dikk, nem fenenagy
de azért a magyar történelem tele van jobbnál jobb hadvezérekkel, és pont ez az a kor ahol nem dúskálunk
node, hunyadiról van egy írásom még ifjú titán koromból, hazaérek bekopizom
szerk: na, megvan, elején kitöröltem lényegtelen infókat azt meguntam szal egy az egyben:
[spoiler=](…)
Az 1300-as évek derekán megjelentek Európában a török hadak, elfoglalták Gallipoli kikötőjét, és ezzel megteremtették az európai terjeszkedéshez szükséges első alapokat. Jókor léptek az európai hadszíntérre, semmi sem állt az útjukban, egyik állam se tudott jelentős erőt felvonultatni a török hadsereg ellen. A Bizánci Császárság hanyatlófélben volt, a Szerb állam meggyengült és Bulgária belső viszályokkal küszködött. 1370-es években Bulgária a Marcia folyónál, Szerbia pedig Rigómezőn szenvedett vereséget az oszmán seregtől, s hódolt be az oszmán birodalomnak. A ’90-es évek végére már a magyar határokat támadták meg a portyázó törökök. Korabeli tudósítások szerint főleg Temes megyében és a Szerémségben csaptak össze. Európában tulajdonképpen ekkor tudatosult, hogy a török sereg itt van a kapukban, eddig nem tulajdonítottak nekik túl nagy figyelmet…
Az oszmán állam rendkívül nagy katonai erővel rendelkezett, melynek kettő alappillére volt; az államszervezet és az anyagi erőforrás. E kettő funkció biztosította a hadsereg fenntartását, a legnagyobb és legoptimálisabb erőkifejtést és a háborúk folyatását. A legfőbb katonai tisztségeket az államigazgatás vezetői töltötték be háború esetén, kiknek maga a szultán adott parancsot egy-egy feladat végrehajtására.
A török hadseregnek egyik főerőneme a könnyűlovasság volt, mely a szpáhikból (fegyverzetük: sisak, vékony páncéling, handzsár, rövid kard, dobótőr, íj, lándzsa, kerek fapajzs.) és az akindzsikböl (irreguláris erőnem, melyek kevés katonai képesítésben részesültek, egymagukban nem tudtak jelentős erőt kifejteni más haderőnemekkel szemben, általában szpáhikkal együtt használták őket) állt. Ebben az időben válik csatadöntő fegyvernemmé a tűzfegyverrel is ellátott gyalogos, a janicsár. A janicsárok viseltek kardot is, de ez az esetek többségében csak védekezőfegyver volt, mivel az igazi erejük a tűzfegyverekben rejlett. A sereg ütőképessége nem véletlen. A vallási fanatizmus, az elszántság, a harciasság, a zsákmány, és nem utolsó sorban a dicsőség szerzése is rendkívül nagy plusz erőt adott a török seregnek.
Ha a török hadsereget jellemezzük, sose szabad elfelejteni azt a kitűnő igazgatási apparátust, mellyel az oszmán birodalom rendelkezett. Az ember, hadianyag, pénz mindig gyorsan, pontosan és a megfelelő mennyiségben állt rendelkezésre a harcoló hadseregnek.
Az első rigómezei csata (1389. június 28) után szabad volt az út Magyarországra, és Zsigmondnak akarva-akaratlanul is szembe kellett néznie ezzel a félelmetes oszmán hadsereggel. Megerősítette a délvidéki várakat, több hadjáratott szervezett , és vezetett. A legsikeresebb ezek közül az 1395. évi hadjárata volt, mely alkalommal bevette a kulcsfontosságú Nikápolyt.
Egymaga azonban Magyarország nem vehette fel a harcot ezzel a nagy birodalommal, nem érhetett volna el döntő sikereket, és ezt Zsigmond is belátta. Keresztes sereget szervezett, mely Nikápoly alatt megsemmisítő vereséget szenvedett. Azonban a török sereg nem tudott visszatámadni, mert Timur Lenk birodalmának serege megsemmisítette a török sereget az oszmán birodalom keleti határán, így a szultán kénytelen volt a csapatait visszarendelni, és átcsoportosítani. A török veszély ideiglenesen elmúlt, de Zsigmond tudta, hogy előbb vagy utóbb újra szembe kell néznie Magyarországnak a törökökkel. Ezért az uralkodásának második felében rengeteg intézkedést hozott, melynek a célja a magyar sereg korszerűsítése és megerősítése volt. Ezen kívül megerősítette a déli-végvárrendszert. A végvárakat tekintélyes és jó minőségű csapatok állandó készültségben őrizték. Ezekkel az intézkedésekkel előre meghatározta utódai számára a politikát.
A Hunyadiak vitézsége Hunyadi Vajknál kezdődik, aki 1409-ben kapott Zsigmond királytól egy megújított adománylevelet udvari vitézségéért, mellyel a király Hunyadvárát adományozta Vajknak. (…)
(…)
Hunyadi János ifjú koráról igen keveset tudunk. Csak annyi bizonyos, hogy már nagyon korán elkezdte a katonai mesterséget, melyet erdélyi és délvidéki főurak udvarában tanult ki. Szilágyi Erzsébettel kötött házassága révén a déli országrészen is széleskörű kapcsolatokhoz jutott. 1430-ban kerül a királyi udvarba, ami azután döntő hatással van fejlődésére és későbbi pályafutására.
1431-ben Zsigmond király díszes kísérettel Rómába indult, azonban hogy megsegítse a milánói hercegséget mely Velencével állt hadban. Zsigmond Milánóban hagyott pár katonát, köztük az ifjú Hunyadi Jánost is.
Az Itáliában eltöltött évek nem múltak el nyomtalanul. Sok új dolgot tanult, melyet későbbi sikereiben kamatozatni tudott. Legelőször a husziták ellen mutathatta meg tudását. Hunyadi nem csak a karfogatás kitűnő mestereként tűnt ki. Éles esze, és rugalmassága már ebben az időben feltűnt. A huszitáktól átvett harci-szekeres hadviselési módja erre utal, melyet később a török hadak ellen is bevetett. Megismerte a seregszervezés és hadviselésnek az akkor legjobb módszereit.
