A bakancspiac nagy örege
és örök túlélője a Martens.
Tudtátok, hogy egy legendát hordunk a lábunkon?
Az egész úgy kezdődött, hogy dr. Klaus Maertens, a
német hadsereg 25 éves orvosa 1945-ben
kikapcsolódott egy kicsit a második
világháború izgalmaiból, és elment
síelni az Alpokba, Seeshauptba. Itt aztán jól
lesérült. Természetesen a lábán.
Egészen pontosan eltörte a bokáját.
Ezután a szabványos katonai bakancsok
túlságosan kényelmetlenek voltak neki, így
amíg gyógyulgatott tervezett egy nagyon kényelmes,
puha bőrből készült bakancsot
légpárnás talppal: puha gumilapokból olyan
cipőtalpat gondolt ki, ami levegőt zár magába. Amikor a
háború véget ért, és a
németek mentették a menthetőt, ő a cipőnek való
alapanyagot sem hagyta ki a menteni valók közül,
és elkészítette magának a
légpárnás bakancsot. A Martens tehát
eredetileg gyógycipőnek készült!
Az eladással nem sok sikere volt, és persze sok
versenytárs gondolta, hogy az egész ötlet egy nagy
hülyeség. Aztán 1947-ben találkozott egy
régi egyetemi barátjával, Herbert Funck-kal,
akinek nagyon tetszett az új cipő. Céget
alapítottak Seeshauptban, elkezdték gyártani a
lábbelit, amit Dr. Maertensnek hívtak. A talpakhoz a
légierő által kiszuperált gumit
használták. Ki gondolná, hogy az első sikereket a
háziasszonyok körében érték el? Pedig
az első évtizedben a vevőik 80%-a 40 éven felüli nő
volt. 1952-re annyira megnőttek az eladások, hogy gyárat
nyitottak Münchenben. Ahogy Klaus doki mondta 1985-ben: az
időzítés volt nagyon jó, végülis ezt
megelőzően egész Európa évekig katonai bakancsban
élt, nem csoda, hogy valami kényelmeset akartak hordani.
1959-re eljutottak odáig, hogy külföldi piacok
után kezdtek érdeklődni. Egy Griggs nevű pasi és a
cége (R. Griggs & Co. Ltd.) rögtön kapott a
lehetőségen, éppen valami újat, valami
„mást” kerestek.
Levédték a légpárnás cipő
technikáját, és elkezdték a
gyártást az Egyesült Királyságban.
Angolosították a nevet, módosították
a dizájnt, és egy év múlva, 1960-ban
megszületett a klasszikus 1460-as Dr. Martens AirWair bakancs:
meggypiros, 8 soros, sárga fűzés, a talpán Martens
logó. Hogy miért 1460-as? Mert 1960. április 1.,
azaz 1. 4. 60. az első darab születésnapja. Mellesleg
Wollastonban gördült le a
gyártószalagról a kicsike. Elsősorban a
rakodómunkások, rendőrök, és postások
vásárolták, hisz ők sokat voltak talpon. Az
1460-as bakkants a munkásosztály férfiúinak
elsőszámú cipőjévé lépett elő.
Elvégre eredetileg mégiscsak munkáscipőnek
gyártották.
Az első közszereplő, aki Docot viselt valójában nem
rocksztár vagy színész volt, hanem Tony Benn,
népszerű munkáspárti politikus. Már a
legkorábbi ifjúsági mozgalmakban is lenyomott
minden más cipőt, és ezt csak elősegítették
a nagyobbakon belül megjelenő kisebb csoportok is, sőt az is, ami
akár a sikertörténet végét is
jelenthette volna: hogy az 1960-as évek végén
felfigyeltek rá a skinheadek. Ők védjegyükké
tették a piros bakancsot, hogy - ahogy a fáma tartja -
ellenségeik vére ne rondítsa el a cipőjüket.
