Csatak 1

1914

-Nyugati front: Augusztus 4-én a német haderő megindította a támadást – Belgiumon át – Párizs irányába (Schlieffen-terv). Szeptember 3-án elérték a Szajna egyik mellékfolyóját, a Marne-t: Párizs innen mindössze 20 kilométerre volt. Szeptember 5-én kezdődött a francia ellentámadás, amely megállította a német előrenyomulást, s visszaszorította a császárság csapatait jóval a Marne folyón túlra. A németek gyors nyugati hadisikerrel számoló, valamint a franciák rajnai előrenyomulást remélő haditerve az állóháború kialakulásával összeomlott. 1914 őszén a nyugati fronton északi átkaroló hadműveletekbe kezdett mindkét fél. Megkezdődött a versenyfutás a tengerhez, mely szintén kudarcba fúlt: Dunkerque és Oostende között a front északi szakasza is megmerevedett. Az év végén az állóháború nyitányaként lezajlott az I. Ypres-i csata, amely nem hozott változást a fronthelyzetben.
-Keleti front: Az eredeti német haditerv azzal számolt, hogy a teljes haderőt a nyugati frontra tudja csoportosítani. Azzal Moltke is tisztában volt, hogy a Monarchia egymaga nem bír el az orosz és szerb hadsereggel, de arra számítottak, hogy az oroszok csak lassan tudnak majd felfejlődni, és mire Keleten komolyabbra fordul a helyzet, már kezükben lesz a francia kapituláció. Nem így történt: az oroszok gyors galíciai és kelet-poroszországi előretörésének megakadályozására még Párizs elérése előtt át kellett csoportosítaniuk csapatokat a keleti frontra. Ez is oka volt annak, hogy a francia ellentámadás meg tudta akasztani a német előrenyomulást. Augusztus 28-30-án a németek már jelentős hadisikert értek el a keleti fronton: a Paul von Hindenburg vezette 8. német hadsereg Tannenberg-nél megsemmisítette a 2. orosz hadsereget, majd szeptember 6. és 15. között a Mazuri tavaknál érzékeny csapást mért az 1. orosz hadseregre. Az Osztrák–Magyar haderő Galíciában eközben feltartóztatta az orosz előrenyomulást. Emlékezetes magyar hadi siker volt az orosz csapatok feltartóztatása Limanovánál (Lengyelország) az 1914. december 4-én kezdődő csatában. A döntően magyar katonák által folytatott küzdelem több mint egy hétig tartott (jellemző momentum, hogy a Nádasdy-huszárezred katonái a lóról leszállva szurony nélküli karabéllyal küzdve szorították vissza a jobban felszerelt oroszokat). A jelentős túlerővel szemben küzdő magyarok komoly véráldozattal, de végül a Kárpátok hágói mögé szorították az ellenséget. A limanovai csata emlékét egy fővárosi utcanév is őrzi. A háború azonban még nem dőlt el: a frontvonalak a Kárpátok tövében éppúgy megmerevedtek, mint nyugaton.
Balkáni front: Az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege augusztusban, októberben és decemberben is támadásokat indított Szerbia ellen. A rossz tervezés és az utánpótlás hiánya miatt az első két támadás teljes kudarccal végződött, míg a harmadik támadás eredménye is csupán Belgrád rövid időre való elfoglalása volt. A háború kevésbé ismert mozzanata, hogy a császári és királyi haderő a Bosznia szerb anyanyelvű lakosságán torolta meg szerbiai kudarcait. Szlavóniában és Boszniában kivégzésekre, falvak kiürítésére került sor. A szerb hadsereg sikerei ellenére teljesen kimerült és erejének végére érkezett 1914 decemberében.
-Törökország hadba lépése: Az Oszmán Birodalom kormánya a „fegyveres semlegesség” híve volt; így kívánta magát a harci cselekményektől távol tartani. Az uralkodó Ifjú Törökök mozgalma számára fontos volt, hogy országuk nagyhatalmi státuszát fegyveres úton erősítsék meg. Enver pasa nyomására Törökország csatakozott a Monarchia és Németország szövetségéhez. 1914 októberében a török hadiflotta orosz tengerparti városokat lövetett. November elején az Antant államai hadat üzentek Törökországnak, amely így a Központi Hatalmak oldalán lépett a világháborúba. November 23-án brit csapatok szálltak partra az Arab-öböl északi szegletében és elfoglalták Baszra városát. Ezzel megnyílt a mezopotámiai front.
Szócikk:Törökország hadba lépése (1914)
Harcok Németország gyarmatain: Az afrikai német gyarmatokat csak kisszámú helyőrség biztosította. Togót néhány nap alatt teljesen elfoglalták a britek. Kamerunt is minden oldalról támadás érte. A kisszámú német helyőrség a francia gyarmati csapatok elől az őserdőbe menekült, ahol a világégés végéig folytatták kis háborújukat. 1914 decemberére a namíbiai német helyőrség helyzete tarthatalanná vált a Dél-Afrikából érkező brit erőkkel szemben, hamarosan letették a fegyvert. Egyedül a mai Tanzániában vették fel sikerrel a németek a harcot. Lettow-Vorbeck tábornok nagyszerűen kidolgozott gerillataktikájának köszönhetően a németek gyarmatukat 1918 végéig tartani tudták. Októberben ausztrál csapatok szállták meg Új-Guineát, Naurut és a Salamon szigeteket. Japán a Marshall-szigeteket és Palaut egy ultimátumban követelte. A szigeteket Németország harc nélkül átadta az ázsiai hatalomnak. Japán szintén szemet vetett a kínai szárazföldön fekvő Kiacsu városra, melynek német helyőrsége azonban csak másfél hónapos ellenállás után tette le a fegyvert.

