A mitizálás változatai Ady Endre költészetében

Bevezetés:

A 20. század első évtizedeiben a művészetek számára alapvető kérdés a hagyományhoz, a tradíciókhoz való viszony, mert egyértelmű életérzéssé válik az, hogy a 20. századdal valami új veszi a kezdetét, ami nagyjából a modernitás fogalmával írható le.

A modernizmus-élmény fényében a hagyomány, a tradíció újra értelmezésre szorul. Két alapon nyugszik Európában: görög-római kultúra, zsidó-keresztény kultúra. A hagyománnyal szembeni viszonyt illetően különböző stratégiák alakulnak ki. A nagy tendenciákat tekintve az A válasz az avantgardizmus (modernizmus), ami azt mondja, hogy a hagyomány érvénytelen. A B válasz a hagyomány modernizálása, melyre klasszikus példa Babits. Az újklasszicizmus jeles képviselői: Babits Mihály, József Attila, Radnóti Miklós, Thomas Stearns Eliot.

Ady a két tipikus válasz közül az egyik válasz mellett sem kötelezi el magát. Ady költészetében a mitizálás nem azt jelenti mint Babitsnál, aki mitológiai apparátust működtet.

A mitizálás Ady esetében azt jelenti, hogy a mítosz forrása az én és a mítosz kerete is az én. Ady lírájában az én válik a központi kulcsfogalommá és kltészetének szervező centrumává. Adynál felnagyított énről beszélünk, önmítoszt teremt. Szubjektív hangú költészetről van itt szó.

A mitizálás változatai:

a) Ady legdominánsabb szerepe az én, mint küldetéses költő szerepe, amiben mitikussá az lesz, hogy a küldetés végrehajtásában az én akadályoztatva van. Mitikus harcot kell vívnia a valósággal, hogy érvényesíthető legyen a küldetés. Tipikus én-szimbolizációk: Hortobágy poétája, A magyar Messiások, Góg és Magóg fia vagyok én (Új versek c. kötet bevezető szövege)

„Ezerszer Messiások

A magyar Messiások.

Ezerszer is meghalnak

S üdve nincs a keresztnek,

Mert semmit se tehettek” (A magyar Messiások)

b) Az énnek, mint empirikus cselekvőnek a feloldása egyfajta magánmitológiában. Reprezentáns versei: Az ős Kaján, Harc a Nagyúrral.

Az én elveszíti az egyedi karakterét és egy téren-időn kívüli dimenzióba helyezi magát.

„Bibor-palásban jött Keletről

A rímek ősi hajnalán.

Jött boros kedvvel, paripásan,

Zeneszerszámmal, dalosan

És mellém ült le ős Kaján. […]

Ó-Babylon ideje óta

Az ős Kaján harcol velem.” (Az ős Kaján)

Harc a Nagyúrral: Ady mitikus alakot teremt (disznófejű Nagyúr). A mítoszok különféle lényeinek egyfajta újraírása. A kultúra korai szakaszának barbarizmusát idézi.

A központi szimbólum (az ős Kaján és a disznófejű Nagyúr) nehezen értelmezhető, mert nem tisztázza a mítosz belső törvényeit. Az én, a mitizált felnagyobbított én mindig küzdelemben áll.

c) A mitizálás alakzata jelenik meg az istenes versekben is. Az istenes versekben a Biblia mint mitológiai alap van jelen és Ady sok verse a Bibliában lévő mítoszokra telepszik rá. Pl. Az Illés szekerén, A Sion-hegy alatt, Az istenhez hanyatló árnyék.

A mitikus szerkezetet az adja, hogy az isten-ember viszony Adynál nem alárendeltségi viszony, hanem az én mintegy egyenrangúsítja magát a transzcendenciával. Önmagát a Biblia szereplőjévé teszi, beleemeli a mítosz világába. Ennek a mitizálási típusnak a tétje a hitnyerés. A célja, hogy hitet szerezzek, hinni tudjak. Ez folyamatosan gátolt, akadályoztatott, soha sem lesz bizonyosság. Paradoxiális gondolkodást mutatnak. A hit a nem remélt és nem látható dolgokban való bizonyosság.

Pl. „Hiszek hitetlenül Istenben.”

„Álmom az Isten”

d) A mítosz illetve szimbólum-teremtő alkotásmód Ady első három kötetében nagyon karakterisztikus vonás. Utána fellazul ez a mitizáló szerkezet és az 1912-13 év fordulóján költészete válságba kerül. Ekkor jelenik meg Hatvany Lajos „kritikája”. Azt írja Adynak, hogy az első köteteihez képest hiányzik verseiből a koncentráció, a műgond, a formafegyelem. Aranyt és Goethe-t állítja Ady elé. Erre a „kritikára” válasz Ady Hunn, új legenda c. verse:

„Mit bánom én, hogy Goethe hogy csinálja,
Hogy tempóz Arany s Petőfi hogy istenül.”

Bár a kritikát visszautasítja, A halottak élén c. kötetben visszatér mitizáló szemlélete. A halottak élén az egyik legjobb Ady kötet, melyben a történelem válik mitikus felületté, éppen az apokaliptikussága folytán. Ady számára az első világháború az apokalipszis történelmi realizációja. → Emlékezés egy nyár éjszakára

↓

A címet az első világháború kitörésének éjszakájaként értelmezhetjük (1914. jún. 28.). A vers visszatekintés egy traumatikus drámai történéssora. Műfaja: rapszódia, melynek jellemzői: rapszódikus jellem (kiegyensúlyozatlan, hangulatember), érzelmi hullámzás, kötetlen, szabad forma, szélsőséges indulati- és hangulati állapotok.

Szerkezetszervező mondata: „Különös, különös nyár-éjszaka volt”. Szokatlan történéssor: „élő volt a holt, megszólalt a néma”.

Az események egy értékválság köré szerveződnek: a hagyományos érték-hierarchiák leomlása és ezeknek a negatív formájú újjászületése, az előjelek radikális megváltozása. Biblikus nyelvezet és motívumvilág: ég, hold, Föld, gondolat, Isten. A történelmi események képi megfelelője a versben: „Véres, szörnyű lakodalomba részegen indult a Gondolat” A háború a Gondolat megrészegülése.

A barát és ellenség viszonyon túllépő látásmód itt jelenik meg. Gondolat→ratio

Animal rationale: racionális állat az ember, az ember kitüntetettsége→ ez emeli ki minden más fajból

A beszélő én pozíciója: „Isten-várón emlékezem” → tanú pozíció: tanúsítja, hogy megtörtént egy trauma és azt állandó figyelmeztető jelleggel igazolja, nehogy elfelejtődjön. Egy Istentől mentes világban nem lehet rendet konstruálni.

A vers zárlata: az apokalipszis tényszerű rögzítése. Ez az emlékezés tárgya. „Egy világot elsüllyesztő éjszaka”→ erre emlézik (nem az özönvíz szerű pusztítás, hanem egy új világ kezdete a lényeg)

Lezárás:

A mitizálás kiindulópontja mindig az én. Korai költészetében a mítosz éncentrikus. A halottak élén c. kötetben viszont az én centrális szerepét a mitizálásban a történelmi trauma veszi át és az én elveszíti önnön mitológiai dimenzióit. Nem alkotja a történelmet, hanem dokumentálja azt. Adynál az én mítosznak egy fel nem sorolt területe a szerelem versek korpusz.

↓

Léda-versek Léda és Ady mitikus alakzatot vesz fel. A nő és a férfi mint mitikus alak áll egymással szemben.