Szerző: Apollo17hu » 2012.02.25. 18:15
Szerintem eljött az ideje, hogy az első hetek tapasztalatai alapján módosítsuk/kiegészítsük a szabályzatot, illetve kiemeljünk innen egy lehetőleg minden felmerülő problémára útmutatót nyújtó magyarázatköteget, amit a Random Team Tournament (RTT) menübe is beépítünk majd, hogy mindenki könnyen hozzáférhessen. A topikindító hozzászólás alapján indulva:
A Miért jó ez nekünk részből egy bővített mondatokat tartalmazó bevezetőt kellene szerkeszteni, amiben tényleg csak a leglényegesebb dolgok szerepelnek kibővítve a kulturált viselkedéssel.
A Belépés részben két feltételt kellene megemlíteni:
- a jelentkező vállalja, hogy más nem fog a nevén játszani,
- a jelentkező folyékonyan beszél magyarul.
Ez utóbbit fontosnak tartom, és érdemes lenne róla szavazni. Bár eddig csak magyar résztvevők vannak, de a jelenlegi szabályok lehetőséget adnak külföldiek csatlakozására, ami szerintem a nyelvi különbségek miatt rontaná a TG szerepét, főleg akkor, ha már TS-en/Ventrilo-n/Skype-on/... megy majd a kommunikáció.
A létszámos dolog is felejtős, nincs technikai korlát.
A Hogyan működik a játék és a Hogyan működik a rendszer részeket összevonnám, és módosítanám.
- Az Online Random Team Generator-t ki fogjuk venni a menüből, mivel Turbo jelölőnégyzetes fejlesztése után nincs rá szükség.
- A recfeltöltő kinevezése is felesleges, ráér játék után, győztesoldalon.
- Mindenképp fel kell venni a játékot. --> Ezt abban a részben említeném meg, ahol a játék indításának beállításai szerepelnek.
- 2v2, 3v3, 4v4 --> Ezt úgy módosítanám, hogy minden olyan elosztás elfogadott, ahol minden csapat legalább két főből áll. (Gondolok itt a 3v4-re vagy a 2v2v2v2-re.)
- A kezdeti pontszámok skáláját nem számszerűsíteném, mivel van, aki 1580-nál alacsonyabb ponttal indult.
- A fair elosztásról bővebben írnék, és bevezetnék egy nagyobb módosítást (amiért már sokan panaszkodnak): szerintem a Random Team Generatorral (RTG) történő osztás azért vezet esetenként unfair csapatokhoz, mert a kezdeti pontok tévesen lettek megállapítva. Az RTG akkor működik jól, ha olyan pontok alapján oszthat, amelyek a játékosok játékerejének különbségeit a lehető legpontosabban tükrözik [adott mapon, adott civvel, adott helyen (szél/pocket) stb.]. Ez a feltétel jelenleg nem teljesül. Megpróbálom egy példával szemléltetve leírni, hogy mi a gond a pontokkal és az RTG-vel:
Képzeljétek el, hogy egy kötélhúzó versenyre kizárólag olyan emberek jelentkeznek, akik azonos technikával, azonos izomerővel stb. rendelkeznek, a kötélhúzás ideális körülmények között zajlik, egyedüli különbséget az emberek testtömege jelenti. Vagyis minden egyes kötélhúzásnál az a csapat nyer, amelyiknek nagyobb az össztömege. A szervezők ezért úgy állítják össze a csapatokat, hogy minden csapat össztömege lehetőség szerint ugyanannyi legyen, a különbség 0-hoz közelítsen. Az RTG ugyanezt csinálja, csak nem tömeget mér, hanem pontokat: összeadja a - tegyük fel, hogy - 8 játékos pontjait, és létrehoz két olyan csapatot, amelyek összpontjai minimálisan térnek el egymástól, ideális esetben a két csapat összpontja egyezik. Viszont ha az egyes játékosok egyéni pontjai rosszul vannak meghatározva, akkor az összpontok sem a valós képet fogják mutatni, tehát rossz lesz az osztás is. Visszatérve a kötélhúzós példára: a verseny előtt elromlik a mérleg, egyes versenyzőknél többet, másoknál kevesebbet mutat, emiatt kiegyenlítetlen csapatok jönnek létre. Azok a versenyzők, akiknél nagyobb testtömeget mutatott a mérleg, hátrányba kerülnek, mert úgy kell teljesíteniük pl. 70 kilósan, mint egy 100 kilós embernek, ha a tévedés 30 kg volt. Hasonlóan az alulbecsült versenyzők előnybe kerülnek.