1421 nevezetes évszám a török történelemben. Ekkor ugyanis II. Murád szultán lép a trónra. Uralkodása alatt újabb lendületet vett az európai terjeszkedés, melynek a jelei megmutatkoztak Albánia, Macedónia majd Szerbia és Havasalföld meghódítása révén. A következő célpont nem volt kétséges; Magyarország.
Albert halála után Hunyadi I. Ulászló oldalán vett részt a trónviszályban. Vezetésével a Bátaszéki ütközetben a királyi csapatok legyőzték a Habsburg-párti nagyurak hadait.
Magyarországon az összefogás helyett a zűrzavar, a pártviszály, a bárok harca és a pénztelenség volt jelen, mely fokozta a bajt. A központi hatalom gyenge volt, a kormány képtelen volt biztosítani a megfelelő eszközöket a honvédelemre, így a török elleni védekezés a határ menti főurakra hárult, kik saját jövedelmükből finanszírozták a védekezéshez szükséges csapatokat. A kor főurainak a meggazdagodás vágya teljesítésére nem volt más eszközük, birtokokat kellett szerezniük. Hunyadi előtt sem volt más út. Rövid idő alatt 4,5 millió hold urává válik.
Hunyadi az Ulászló melletti kiállásának jutalmazásául megkapta az erdélyi vajdaság, temesi ispánság és a nándorfehérvári főkapitánysági tisztséget, azonban mindhármat megosztva kapta Újlaki Miklóssal. E tisztségek birtokában szervezte meg a végek védelmét a törökök ellen.
Hunyadi kihasználta lehetőségeit és egy itáliai mintára kialakított zsoldos hadsereget állított fel, melynek a fő haderejét a huszita harcmodorban járatos zsoldoskatonák alkották. Egyforma fegyverzettel látta el, azonos egységekbe osztotta katonáit, folyamatos volt a kiképzésük és állandó készültségben álltak. Serege nehézlovasságból, könnyűlovasságból, gyalogosokból, huszita harci szekerekből és tüzérségből álltak. A sereg kipróbálására hamar sorra került.
1442-ben a törökök két nagy erejű támadást intéztek hazánk ellen. Az elsőt Mezid bég vezette, serege mintegy 17 ezer főt számlált. A betörő sereggel Hunyadi seregének elővédje vette fel a harcot, de mivel jelentős túlerőben voltak a törökök kénytelenek voltak visszavonulni. E csatában fogságba esett Lépés György erdélyi püspök, akit Mezid lefejeztetett. Mezid bég azt hitte, hogy az egész Hunyadi sereg felett győzött, így nagy örömünneplésbe után megkezdte a kivonulást az országból. Hunyadi követte Mezid béget, majd megsemmisítette a főtiszt seregét. Hunyadi Kemény Simonnal a csata előtt páncélzatot cserélt. Kemény Simon szembetámadta a török erőket, míg Hunyadi a hadtestével a törökök háta mögé került. Maga Mezid bég is elesett, a levágott fejét elküldte a szultánnak Lépes György püspökért cserébe.
A második nagy támadás erre volt válasz. Sehabeddin elit ruméliai hadseregének betörése. Hunyadi várta a török sereget a Vaskapu-szorosnál, Karánsebes és Hátszék között közel 15 ezer főnyi sereggel. Az oláh vajda seregei Hunyadi tanácsára a hegyek közé vonulnak. Az előrenyomuló török sereg be akarta keríteni a magyar sereget., erre Hunyadi a seregével visszahúzódott a szűk szorosba, majd a hegyek oldalán lévő seregekkel együtt három oldalból támadták meg az előrenyomuló törököket. A török sereg vad futásba kezdett mely növelte a helyzet súlyosságát számukra. Hunyadi közel ötszörös túlerővel szemben tudott győzni.
Ezek a győzelmek bebizonyították, hogy Hunyadi serege nem csak kis portyázó csapatok ellen képesek győzni, hanem helyt tudnak állni nagyobb erőkkel szemben is. A győzelemnek katonai jelentőségén túl hatalmas morális, erkölcsi és politikai hatása volt. Azonkívül, hogy a hadjárat fényesen bizonyította hadseregének fölényét, hadtudományi és hadvezetési műveltségének felsőfokát, rendkívül megnövelte tekintélyét bel- és külföldön egyaránt. A balkáni népeket reménnyel töltötte el - II. István moldvai vlach vajda és a havaselvi Drakul azonnal elpártoltak a szultántól, és behódoltak újra a magyar királynak - és a pápát támogatásra ösztönözte. Ezen okok miatt érlelődött meg Hunyadiban egy nagy támadó háború terve…
1443-ban Hunyadi egy támadó hadjárat szervezésén gondolkodott. Az volt a célja, hogy végképp kiűzze a törököket a kontinensről. A külső és belső feltételek rendkívül kedvezőek voltak, mivel a török erők Európában igen csekély számmal voltak jelen, mert a szultán kénytelen volt rendezni az ügyeit a kisázsiai karamán emírséggel. A helyzet azt mutatta, hogy a nyugat európai erők is részt vállalnak a törökellenes együttműködésben, a pápa pedig ígéretet tett egy tekintélyes erejű hajóhad kiállítására. 1443 áprilisában Hunyadi és Újlaki kezdeményezésére tanácskozást hívtak össze az ország előkelői részére. Ezen a tanácskozáson eldöntötték, hogy még nyáron hadjáratot indítanak a török ellen.
Hunyadi a tanácskozás után rögtön a szervezésbe kezdett. Saját hadai 10-12 ezer főt számoltak, a király és egyes főurak 15 ezer katonát bocsájtottak rendelkezésre, Brankovics szerb vajda pedig 8 ezer katonával támogatta a hadjáratot, így összesen mintegy 33-35 ezer főt számlált a sereg. A külföldi segélyhadak azonban elmaradtak, júliusban már az is kétséges volt, hogy a pápai hajóhad elkészül.