Valójában ekkor valósult meg a
szubkultúrákkal való, azóta is tartó
szoros összefonódás. Pete Townshend, a The Who
gitárosa és dalszerzője annyira odavolt a DMs-ért,
hogy dalt is írt róla. Elton John nevéhez
köthető a Doc legfeltűnőbb megjelenése a képernyőn a
The Who opusz, Tommy életét feldolgozó
filmadaptációban: egy 54 soros darabban
parádézott. A Doc népszerűségét
tovább növelte, hogy megjelent Stanley Kubrick nagy
vitákat kiváltó Clockwork Orange című
filmjében, amely egy Burgess novellát dolgoz fel egy
fiúról, aki a barátaival ártatlanokat
és gyengéket pusztít, sokat. A filmet olyan
hevesen kritizálták, hogy a rendező végül
levetette a műsorról. A vizuálisan sokkoló
kinézethez azonban a fehér munkaruha és a
keménykalap mellett már hozzátartozott a
félelmetes DMs.
Az 1976-ban újabb fordulat következett a punkok
megjelenésével. Állítólag Sid
Vicious volt az első, aki ilyet hordott, és őt
követték a többiek, majd az egész punk mozgalom
nagy kedvence lett. A média gyorsan
összeházasította a Martenst a
legprovokatívabb ifjúsági mozgalommal, hiszen a
gúnyos mosoly, a szakadt farmer, a láncok, és a
szétszabdalt póló mellett a 18 soros Martens is az
uniformis elmaradhatatlan része volt. Ehhez hozzátartozik
az is, hogy bár a londoniak mindent megkaptak, ami a divatot
illeti, a vidéki kisvárosokban a punk megjelenés
kellékei nehezen voltak beszerezhetőek, kivéve a
bakancsot. Így aztán a fekete Martens a punk
ruhatárak állandó darabja lett. A Doc útja
innentől már kátyúktól mentes és
nyílegyenes volt. A hiedelmekkel ellentétben az USA-ba
sem a grunge-al került, hanem a kaliforniai punkkal és
hardcore-ral az 1980-as évek elején. Csak feltűnőbb volt,
amikor a grungereket nem lehetett másban látni.
Népszerűségét megtartva a Martens
lépést tartott minden kulturális fordulattal,
majd’ minden szubkulturális irányzat automatikusan
a magáévá is tette. A Doc többé nem a
munkásosztály cipője: egy egész nemzedék
divatcikkévé, sőt a pop-kultúra
részévé vált.
Napjainkban, jó 40 évvel megszületése
után, a lázadó ifjak
függetlenségük, egyediségük és
individualitásuk jelképeként hordják, a Doc
Martens szimbólummá vált. Jobban
összekapcsolódott a legtöbb zenei irányzattal,
mozgalommal, szubkultúrával, mint bármely
más divatcikk. A kezdeti erények, a kényelem (jah,
egy idő után) és tartósság a mai napig
ugyanannyira jellemző, mint dr. Maertens idejében.
Manapság persze már gyakorlatilag mindenféle cipőt
gyártanak a papucstól a szandálon át a
csótányroppantóig, bakancsból is rengeteg
modellt. A skinheadek imádták a kis meggypirost, a
gótok természetesen a feketét, a pápa pedig
a fehéret. Hordják a punkok, skinheadek, pszichobillyk,
grungerek, metálosok, a lista végtelen. A Doc Martens
AirWair (a leg)több zenész kedvence, köztük
Robert Smith, Kurt Cobain, Sid Vicious, Sinead O’Connor, Rancid,
Morissey, a Red Hot Chilli-s, és Prodigy-s srácok,
és P.J. Harvey lába tudna mesélni intim
történeteket dr. Martensről, még Will Smith is
hordta a Bel Air hercegében. Sőt, az előbb nem vicceltem:
állítólag II. János Pálnak is van
egy speciálisan neki tervezett hófehér Martense!
Forrás:
http://www.ld50.hu/article/ld50/kultcorner/dms2