"XX. Világdzsembori - Thaiföld"
(2002. december 23. - 2003. január 17.)

Sneider Zsófia : XX. Világdzsembori - Thaiföld (2002. december 23. - 2003. január 17.)

Egy hideg márciusi napon kezdődött...

A fővárosba utaztam a magyar kontingens válogatójára. Nagy izgalom volt mind a 250 résztvevőben, így bennem is. Sokat készültem erre a "megmérettetésre".

Néhány héttel később tudtam meg: beválogattak az első 30 közé, így képviselhetem hazámat, Magyarországot és csapatomat a Thaiföldön megrendezésre kerülő dzsemborin.

Csapatparancsnokom segítő támogatása és a sok-sok, általam alig ismert, vagy ismeretlen ember, a II. cserkészkerület, a kazincbarcikai római katolikus Egyházközség, annak szervei: a Karitász, a Harangszó (újság), a Felső-Barcikai Református Gyülekezet, iskolám a Ságvári Endre gimnázium, a város önkormányzata, a B.A.Z. megyei Közgyűlés elnöke, az Észak-Magyarországi Regionális Vízművek Rt, az Egressy Béni Művelődési Központ és Könyvtár és más cserkészcsapatok segítsége nélkül nem juthattam volna ki a találkozóra.
Nem utolsó sorban csapatomnak is köszönöm a lehetőséget, mely szűkös lehetőségeihez mérten szintén támogatott, s lelkiekben végig mellettem volt, szurkolt nekem és aggódott értem.

Meghálálni még nem tudtam, bár kérdés, meg lehet-e hálálni azt a jót, amit az emberektől, szervezetektől én, Sneider Zsófia, a 165. sz. Jókai Mór cserkésze kaptam. Mit is mondhatnék? Köszönöm, köszönöm, köszönöm!

A Világtalálkozón 157 ország 37000 cserkésze vett részt. Legtöbben a thai cserkészek voltak - 9 ezren.

Feledhetetlen élmény volt, amikor megérkeztünk a dzsembori (jamboree) helyszínére. Már sokan ott voltak és nagyon örültek nekünk: énekeltek, kiabáltak, integettek. A dzsemborit a thai király - a thai főcserkész - nyitotta meg egy hatalmas arénában, ahol összegyűlt mind a 37000 cserkész. Szólt az előző találkozókról, kiemelt helyen említette az 1933-as gödöllői dzsemborit és beszélt a 20. Világtalálkozó céljáról.
A jelmondat:
"Óvjuk világunkat, óvjuk kultúráinkat és építsük a világbékét!"
Ennek jegyében telt el a tíz napos együttlét.

Érdekes és tanulságos programokon vettünk részt. Életre szóló barátságokat kötöttünk. Megismertük egymás kultúráját, globális környezetvédelmi feladatokat tűztünk ki és hajtottunk végre. Úgy érzem sikerült megvalósítani a rendezők elképzelését. Mindannyian testvérként viselkedtünk, és tetteink által azzá is váltunk.

Mi magyarok sokat adtunk a megjelenésünkre, igyekeztünk cserkészetünket régi fényében tündököltetni. Sokan összetartozásunkról, rendezettségünkről ismertek meg bennünket. Jólesett hallani, ahogy mondják: "Nézd milyen rendezettek és egységesek a magyarok!" Sikerült legfőbb célunk: úgy képviseltük hazánkat a 20. Cserkész Világtalálkozón, ahogy azt az itthoniak elvárták tőlünk.

A dzsembori befejeződése után a fővárosba, Bangkokba utaztunk, hogy a mindennapi kultúrát is szemügyre vehessük.

Sajnos, ez nekem nem a legjobban sikerült, hisz - idehaza kisebb izgalmat okozva - kórházba kerültem egy hétre, és megműtöttek. Ezalatt a többiek az ország északi törzseivel, életükkel, kultúrájukkal ismerkedtek Chiang Maiban. Én kiszolgáltatottságomban próbáltam megkeresni a helyzet napos oldalát, ebben az orvos és a nővérek is segítettek. Ha csak egy percük is volt, bejöttek hozzám és kérdezgették, mire van szükségem. Kedvességüket sohasem fogom elfelejteni.
Egyik újonnan szerzett barátom, egy thai fiú - Tannawut - végig benn volt velem a kórházban, és próbált jókedvre deríteni. Sikerült is neki.
Még a thai oktatásügy-miniszter is meglátogatott legnagyobb meglepetésemre.

Mindent összevetve, maradandó és felejthetetlen élmény volt ez számomra, de sajnos, akárhogy próbálkozom, azt a sok kalandot, élményt visszaadni és elmondani csak nagyon nehezen lehet.

VISSZA