A hadjárat 1443 októberében vette kezdetét. Az akció sikeressége a gyorsaságon múlott. Addig kell átkelnie Hunyadi seregének a Balkán hegységen, míg azt a török hadak le nem zárják. Ezért Hunyadi úgy döntött, hogy egy kisebb, válogatott sereggel gyorsan előrenyomul, hogy a derékhad számára szabaddá tegye az utat és a gyülekező törökök csapatokat még az egyesülés előtt külön-külön megverje. Niš irányába előrenyomult, terve sikeres lett. Éjszaka megtámadott egy török tábort, mely végül ellenállás nélkül megadta magát. Ezek után tulajdonképpen kardcsapás nélkül elfoglalta Kuserevác várát, majd Ništ. Niš elfoglalásával szabad lett az út Szófiáig. Niš felmentésére három török sereg is érkezett, azokat Hunyadi egyesével legyőzte, mielőtt egyesülhettek volna. Hunyadi a kémeinek és felderítőinek köszönhetően arról értesült, hogy egy minden eddiginél nagyobb sereg közeledik a hátrahagyott csapatok megtámadására. Hunyadi úgy döntött, hogy csapataival visszafordul, és még mielőtt a törökök elérték volna a király táborát, csatára kényszerítette őket. Ezúttal is győzelmet aratott, hatalmas hadizsákmánnyal és több ezer fogollyal tért vissza a királyhoz. A győzelmek következménye az lett, hogy az addigi semleges balkánin épek is megmozdultak. Megérkezted Brankovics seregei és csatlakoztak az albánok is a híres szabadsághősük vezetésével, Szkander béggel. A teljes sereg novemberben ért Niš alá.
Itt egy haditanácskozást tartottak a hadjárat további sorsa felett. Többen azon a véleményen voltak, hogy nem tanácsos folyatatni a támadást a közeledő tél miatt. ezzel természetesen Hunyadi is tisztában volt, de úgy látta, ha nem folyatatják tovább az előrenyomulást, akkor minden eddigi erőfeszítés kárba vész. A haditanácson végül Hunyadi álláspontja győzött, a sereg továbbindult. December elején érkeztek meg Szófiához, majd nekivágott a Balkán helységnek. Ez egyrészt az évszak miatt bizonyult nagy feladatnak, másrészt addigra a török had is felvonult, mivel a szultán békét kötött a karamánokkal, és így a felszabadult török haderőt át tudták csoportosítani az európai hadszíntérre. A török sereg teljesen lezárta a Balkáni hegység hágóit. Nehezítette a feladatot, az, hogy az idő elviselhetetlenül hidegre fordult, így a hegység amúgy is nehezen megközelíthető hegyei szinte járhatatlanok lettek. A terepet nem ismervén sok időt vesztegettek el azzal, hogy megtalálják a legmegfelelőbb átjárót. Azonban még nagyobb probléma volt az, hogy az utánpótlás akadozott, néha el is maradt. A katonák fáztak, és a takarmány hiánya miatt sok ló elhullott. Hunyadi lépéselőnye ily módon elveszett. A török hadvezetés nem akart nyílt ütközetbe bocsátkozni, a zord időtől, és a sereg nélkülözésétől várta a győzelmet.
Így érkeztek meg a Szlatica hágóhoz, melyen átkelve a törökök láttán, hogy a kis létszámú sereg milyen megviselt állapotban van, december 12-én támadásba mentek át. Hassan pasa seregét Hunyadi sikeresen visszaverte, majd támadásba lendült át és megpróbált áttörni a szoroson, azonban azt a törökök kihasználták előnyösebb helyzetüket, a szorost rendkívül jól védték. Hunyadi belátta, az előrenyomulás nem folytatható. Elrendelték a visszavonulást.
Miután a törökök száz százalékig meggyőződtek arról, hogy a magyar sereg visszavonul, két hadsereget küldtek a visszavonuló seregek után. Az első sereg szentestén érte utol a hátvédeket, melyet szerencsétlenségükre Hunyadi vezetett. A második sereg a Kunovica-hágónál érte utol az ezúttal Barankovics által vezetett hátvédet. A szerbek a törökök támadására megfutamodtak. A hágón a sereg nagyobb fele már átkelt, így Hunyadi vissza tudott fordulni, az utóvéd segítségére sietett. Ez a sereg azonban jóval nagyobb volt az előbbinél. A győzelem azonban ezúttal sem maradt el, és a győzelem értékét növelte, hogy Hunyadi fogságba ejtette Turkán béget, aki a szultán sógora volt. A sereg 1444. januárjában érkezett meg Nándorfehérvárba, oda, ahonnan négy hónappal ezelőtt elindult. A hadjárat ezzel véget ért.
Ez a katonai teljesítmény abban a korban egyedülálló volt. A történelemben kevés példa van arra, hogy egy sereg 2000 kilométert tesz meg jóval nagyobb túlerővel szemben, az ellenség területén és nem veszít egy csatát sem. Ugyan a hadjárat korántsem érte el célját, hogy elfoglalják Drinápolyt, de olyan mélyen hatolt be a birodalomba, hogy Murád szultán jobbak látta, hogyha békét köt. Nem maradt el a hadjárat politikai és erkölcsi hatása se. Az európaiak folytatni akarták a hadjáratokat, míg a szultán a békére törekedett. Végül a Drinápolyi béke június 12-én megkötetett, melyet mindkét fél esküvel erősített meg. A béke szerint tíz évre békét köt a két állam, ezenkívül Szendrő és Galambóc kiürítésre került, és a magyarokhoz került.
A háború folytatásának legnagyobb híve Cesarini Julián volt, aki nyilvánvalóan pápai utasításra hatalmas agitációba kezdett. Róma ismét jelentős anyagi támogatást helyezett kilátásba, ezenkívül biztosította a kormányt, hogy egy erős hajóhadat bocsájt egy újabb hadjárat rendelkezésére. Ulászló megesküdött a kereszténység védelmére, hogy kiűzi a törököt a kontinensről. Cesarini erre az esküre hivatkozva sürgette a királyt, hogy mielőbb kezdjen bele a háborúba. További érvként hozta fel, hogy a szultán újabb háborúba keveredett a karamánokkal, végül pedig egy pápai bullát adott át Ulászlónak, mely felmentette a töröknek tett eskü alól. Mindez oda vezetett, hogy a fiatal és hiú király egy újabb háború mellett döntött, melyet az 1444. évi áprilisában összehívott országgyűlés támogatott, és elrendelte a mozgósítást.
