 |
||||
 |
A két kivételt a jó öreg Il–2 és a Henschel Hs–129 repülőgépek jelentették. Ezek a repülőgépek szerepkörüknél fogva földközelben, a földi légvédelem tartós tüzének kitéve tevékenykedtek.
Az Il–2 páncélzata tulajdonképpen maga a géptörzs burkolata volt. Ezzel a megoldással a súllyal akartak spórolni. A pilóta és a motor tulajdonképpen egy hegesztett acélteknőben kapott helyet, melynek falvastagsága 4–12 mm között változott. A szélvédő 65 mm vastag páncélüvegből készült. A sebezhető hűtőradiátort a jobb védettség érdekében a géptörzsbe süllyesztették a motor mögé, míg a légbeömlőt a motor előtt a törzs tetején helyezték el. A beépített páncélzat össztömege 990 kg volt, melynek következtében a gép inkább döcögött a levegőben, mint repült. Oroszos megoldásra vall, hogy az IL–2 hátsó lövészfülkéjét egyáltalán nem páncélozták (!!!), ezért nem csoda, ha a lövészek halálozási aránya 7–szer magasabb volt, mint a pilótáké.
A Henschel Hs–129 az Il–2–höz hasonló elgondolás alapján épült. A pilóta itt is egy 6–12 mm falvastagságú, hegesztett páncéldobozban és 75 mm vastag páncélüveg szélvédő mögött kuporgott. A beépített páncélzat össztömege 1075 kg volt.
|
 |
||
|
|
||||
 |
||||