....Részletek Gróf László térképtörténész (az Oxfordi Egyetem nyugalmazott professzora, a Királyi Földrajzi Társaság tagja/Fellowof the Royal Geographical Society Oxford, Anglia/England) visszaemlékezéseiből, aki középiskolás éveinek egy részét Csermajorban töltötte és szerzett vaj- és sajtmesteri diplomát 1950-ben. Az elmondottakból betekintést nyerhetünk az akkori diákélet hétköznapjaiba.

Az alábbiak tanulságosak lehetnek a jelenlegi diákok számára is:

....Az oktatás elméleti része és a kollégiumi élet nem volt rossz, olyan kiváló tanárok oktattak, mint Olessák Albert és Schneider Frigyes. Az igazgató, mire én évfolyam társaimmal együtt beköltöztem az internátus egyik emeleti szobájába, már Sipos János volt - magas, kissé pocakos ember, mint egy Csermajorba szakadt De Gaulle. Irodája a főépület bejárata mellett volt, csak ritkán láttuk. Órát nem adott, így az a hír terjedt el róla, hogy nem volt szakember, mint megbízható embert a Párt tette oda. Egyébként a Pártnak lett is volna megfigyelnivalója bőven!...

...A tejipari oktatás gyakorlati része az intézet által működtetett tejüzemben történt, melyben Matócza Zsigmond sajtmester és Majoros Herbert vajmester irányítása mellett a hallgatók dolgozták fel a környék községeiből begyűjtött tejet...

...Az ementáli sajt készítésénél...nem volt helye a tréfának! A majdnem 1,000 liter tejet igénylő sajt nagy szakértelmet és összpontosítást igényelt, különben selejtes lett és kárba veszett. A sajtkészítés akkor még teljesen kézi felszereléssel történt: a tej felszínére emelkedett tejszínt alvadás után sajtlapáttal kellett átfordítani az üst teljes felületén, majd először egy pallos nagyságú karddal függőlegesen és vízszintesen kockára darabolni, utána pedig - a sajt típusától függően 'hárfával', melegítés közben, apró rögökre vágni. Minél apróbbak és minél magasabb a hőfok, annál keményebb lesz a sajt. De ennyi talán elég is a sajtgyártás titkaiból. Azonban annyit még elárulok, hogy a lyukakat igenis a sajtmester teszi a sajtba és ehhez hasznos baktériumokat használ fel...

...Matócza Zsigmond vékony, szikár ember volt, megjárta az orosz frontot, a Don-kanyarból negyvenegynéhány társával gyalog jött meg. Ezredének többi katonája ott pusztult el vagy fagyott meg. Kiváló szakember volt, jól is tanított...Pár évvel ezelőtt találkoztunk, Zsiga bácsit a lakásán kerestem fel. Mindketten örültünk, hogy újra láthattuk egymást. Akkor már meghaladta a nyolcvanat. 2007 tavaszán halt meg - Isten nyugosztalja!...

...A vajgyártást Majoros Herbert oktatta. Erősen sántított, szőke hullámos haját oldalra fésülte, arany fogai villantak meg mindig, amikor mosolygott...

...Olessák Albert, nagytudású professzor a kémiát és a vegytant tanította - mindig alapos magyarázatokkal és szemeiben fel-fel villanó humorral. Nem sokkal előtte épült fel a fronton szerzett súlyos tüdőbetegségből, melynek egy epizódját a latin nyelv fontosságával illusztrálta. Ugyanis a kórházi röntgen-szobában várakozva az orvos latinul érdeklődött a rádiológustól, hogy meghalt-e már a professzor - mire ő 'jelen'-nel válaszolt...

...Schneider Frigyes osztályfőnökünk a gazdaságtant, Polnish Árpád az ipari jogot, Fogarasi János pedig a számvitelt tanította...

...Az iskolában szigorú hierarchikus rend működött: felsőbb évfolyamost egy alsós nem tegezhetett, alsósok takarították a felsősök dormitóriumát, azok utasításait azonnal végre kellett hajtani, stb. Ezért inkább csak a sportban vagy a magunk erejéből rendezett kultúrprogramokban vettünk részt közösen. Ilyenkor együtt röplabdáztunk az internátus melletti volt tenisz-pályán, futbaloztunk a réten, vagy készültünk egy-egy ünnepi műkedvelő előadásra. Volt közötte színdarab, vers szavalás és énekszám, de a legnagyobb sikert - milyen rossz lehetett a többi! - az a 'zenekari' szám aratta, amelyikben egyetlen hangszer sem volt! Mindent kézzel, szájjal utánoztunk, trombita egy tölcsér, hárfa egy sajt-hárfa, dob egy hordó volt, a nagybőgőt pedig egy szekrény leszerelt ajtaja helyettesítette. Magam a szájam üregét pengetve 'havai-gitároztam' ebben a zenekarban. Az osztályunk hallgatói nagyon jól kijöttek egymással, ellentét úgyszólvan nem is akadt közöttünk...