A hadjárat szeptemberben vette kezdetét. Seregeinek létszáma korántsem érte el a hosszú hadjáratban részvevők számát. elmaradt Brankovics segítsége is, mivel ö teljesen meg volt elégedve a szultán által kin ált békeszerződéssel. Hogy a látszatát is elkerülje annak, hogy támogatja ezt a hadjáratot, nem engedte meg, hogy csapatok átvonuljanak az országán, ráadásul megakadályozta Skander bég albán csapatainak a csatlakozását is. A magyar seregnek így nehezebb útvonalat kellett keresnie. Október 16-án Nikápoly alatt csatlakozott a sereghez a havasalföldi vajda négyezer embere, így a teljes sereg létszáma már elérte a 20 ezer főt, bár ez is alig több mint a fele, mint ami a hosszú hadjáraté volt.
A hadjárat most nem a gyorsaságon, hanem a szövetséges hajóhadakon múlott. A hajóhadnak elvileg meg kellett volna akadályoznia, hogy a török haderő átkeljen a boszporuszi és helleszpontoszi szoroson. Ez azonban nem sikerült, mert a felvonult flotta csupán 19 hajóból állt, így nem tudták lezárni a szorosokat. A szultán abbahagyta a karamánokkal vívott háborúját, és a teljes hadseregével átkelt az európai hadszíntérre.
A magyarok eközben azzal a tudattal vonultak előre, hogy a hajóhad biztosítja a hátukat és az oldalukat. A magyar sereg igencsak meglepődött november 9-én, amikor arról értesültek, hogy a török hadak átkeltek a szorosokon és egyesültek az európai seregekkel, s hogy a jóval nagyobb túlerőben lévő török sereg gyors ütemben közeledik, elzárva a visszavonulási utat is.
A csata november 10-én kezdődött. Hunyadi felismerte. hogy ebben a kétségbeejtő helyzetben egyedül egy merész támadás segíthet. Hunyadi a török főerőkkel szemben hosszú ívben állította fel a seregét. Bal szárnya a tengerre, míg jobb szárnya a hegyekre támaszkodott. Mindkét szárnyát kicsivel hátrahúzta, és szekerekkel erősíttette meg, hogy elkerülje az esetleges török bekerítést. A bal szárny vezetője Szilágyi Mihály – Hunyadi sógora – lett. ezen az oldal harcoltak Hunyadi zsoldosai, valamint az erdélyi és székely zászlóaljak Orros Györggyel az élen. A jobb szárnyra Tallóci Franko került a püspöki bandériumokkal és a lengyel segédcsapatokkal. Középen helyezkedett el a király a magyar és a lengyel udvari csapatokkal.
A csatát a török könnyűlovasság nyitotta meg. A magyar seregnek mindkét oldalon sikerült áttörnie a török sereg arcvonalát, azonban ezek a sikerek nem jelentették a török sereg vereségét. A csata következő felvonásában a magyar seregnek össze kellett volna vonnia az erejét, és a harcmezőn maradt török sereget összefogott támadásban legyőzze. Ehelyett a dicsőségre szomjazó Ulászló király egyedül vágott neki nehéz páncélosaival a jó harci rendben álló török janicsárok ércfalának, mely cölöpökkel volt támasztva. A meggondolatlan és elsietett támadás tragikus véget ért. Ötszáz magyar és lengyel lovas hullott holtan a földre, köztük a király is. Erre a magyar seregen úrrá lett a pánik és a rémület, így a sereg teljesen felbomlott, s a török lovasság üldözéséből visszaérkező Hunyadi már nem tudott segíteni a helyzeten, ő is a visszavonulást választotta.
Bár a csata szerencsétlenséggel végződött, Hunyadi újra tanúbizonyságot tett hadvezéri képességeiről. Nem rajta múlott, hogy nem győzelemmel távozzanak el a csatatérről. Azonban a szultánnak is óriási volt a vesztesége, a csata végén inkább szomorkodott, merthogy hatalmas árat fizetett a győzelemért. A csata egyetlen pozitív oldala, hogy a szultán hatalmas veszteségei miatt megszűntek az ország elleni török portyák.
A csata további következménye volt, hogy az ország elvesztette a királyát, így azt az egyetlen szálat is elvesztette, ami egyben tartotta az országot. Ismét kiújultak a pártviszályok. A Felvidék a volt királyné által behívott cseh Giskra uralta, a nyugati országrészben pedig az ellopott koronát birtokló Habsburg Frigyes és László hívei, élükön a Cilleiek vezették. Az 1445-ös országgyűlésen, amíg nem rendezik a király személyének az ügyét, hét főkapitányt választottak, melyek között a legtermészetesebb módon ott volt Hunyadi is. A hét főkapitány közül Hunyadi emelkedik ki mint kormányzó, mely tisztséget 1446-tol 1452-ig töltött be.
Míg az országot csetepaték jellemezték, addig Hunyadiban felmerült egy újabb hadjárat gondolata. A hadjárat segítésére egyedül az új vlach vajda küldött segítséget, összesen 8 ezer katonát. A hadjárat 1448 szeptemberében vette kezdetét. Hunyadi seregével Kövintől Nišen át a Rigómezőre vezető 300 kilométeres utat húsz nap alatt tette meg. Ez a menetteljesítmény a korban rendkívülinek mondható, figyelembe véve a nehéz terepet is! Erre tulajdonképpen azért volt szükség, hogy gyorsan egyesülni tudjon Szkanderrel, és hogy a Szófiában gyülekező török főerőt egyenként verhesse meg. Szkandert a török erők egy része feltartoztatta, így az egyesülés nem jött létre. Ugyanakkor a török fősereg szintén erőltetett menetben Szófia alól Nišen át Rigómezőre érkezett, s mint az előző hadjáratban, ezúttal is elzárták a visszavonulási utat a magyarok elöl. Hunyadi az első nap több komoly harcászati sikert ért el, többek között szétkergette Simán bég lovasságát és áttörte a janicsárok vonalát is. Azonban ennél többre nem volt képes. A három napig tartó csatán Hunyadi hadvezetési zsenialitása és példás helytállása sem tudott segíteni. Az irdatlan túlerő megtette a hatását. A csata teljes vereséggel végződött.
