A punk rock egy rendszerellenes
rockzenei mozgalom, amely 1974-1975 táján alakult ki
(habár átmeneti formái már évekkel
korábban is léteztek) olyan együttesek, mint a
Ramones, a Sex Pistols, a The Damned és a The Clash
zenéjével. A fogalom használható azokra a
zenei színterekre is, amelyek ugyan késõbb
jelentek meg,
de hasonló alapvetõ jellemzõkkel rendelkeznek,
mint az elsõ
generációs „punk”, azonban gyakran
tévesen utalnak vele egyéb együttesekre is, a
„viselkedés”, ill. a „fiatalkori
agresszió” fogalmán keresztül. A fogalmat
gyakran használják a zenei mozgalomhoz
kapcsolódó divatirányzattal,
ideológiával és szubkultúrával, vagy
akár a tiszteletlen („csináld magad”)
hozzáállással kapcsolatban is.
Jellemzõi
A punkegyüttesek gyakran próbálnak versenybe
szállni a hatvanas évek garázs rock
együtteseivel. A punk rocknál fontosak az egyszerû
zenei
szerkezetek és megoldások. A korai angol punk fanzin, a
Sniffin' Glue 1977-ben megjelentetett néhány
ábrát, amely három akkordot
ábrázolt, az alábbi kísérõ
szöveggel: „Ez egy akkord, ez egy másik, ez egy
harmadik. Most alakíts együttest.”. A legtöbb
punkdal versszak-refrén szerkezetû és 4/4-es
ütemmutatójú. A rövid számok
szintén a stílus alapjaihoz tartoznak. A dalok hossza
általában két és fél perc, de
néha kevesebb, mint fél perc.
A punk jellegzetes hangszerei a dobfelszerelés, egy vagy
két elektromos gitár és egy elektromos
basszusgitár, amelyek az éneket kísérik. A
dobok többnyire keményen és szárazan
szólnak és egyszerû
felépítésûek,
általában négy darabos készletet
használnak, amely tartalmaz egy pergõdobot, egy
állótamot, egy lábdobot és egy basszus
dobot, valamint néhány cintányért,
köztük egy hi-hatet, egy-két crasht és egy
ride-ot. A dobverõk szintén egyszerûek, az alap
negyedek
lejátszására a basszusdobot vagy a lábdobot
használják (habár a hardcore punk
dobjátéka általában gyorsabb és
nehezebb, mégis azonos felszerelést igényel). A
basszus szekció általában a gitáros(ok)
által játszott akkord néhány alap
hangjegyét szólaltatja meg. A gitár részek
nagyrészt torzított power akkordok, hasonlóak a
Link Wray által játszottakhoz, habár
némelyik együttes surf rock szemléletû,
könnyebb „vibrálóbb” dallamokat
játszik. Az ének (az angolszász
elõadók
esetében) gyakran nazális, és inkább
beszédnek, mint éneknek hat. A zene
legyártása során a minimumra törekednek,
némelyik felvételt egy garázsban
álló felvevõvel rögzítik. Az
együttes
tagjai legtöbbször nemcsak zenélnek, hanem a
felvételeket is maguk készítik és
terjesztik.
Egy fiatal punk így beszélt róla: „A punk
nem holmi zenei mûfaj, nem egy stílusirányzat, a
punk egy
életérzés...”
Az 1970-es évek közepén a punk dalszövegek
szókimondóak voltak, társadalmi és
politikai téren egyaránt, amely
megkülönböztette õket a kortárs
mûvektõl. Az
olyan szerzemények, mint például a The Clash
„Career Opportunities” és „London's
Burning” címû számai, a
munkanélküliséggel, az unalommal és a
városi élet más nyomasztó
problémáival foglalkoztak; néha nyíltan
becsmérelve a kormányzatokat és az
uralkodóházakat, ahogyan azt a The Sex Pistols is tette a
„God Save The Queen” és az „Anarchy in the
UK” címû dalaiban; egyesek pedig határozottan
anti-romantikus módon ábrázolták a szexet
és a szerelmet, ahogyan a The Voidoids' tette a „Love
Comes in Spurts”-ben.