…Egy alkalommal, amikor Tatár Jóska anyagi nehézségbe került, az osztályunk 'dobta össze' a pénzt, pedig nagyon szűkös körülmények között éltünk (nekem még megvan az a kis noteszem, amibe minden fillér kiadásomat feljegyeztem). Ennek ellenére a vidámság mégsem hiányzott, ugrattuk egymást, Sáfár Géza pedig a szoba közepéről szokott 'ejtőernyős' fejest ugrani az ágyára. Egyszer ezért szalmazsákja közepébe egy lavór vizet tettünk, ami nagy derültséget okozott amikor beleugrott. Bella Bandi magas, himlőhelyes-arcú németbólyi gyerek azzal szokott zsebpénzt csinálni, hogy fogadásból, kenyér közé téve, megette a cserebogarat…

…Schreiner Ernő mindig gyakorlati éve epizódjaiból mesélt humoros történeteket, hogy miként fogadta, majd vett tőle búcsút Tömő Pista, az igazgató - de a két találkozás közötti időt mint kocsikísérő töltötte…

…Mátyus Lajos egyszerű székely fiú volt, feltehetően a háború forgataga hozta Erdélyből a nyugati országrészbe. Keveset szólt, holmija alig lévén aszkéta módján élt. Fejpárnája nem volt, csak egy pokróccal takarózott. Vágó Gabi jóképű, kún kinézetű, izmos alföldi srác volt, Jászapátiból érkezett az iskolára. Ágyán fekve sokat olvasott, ám olvasáskor a fejét sohasem tette le a párnára, óraszám felemelve tartotta...

…Azonban egy nagyon szomorú esemény is történt akkor Csermajorban. Egyik osztálytársunk, Schraub Béla, a soros karácsonyi szünetről betegen, hasüregi fájdalmakkal érkezett vissza. Még viccelődtünk is vele, hogy 'telezabáltad magad, ne nyögjél most itt a nyakunkon' - de az állapota egyre rosszabb lett. Beszállitották a kapuvári kórházba, ott derült ki, hogy a teljes belseje tele volt rákos daganatokkal. Már össze sem varrták, meghalt. Holttestét a csermajori kis kápolnában ravataloztuk fel, édesanyja két nap múlva érkezett meg, egyik ájulásból a másikba esve. Béla édesapja sem volt ott - az orosz fronton tűnt el. Osztálytársunkat a csermajori temetőben, a tejüzem mögötti erdő fái alatt helyeztük örök nyugalomra. Mindössze 20 éves volt... A '90-es években már egy kidőlt fejfa sem jelezte a sírját…

...Osztálytársaimmal jó barátságban teltek az ott töltött évek, de különösen erős szálak fűztek a kajdacsi születésű Bencze Istvánhoz, akivel még évek múltán is leveleztünk. Sajnos egyik levelemre már csak a lánya válaszolt... 1950 június 16-án kaptam meg vaj- és sajtmesteri diplomámat...

...A tejüzemben mindenki fehér köpenyt, sapkát és kötényt viselt, lábunkon vagy gumicsizma, vagy pedig fatalpú bakancs csattogott. Egységes kimenőruhánk nem lévén (ruhánk is alig volt!), elég szedett-vedett társaságnak néztünk ki. Ezért elhatároztuk, hogy legalább egy sapkánk legyen, mely jelöli hovatartozásunkat. Meg is terveztük királykék posztóból, kis fekete, homlokra simuló simléderrel, felette kék sodort zsinórral. A sapka tetejére arany zsinórral a 'CSTSZ' egybefonódó betűi voltak hímezve. Ez a sapka egyben tüntetés is volt az orosz mintára bevezetett tányérsapka ellen. Talán valamelyik öregdiák megőrizte - sajnos az enyém nem maradt meg...

...A tejiparban minden nap dolgozni kell - és így volt ez Csermajorban is. Elszigetelt helyen, elszigetelt életet éltünk. A legközelebbi település Vitnyéd volt, melynek állomására néha-néha sajtküldeményt kellett kiszállítanunk - kis szamaras kocsival. Lovak is voltak, de azokat nem bízták ránk - azokat a kocsis gondozta-vigyázta, hetente egyszer 'slagot' tartva a hátukra fürdette õket...Egyébként szórakozni Vitnyédre nem nagyon volt tanácsos kimerészkedni, de Kapuvárra sem, mert mindkét helyen divatban volt akkor még a bicskázás. Lányoknak ott udvarolni? Még a legrútabbat is úgy vigyázták, mint bika a csordát! Szegény Kovács Dezsõ egyszer árkon-bokron át - és árok azon a vidéken van bõviben - menekülve, csurom vizesen esett be a szobánk ajtaján. Mint kiderült, kergették...

...Az iskola 1989-ben kiadott Centenáriumi Évkönyv-e a 'Fél évszázad kiváló tanulói 1939-1989' fejezetben említi meg, hogy évfolyamunkból Gróf László, Schreiner Ernõ, Bencze István, Kardos János, Mátyus Lajos (nevét a könyvben tévesen 'Mátyás'-nak írták) és Németh Tibor nyertek képesítést kiváló eredménnyel. Érdekes, hogy 1944-ben anyai nagybátyám, Braxmair (Pap) Béla (akit gyermekük nem lévén, Braxmair Ciprián fogadott örökbe - ezért a név) is hasonló eredménnyel végzett. Mórágyon, Tolna megyében él és virul, az idén, 2011-ben töltötte be a 93. évét! ...

...A csermajori élet viszontagságait talán a hagyományossá vált '100 kis nap' végén megjelenő 'pályázati hirdetés' jellemzi legtömörebben, melyet az ott töltendő utolsó száz nap elérkeztével írtak meg és küldtek szét kinyomtatva a diákok: "Aki nem kulizott látástól vakulásig, nem meszelt estétől hajnal-hasadtáig, kinek nem bűzlött a savótól ruhája, nem letyegett tagjain a gúnyája, aki akar látni sok zavarodott egyént és el akarja hibázni végképp az életét, az jöjjön el ide, ne menjen messzebbre, Csermajorban éljen két évet keservben "...

Gróf László professzor úr 2011-ben, a csermajori sajtverseny alkalmával ellátogatott egykori iskolájába.

Forrás: Emlékirataim - egy '56-os magyar életének története (laci.vonmetz.com)