Hunyadi tekintélye oly nagy volt a Portán, hogy a súlyos rigómezei vereség után is három éves fegyverszünetet kötött a török Magyarországgal. Hunyadi balsikere azonban a hazai tájon megrendítette tekintélyét és befolyását, ennek eredményeképpen újra úrrá lett az országon a pártviszály. Hunyadi kiűzte az országból a cseh Griskrát. 1452-ben ismét volt királya az országnak, V. László személyében. III. Frigyes elengedte udvarából az ifjú királyt, bár a koronám megtartotta magának, ezzel is jelezve, hogy Magyarországot magának és dinasztiájának tartogatja. Azonban az újdonsült királyban nem sok örömünk volt, mivel ö csak egy báb volt Cillei Urlik kezében. Cillei az ország dolgaival egyáltalán nem törődvén Bécsújhelyen mulatta az időt.
Az oszmán állam élén személycsere történt, II. Mohamed került a trónra. Elődje békés és deffenziv politikáját teljes mértékben felváltó II. Mohamed nem véletlenül kapta a „hódító” nevet. Trónra lépése után rövid idővel a birodalmához csatolta Albániát, Görögországot, Szerbiát, Boszniát, s hosszú hadakozás után Karamániát is. A fiatal szultán igen tehetséges és energikus volt, azonban Európában azt a kijelentését, hogy „Konstantinápolyban reggelizik, Nándorfehérváron ebédel és Bécsben vacsorázik” nem vették komolyan mindaddig, amíg 1453. május 29-én végig nem söpör a hír Európán; a szultán seregei bevették Konstantinápolyt. Ezt a várost csak kevesek tudták bevenni; csak Dareiosz, Nagy Sándor, Septimus Severus és az avarok tudták elfoglalni. A perzsáknak, makedónoknak, bulgároknak, araboknak, magyaroknak és a törököknek egyszer sem sikerült. Nem véletlen, hogy ekkora pánikot keltett a kontinensen ennek a városnak az eleste. Mostmár az oszmán birodalom földrajzi megosztottsága megszűnt, komolyan kellett venni a török fenyegetéseket. Gazdasági, politikai és katonai szempontból egyaránt fontos város birtokában az oszmán vezetés bátran vállalkozhatott arra, hogy megszilárdítsa hatalmát a Balkánon, melynek azonban előfeltétele volt Nándorfehérvár elfoglalása. Nándorfehérvár volt ugyanis az a vár, ami elzárta Magyarországot hadainak útját a balkán felé, ugyanakkor ennek a várnak az elfoglalásával feltörhették a déli végvárrendszert, így szabad bejárást biztosíthatnak az ország szívébe.
V. Miklós pápa 1453 szeptember 30-án kelt bullájával keresztes háborút hirdetett a törökök ellen. Azonban Európa keresztény államai, úgy ahogy Magyarország is, kritikus állapotban volt. Magyarországon pártharcok dúltak, Spanyolországot visszatartják a Granadával való belső harcai, Franciaország nyaldossa a 100 éves háború okozta sebeit, a Német-Római Birodalom szétesőfélben van, az osztrákok és szászok ellentétben vannak a birodalom más népeivel, elsősorban a csehekkel.
Hunyadi rövid szerbiai hadjárata azonban kicsit megnyugtatta az aggódó kedélyeket. A törökök betörtek Szerbiába, melynek hírére Hunyadi azonnal Nándorfehérvárra sietett. A törökök Hunyadi érkezésének híre hallatán visszavonultak Bulgáriába, és csak egy „kis” 32 ezer főből álló sereget hagytak hátra, amit Hunyadi Krusevácnál tönkrevert.
Magyarországra érkezett ferencesek sereget toboroztak, élükön Kapisztrán Jánossal. Toborzó körútja nem hozta meg a várt eredményt, az összegyűltek java része magyar volt, csak elvétve találhatóak külföldről érkezett emberek. Ezeknek az embereknek semmijük sincs. Kőművesek, kézművesek, parasztok, koldusok és ifjú diákok voltak. Kapisztrán a toborzókörút végén úgy döntött, hogy minimális is, de kiképzést kell tartani az egybegyűlteknek.
Hunyadi és Kapisztrán János időközben viszonylagos békét tudtak teremteni Magyarországon, mely a Hunyadi Garai-Cillei párt közeledésével járt. Ennek jeleként Hunyadi ifjabbik fia, Mátyás eljegyezte Cillei Erzsébetet.
Közben az új pápa, III. Callixtus pápa folytatta a keresztes hadjáratra való felszólítást, és az adományok gyűjtését. Elrendelte a déli harangszót, hogy a hívek imádkozzanak a törökök által szorongatott Magyarországért.
Az ifjú hódító, aki életének csupán a 25. életévében járt, úgy vélte, hogy ideje leszámolni az oszmán terjeszkedésnek gátat vető Nándorfehérvár várával, és annak országával. Magyarország felé vette az irány 150 ezer kitűnően felfegyverzett, jól kiképzett és harcedzett török katona.
Hunyadi János június közepén Szegedről indult meg seregével Nándorfehérvár védelmére. A főurak közül csak Kanizsai László, Rozgonyi Rajnald és Kórógyi János tartottak vele seregükkel, az ország nemeseinek a többsége és a király távol maradt!
Nándorfehérvár a Duna partján terül el, kiválóan megerősített déli kapujának számított Magyarországnak. A vár előnye volt, hogy kizárólag csak egy oldalról ostromolható.
A szultáni flotta, közel 200 hadihajó már jóval a szárazföldi seregek előtt a vár alatt volt. A török szárazföldi erőket szpáhik, akindzsik, gyalogos aszábok, janicsárok és a tüzérség alkotta. A tüzérség 300 ágyúval rendelkezett. Kapisztrán a felvonulást követően Péterváradra sietett, hogy indulásra késztesse Hunyadi táborát.
Hunyadi hadműveletét azzal kezdte, hogy a környéken található kisebb vízi járműveket átalakította hadihajókká, s ezzel a rögtönzött hajóhaddal gyakorlatilag megsemmisítette a Dunát elzáró igen erős török dunai flottát. Hunyadi bevonult a törökök által igen erősen szorongatott várba, mely új erőt öntött a védőkbe. A védelem 7 ezer főről 17-20 ezer főre emelkedett, melynek megvoltak a maga morális hatásai.