Royal Irish Rifles – brit katonák a lövészárokban (Somme, 1916. július 1.)

Leuven, Belgium, 1915
1915

-A nyugati fronton továbbra is állóháború zajlott. Németországot az oroszországi hadjárat kötötte le, ezért nyugaton csak az év elején kísérletezett támadással. Az antant átvette a nyugati kezdeményezést; hiábavaló áttörési kísérletek zajlottak Arrasnál és Champagne-ban. Az antant őszi nagy támadásait a nyugati front déli és északi szakaszán is elhárították a németek. A világtörténelem során először vetettek be harci gázt – mindkét oldalról. A helyzet ugyanakkor korántsem volt kiegyenlített: míg a német katonák száma 1915 májusában 1,9 millió volt, az antant 2,4 milliós sereggel védte a frontvonalat, s a helyzet később sem javult: júliusra az 1,8 milliós német haderővel az antant 2,8 milliós serege állt szemben.
-A Keleti fronton 1915 májusában a német és az Osztrák–Magyar seregek Galíciában Gorlicénél áttörték az orosz frontvonalat és júliusig előrenyomultak a Baltikumig, elfoglalva annak jelentős részét, valamint az addig terjedő lengyel területeket.
Balkáni front Az antant megkísérelte a Balkánt szövetségi rendszerébe illeszteni, ezért demonstratív támadást indított a Dardanellák ellen, ahol az egész éven át folyó harcokban súlyos katonai és politikai vereséget szenvedett. Bulgária 1915. szeptember 6-án írta alá a szövetségi szerződést a Monarchiával és Németországgal. Az új balkáni fegyvertárssal kibővült osztrák-magyar–német koalíció csapatai az ősz folyamán elfoglalták Szerbiát, a Monarchia pedig 1916 elején megszállta Montenegrót és Albánia kétharmadát. A megvert szerb hadsereg maradéka az albán hegyeken keresztül az Adriához menekült, ahonnan antant hajókon a Görögországhoz tartozó Korfu szigetére szállították. A balkáni helyzet bonyolult viszonyaira jellemző, hogy a névleg semleges Görögország tiltakozott ugyan a 150 ezres szerb haderő Korfura szállítása ellen, s tudni lehetett, hogy a görög kormányfő erőteljes antant-párti politikát folytat, azonban a görög király közben folyamatosan egyeztetett a német császársággal.
Szócikk:Bulgária hadba lépése (1915)
-Olasz front 1915. május 23-án Olaszország is belépett a háborúba méghozzá az antant oldalán, ugyanis Franciaország és Nagy-Britannia ígéretet tett, hogy győzelem esetén megkaphatja Dél-Tirolt, Triesztet, az Isztriai félszigetet, Dalmáciát és Albánia egy részét. Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Olaszország ne tartsa magát a Németországgal és a Monarchiával korábban megkötött hármas szövetséghez. Igaz, ezzel kapcsolatban a császárságnak sem lehettek illúziói, hiszen III. Viktor Emánuel olasz király már a világháborút megelőző politikai manőverek során határozottan nem forszírozta a szövetség szorosabbra fűzését. Az Osztrák–Magyar haderő 1915 nyarán Isonzó-nál hatalmas erőfeszítések árán feltartóztatta az olasz csapatokat.
Szócikk: Olaszország hadba lépése (1915)
1915 tehát a központi hatalmak éve volt: míg a nyugati front nem mozdult, Galíciában, a Balkánon és Olaszországban egyaránt hadi sikerek jellemezték az évet.