Története
Kezdetek
A „punk rock” kifejezés (melybõl a
„punk” kezdõt vagy újoncot is jelent) amely
az
1960-as évek képzetlen gitár és ének
alapú amerikai rock and roll-együtteseire utal
(például The Standells, The Sonics, The Seeds), amelyeket
gyakran „garázsrock”-együttesekként
soroltak be. A kifejezés Dave Marsh rock zenei
kritikustól származik, aki elsõként
használta a ? and the Mysterians jellemezésére, az
1971 májusában, a Creem magazinban megjelent
cikkében, az 1970-es években azonban számos
más rock zenei újságíró is
átvette. A gitárosként és
kritikusként is tevékenykedõ Lenny Kaye is
felhasználta a hatvanas évek
garázsrock-együtteseivel és a pszichedelikus rock
kezdetleges követõivel kapcsolatban. Lenny Kaye nem sokkal
ezután Patti Smith avantgárd költõvel
együttest
alakított, az elsõként, 1975-ben megjelent Horses
címû albumuk pedig nagy hatást gyakorolt a hetvenes
évek punk rockereire. Részben ez vezetett ahhoz, hogy a
zenére utalva, a kifejezést egyszerûen
„punk”-ra rövidítették.
Az 1960-as évek garázsegyütteseire gyakorolt
hatása mellett a punk rock gyökereihez tartozik a durva
viselkedés, a színpadi- és a színpadon
kívüli erõszak, amely a hangszerek
megrongálására is kiterjed, ahogyan az a korai
Rolling Stones és a The Who esetében is
megfigyelhetõ,
és amely viselkedésmód visszavezethetõ az
ötvenes évek végére, Eddie Cochranhez
és Gene Vincenthez; a goromba és disszonáns
stílusú The Velvet Undergroundhoz; a szexuális
és politikai konfrontációikról és
színpadi erõszakosságukról is ismert
detroiti
Alice Cooperhez, The Stoogeshez és MC5-hoz; az angol pub rock
színteret és a politikai undergroundot
képviselõ
Mick Farrenhez és a The Deviantshoz; a New York Dollshoz
és a hetvenes évek néhány brit „glam
rock” illetõleg „art rock”
elõadójához,
például David Bowie-hoz, Garry Glitterhez és a
Roxy Musichoz. Megállapítható, hogy más
mûfajok, mint például a reggae, a funk vagy a
rockabilly
is hatást gyakoroltak a korai punk rockra.
A punk rock válaszreakció volt a hetvenes évek
populáris zenéjére, mindarra, amit a punkok a
felszínes diszkózenében, a bombasztikus heavy
metalban, progresszív rockban és aréna rockban
láttak megtestesülni. A punk elutasította a hatvanas
évek hippi ellenkultúrájának
maradványait is. Lenézték az olyan
együtteseket, amelyek túlélték a hatvanas
éveket (például a Jefferson Airplane-t), mivel
szerintük a korábban radikális kijelentéseik
miatt általuk is tisztelt elõadók elbutultak
és
szégyent hoztak magukra. Erre az egyik leggyakrabban felhozott
példa a hetvenes évek közepén a
televíziós sörreklámokban szereplõ
Eric
Clapton, aki a hatvanas évek rockzenei ikonjaként
szó szerint eladta magát a rendszernek, amellyel
korábban szemben állt.
Az ötvenes és hatvanas évek európai
szituacionista mozgalma által képviselt kulturális
kritika és lázadási stratégiák
hatással voltak a brit punk mozgalom elsõ
képviselõire,
különösen a Sex Pistolsra. A Pistols menedzsere, Malcolm
McLaren tanulmányozta a szituacionista elveket, amelyek Vivienne
Westwood által öltöttek formát az együttes
ruházatában, továbbá feltûntek a
Jamie Reid
által a számukra készített
grafikákon is.
A brit punkmozgalom átvette a Skiffle-tõl a
„csináld magad” attitûdöt, amely a II.
világháború után, az 1950-es években
bukkant fel Angliában. A brit punk rock megjelenése
egybeesett a háború utáni konszenzus
idõszakának végével, amely megelõzte
a
thatcherizmust, és szinte az összes együttes
munkásságában felbukkan a dühödt
társadalmi elidegenedés.
Korai elõadók
A punk színtér a Velvet Underground, majd azt
követõen a Mercer Arts Center környékén
megjelenõ underground rock szinteret felváltva, 1974-1976
táján kezdett kialakulni New Yorkban, ahol az elsõ
együttesek a Max's Kansas City és a CBGB klubokban kezdtek
rendszeresen fellépni. A The Mercer színtér
1971-ben jött létre a New York Dolls és a Suicide
együttesek által, de 1973-ban váratlanul
véget ért, amikor az épület összeomlott.
