Olvassunk leveleket Androidon
Írta: adns44 - Dátum: 2014.04.30 20:20
Androidon állnak előttünk nagy kérdések. Mivel nem olyan kiforrott mint az iOS, ezért neccesebb rajta

tevékenységeket elvégezni.
Én most a levelezés megoldására szeretnék segítséget nyújtani.

Mivel a Talkback sajnos csak ékezet hibás tilde jeleket, és copyright-okat olvasgat, ezért a

levelezés talán nehezebb kérdés...
Azt ugye tudni kell, hogy az Androidon alapból kapunk egy Gmail és egy E-Mail nevű alkalmazást.
Ezek közül is a Gmail az, ami rögvest belép a Gmail fiókunkba a telefon beállításakor.
Használata nem egy ördőngősség, de nem is olyan egyszerű. A Talkback-ban van pár lehetőség arra,

hogy a folyamatos felolvasásra megoldást nyújtson. Lehet rázással, de újmozdulattal. De ezt majd

máskor!
A Gmail alkalmazásban tehát keressük ki a nekünk kellő levélkét, majd koppintsuk meg duplán. Ekkor a

képünkbe fog tárulni egy szép nagy felület, ahol a levél szövege van.
Hogy teljes legyen az öröm, a folyamatos olvasás esetében végig kell hallgatni az opciókat. Ha ez

megvan, elolvassa nekünk szeretett telefonunk a levelet.
Ha pedig elolvastuk, megemésztettük, és úgy döntöttünk hogy a kukát megismertetjük vele akár belülről,

akár kívűlről, a törlést kell megérinteni. Abban az esetben ha a levél felfokozta idegeinket, vagy éppen

csak válaszolhatnékunk van, abban az esetben a válasz gombot megérintve tehetjük meg ezt.
Érdemes egyedi aláírást készíteni, mert különben még a végén azthiszik, hogy nyelvtan órán sikerült az

ott szerzett tudást átereszteni a fejünkön.
Nos, így válaszolhatunk.

Még rengeteg dolgról írhatnék, de a mai napra ennyit szántam. Most fogyasszátok el ezt, és

hamarosan újra jövök, és megint írok valamit, aminek az elolvasását lehet melőzni, nem én fogom nem tudni hogy hogyan kell az akkori tevékenységet elvégezni!

Ne feledjétek végütt, a kommentek, értékelések jöhetnek!