A Sárréti biciklis túra és kincskereső verseny

Április 11-én egy borongós reggelre ébredt az Abai Természetjáró Egyesület.

Az idei év kora tavaszi kerékpáros túráját a Sárrétébe terveztük. Immár hagyománnyá vált, hogy az év első túrái között egy környékbeli települést vagy jellegzetes természetközeli élőhelyet keresünk fel. A tájnak jellegzetessége, hogy még nyáron is vizenyős, lápos, és mégis foltokban szikes területek is tarkítják. Az itt lévő nádasok, sásosok, szikes rétek uralta vadregényes területen szép számban költenek kócsagok, gémek, ludak, récék, poszáták. Az 1920 években Beszédes József tervei alapján készült a csatornák, árkok, tavak többsége, amikkel e lápos területet lecsapolták és így rengeteg termőterület alakult ki a mezőgazdaság számára. De még így is a természet gyakran visszahódítja a területeket, hiszen ha sok a csapadék, akkor a szántóföldek víz alá kerülhetnek, és hatalmas belvízi tavak alakulhatnak ki. Nincs az a mezőgazdasági gép, amit ilyenkor munkára lehetne fogni, úgy hogy ne süllyedne el.

Kilenc órakor volt az indulás az abai Kultúr háztól. Egy tizenöt fős lelkes csapat gyűlt össze, kicsik nagyok vegyesen. Valter Roland és Kissné Tóth Ida volt a túravezetőnk, akik elmondták, hogy egy kis meglepetéssel készültek. Mindenki egy kincskereső túrán fog részt venni, amit már előző nap előkészítettek. Az Ángyi-halomhoz tartó út közben bármerre néztünk érdekes tájak váltakoztak. Az egyik oldalon erdő, melyből vad nyulak szaladtak át elöttünk. A másik oldalon szántóföld, melyen őzek nagy bandája szökellt át. Felettünk egy ölyv reppent ágról-ágra. Talán egereket, pockokat keresve. Messze a távolba egy nádast láttunk, amiben gémek egy csoportja békésen gázolt, és keresgélték a reggelinek valót. Húsz perc tekerés után, már előttünk "magasodott" az Ángyi-halom, melynek a tövében lévő tóból hatalmas, vadkacsa raj szállt fel, és tudatta minden társával, hogy megérkeztünk

Egy kereszteződésben szálltunk le a kerékpárokról és túravezetőink hamarosan ki is sorsolták, hogy ki melyik csapathoz fog tartozni. Az első és második csapat azonnal el is indult kincset keresni. Nekik egy írott szövegből kellett kiszűrniük az információkat, hogy melyik ösvényen haladjanak tovább. A többi csapat pedig ügyességi versenyeken tehette próbára talpraesettségét. Számos próba volt, mint például horgász verseny, kerékpáros ügységi, és célba dobási feladatok. Amelyik csapat előbb végzett, az már indulhatott is a "vadonba" kincset kutatni. Közben a már úton lévő sporttársak megtalálták az elrejtett ládákat, amiben egy tesztlap volt, és kitöltve hozták vissza a kiindulási helyre. Most ők voltak a soron, hogy az ügyességüket tegyék próbára. Miután mindenki végzet a próbákkal és az eredmények is kiértékelésre kerültek, elkezdődhetett a ceremónia, hogy kik kerülnek fel a képzeletbeli dobogóra. Az okleveleket Mercsek György az abai pénzügyi bizottság elnöke adta át, aki közben elmesélte, hogy gyerekkorát ö is e nádasok, erdők, tavak között töltötte. Mi nagy érdeklődéssel hallgattuk az érdekes visszaemlékezést. Ez úton is szeretnénk megköszöni neki, hogy szánt ránk a drága idejéből.

Mielőtt tovább haladtunk volna, közösen megkerestük a megmaradt kincses ládákat, hogy mindent úgy hagyjunk, ahogy megérkezésünk előtt volt. Együtt felmásztunk az Ángyi-halom tetejére, és mindenki csodálkozva nézett körül, milyen varázslatos a táj. Az apródok természetesen előre rohantak és ők keresték meg a ládákat. Semmit nem hagyva a felnőttek számára, de ők ezt nem is bánták. Hiszen a fiataloknak kell még felfedezni a világot, és az egyesület ehhez próbál segítséget nyújtani számukra. A lassan tovább kerekeztünk, mert hosszú út várt még ránk, és sok felfedezni való szerepelt terveinkben. Az ösvényünk két tó között haladt tovább, ami a Sárvíz csatorna mentén folytatódott. Az eső lassan eleredt egy kis gomolyfelhőből, de megszavaztuk, hogy továbbhaladunk, nem tántoríthat el minket. Egy széles réten haladtunk át, amin gyönyörű sárga virágok nyíltak. Egyszer csak az út elfogyott és egy nagy belvizes tavacska terült el elütünk. Amin se átgázolni se megkerülni nem lehetett, ezért visszamentünk egy útelágazáshoz és a másik irányba fordítottuk a kormányt.- Itt bármikor, előfordul ilyen helyzet, mikor az embernek improvizálni kell-. A másik út sokkal jobbnak bizonyult. Pár száz tekerés után már a Madár tábor mellett haladtunk el, ami az útvonalváltozás miatt alakult így, eredeti terveinkben nem szerepelt. A tábor Soponya mellett található, és elhatároztuk, ha már a szomszéd községben vagyunk, meglátogatjuk régi ismerősünket, Varga Zoltánt a település híres régiség gyűjtőjét.

A Sárréti túra nem is lehetne teljes birkanyáj nélkül, hiszen mielőtt rátértünk a falu főútjára köztük kerékpároztunk át. Pár perc múlva mindenki csodálkozva nézte, mint jó házigazda jön elénk Zoltán, bár ő nem is tudta, hogy mi éppen hozzá igyekszünk. Megállítottuk, és ő készségesen visszakísért minket a múzeumába, igaz, fontos teendőit tette félre miattunk. Ahogy beléptünk a régi parasztház udvarába, csodálkozva néztük a talált lópatkókból készült kerítést. Az udvarban egy kicsit kaotikus volt a helyzet, de tárlatvezetőnk elmondta, hogy ő nem egy fajta dolgot gyűjt a régmúltból, hanem mindent, hiszen minden tárgynak története van. Nem is lehetett zavarba hozni, mert bármire mutattunk, ö tudta a valamikori szerepét és használhatóságát az adott tárgynak. Érdekes beszélgetésbe kezdtünk Zoltánnal, aki elmondta nekünk, hogy neki minden apró kő, vasdarab, üvegcserép fontos, mert ő már látja a jövőbeli helyét. Számos terve van, amit idővel meg szeretne valósítani. Ez úton is köszönjük, az érdekes tárlatvezetést és az idejét, amit miránk fordított, és kívánunk sok szerencsét a további terveihez.

Miután elbúcsúztunk régi barátunktól, hazafelé irányítottuk a kormányt, már mindenki kellemes fáradságot érzett a lábában. Az eső is hol eleredt, hol ki sütött a nap, ahogy a szél kénye kedvére fújdogálta a felhőket. Már mindenki a jól megérdemelt vacsorára gondolt, váratlanul a községükhöz érve ismét elsötétült az ég. A szél is jobban megélénkült, és az eső is szemerkélni kezdett, ami átváltott borsó nagyságú jéggre. Szerencsére mindenkinek sikerült épségben hazaérni, és biztosan volt mesélni valója a túránkról.