörű napokat, élményeket lehet átélni.) Anna

VISSZA