1916

-A keleti és a balkáni frontokon elért sikerek után a német hadvezetés arra számított, hogy az oroszoknak idő kell, amíg a veszteségeket kiheverik, tehát a nyugati frontra koncentrálhatnak. 1916. február 21-én megindították a támadást Verdun erődje ellen. Az volt az elképzelés, hogy ha gyorsan elfoglalják az erődöt, az antant visszafoglalási kísérletei során felőrlik a francia haderő jelentős részét. A terv azonban nem vált be: az erőd gyors elfoglalása helyett tíz hónapos állóháború alakult ki. A decemberig tartó ostrom során 550 ezer francia és 450 ezer német katona veszett oda, vagy szenvedett maradandó sérüléseket.
1916 júniusában a keleti fronton is fordult a hadiszerencse: az oroszok egy váratlan ellentámadással áttörték a frontvonalat (első Bruszilov-offenzíva). Augusztus 27-én Románia csatlakozott az antanthoz, és megkezdte Erdély elfoglalását, miután korábban a szövetségeseiktől ígéretet kapott, hogy csaknem a Tiszáig tolhatja határait.
Szintén júniusban indult az angolok jól előkészített csatája a Somme folyónál. A hadtörténet során először itt vetették be a tankot, ám a novemberig zajló küzdelem nem okozott áttörést: a németek kivédték a támadást. A keleti fronton a német, osztrák és magyar haderő megállította az orosz előretörést, sőt, Erdélyben is visszaverték a román támadást és elfoglalták Bukarestet. Noha 1916 végén a korábbi állásokhoz képest jelentős változás nem történt – azaz egyik hadviselő fél sem ért el jelentős sikert, a központi hatalmak ereje felőrlődött, s kezdett megmutatkozni az antant fölénye.
Ferenc József 1916. november 21-én elhunyt. Utóda IV. Károly, aki törekedett a békekötésre, ajánlattal fordult az antanthoz, előkészítetlen kezdeményezését azonban visszautasították.
-1916. november 7-én az Egyesült Államok elnökét Woodrow Wilsont négy évre újraválasztották. Nem kis részben gazdasági okokból Wilson békepárti volt, s kísérletet tett a a háború lezárására. December 18-ától folyamatos jegyzékváltások történtek: az Egyesült Államok és a központi hatalmak, valamint az antant államai között. A béketeremtésre irányuló kísérleteket egyik fél sem utasította el, de a követelések egymásnak ellentmondó akaratot tükröztek. Tény: amennyiben a Monarchia elfogadja az 1917 elején az antanttól kapott békejegyzéket, különösebb területi veszteség nélkül lezárható lett volna a háború, ugyanakkor Németország számára elfogadhatatlan feltételek is szerepeltek a jegyzékben: Elzász–Lotaringiáról és a lengyel területekről le kellett volna mondani.