Válaszol Mohamed fokozta a vár bevételének tempóját. Július 21-én indított el a török egy nagyobb szabású rohamot a vár ellen. A törökök annyian voltak, hogy majdnem minden roham alkalmával új, és kipihent katonák támadtak a várra, míg a védők ugyanazok voltak.. A külső várat a törökök hamar elfoglalták, s a küzdelem a belső várba vezető híd birtoklásáért folyt. Ekkor történt meg Dugovics Titusz esete, egy török tisztet rántott magával a mélybe, amikor az megpróbálta kitűzni a lófarkas zászlót.
Mire a nap felkelt a belső vár újra a védők kezére jutott. Hunyadi várva az újabb támadást, megtiltott minden egyéni akciót. Azonban a várakozást elunó keresztesek déltájban kisebb majd nagyobb csoportokban rátámadtak az éjjeli rohamokban megfáradt alvó törökökre. A törökök közt pánik és zűrzavar tört ki. A szultán, hogy megmentse a helyzetet, maga vezetette janicsárjaival ellentámadásba indult.. Hunyadi erre kitört a várnak már igencsak nehezen mondható romhalmazból, és oldalba kapta a janicsárokat., A török helyzetét súlyosbította, hogy a török tüzérség ágyúit is szembefordították a törökökkel. A törökök azonban nem adták könnyen magukat. A harc sötétedésig tartott. Hunyadi túl kockázatosnak tartotta, hogy a vár falain kívül töltse az éjszakát seregivel, ezért visszahívta őket, hogy reggelje új erőt gyűjtsenek egy újabb rohamra. Azonban reggel, mikor felkelt a nap, a török seregnek se híre, se hamva se volt. A szultán látva seregeinek iszonyatos veszteségeit és hunyadi seregének elszántságát és kitartását, úgy döntött, hogy felhagy az ostrommal. Elrendelte seregének visszavonulását.
A csata után a sok elhantolatlan halott miatt kitört a pestisjárvány. Még le se csendesül a világraszóló és megkönnyebbülést keltő diadal ünneplése, a nagy hadvezér, Hunyadi János pár héttel a csata után, augusztus 6-án életét vesztette a kitört pestisjárványban.
A keresztény világ megkönnyebbült. A nándorfehérvári győzelem 70 évre elvette a kedvét a töröknek az Európában való terjeszkedéstől. Hunyadi és katonái valamint a keresztesek két emberöltővel kitolták azt a katasztrófát, ami 1526-ban Mohácsnál az országra zúdult.
Hunyadi korának egyik legnagyobb hadvezére volt. Kiváló módon használta hadászati tapasztalatait, melyet a hosszú évek során sajátított el. Sikeressége a gyors helyzetfelismerésében, rugalmasságában, higgadtságában, kitartásában, hősies helytállásában és a serege kiképzettségében rejlett.
S, hogy e hadvezérről az egyetemünk névadójától idézzek pár sort befejezésképpen:
„Hunyadi János a második, az melyet az én pennám soha elegendőül nem dicsérhet. Törökké nem volnál-é most Magyarország, ha János vajda nem lett volna, és el is volna immár a te neved felejtve, ha Hunyadi szorgalmatossága nem serénkedett volna. Mi tartóztatta meg Murath császárt, azt a vitéz török fejedelmet, akit az ö vitézsége mennykőnek nevezett, hogy Magyarországot el ne foglalja és magáévá ne tegye, ha nem Hunyadi János szorgalmatossága és serénsége… Nem kell számlálnom az ő hadait, mert telik az históriák az ő gondviselésével és szorgalmatosságával. elég azt mondanom, hogy minden vitéz embernek példája lehet.”
http://www.tinyuploads.com/images/4VfMYb.jpg[/spoiler]
meg egy másik a hadseregszervezéséről, ezt nem én irtam.
[spoiler]Hunyadi János Hadseregszervezése
A Hunyadiak családi eredetéről ellentmondásokba ütköző nézetek léteznek. Az előkelő havaslföldi származású család feje Vajk (János apja) szolgálataiért cserébe Zsigmond (1387-1437) Hunyad várát ajándékozta a családnak. A család ezután, Hunyadi János révén emelkedett a vezető méltóságok sorába.
Hunyadi János 1407 körül született. Apjához hasonlóan katonának készült. Elveszi Szilágyi Erzsébetet, majd 1430-ban Zsigmond király udvarába kerül. Két évet tölt el Itáliában (Milánóban), ahol megismerkedik az itáliai hadművészettel. Zsigmonddal együtt ő is hazatért és uralkodói kölcsönből elkezdi hatalmas birtokszerzési akcióját. 1436-ban a Csehországba kíséri az uralkodót, ahol a cseh husziták harcmodorával ismerkedik meg. Felismeri a gyalogság és a tábori tüzérség erejét. Habsburg Albert uralkodása alatt már a török hadszíntéren harcol, ezáltal válik az ország első emberévé és a török ellenes politika fő vezéregyéniségévé.
Ahhoz, hogy átlássuk Hunyadi János török ellenes politikáját, meg kell vizsgálnunk Zsigmond korábbi külpolitikáját, és hadjáratait.
