A Ska a jamaicai zene egyik
formája. Kombinálja a mento és calypso elemeit az
amerikai jazz elemeivel, és a blues hangzásával,
Jamaicában a rocksteady és késõbb a reggae
elõfutára.
Története
A Ska gyökerei az 1950-es évekre nyúlnak vissza.
Túlnyomó részt a Rudeboy, Mod és Skinhead
szubkultúrák követõi hallgatták, ebben
az
idõben olyan elõadok játszották ezt a
zenét mint
például Symarip, Laurel Aitken, The Charmers és a
The Pioneers, egészen az 1960-as évekig.
A zenetörténészek általában
három hullámra osztják a ska
történetét. A Ska népszerûsége,
megkopott és csökkent a kezdetek óta, de
késõbb Angliában figyeltek fel rá és
élesztették újra az 1980-as években,
és az 1990-es években jött az újabb
népszerûségi hullám.
Az elsõ hullám
A második világháború után a
jamaicaiak elképesztõ számban
vásároltak
rádiókat, így hallgathattak amerikai R&B-t a
déli államokból, mint például New
Orleans, Louisiana – olyan mûvészektõl (mint
Fats Domino),
akiknek a legnagyobb befolyásuk volt a korai ska zenére.
Hogy eljuttassák ezt a zenét az emberekhez, olyan
vállalkozók, mint Prince Buster, Clement "Coxsone" Dodd,
és Duke Reid lemezeket kezdtek gyártani, amik a
táncos összejöveteleken kezdtek feltûnni. A
zenei
producerek a lemezeket Miamiban és New Orleansban vették
fel, és Jamaicában nagyon kelendõ áruk
voltak.
Gyakran ezek a producerek levették a lemeztársaság
megnevezését a legnépszerûbb
lemezekrõl, hogy
élvezhessék egyeduralmukat a legnépszerûbb
zenék felett, megnyerve a vásárlók
többségét.
Amikor a New Orleans-i R&B stílus 1960-ra elvesztette
népszerûségét, a jamaicai zenészek
elkezdték felvenni saját elképzelésiket
errõl a stílusról. A ska zene az ütemek
közötti gitár és zongora ritmusairól
vált ismertté. A ska elnevezés egy
hangutánzó szóból eredhet, ami zenei
ritmusokat utánoz. A gitáros Ernest Ranglin mondta: a
hangolatlan gitár olyan sercegõ hangot ad, amit a
zenészek úgy utánoztak, hogy skat! skat! skat!.
Néhányan úgy gondolják hogy Cluet Johnson
alkotta meg a kifejezést. A basszusgitáros Johnson
és Blues Blasters Coxsonne Dodd bandájában
játszottak az '50-es és '60-as évek elején
a Skatalities megalakulása elõtt. Megmagyarázva a
'ya-ya'
hangot, ami a zenében és a ritmusban
megtalálható, ebbõl lett a ska szó.
Néhányan úgy gondolják, hogy a korai jazz
és rock 'n' roll közvetítéseket, amik az
amerikai rádióállomásokról
érkeztek, a mohó Jamaicai hallgatóság
félreértette a ritmuson kívüli hangokat, amit
a gyenge rádiójelek okoztak. Mások úgy
gondolják, hogy szó sincs
félreértelmezésrõl, ez a Jamaicaiak
válasza
az amerikai zenére. A ska hangzása az olyan
stúdiók által lett kreálva, mint a Studio
One és WIRL Records Kingstonban. Olyan producerek dolgoztak
rajta, mint Dodd, Reid, Prince Buster és Edward Seaga
(késõbb Jamaica elnöke). Ez a ritmustól
eltérõ hang a ska zenében összefügg a
vidám közhangulattal, amikor Jamaica független lett az
Egyesült Királyságtól 1962-ben. Errõl
az
eseményrõl megemlékeznek ska dalok, mint
például Derrick Morgan száma a "Forward March"
(Áhított március) és a Skatalites' "Freedom
Sound" (Szabadság hang) címû száma.
Ahogy a többi zene is megváltozott Amerikában,
így a ska is. Például hatott rá a jazz
és a rockzene is. Ska együttesek, mint a Skatalities
gyakran készítettek hangszeres ska dalokat a
népszerû amerikai és brit számokból,
például Beatles dalokból,
filmzenékbõl.
1966 és 1967-ben, amikor az amerikai soul zene lassabb és
lágyabb lett, a ska is megváltozott ennek
megfelelõen, a
folyamat eredménye a rocksteady lett, a stílus, amiben a
basszus több különbözõ ritmust is
játszik,
nagyobb hangsúlyt fektetve a leütésekre és az
érzelmes énekre. Néhány
történész azt feltételezi, hogy a rocksteady
lassú tempójának népszerûsége
az
1966-os kivételesen meleg nyárnak volt
köszönhetõ, mert a táncosoknak annyira
melegük
volt, hogy nem voltak képesek táncolni a
pörgõsebb
számokra. A jelentõsebb rocksteady zenekarok: a Melodians
– akik a 'Rivers of Babylon' (Babilon folyói)
címû
számukkal arattak sikert –, The Ethiopians és
Desmond Dekker – aki sok rocksteady számot
készített a hatvanas évek végén. A
Rocksteady nészerûsége egészen 1968-ig, a
reggae
felbukkanásáig tartott.