A CBGB és a Max's szinteret a The Ramones, a Television, a
Blondie, Johnny Thunders (korábbi New York Dolls tag) és
az általa létrehozott Heartbreakers, Richard Hell, a
Talking Heads és a The Voidoids alkották. 1976
elejétõl, a Punk Magazine elsõ
számának
megjelenésétõl kezdõdõen ezekre az
együttesekre
már a „punk” szóval hivatkoztak és
mintaként szolgáltak az újabb
elõadók,
például Lou Reed vagy Patti Smith számára
(akik aztán az újabb számok címlapjaira
kerültek).
Ezidõtájt egy kevésbé ünnepelt, de nem
kevésbé jelentõs színtér is
kialakult
Ohióban, amelyet az The Electric Eels, a Devo és a
(késõbb, 1975-ben Pere Ubu és The Dead Boys
együttesekké átalakuló) Rocket from the Tombs
képviseltek.
Máshol is ekkoriban jelentek meg az elsõ
punkegyüttesek,
például a The Saints az ausztráliai Brisbane-ben,
a The Modern Lovers Bostonban, a Sex Pistols Londonban, amelyek
néhol a helyi éjszakai klubokban léptek fel,
néhol pedig saját törzshelyeket alakítottak
ki, ahogyan a The Saints is tette, Brisbane
külvárosában. A törzshelyek
fellépési lehetõséget nyújtottak
és
találkozóhelyül szolgáltak az újabb
zenészek számára (ahogyan a 100 Club Londonban, a
CBGB New Yorkban vagy a The Masque Hollywoodban, amelyek a
legelsõ
ismert punk klubokká váltak).
Miközben a londoni együttesek aránylag közepes
szintet értek el a korai punk hangzás terén, a
helyi punk színtér definiálta és
összefoglalta a punk kultúra lényegét.
1975-ben, a New York Dolls feloszlása után, az
õket
menedzselõ Malcolm McLaren visszatért Londonba, ahol
megnyitotta
a SEX nevû ruházati boltot, amely fontos szerepet
játszott a punk öltözködési stílus
kialakulásában. Emellett elkezdte menedzselni a The
Swankerst, amelybõl késõbb létrejött a
Sex Pistols.
A Bromley Contingent néven ismert csoport, amelybe a
rajongók kemény magja tartozott (és amely a
többségük otthonául szolgáló
külvárosról kapta a nevét) lassan kultuszt
teremtett az együttes körül, miközben egyre
többfelé fordultak meg az országban.
A punk rock történelmében nagy
jelentõségû
1976. július 4-ei Ramones-koncert, amelyen a The Stranglers is
fellépett a londoni Roundhouse-ban nagy hatást gyakorolt
az angol punk rock színtérre. 1976-ban több Sex
Pistols-rajongó is saját együttest alakított,
mint például a The Clash, a Siouxsie & the Banshees,
a The Adverts, a Generation X, a The Slits és az X-Ray Spex.
Késõbb csatlakozott hozzájuk a The Damned (amely a
klasszikussá vált „New Rose” kislemezzel
debütált), a The Jam, a The Vibrators, a Buzzcocks
és a London is.
1976 decemberében a Sex Pistols, a The Clash, a The Damned,
és a Johnny Thunders & the Heartbreakers
össszeállt az Anarchy Tourra, egy nagy-britanniai
koncertsorozatra. A fellépõhelyek tulajdonosai több
koncertet is lemondtak, miután a bulvármagazinok
és más média szenzációhajhász
történeteket kezdtek közölni az
együttesekrõl és rajongóikról. A punk
rock az
Egyesült Királyságban egy, a Thames Today
által elhíresztelt televíziós
botrány kapcsán vált ismertté, melynek
során a Sex Pistols gitárosa, Steve Jones egy londoni
tévécsatornán élõ adásban
szidalmazta a mûsorvezetõt, Bill Grundyt.
Az elsõ punk rock témájú könyvek
között megjelent The Boy Looked at Johnny (melynek
szerzõi
Julie Burchill és Tony Parsons voltak), a punk rock mozgalmat
már befejezettnek tekintette – a könyv alcíme:
The Obituary of Rock and Roll („A Rock and Roll
gyászjelentése”) volt. A cím
idézetként felbukkan az egyik dal szövegében
Patti Smith 1975-ös Horses címû albumán.
1977-ben a korábbiak hatására a
punkegyüttesek újabb hulláma jelent meg.