Az Oszmán birodalom kedvező időben támadt a keresztény Európára, mivel annak államait belső problémák gyötörték. Zsigmond király trónja még nem szilárdult meg, az ország belső – hatalmi harcai – harcai megnehezítették a török elleni védekezést, valamint a magyar hadsereg sem érte el az oszmán hadak felkészültségét, képességét. Míg a törökhadművészet folyamatos fejlődést mutatott – lovasnomád harcmodor, janicsár hadtest, tűzfegyverek bevezetése; addig a nyugati- és közép európai hadseregek erejét – kis létszámú, de jól képzett és felszerelt nehézlovasság biztosította, mely a kor hadművészeti szempontjából már elavultnak tekinthető. További gondokat okozott a korszerűtlenné vált földbirtokosok katonai szolgálati kötelezettségén alapuló katonaság és a lovagi seregek csatavesztései a gyalogsággal szemben. A magyar hadsereg sem minőségileg, sem mennyiségileg nem érte el az oszmán török hadak harcértékét – kis létszámú nehézlovasság, nem rendelkezett ütőképes gyalogsággal és tüzérséggel, ezenkívül a hadkiegészítési rendszer, a hadászati és harcászati vezetés sem érte el a kor színvonalát. Zsigmond ennek ellenére mégis azt választotta, hogy harcolni fog a török hódítás ellen. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a török birodalom egyensúlyban tartásához a már meghódított területek belső erőforrásai sohasem voltak elégségesek, a feszültséget kizárólag újabb és újabb hódítások oldhatták fel. Ebből következik, hogy amikor a birodalom elérte katonai lehetőségeinek határait, a hanyatlás szinte azonnal megindult. Magyarország még éppen belesett ebbe a hatókörzetbe. A rigómezei csata (1389) után megnyílt az út Magyarországra a törökök előtt és 1391-től rendre szaporodtak a török betörések és portyák. Zsigmond – bár a veszélyt nem mérte fel kellően – erélyesen reagált a betörésekre, megerősítette a déli végvárakat. Belátta azt is, hogy egyedül Magyarország nem képes visszaverni a törököt, ezért szövetségeseket keresett, csatlakozott hozzá a havasaföldi román fejedelemség, viszont ami a legfontosabb, Velence (a kor gazdasági nagyhatalma) nem kötelezte el magát teljesen a török kiűzése mellett. Ez vezetett az 1396. évi keresztes hadjárat bukásához is. A pápa felhívására egy erős nemzetközi sereg gyűlt össze a török kérdés megoldására, de ez a sereg számos gyengeséggel bírt, melyek elkerülhetetlenné tették a hadjárat sikertelenségét. Elsődlegesen hiányzott a szilárd, határozott és tetterős vezetés, valamint a hadászati tervezés. A csatára 1396 nyarán, Nikápolynál került sor, ahol az oszmán seregek visszaverték a keresztes hadakat. A csatavesztés okai a következők voltak: erélytelen vezetés, a lovagok fegyelmezetlensége, együttműködés hiánya. A vereség rámutatott arra, hogy semmiféle nyugati típusú keresztes had sem semmisíthette volna meg az oszmánokat. A török birodalom az angorai veresége után megingott, ez az időszak lett volna megfelelő kiszorítani a törököt Európából, de eltékozolták a lehetőséget. Az összefogás helyet ismét a kereskedelmi ellentétek kerültek előtérbe. Zsigmond törökellenes politikája is passzív maradt. Miután a török kilábalt a belső gondjaiból figyelmét újra Európa felé fordította. A fenyegetettségre válaszul megkezdődött a déli végvárrendszer kiépítése. Az 1426os tatai szerződésben Zsigmond megszerezte Nándorfehérvár és Galambóc várát. Ez azért fontos, mert a Magyarország kulcsának tekintett Nándorfehérvár a délvidék legerősebb bástyájává vált, mely 1521-ig védte is az országot a török támadásoktól.
Hunyadi a fent említett huszita és itáliai hadművészetből tanultakat a gyakorlatban is alkalmazhatta, miután Albert király (1437-1439) korai halála után az ország két táborra szakadt. Hunyadi pártfogóját (Újlakit) követve a lengyel Jagello Ulászló pártjára áll, kinek szüksége is volt a tapasztalt katonára, mivel a Habsburg hívek megszállták az ország nyugati felét. A Dunántúl felszabadítására kap megbízatást, Székesfehérvárt vissza is szerzi, azonban Győrnél elbukik. Griska ekkor kezdi meg a felvidék meghódítását, Garai pedig a Dunántúl déli felét foglalja el. Hunyadi ekkor kapja maga mellé Újlakit, kettejük egyesített serege, melyet 5000 lengyel zsoldos is erősített Bátaszéknél csap össze Garai csapataival.
Hunyadi gyors felvonulásával meglepte a lázadókat. Míg a Hunyadi és Újlaki vezette seregek „gondosan és elrendezetten” vették fel a küzdelmet, addig Garai a lovagi hadviselés szabályai szerint egyetlen tömbben, minden terv nélkül vitte harcba seregét. Így Hunyadi a küzdelemben felbomlott sorokat tartalék erejével könnyen áttörhette, és a sereget megfutamította. Ez volt Hunyadi első nyílt csatája, az első igazi diadala. Jutalmul Ulászló a bátaszéki győzőket erdélyi vajdává, majd nem sokkal később temesi ispánná, nándorfehérvári főkapitánnyá nevezte ki a király. Hunyadi az ország – és főként Erdély – belső rendbetétele után fordult a török ellen.
