Két éve, hogy a német testvér-egyházközség, Fürth cserkészei felhívták figyelmemet a boldog emlékű II. János Pál Szentatyánk által szervezett és elindított Ifjúsági Világtalálkozóra, melynek színhelyéül Köln került kijelölésre.
Számomra kecsegtető, de elérhetetlennek tűnt, hogy e távoli helyre kazincbarcikai és berentei fiatalokkal el lehet jutni.

Aztán kerestem a lehetőségeket. A testvér-egyházközség adománya nagy lökést adott a cél elérésének reményére. Egyházközségünk hívő népe szintén megértette vágyakozásunkat, és személyes adományával segítette elképzelésünket. Emellett több szponzor is kész volt segítséget ajánlani, így egy 15 fős keret meghatározása után elindult a szervezőmunka.

Mi az, ami hajtott bennünket, hogy e nagy a keresztény ifjúságot megmozgató rendezvény részvételére serkentett?
A szlogen: "Eljöttünk, hogy hódoljunk Neki!"
Igen, mint a Napkeleti Bölcsek, látván a csillagot elindultak, mi is magunk előtt látván a csillagot, elindultunk, hogy hódoljunk a világ urának ott, ahol a Háromkirályok bazilikájában, a Kölni Dómban őrzik azt a keresztet, melyet II. János Pál pápánk ajándékozott a fiataloknak azzal a céllal, hogy vigyék a világban zarándoklattal e keresztet, hogy az ifjúság megmutassa hitét, hitkeresését, a tömegdemonstrációval érzékeltesse azt, hogy a keresztény ifjúság érték, hogy a keresztény ifjúság Isten segítségével egy szebb, egy jobb, egy igazságosabb világ építésére tart igényt, és képes e világ jobbá tételére is.

Látva és személyesen megtapasztalva a szeretetben feloldódó, a vendéglátók szeretetével erősödő lelkes fiatal tömeget, hiszem és vallom, hogy fiataljaink a szeretet reményében és igényével, képesek akár megfordítani is, a mai, csak az anyagi javakért gürcölő és ellaposodó életünket.

Vendéglátóink, a keresztény családok szeretete feloldott minden idegen érzést. Azt láttuk és tapasztaltuk, hogy a befogadó családok fajtára, nemre való tekintet nélkül úgy fogadták fiataljainkat, mint saját gyermeküket. E segítőkészség ott is érezhető és látható jeleket hordozó volt, ahol a szokatlanul nagy tömeg a saját életvitelük megváltoztatására is kényszerítette a helyi lakosokat.

Bonn, Köln, Düsseldorf, Sankt Augustin, az egyházmegyei központok (pl. Bamberg), vagy (a Marienfeld mezőhöz legközelebb eső vasútállomással rendelkező) Horrem település lakossága - gondolom - sokáig fog beszélni a zajos, az éljenző, éneklő fiatalokról, akik csak vonultak, vonultak nehéz hátizsákjukkal, hogy elérjék a kitűzött célt az evangelizáció (katekézis), a Pápa érkezése, a nyitó szentmise, a Pápai szentmise helyszíneit. Ők ezt tűrték és elviselték. Hogy elviselték? Nem, segítették! Segítettek keresztényi alázattal és segítőkészséggel, mosollyal az arcukon, kezükben frissítő gyümölcsöt, édességet kínálva mindenkinek, még akkor is, ha pl. nem fértek fel az autóbuszra, vagy tömött járművön kellett utazniuk, vagy saját járművel nem tudtak a közútra napokig kihajtani.

Ezt kellene megtanulnunk elsősorban, és élnünk, nap, mint nap, a keresztényi szeretetet, a mások elviselését, mosolyt az arcunkon, hogy a másik ember azt lássa, hogy én szeretlek téged, hisz Isten teremtménye vagy.
Számtalan példát tudnék felhozni és ismertetni, amelynek megélője voltam e két hét alatt. E szép példa mindkét részről a vendéglátók, de a vendégek részéről is példa értékű volt számunkra.

XVI. Benedek pápánk szerető mosolya, integetése, áldása feledtette velünk azt a hat órai várakozást, melyet Köln egyik utcáján várakozva töltöttünk, hogy közelébe kerülhessünk.

A hatalmas Mária-mezőn (Marienfeld), a kiemelkedő oltárhelynél, amikor a Szentatya megjelent a több, mint 1 millió hívő fiatal előtt, nem csoda, hogy azt mondta: "Ti most itt egy új várost hoztatok létre, a hit, a szeretet városát."
A fiatalok pedig kitartottak a szabad ég alatt a virrasztáson, majd a másnapi szentmisén, hogy a Szentatyával és a megjelentekkel együtt dicsérjük és magasztaljuk azt, akihez ELJÖTTÜNK, HOGY HÓDOLJUNK NEKI.

Binó Imre
a 165. sz. Jókai Mór Cserkészcsapat parancsnoka.

VISSZA