Dunapatajon 1866. január 12-én született, a család legkisebb gyermekeként. A sziksó-gyûjtõ és szódagyártó apát Ujhelyi Imre 13 éves korában elveszítette. A tehetséges fiú iskoláztatását egyik nõvérének férje, Eötvös Károly Lajos tanfelügyelõ vállalta magára. Iskoláit Kalocsán kezdte, Szekszárdon folytatta, majd 1884-ben Baján érettségizett. A sikeres felvételi vizsga után 1884 õszén bekerült a magyaróvári Gazdasági Akadémiára. Tanulmányait jeles és kitûnõ eredménnyel végezte. A magyaróvári akadémia történetének legfényesebb korszakában végezhette tanulmányait. Az állattenyésztés és takarmányozás ismeretanyagát Cselkó István, a növénytermesztés tudományát, a talaj- és éghajlattant Cserháti Sándor, a gazdasági üzemkezelés- és számviteltant Sporzon Pál, a növényélettant és ásványtant Linhart György, a gazdasági vegytant és technológiát Kosutány Tamás oktatta, a földmértant és gazdasági gépészetet, építészetet Thallmayer Viktortól, az erdészettant pedig az intézmény akkori igazgatójától, Balás Árpádtól sajátíthatta el. Az akadémia elvégzése után a Károlyi grófok nagykárolyi birtokára ment, ahol gazdasági írnoki beosztást kapott. Betegsége miatt a gyakorlati pályát már a következõ évben meg kellett szakítania, s 1887-ben beiratkozott a budapesti Állatorvosi Tanintézetbe. Mint akadémiai oklevéllel rendelkezõ, a hároméves állatorvosi fõiskolát másfél év alatt befejezhette, s állatorvosi oklevelét 1889. február 25-én kézhez kapta. Az új diploma megszerzése után, 1889 tavaszán kinevezték a szentimrei (Somogy megye) állami földmíves iskolához ösztöndíjas tanárnak. Már az év õszén azonban áthelyezték a magyaróvári Gazdasági Akadémiára, ahol az állatgyógyászat elõ adását bízták rá. Ugyanakkor beiratkozott a budapesti egyetem jogi fakultására, s ún. mezei jogászként az államtudományi doktorátus egyik szigorlatát is letette. Kiújuló szembetegsége és szaporodó teendõi miatt azonban itteni tanulmányait már nem tudta befejezni. Az óvári akadémia állatgyógyászati tanszékét 1893-ban véglegesítették, s oda segédtanárrá, majd 1896-ban rendkívüli, 1898-ban pedig rendes tanárrá Ujhelyi Imrét nevezték ki. A megelõzõ esztendõben (1897) feleségül vette tanártársa, Hensch Árpád, Irma nevû leányát, s ezzel életét és munkásságát véglegesen Magyaróvárhoz kötötte. Darányi Ignác, akkori földmûvelésügyi miniszter 1894 nyarán Ausztriába, Svájcba és Dél-Németországba küldte, ahol fõként a szarvasmarha-tenyésztés, a tejtermelés és -feldolgozás, az egyesületi-szövetkezeti élet kérdéseit tanulmányozta. Tanulmányútjáról szóló beszámolóját könyv alakban is megjelentette. Három évvel késõbb Svédországba és Dániába tett az elõbbinél valamivel rövidebb tanulmányutat. Tanulmányútjának célja az volt, hogy a szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdaság terén szerezzen korszerû ismereteket. Megismerkedett a koppenhágai Állatorvosi Fõiskolán dolgozó Bang professzorral, s a szarvasmarha-tuberkulózis ellen folytatott kísérleteivel. A XIX. század második felében a gabonakonjunktúra hatására nálunk is megindult a hatalmas kiterjedésû legelõk feltörése. A példátlan méretû legelõfeltörések, az aszályos évek és az ismétlõdõ marhavészek következményeként fokról fokra visszaesett, egyenesen lehanyatlott a külterjes állat-, ezen belül is a szarvasmarha-tenyésztés. Ujhelyi hasonló viszonyokat talált közvetlen környezetében