1916 a tengeren

Az Invicible csatacirkáló

1916-ban mindkét oldal komolyan fontolgatta a hadiflotta bevetését. Noha a háború elsősorban a szárazföldön folyt, nem volt jelentéktelen a német flotta szerepe az Északi-tengeren. A brit remények szerint a Balti-tenger feletti hatalom átvétele végre megteremtette volna az összeköttetést Oroszországgal, és akadályozni tudta volna az áruszállítást Skandinávia és Németország között.
A németek számára is fontos lett volna az Északi-tenger blokádjának feloldása. Ugyanis az angolok már a világháború kezdetén lezárták a Skót-partoktól a kontinens felé terjedő vizeket, elvágva ezzel Németországot a gyarmataitól. A blokád feloldására kieszelt német taktika kimerült abban, hogy megpróbálták az egyes angol hajókat elszakítani köteléküktől, s a part felé csalva megsemmisíteni azokat, illetve a tengerről igyekeztek lőni az angol partokat. Ez azonban hosszú távon nem vezetett eredményre, sőt, a britek folyamatosan gyarapították a blokádban részt vevő hajók számát.
A németek és az angolok végül 1916. május 31-én és június 1-jén vívták meg a világháború legnagyobb tengeri csatáját a dán Jylland-félsziget közelében (ez a legnagyobb egybefüggő szárazföldi területe Dániának). A csatában – mindkét részről összesen– több mint 250 hajó vonult fel. A jyllandi csatában hozzávetőleg másfélszer annyi brit hajó vett részt, mint német, s különösen nagy volt az angol erőfölény a csatahajók terén. A több szakaszban zajló tengeri ütközet során mindkét flotta jelentős veszteségeket szenvedett, a hadászati eredmény ugyanakkor döntetlen lett: igaz, hogy az angol veszteség a túlerő ellenére is számottevő volt (6097 brit tengerész és tiszt veszett oda, míg a németek embervesztesége 2545 fő volt), a blokád megmaradt. Ugyanakkor – a német erkölcsi győzelmen túl – az angolok számára az is világossá vált, hogy soha nem tudnak szabad utat kialakítani a Balti-tenger irányába. A másik oldalon a német flotta vezetése az angol túlerővel való szembesülés után többet már nem próbálkozott nagyobb harcba bocsátkozni az angol felszíni flottával.

