mint minden rendes XX. századi digitál srác, nálunk is volt otthon kompúter a nyolcvanas évek közepétől. de nem ZX Spectrum, nem is a közkedvelt magnótekerős C64 – hanem Apple II .

s ahogy kell, ezen a gépen tanultam meg a
BASICet és a LOGOt , sőt még Pascal is ment rajta. mi több, volt csillagkép-állás vizsgáló program, rendes nyomdakész szövegszerkesztő valamint olyan korszakalkotó játékok, mint a Lode Runner, Stellar7, Falcons vagy a Skyfox. mondanom sem kell, ekkor még nem is sejtettem, hogy ez nemcsak egyszeri emlék lesz.

mert ugyebár az Apple elvesztve piacvezető szerepét a kilencvenes évek elején visszaszorult a minőségi gépek piacára. de most őszintén, kinek van kedve manapság még mindig drivereket installálgatni, próbálgatni, hallgatni a mosógépszerű zúgást az asztal alól, amikor
ilyen gépeket vehet meg startra készen?

akkor dobtam hátast 2004 karácsonya előtt, mikor találkoztam a 30” Apple monitorral. utólag visszatekintve ekkor tévedtem vissza a világos oldalra, mert innen már nem volt kérdéses, hogy
macem lesz.


tapasztalataim

persze pc-hez szokott ismerőseim őrültként kezeltek, jött a szokásos
„dehát semmivel nem kompatibilis és drága” kezdetű cd-track, valamint a „minek ez neked, ebből vehetsz egy új gépet és laptopot”. na jó, de milyet? és egyáltalán, hogy lehet az, hogy a mac szinte ipari szabvány minden hang-, fotó- és filmstúdióban egyaránt?

mert erre van kitalálva. ezek tényleg multimédiás gépek.

gyakorlatilag minden feladatra megtalálhatja az ember a neki való programot, nem kell profiknak szánt csodákkal szenvednie jó minőség elérése érdekében. rengeteg az ingyenes és jó szoftver, mivel a macet használók közösséget alkotnak. meg általában véve minden feladatra több szóba jöhető megoldás létezik, nem kell egy mellett leragadni.
és hát nekem, aki audio feladatokkal is szerencsétlenkedik, igazi megváltás pár év pécézés után. ha visszaemlékezem azokra az időkre, amikor új hangkártyát tettem a pcmbe és egy fél délelőttön át vért izzadtam hogy működjön - nos, a macen ez összedugás és installálás után egyből működik. bárhol, bármikor.
s ha össze kéne foglalnom egy szóban, miért használok macet? mert megbízható.


ezeket használom

összegyűjtöttem azokat a kicsi programokat, amelyek nagyon meg tudják könnyíteni az ember életét és beszerzésük különösebben nem problémás.

data rescue – mindenkivel előfordult már, hogy a kuka ürítése után jött rá, volt fontos adat is azok között. ekkor jöhet a rohammentő, de infarktusra semmi szükség – én is elintéztem már a teljes iphoto könyvtárat egyszer.
flip4mac – sajnos még mindig vannak, akik wm* fileokkal rohangásznak az utcán, ezután már a quicktime is kezelni tudja őket
soundstream – hangra érzékeny képernyővédő, nagyszerű :p
movist - fapados divx player de mindent tud, amit tudnia illik


linkek machez

kvr audio – talán a legteljesebb pluginokat osztályozó oldal, nagyszerű és nagy számú ingyenes plugin létezik mac alá, sokszor megszorongatják a pénzeseket is, mindenképp ajánlott utánanézni errefelé.
osx audio – tanácsok kicsiknek és nagyoknak mindenről, ami hangtechnika
versiontracker – szinte minden macre megjelenő program verzióit követi, értesít a változásokról