is. A legelõk területe Moson megyében is fogyott: egy-két évtized alatt 54 ezerrõl éppen a felére csökkent, a szarvasmarhák darabszáma pedig 84 ezerrõl 66 ezerre. Amíg Sopron megyében pl. 1895-ben 117 kh-ra, Vasban 178 kh-ra, addig Moson megyében 297 kh-ra jutott 100 db szarvasmarha. Elmélyült szaktudományos felkészültsége, a külföldi és hazai viszonyok ismerete nyomán vált világossá elõtte, hogy a magyar mezõgazdaság továbbfejlesztésének és a parasztság felemelkedésének kulcsfontosságú kérdése az intenzív istállózott állattenyésztés megteremtése. Ezen belül is a szarvasmarha-tenyésztés és tejgazdaság fejlesztése a fõ kérdés. A szarvasmarha-tenyésztés fellendítése pedig, vallotta, a tenyészegyesületi szervezkedés, a tejszövetkezetek létreozása, a takarmányt jobban értékesítõ nyugati szarvasmarhafajták meghonosítása, a szántóföldi takarmánytermesztés bõvítése és a gömõkór leküzdésén keresztül érhetõ el. Az akadémia fiatal, 30 éves tanára már 1896-ban megszervezte a Magyaróvári Szarvasmarha-tenyésztõ Egyesületet. Néhány év leforgása alatt az egyesület hálózata már kiterjedt a megye majd minden községére, tagjainak száma századunk elejére 2000 fölé emelkedett. Mindez a falvakba többnyire kerékpáron utazó Ujhelyi fáradhatatlan szervezõi tevékenységének volt köszönhetõ. Az egyesület célját az alapszabályzat abban jelölte meg, hogy a megye különbözõ fajtakeverékû szarvasmarha-állományát pirostarka bikákkal át kell alakítani, különös gondot fordítva az állomány jó tejelõképességére. Az egyesület megalakulásától rendszeresen szervezett ún. tenyészállatbeszerzési és -szétosztási akciókat. Ennek során fõként bonyhádi, vasi és soproni tájfajták kiváló egyedeit adta át az egyesület igen kedvezményes áron a községeknek és a kisgazdáknak. Az általa évrõl évre rendszeresen tartott ismeretterjesztõ elõadások, a falvakban rendezett tenyészállat-díjazások amelyeken Ujhelyi vezetésével maguk a parasztok is részt vettek , az évente megrendezett országos hírû óvári bikaárverések, a származási lapok (törzskönyvezés) bevezetése fontos szerepet játszottak a kisparaszti szarvasmarha-tenyésztés fellendítésében. Mindehhez hozzájárult persze az is, hogy Moson megye közel esve Bécshez, az osztrák fõváros felvevõpiaca a tejtermékek számára igen kedvezõ értékesítési lehetõségeket teremtett. Világosan látta Ujhelyi, hogy a tenyésztés fejlesztése érdekében biztosítani kell az igényesebb állomány takarmánybázisát is. A propagáláson túlmenõen éppen ezért az egyesület, ugyancsak kedvezményes áron, rendszeresen juttatott minõségi vetõmagokat, a magasabb hozamok biztosítása érdekében pedig mûtrágyát a tagoknak. Különös gondot fordított a lóhere, lucerna és takarmányrépa határbeli, szántóföldi termesztésének a szorgalmazására. Cikkeiben, tanulmányaiban, oktatói munkájában, elõadásaiban sokszor hangoztatta: "Tejelõmarha nevelését kell feladatunknak tekintenünk", hiszen "a szarvasmarha a legtöbb hasznot a tejével adja". Megyeszerte megszervezte a tejszövetkezeteket, elsõ teendõjük az átvevõ- és elsõdleges feldolgozóhelyek kialakítása, azaz:a tejházak megépítése és berendezése volt. A tejszövetkezetek taglétszáma rohamosan emelkedett. Hazánkban elõször tejelõversenyeket indított a falvakon belül és az egyes falvak között. A szövetkezeti tevékenység eredményességét mutatja, hogy a tejszövetkezetek 1900-ban még