<<< Főoldal

Következő oldal >>>

1914 -Nyugati front: Augusztus 4-én a német haderő megindította a támadást – Belgiumon át – Párizs irányába (Schlieffen-terv). Szeptember 3-án elérték a Szajna egyik mellékfolyóját, a Marne-t: Párizs innen mindössze 20 kilométerre volt. Szeptember 5-én kezdődött a francia ellentámadás, amely megállította a német előrenyomulást, s visszaszorította a császárság csapatait jóval a Marne folyón túlra. A németek gyors nyugati hadisikerrel számoló, valamint a franciák rajnai előrenyomulást remélő haditerve az állóháború kialakulásával összeomlott. 1914 őszén a nyugati fronton északi átkaroló hadműveletekbe kezdett mindkét fél. Megkezdődött a versenyfutás a tengerhez, mely szintén kudarcba fúlt: Dunkerque és Oostende között a front északi szakasza is megmerevedett. Az év végén az állóháború nyitányaként lezajlott az I. Ypres-i csata, amely nem hozott változást a fronthelyzetben. -Keleti front: Az eredeti német haditerv azzal számolt, hogy a teljes haderőt a nyugati frontra tudja csoportosítani. Azzal Moltke is tisztában volt, hogy a Monarchia egymaga nem bír el az orosz és szerb hadsereggel, de arra számítottak, hogy az oroszok csak lassan tudnak majd felfejlődni, és mire Keleten komolyabbra fordul a helyzet, már kezükben lesz a francia kapituláció. Nem így történt: az oroszok gyors galíciai és kelet-poroszországi előretörésének megakadályozására még Párizs elérése előtt át kellett csoportosítaniuk csapatokat a keleti frontra. Ez is oka volt annak, hogy a francia ellentámadás meg tudta akasztani a német előrenyomulást. Augusztus 28-30-án a németek már jelentős hadisikert értek el a keleti fronton: a Paul von Hindenburg vezette 8. német hadsereg Tannenberg-nél megsemmisítette a 2. orosz hadsereget, majd szeptember 6. és 15. között a Mazuri tavaknál érzékeny csapást mért az 1. orosz hadseregre. Az Osztrák–Magyar haderő Galíciában eközben feltartóztatta az orosz előrenyomulást. Emlékezetes magyar hadi siker volt az orosz csapatok feltartóztatása Limanovánál (Lengyelország) az 1914. december 4-én kezdődő csatában. A döntően magyar katonák által folytatott küzdelem több mint egy hétig tartott (jellemző momentum, hogy a Nádasdy-huszárezred katonái a lóról leszállva szurony nélküli karabéllyal küzdve szorították vissza a jobban felszerelt oroszokat). A jelentős túlerővel szemben küzdő magyarok komoly véráldozattal, de végül a Kárpátok hágói mögé szorították az ellenséget. A limanovai csata emlékét egy fővárosi utcanév is őrzi. A háború azonban még nem dőlt el: a frontvonalak a Kárpátok tövében éppúgy megmerevedtek, mint nyugaton. Balkáni front: Az Osztrák–Magyar Monarchia hadserege augusztusban, októberben és decemberben is támadásokat indított Szerbia ellen. A rossz tervezés és az utánpótlás hiánya miatt az első két támadás teljes kudarccal végződött, míg a harmadik támadás eredménye is csupán Belgrád rövid időre való elfoglalása volt. A háború kevésbé ismert mozzanata, hogy a császári és királyi haderő a Bosznia szerb anyanyelvű lakosságán torolta meg szerbiai kudarcait. Szlavóniában és Boszniában kivégzésekre, falvak kiürítésére került sor. A szerb hadsereg sikerei ellenére teljesen kimerült és erejének végére érkezett 1914 decemberében. -Törökország hadba lépése: Az Oszmán Birodalom kormánya a „fegyveres semlegesség” híve volt; így kívánta magát a harci cselekményektől távol tartani. Az uralkodó Ifjú Törökök mozgalma számára fontos volt, hogy országuk nagyhatalmi státuszát fegyveres úton erősítsék meg. Enver pasa nyomására Törökország csatakozott a Monarchia és Németország szövetségéhez. 1914 októberében a török hadiflotta orosz tengerparti városokat lövetett. November elején az Antant államai hadat üzentek Törökországnak, amely így a Központi Hatalmak oldalán lépett a világháborúba. November 23-án brit csapatok szálltak partra az Arab-öböl északi szegletében és elfoglalták Baszra városát. Ezzel megnyílt a mezopotámiai front. Szócikk:Törökország hadba lépése (1914) Harcok Németország gyarmatain: Az afrikai német gyarmatokat csak kisszámú helyőrség biztosította. Togót néhány nap alatt teljesen elfoglalták a britek. Kamerunt is minden oldalról támadás érte. A kisszámú német helyőrség a francia gyarmati csapatok elől az őserdőbe menekült, ahol a világégés végéig folytatták kis háborújukat. 