Köztük volt a The Misfits (New Jersey-bõl), a The
Exploited
(Skóciából), a GBH (Angliából) a
Black Flag (Los Angelesbõl), a Stiff Little Fingers
(Észak-Írországból), és a Crass
(Essexbõl), akik új útra terelték a punk
rock
hangzást, megteremtve a hardcore punk mûfaj alapjait.
Az Egyesült Királyságban a punkra a jamaikai reggae
és a ska is hatást gyakorolt, amely a The Clash és
a The Slits zenéjében is
tükrözõdött. Az
1970-es évek végére a punk nyújtott alapot
a ska mozgalom újraéledésének (2 Tone),
olyan együttesek által, mint a The Beat (amely az USA-ban
The English Beat néven ismert), a The Specials, a Madness
és a The Selecter.
A punk fokozatosan alakult egyre változatosabbá, az olyan
együttesek tevékenysége révén, mint a
The Clash, akik más underground zenei
irányzatokból mint a ska és a rockabilly vagy
akár a dzsesszbõl is ihletet merítettek.
Üzenete
azonban nem változott; továbbra is felforgató,
ellenkulturális, lázító, politikailag
elfogult és gyakran anarchista maradt. A punk rock olyan
problémákkal foglalkozik, mint a társadalommal
való szembenállás, az alsóbb
osztályok elnyomottsága vagy egy nukleáris
háború kirobbanásának veszélye.
Gyakran személyes, de nem kevésbé krikitkus: sok
dal szól az egyén személyes
problémáiról, mint a
munkanélküliség vagy az érzelmi és
mentális gondok (például depresszió). A
punk rock azt kívánja közölni a
társadalommal, hogy nincs minden rendben és nincs
egyenlõség.
A punk rock története Magyarországon
A punk mozgalom hazai megjelenése 1978-ra tehetõ. Az
elsõ
együtteseket fõként középiskolás
fiatalok alakították meg a nyugati elõadók,
például az angol Sex Pistols hatására. A
CPg, az ETA(zenekar), a Kretens, a Tizedes meg a többiek, a QSS
és egyéb, dalszövegeikben a szocialista
diktatúrát bíráló
elõadók
tevékenységét a pártállam nem
nézte jó szemmel. Lemezkiadásra nem volt
lehetõségük, házi
körülmények
között vagy koncertjeiken felvett zenéjük
többnyire magnókazettákon terjedt
kézrõl-kézre.
1983-ban a rendszert nyíltan becsmérlõ CPg-t,
amelyet a
sajtóban igyekeztek az ekkoriban megjelenõ rasszista
skinhead
mozgalommal is összefüggésbe hozni,
közösség elleni izgatás vádjával
bíróság elé állították
és tagjait – a fiatalkorú basszusgitáros
kivételével – letöltendõ
börtönbüntetésre ítélték,
hogy ezzel példát statuáljanak mindenki
számára. Kevésbé ismeretes, hogy 1984-ben
egy Közellenség nevû együttes is hasonló
sorsa
jutott, rögtön az elsõ (félbeszakított)
koncertje után. 1985 táján a rendszer már
kevésbé volt szigorú (habár az
idõközben szigorúan titkos
minõsítés
alól feloldott dokumentumok szerint a mozgalom tagjaival
kapcsolatban a hatóságok továbbra is adatokat
gyûjtöttek, illetve esetenként nyomozást is
folytattak), a Kretens még egy külföldi turnéra
is lehetõséget kapott, melynek sikere
bizonyíték
arra, hogy tehetség terén a hazai punk zenészek
sem feltétlenül maradtak el külföldi
társaiktól.
A punk elsõ hullámának az 1990-es
rendszerváltás vetett véget. Az
idõközben
felnõtté vált elsõ generációs
punkok
ezután többnyire felhagytak a zenéléssel,
bár némelyik együttes nagyjából egy
évtized múltán ismét összeállt
egy-egy nosztalgiakoncert erejéig. A kilencvenes években
bekövetkezett a mozgalom ideológiai
átalakulása, mivel új ellenfélre
talált a globalizmus és a fogyasztói
társadalom képében. Sajnos a punk kitermelte a
saját sablonjait és sokan 30 felett is a
tizenévesek problémáiról,
érzéseirõl énekelnek (Aljas
kúszóbab) ami nyilván nem hiteles (többek
között azért mert mindig a nagybetûs élet
munkásosztályának életérõl
szólt). A punk már csak életérzés,
manapság nem csupán abból áll, hogy ki
milyen elõregyártott pólót vesz (nesze
neked
"Csináld magad") A mai magyar punkegyüttesek:
Auróra, Hatóságilag TILOS, Prosectura,
Hátsó Szándék,
HétköznaPICSAlódások, Fiend Club (Misfits
tribute band) , Barackca.