csak 273 619, de 12 év múlva már 3 545 318 liter tejet vettek át a tagoktól. Ezek a tejszövetkezetek készítettek nálunk elõször színkultúrával nemesített vajat, s tették világszerte népszerûvé az óvári és illmici sajtot. Az általuk kitenyésztett tájfajták közül is kiemelkedõ az ún. mosoni tájfajta, amelynek fõbb jellegzetességei a gyors növekedés, a jó takarmányértékesítés és a bõ tejelés voltak. Ujhelyi Imre kezdeményezésére létesült 1903-ban Óváron a Tejkísérleti Állomás. A tudományos kutatáson túlmenõen feladatának tekintette a tejgazdasági gépek és eszközök kísérletezését és elterjesztését is, de nagy súlyt helyezett a tejszövetkezetek szakmai támogatására, irányítására, munkájuk ellenõrzéseire is. Az állomás élére természetszerûleg Ujhelyi Imrét nevezték ki. Tisztségét 1909-ben akadémiai igazgatóvá történt kinevezésekor adta át utódjának: Gratz Ottónak. Az állomás fölözõ és pasztõrözõ eljárások kidolgozásával, vajversenyek rendezésével jelentõs mértékben hozzájárult a hazai vajgyártás fellendítéséhez. Nevét mégis az óvári és illmici sajt készítésmódjának kidolgozásával tette határainkon túl is ismertté. Maradandó értékû munkát végzett az állatgyógyászatban is. A dán Bang professzor tuberkulin-ellenes eljárását hazai viszonyokhoz alakítva és továbbfejlesztve, s figyelembe véve Robert Koch gümõkór-ellenes felfedezését, újfajta eljárást dolgozott ki a szarvasmarha-állomány gümõkórmentessé tételére. Mint minden jelentõs újítás, ez is komoly tudományos vitát váltott ki. Ujhelyi módszerét, többek között, egykori tanárai: Monostori Károly és Hutyra Ferenc is vitatták. Végül is az eljárás, amit éveken át számos uradalom állományán kísérletezett ki, Bang-Ujhelyi néven világszerte elterjedt. Az új eljárás lényege abban állt, hogy a reagáló tehenek borjait egészséges tehenekhez adta dajkaságba, így kerülve ki a sterilizált tejjel, mesterséges módon történõ nevelést. Korának kimagasló agrártudósa és gyakorlati szervezõje kiváló tanár is volt. Oktatói munkássága során "iskolát" teremtett, korszerûsítette az állatgyógyászati tanszék felszerelését, megírta és sokszorosította "Állatgyógyászat" címû tankönyvét. Harmincéves tanári mûködése során mintegy 2000 hallgatót látott el az állattenyésztés és állatgyógyászat korszerû ismeretével. Tíz éven át, 1909-1919 között igazgatóként állt az óvári akadémia élén. Tisztségét a nagy elõdökhöz méltó módon töltötte be, s szolgálta az akadémia érdekeit. Magyaróváron 1923. március 21-én bekövetkezett halála után mintafalujában, Levélen, a községháza falában állították fel mellszobrát. Az óvári akadémia udvarán 1936-ban, szülõfalujában, Dunapatajon 1973-ban avatták fel a szobrát. Az óvári temetõben nyugszik. Tevékeny és teremtõ erejének javát a parasztság gazdasági felemelésére szentelte. "Mindig a közérdek, fõleg a kisember érdeke vezetett" vallotta munkássága céljáról saját maga is. Egykori munkatársa, Schandl József írta róla késõbb: azt, hogy állattenyésztésünk 10-15 év alatt behozta fél évszázados lemaradását, elsõsorban Ujhelyi Imrének köszönhetjük.
Huszonöt éves tanári
jubileumán, 1914-ben megkapta a Ferenc
József rend tiszti keresztjét.
Külön kitüntetést kapott a Magyaróvári
Szarvasmarha-tenyésztõ Egyesület 25 éves fennállása
alkalmával magától az egyesülettõl. Munkásságát
megbecsüli, méltányolja az utókor is.
Fõbb munkái:
(dr. Für Lajos)
| ||
