Beszámoló a Roverway 2003
európai rover-dzsemboriról
Bazsó András: Jobbá teheted a világot!
Ez volt az egyik jelmondata annak a most először megrendezett európai rover-cserkész dzsemborinak, amelyen 44 társammal együtt Magyarország fiatalságát képviselhettem ezen a nyáron Portugáliában. Fiatalságát, ugyanis a rover megnevezés 16 év fölötti fiatal cserkészt takar.
A Roverway 2003 elnevezésű találkozón Európa 32 országának csaknem négyezer fiatalja táborozott együtt július 31. és augusztus 11. között.
A magyar kontingens kiválogatása és felkészítése már tavaly december óta folyt. Közel 150 jelentkezőből hetvenötünket válogattak ki, majd ebből is sajnos - anyagi és egyéb okok miatt - csak negyvenöten maradtunk. A felkészülés - kinek-kinek a vizsgaidőszak - és a kiutazáshoz szükséges pénzhez a szponzorok összegyűjtése után végül július 28-án indult el a csapat, ami 6 őrsből állt. Egy őrs repülővel, kettő mikrobusszal, három pedig vonattal vágott neki a hosszú útnak. Jómagam a Tisza őrsben vonattal utaztam át Európán többszöri átszállással, 3 napon keresztül, érintve Ausztriát, Németországot, Franciaországot, és Spanyolországot.
Az utazás viszontagságait aztán Fatimában pihentük ki, ahol a kegyhelytől nem messze felépített gyönyörű bazilika kertjében vert tábort a magyar csapat. Itt megismertük Kondor Lajos atyát, aki ott dolgozik, és aki többek közt a fatimai pásztorgyerekek boldoggá-avatását is "elérte". Ő kalauzolt minket, és mondott nekünk misét a fatimai magyar keresztút végén felépült magyar kápolnában, a jelenés hegyén.
Miután összeszedtük magunkat, másnap kezdődhetett a nagy kaland. Vonattal Lisszabonba utaztunk a Roverway megnyitó ünnepségére, ami az 1998-as Világkiállítás - máig is modern és varázslatos - helyszínén zajlott le. Itt őrsökre "bomlottunk" és megismerkedtünk társ-őrseinkkel, akik a mi esetünkben egy norvég, egy francia, egy olasz, egy spanyol, és egy portugál őrs voltak. Velük alkottunk egy "közösséget" (community) és innentől az egész tábor alatt velük tartoztunk össze. A többi magyarral ettől fogva csak elvétve, "véletlenül" találkoztunk.
A megnyitó után a közösség elutazott egy Almouról nevű városkába, ahol kezdetét vette a tábor első felének programja, a Manyways. Ez azt jelentette, hogy a közösségek az ország különböző vidékein különféle projekteken vesznek részt. Ez a mi esetünkben a Zezére folyón, saját készítésű tutajokon történő vízitúra volt, melynek célja a híres portugál felfedezések felidézése, és egymás állóképességének próbára tétele volt. Mediterrán forróságban, csodálatos tájakon eveztünk, és esténként kikötve, megismertük egymás kultúráját, táncait, ételeit (mi a marhapörköltet mutattuk be), játékait, dalait és cserkész-hagyományait. Sokat tanultunk egymástól. Portugál vendéglátóink egész idő alatt nagyon vigyáztak ránk. Evezni vagy úszni csakis mentőmellényben volt szabad. Óvatosak voltak a szálláshelyek kiválasztásánál is, így az egyébként viszonylag közeli erdőtüzekből mindig legfeljebb füstöt láttunk. Állandó kapcsolatban álltak a tűzoltósággal, akik azonnal riasztottak volna, ha veszélybe kerülünk a tűz miatt. Erre szerencsére nem került sor. A tábor ezen szakasza rengeteg jó alkalmat adott, hogy közösségünk népeinek fiataljait megismerjük és igazi csapattá kovácsolódjunk.
A tábor második fele, amit Crosswaysnek neveztek egy hatalmas állótábor volt, ahol mind a négyezer cserkész egy Ervedeira nevű helyen verte fel sátrait. Ennek célja az volt, hogy a közösségek a projektek után megosszák egymással az ott szerzett tapasztalatokat, és az egyes roverek számtalan különböző programon vegyenek részt. A választékot végig sem tudnám mondani. Volt sziklamászás, búvárkodás, rádiózás, szobrászat, főzés, EU-vitafórum, hajózás, városnézés, látogatás szemétfeldolgozó üzemben és rakétabázison, üveggyárban és fotóstúdióban... Mindenki kedvére válogathatott az elfoglaltságok között. Így a második 5 nap is hamar elrepült.
A záróünnepség utáni napon - többórás búcsúzkodás után - összepakoltuk nehéz csomagunkat és újra a hátunkra vettük. Hátra volt még három napunk a hazautazásig, ez alatt fürödtünk az óceánban délen egy Albufeira nevű városban, majd Lisszabon és Sintra nevezetességeit néztük meg, ahol egy - a táborban megismert - portugál cserkészlány volt a szállásadónk és idegenvezetőnk.
A kinti sok szép
élmény ellenére hazafelé, a háromnapos vonatút alatt már mindenki előtt a
hazatérés öröme lebegett.
Szűkszavúan papírra írva nem tudom minden részletét elmesélni, de ez a három
hét életem talán eddigi legnagyobb kalandja volt, amit soha nem felejtek el.
Igyekszem minden élményemet, tapasztalatomat megosztani az itthoniakkal, hogy ez
által javára lehessek környezetem fiatalságának, cserkészeinek.
Szeretném ezúton is megköszönni mindenkinek, aki hozzásegített engem, hogy eljuthassak oda, Európa túlsó végére és végigélhessem azokat a felejthetetlen napokat. Csapatparancsnokomnak Bínó Imre bának, Józsa Istvánnak, a Megyei Közgyűlés elnökének Gyárfás Ildikónak, az Egri Érseki Hivatalnak, Medvegy János atyának, Gonda Ferencnek, a Rózsafüzér Társulatnak, a Karitász tagjainak, és a Harangszónak. Végül, családomnak köszönöm, hogy "kezdettől fogva" bátorítottak és bíztattak, hogy ne adjam fel, mert sikerülni fog.