Örökség és aktuális
fejlõdési utak
Az underground punk mozgalom az Egyesült Államokban
és Nagy-Britanniában számtalan olyan
együttest termelt ki magából, melyek a punk rock
hangzást vagy az ahhoz kapcsolódó
szellemiséget és a csináld magad etikát
felhasználva valami egészen mást hoztak
létre. Az 1980-as évek végére ezek az
együttesek teljesen eltávolodtak punk
elõdeiktõl, és
megalkották az alternatív rockot. Az olyan
alternatív együttesek, mint a Sonic Youth és a
Pixies egyre nagyobb közönséget értek el, a
kiadók pedig egyre nagyobb hasznot nyertek az
undergroundból, amelybõl 10 év alatt
kinõttek.
A Sonic Youth egy 2005-ös koncerten
1991-ben a Nirvana Nevermind címû albuma
óriási
üzleti sikert ért el. A Nirvana a punkot tartotta a
legfontosabb ötletadó forrásának.
Habár saját stílusukat punk rocknak
definiálták és számos punk ikonért
síkra szálltak (ahogyan azt az alternatív rock
együttesek is tették), a Nirvana zenéje mégis
ugyanolyan volt, mint a garázs vagy indie rock és a heavy
metal egyes változatai, amelyek évtizedeken át
léteztek. A Nirvana sikere indította be az
alternatív rock kirobbanását, amely az 1980-as
évek végéig szinte ismeretlenül
létezett, és hozzásegítette ahhoz, hogy a
részévé váljon a kilencvenes évek
popzenéjének. Az 1991: The Year Punk Broke
címû
film dokumentálja a rock zene rajongók
ízlésének változását,
példaként hozva fel a Nirvana-t, a Dinosaur Jr-t
és a Sonic Youthot.
Az 1990-es évek közepére egy új punk
változatnak tekinthetõ mozgalom került be a zene
fõáramába. Színtere a kaliforniai
Berkeleyben levõ
Gilman Street 924-ben koncentrálódott és olyan
együttesek alkották, mint az Operation Ivy, a Green Day
és a (részben volt Operation Ivy-tagokból
álló) Rancid, amelyekhez késõbb
csatlakozott az
AFI is. A Bad Religion gitárosa, Brett Gurewitz által
alapított Epitaph Records nevû független kiadó
megalkotta a „skate punk” bázisát, melyhez
csatlakozott többek közt a The Offspring, a Pennywise, a NOFX
és a The Suicide Machines.
Az együttesek egy része folyamatosan váltogatta a
kiadókat, némelyikük pedig az átlag
zenekedvelõk számára könnyebben
befogadható
pop stílusú zenét kezdett játszani, amely
üzleti sikert hozott. Az 1990-es évek végén a
ska punk ismét újraéledt. Ez a folyamat a 2000-es
években is folytatódott, olyan együttesek
által, mint a Streetlight Manifesto, a Reel Big Fish és a
Less Than Jake.
Az alternatív rock üzleti sikere megnyitotta az utat egy
új stílus, a pop punk számára, amelyet a
sajtó „áruházi punknak” is nevezett;
ez az irányzat a fõáramban is komoly
eredményeket
ért el. A Blink-182, a Simple Plan, a Good Charlotte, a Sum 41
és mások felbukkantak az MTV-n és más
média orgánumokban is. A 90-es évek
végére a punk már annyira beépült a
nyugati kultúrába. hogy ezen profitorientált
együttesekre gyakran csak úgy hivatkoztak, mint
„lázadókra”, fokozva ezzel a punk rockerek
nagy kiadókkal és MTV-vel szembeni ellenszenvét,
ugyanis ezeket az együtteseket épp az a rendszer
vásárolta fel, amely ellen a mozgalom elindulása
óta tiltakozott (habár a mûfaj
úttörõi
még jelentettek meg lemezeket a nagy kiadóknál
is), így nem a punk igazi arcát mutatták meg. A
vita a modern „pop punk”
népszerûségérõl folytatódott
az
eredetiséget és hitelességet keresõ fiatal
punkgeneráció tagjai között a 2000-es
években, miközben a Green Day Grammy-díjat nyert
és ezzel szupersztár státuszúvá
vált.
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Punk