1914 decemberére a namíbiai német helyőrség helyzete tarthatalanná vált a Dél-Afrikából érkező brit erőkkel szemben, hamarosan letették a fegyvert. Egyedül a mai Tanzániában vették fel sikerrel a németek a harcot. Lettow-Vorbeck tábornok nagyszerűen kidolgozott gerillataktikájának köszönhetően a németek gyarmatukat 1918 végéig tartani tudták. Októberben ausztrál csapatok szállták meg Új-Guineát, Naurut és a Salamon szigeteket. Japán a Marshall-szigeteket és Palaut egy ultimátumban követelte. A szigeteket Németország harc nélkül átadta az ázsiai hatalomnak. Japán szintén szemet vetett a kínai szárazföldön fekvő Kiacsu városra, melynek német helyőrsége azonban csak másfél hónapos ellenállás után tette le a fegyvert. Royal Irish Rifles – brit katonák a lövészárokban (Somme, 1916. július 1.)	Leuven, Belgium, 1915 1915 -A nyugati fronton továbbra is állóháború zajlott. Németországot az oroszországi hadjárat kötötte le, ezért nyugaton csak az év elején kísérletezett támadással. Az antant átvette a nyugati kezdeményezést; hiábavaló áttörési kísérletek zajlottak Arrasnál és Champagne-ban. Az antant őszi nagy támadásait a nyugati front déli és északi szakaszán is elhárították a németek. A világtörténelem során először vetettek be harci gázt – mindkét oldalról. A helyzet ugyanakkor korántsem volt kiegyenlített: míg a német katonák száma 1915 májusában 1,9 millió volt, az antant 2,4 milliós sereggel védte a frontvonalat, s a helyzet később sem javult: júliusra az 1,8 milliós német haderővel az antant 2,8 milliós serege állt szemben. -A Keleti fronton 1915 májusában a német és az Osztrák–Magyar seregek Galíciában Gorlicénél áttörték az orosz frontvonalat és júliusig előrenyomultak a Baltikumig, elfoglalva annak jelentős részét, valamint az addig terjedő lengyel területeket. Balkáni front Az antant megkísérelte a Balkánt szövetségi rendszerébe illeszteni, ezért demonstratív támadást indított a Dardanellák ellen, ahol az egész éven át folyó harcokban súlyos katonai és politikai vereséget szenvedett. Bulgária 1915. szeptember 6-án írta alá a szövetségi szerződést a Monarchiával és Németországgal. Az új balkáni fegyvertárssal kibővült osztrák-magyar–német koalíció csapatai az ősz folyamán elfoglalták Szerbiát, a Monarchia pedig 1916 elején megszállta Montenegrót és Albánia kétharmadát. A megvert szerb hadsereg maradéka az albán hegyeken keresztül az Adriához menekült, ahonnan antant hajókon a Görögországhoz tartozó Korfu szigetére szállították. A balkáni helyzet bonyolult viszonyaira jellemző, hogy a névleg semleges Görögország tiltakozott ugyan a 150 ezres szerb haderő Korfura szállítása ellen, s tudni lehetett, hogy a görög kormányfő erőteljes antant-párti politikát folytat, azonban a görög király közben folyamatosan egyeztetett a német császársággal. Szócikk:Bulgária hadba lépése (1915) -Olasz front 1915. május 23-án Olaszország is belépett a háborúba méghozzá az antant oldalán, ugyanis Franciaország és Nagy-Britannia ígéretet tett, hogy győzelem esetén megkaphatja Dél-Tirolt, Triesztet, az Isztriai félszigetet, Dalmáciát és Albánia egy részét. Ez elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Olaszország ne tartsa magát a Németországgal és a Monarchiával korábban megkötött hármas szövetséghez. Igaz, ezzel kapcsolatban a császárságnak sem lehettek illúziói, hiszen III. Viktor Emánuel olasz király már a világháborút megelőző politikai manőverek során határozottan nem forszírozta a szövetség szorosabbra fűzését. Az Osztrák–Magyar haderő 1915 nyarán Isonzó-nál hatalmas erőfeszítések árán feltartóztatta az olasz csapatokat. Szócikk: Olaszország hadba lépése (1915) 1915 tehát a központi hatalmak éve volt: míg a nyugati front nem mozdult, Galíciában, a Balkánon és Olaszországban egyaránt hadi sikerek jellemezték az évet.