A fentieket át lehet ültetni az RTT kezdeti pontkiosztásába. A legjobb és a legrosszabb pontszámot kapó játékos között nem volt 100 pont különbség. Sőt, ha 1550-et és 1650-et vesszük alapul, akkor az arányokat nézve a különbség 6(!) százalék körüli. Vagy sarkítva: csinálhattunk volna olyan induló pontozást is, ami a jelentkező játékosokat (mondjuk 30 főt) rangsorolja, és rangnak megfelelően 1-től 30-ig kapott volna mindenki pontot. Ebben az esetben a legjobb és legrosszabb játékos között 29 pont, de 2900% lett volna a különbség. A magyarázatot tehát abban kell keresni, hogy a pontok közötti abszolút és relatív különbségek hogyan alakulnak. Mi a kezdeti relatív különbségeket - a 10-10 pontos különbségek 6 ezreléknek(!) felelnek meg - állítottuk be rosszul.
A pontszámítás ugyanazt a képletet (Élő-képlet) használja, mint a Voobly pontszámítása. Mennyire tűnik életszerűnek, hogy a jelentkezett játékosok TG-tudása között a legerősebb és a leggyengébb eltérése 100 pont körül van?
Az RTG egészen addig tévesen fog osztani, amíg a pontok nagyjából be nem kalibrálják a játékosok valódi tudását. A mostani állapot szerint még mindig csak 126 pont a legnagyobb eltérés, ezért azt javaslom, hogy az RTG-t csak akkor kelljen használni, ha a játékosok tanácstalanok az osztásban, vagy van olyan játékos, akinek a többiek által javasolt osztás nem megfelelő.
A Játékszabályok részben minden olyan beállítást engedélyeznék, ami nem korlátozza feleslegesen a csapatjátékot:
- nem kellene korlátozni a mapok listáját,
- az egymásutáni mapokra vonatkozó szabályt át kellene gondolni, mert mi van akkor, ha egy 3v3 archipelago után öt ember lelép, jön három új, és a 2v2-nél az új játékosok archipelagozni szeretnének? Az az egy játékos, aki mindkét játékban benne van, megvétózhatja?
- a "Game" opciói közül a scenariot tiltani kéne, minden mást (King of the Hill, Defend the Wonder stb.) engedélyezni - persze ebben is a játékosoknak kell majd megegyezniük
- egyezség esetén lehetővé kellene tenni az All techs bekapcsolását.
- a slingelést egyértelművé kell tenni (elterjedt, hogy 30. percig tilos slingelni, pedig ilyen szabály nincs), ez is a TG megnyilvánulásának egyik módja
+ Nagyon fontos, hogy a játék indítása előtti "engedményeket" (pl. az egyik csapat választhat civet, a másik nem, mert erősebbnek tűnik) tiltanám, mivel ez torzítja a pontozást. Az ugyanis, hogy melyik csapat milyen engedményeket kapott 1-1 játékon belül, nem fog megjelenni a pontokban, csak az, hogy győzött-e vagy sem.
++ Pause szabályt részletezni kellene, ahogy azt Adam kezdeményezte is.
+++ Esetleg szankcionálást kidolgozni a szabályszegők miatt.
++++ A feltöltéssel kapcsolatos problémákra útmutatókat kellene írni.
Összefoglalva: egy nagyon rövid, tömör szabályzatot szeretnék, mellette pedig egy nagyon részletes, minden eshetőségre kitérő magyarázatot. Jó lenne, ha legalább az általam félkövérrel kiemelt módosításokat megvitatnánk!