A ska-t a New York-i Világkiállításon
mutatták be 1964-ben. Byron Lee & the Dragonaires-t a
Skatalitesbõl választották ki erre az alkalomra,
és Prince Buster, Eric "Monty" Morris és Peter Tosh
velük együtt léptek fel, bemutatva a ska zenét
a világnak. Prince Buster és U-Roy vitték
Jamaicából Nagy-Britanniába a ska-t a hatvanas
évek elején, ahol több bandának is
inspirációt adott, mint a The Specials, Madness, UB40,
és több underground zenésznek a dancetõl a
reggae-ig.
A második hullám
A Two Tone (második hangzás) korszaka a nevét a
hasonló címû albumról kapta amit Jerry
Dammers
billentyûs adott ki a The Speciaisból. A banda a nagyon
különbözõ West Midland régióban
alakult a
hetvenes évek végén, olyan bandák
támogatásával mint a The Beat vagy a The Selecter.
Kiegészítették a lendületes jamaicai ritmust
a ska és punk rock hajthatatlan szövegével és
kemény gitár akkordokkal egy olyan hibrid keletkezett ami
kielégítette a közönség szomját
erre a zenére. Sok elgondolkodtató, tiszteletlen
és politikai töltetû szöveget írtak. A
Two Tone
elõhozta a faji egységet és a szimbóluma a
fekete
fehér négyzetekbõl álló minta lett.
A The
Speciais billentyûse alapított egy lemezkiadót
aminek a
'Two Tone Records' nevet adta. Ennek a névnek kettõs
jelentése van: az egyik a két
színárnyalatú öltönynek
állít emléket amit az eredeti jamaicai ska
zenészek viseltek, a másik célja az volt hogy
erõsítse a népcsoportok közötti
összetartást a brit ska bandák között a
'70-es években amikor a rasszizmus a tetõfokára
hágott az Egyesült Királyságban. A brit ska
együttesek nagyon tisztelték az eredeti jamaicai
zenészeket, és sok esetben segítettek nekik
úgy, hogy újra felvették a számaikat
és így ismét a slágerlisták
élére kerültek azok. Például Prince
Buster több pénzt keresett a jogdíjakból,
amik a feldolgozásokból származtak, mint a
saját számaiból. A Two Tone ska nem rejtette el a
zene gyökereit, és nem félt attól, hogy
feldolgozza a régi nagy számokat. A Two Tone
felvételek karakterét a gyorsabb tempó, több
hangszer és keményebb élek adták, mint az
eredeti '50-es '60-as évek ska zenéjében. Ezek a
ska zenekarok hatással voltak számos bandára, mint
például a The Police, The Clash, és Elvis
Costello, akik mind megemlítik a ska-t mint egy fontos
állomást a zenei hátterükben.
Harmadik hullám
Az 1980-as évek végén kezdõdött el a
ska
harmadik hulláma és tartott egészen az 1990-es
évek elejéig, átlépte az Atlanti
Óceánt és az Egyesült Államokban lett
sikeres. Kombinálva a ska elemeit a rock, punk, hardcore
és jazz elemeivel. A harmadik hullám zenészei
új stílusát hozták létre a ska
zenének. A ska punk és skacore.
Néhány a legsikeresebb ska bandák közül
a harmadik hullámból: The Mighty Mighty Bosstones, Reel
Big Fish, The Aquabats, Catch 22, Know Talent, The Toasters, Less Than
Jake, Mustard Plug, Buck-O-Nine, Operation Ivy, Big D and the Kids
Table és Too Short Notice.
Néhány együttes akik ugyan a harmadik
hullámban alakultak, viszont zenéjük mégis
inkább az elsõ hullámra jellemzõ: The
Allstonians, The
Slackers, Pressure Cooker, Let's Go Bowling, Sublime és Hepcat;
ezek zenéje a 1960-as évek jamaicai
zenéjére hasonlít.
A harmadik hullámban sok keresztény ska együttes is
alakult, bár ezt a mûfajt inkább egy
külön
hullámba lehet sorolni (mint ahogy szokták is), de ez
korban és hangzásban megfelel a harmadik
hullámnak. Két együttes a keresztény ska
bandák közül: Five Iron Frenzy és The O. C.
Supertones, akik dalszövegeiket gyakran a keresztény
élet szemszögébõl írták.
Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Ska