1916 -A keleti és a balkáni frontokon elért sikerek után a német hadvezetés arra számított, hogy az oroszoknak idő kell, amíg a veszteségeket kiheverik, tehát a nyugati frontra koncentrálhatnak. 1916. február 21-én megindították a támadást Verdun erődje ellen. Az volt az elképzelés, hogy ha gyorsan elfoglalják az erődöt, az antant visszafoglalási kísérletei során felőrlik a francia haderő jelentős részét. A terv azonban nem vált be: az erőd gyors elfoglalása helyett tíz hónapos állóháború alakult ki. A decemberig tartó ostrom során 550 ezer francia és 450 ezer német katona veszett oda, vagy szenvedett maradandó sérüléseket. 1916 júniusában a keleti fronton is fordult a hadiszerencse: az oroszok egy váratlan ellentámadással áttörték a frontvonalat (első Bruszilov-offenzíva). Augusztus 27-én Románia csatlakozott az antanthoz, és megkezdte Erdély elfoglalását, miután korábban a szövetségeseiktől ígéretet kapott, hogy csaknem a Tiszáig tolhatja határait. Szintén júniusban indult az angolok jól előkészített csatája a Somme folyónál. A hadtörténet során először itt vetették be a tankot, ám a novemberig zajló küzdelem nem okozott áttörést: a németek kivédték a támadást. A keleti fronton a német, osztrák és magyar haderő megállította az orosz előretörést, sőt, Erdélyben is visszaverték a román támadást és elfoglalták Bukarestet. Noha 1916 végén a korábbi állásokhoz képest jelentős változás nem történt – azaz egyik hadviselő fél sem ért el jelentős sikert, a központi hatalmak ereje felőrlődött, s kezdett megmutatkozni az antant fölénye. Ferenc József 1916. november 21-én elhunyt. Utóda IV. Károly, aki törekedett a békekötésre, ajánlattal fordult az antanthoz, előkészítetlen kezdeményezését azonban visszautasították. -1916. november 7-én az Egyesült Államok elnökét Woodrow Wilsont négy évre újraválasztották. Nem kis részben gazdasági okokból Wilson békepárti volt, s kísérletet tett a a háború lezárására. December 18-ától folyamatos jegyzékváltások történtek: az Egyesült Államok és a központi hatalmak, valamint az antant államai között. A béketeremtésre irányuló kísérleteket egyik fél sem utasította el, de a követelések egymásnak ellentmondó akaratot tükröztek. Tény: amennyiben a Monarchia elfogadja az 1917 elején az antanttól kapott békejegyzéket, különösebb területi veszteség nélkül lezárható lett volna a háború, ugyanakkor Németország számára elfogadhatatlan feltételek is szerepeltek a jegyzékben: Elzász–Lotaringiáról és a lengyel területekről le kellett volna mondani.	1916 a tengeren Az Invicible csatacirkáló 1916-ban mindkét oldal komolyan fontolgatta a hadiflotta bevetését. Noha a háború elsősorban a szárazföldön folyt, nem volt jelentéktelen a német flotta szerepe az Északi-tengeren. A brit remények szerint a Balti-tenger feletti hatalom átvétele végre megteremtette volna az összeköttetést Oroszországgal, és akadályozni tudta volna az áruszállítást Skandinávia és Németország között. A németek számára is fontos lett volna az Északi-tenger blokádjának feloldása. Ugyanis az angolok már a világháború kezdetén lezárták a Skót-partoktól a kontinens felé terjedő vizeket, elvágva ezzel Németországot a gyarmataitól. A blokád feloldására kieszelt német taktika kimerült abban, hogy megpróbálták az egyes angol hajókat elszakítani köteléküktől, s a part felé csalva megsemmisíteni azokat, illetve a tengerről igyekeztek lőni az angol partokat. Ez azonban hosszú távon nem vezetett eredményre, sőt, a britek folyamatosan gyarapították a blokádban részt vevő hajók számát. A németek és az angolok végül 1916. május 31-én és június 1-jén vívták meg a világháború legnagyobb tengeri csatáját a dán Jylland-félsziget közelében (ez a legnagyobb egybefüggő szárazföldi területe Dániának). A csatában – mindkét részről összesen– több mint 250 hajó vonult fel. A jyllandi csatában hozzávetőleg másfélszer annyi brit hajó vett részt, mint német, s különösen nagy volt az angol erőfölény a csatahajók terén. A több szakaszban zajló tengeri ütközet során mindkét flotta jelentős veszteségeket szenvedett, a hadászati eredmény ugyanakkor döntetlen lett: igaz, hogy az angol veszteség a túlerő ellenére is számottevő volt (6097 brit tengerész és tiszt veszett oda, míg a németek embervesztesége 2545 fő volt), a blokád megmaradt. Ugyanakkor – a német erkölcsi győzelmen túl – az angolok számára az is világossá vált, hogy soha nem tudnak szabad utat kialakítani a Balti-tenger irányába. A másik oldalon a német flotta vezetése az angol túlerővel való szembesülés után többet már nem próbálkozott nagyobb harcba bocsátkozni az angol felszíni flottával.
<<< Főoldal	Következő oldal >>>