Hunyadi első ütközete a törökkel az 1441ben történt Iszhák szendrői béggel. Hunyadi egy török területen zajló portyázásból tért haza, mikor Iszhák bég az útját állta. A csata magyar győzelemmel végződött, és egy időre szüneteltette a tájon előforduló állandó török betöréseket. Hunyadi a végek biztosításához szükséges összeget a rábízott jövedelmek szigorú kezelésével tudta előteremteni. Erre azért volt nagy szükség, mert a hadseregnek és a váraknak olyan állapotban kellett lenniük, hogy képesek legyenek a török valamennyi, az országba betörő portyázását visszaverni. Ezzel elérte, hogy az előző évekhez képest a dúlások, pusztítások száma megcsappant. Ezek után felmerül a kérdés, hogy ez a hadsereg elbírna-e egy erősebb török támadással is; a válasz hamarosan megérkezett. 1442-ben két a korábbinál nagyobb méretű katonai vállalkozás indult Erdély ellen. Az első támadás megkerülte a magyar végvári vonalat és az Olt és Maros környékén pusztítottak. Hunyadit meglepte a támadás alig tudott egy rendes haderőt összerakni, terve az volt, hogy az ellenség közelébe férkőzzön, de csapdába csalták, ahonnan alig tudod megmenekülni. A kudarc megtépázta az addig sérthetetlen Erdély mítoszát és Hunyadi álmait is. Hunyadi napok alatt újjá szervezte a hadseregét – főleg népfölkelőkből, és immár ő állított csapdát Mezid bégnek. Meg kell említenünk, hogy Hunyadi seregének létszáma alatta maradt a török seregének – mindkét esetben. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy Hunyadi csak úgy tudott felülkerekedni a törökön, hogy Kamonyai Simonnal páncélt cserélt, a török mivel őt vélte Hunyadinak rá összpontosította a figyelmét, igyekezett ártalmatlanná tenni, és ez alatt az „igazi” Hunyadi szabadon cselekedhetett. Ezután Sihábeddin beglerbég parancsot kap a szultántól, hogy szállja meg Havasalföldet. Hunyadit ez a támadás már nem érte felkészületlenül, és így a hadi vállalkozást jobban előkészíthette. A harc a magyar derékhad, azaz a nehézlovasság rohamával vette kezdetét. A rohamot a szpáhik (fenti kép) nem tudták feltartani, viszont a janicsárok négyszöge megállította a támadást, ennek ellenére a páncélos ék megőrizte rendjét – nem szóródott szét – és zárt alakban, egy újabb támadás előkészítésére hátrább vonult. Ezenkívül Hunyadi a magyar szárnyakon álló könnyűlovasok mögé íjászokat állított, így a nagy számbeli fölénnyel bíró török lovasság fennakadt az íjászokon és nem bírta visszanyomni a szárnyakat. A tervezett török bekerítés sikertelen maradt. Ennek ellenére a magyar sereg sem tudott átütő sikert elérni, mivel elakadt a páncélos ék, valamint a szárnyakon döntetlen küzdelem alakult ki. Hunyadi ekkor vetette be a gyorsan mozgó szekeres alakulatokat, melyek megkerülték a török jobbszárnyat, majd hátba támadták azt. Erre a nehézlovasság újra előre nyomult és beszorították a szpáhikat és akindzsikat a szekerek formálta mozgó sánchoz, akik megfutamodtak. Hunyadi harmad akkora hadával győztesen került ki a 40-50000főt számláló török hadsereggel vívott ütközetből. Ennek okai a következők: a hadtudományt, hadvezetés művészetét magas fokon sajátította el, ebből adódtak azon hadvezéri erényei melyek a győzelemhez segítették. Meggondoltan kivárta a legalkalmasabb pillanatot a támadásra; bátran, csüggedés nélkül harcolta végig a csatákat (személyes példamutatás); taktikai rugalmasságának köszönhetően a csatatervét, mindig az aktuális helyzetnek megfelelően változtatta. Ezenkívül nem feledkezhetünk emberi, jellembeli kvalitásairól is. Stratégiájában az ellenség számbeli fölényének ellensúlyozása volt a cél, melyet támadással tudott elérni. A támadásra alapozott stratégia merőben újszerű volt akkor, valamint a haderő felállításának, és az egyes részek mozgatásának módja is. Hunyadi sikerrel alkalmazta a fejlettebb európai hadviselésből átvett taktikát, mely a következő volt: az állásukat, harci rendjüket változtatni tudó zárt alakulatok szerepeltetése, a különböző fegyvernemek tervszerű, összehangolt működtetése, az ellenséges arcvonal áttörése, az egyes seregrészek bekerítése. Seregében már a végeken teljesített szolgálata óta fontos szerepet játszott a zsoldos katonaság, amelynek aránya hadseregében egyre növekedett, mivel hatalmi helyzete erősödésével mind több zsoldos katonát alkalmazhatott. Hunyadi zsoldos hadserege nagyrészt a huszita felkelés leverése után szétszéledt táborita harcosokból tevődött össze, akiknek harcművészetét átvitte seregének többi, nem huszitaeredetű részére is. Így jelentek meg a magyar hadseregben a szekeres alakulatok, amelyek képesek voltak szekérvárrá fejlődni. Amennyiben felszerelték a szekereket kisebb ágyukkal, íjakkal akkor remek védekező állás alakult ki belőle, mert megtört rajta az ellenség rohama. Sőt veszély esetén volt egy biztos hely, ahová visszavonulhatott a sereg, de ugyanakkor a szekereken szállított vagy azokkal együttműködő gyalogság megszűnt csak védekező fegyvernem lenni, csatlakozhatott a támadást vezető lovassághoz. Ezenkívül a fenti csata példája mutatja, hogy gyors alkalmazhatósága miatt támadásra is kiválóan alkalmas volt. Hunyadi nagyszerű érzékkel egészítette ki a seregét parasztfelkelőkkel – bár a nemesség ellenezte a parasztság felfegyverzését – akik házukat földjüket védték a törökkel szemben, ez az erkölcsi fölény is segítette a létszámkülönbség kiegyenlítődését.
Ez a győztes ütközet kibékítette a Habsburg-pártiakat és a királypártiakat is, de természetesen ez kevésbé volt fontos Hunyadi számára, aki elsősorban katonailag akarta kihasználni sikerét. Elérkezetnek látta az időt egy nagyszabású támadó hadjárat megindítására a török ellen. Célja nem az volt, hogy a törököt lefoglalja és portyázó támadásokat visszaszorítsa, hanem véglegeses ki akarta űzni Európából. Hunyadi ráismert arra, hogy az ellenséget saját területén kell lekötni, és megverni, mert így távol tartható az országtól. A körülmények kedvezőek voltak egy végleges kiűzésre, mivel a török erők Európában jelentősen megfogyatkoztak (mivel az oszmánok ekkor egy kisázsiai álammal – a karamán emírséggel – kerültek összetűzésbe), ennek ellenére más európai államok támogatására is szükség volt a hadjárat véghezviteléhez. Így született meg a hosszú hadjárat.
A hosszú hadjárat előkészületei Erdélyben folytak, az anyagi szükségleteket a befolyása alá tartozó területek adója, egy szerb despota – ki területeinek visszaszerzésében bízott, és saját vagyonából áldozott 32000 arany fedezte. Több hónapos felkészülés után egy 10-12000 fős korszerűen felszerelt sereget sikerült toboroznia, amihez később csatlakozott a királyi haderő (miben pápai pénzen vett zsoldosok és külföldi keresztes csapotok is voltak) 15000 fővel és 8000 szerb lovas és gyalogos. Viszont elmaradtak a többi külföldi csapatok, de még így is egy 35000 fős sereg indult a török birodalom ellen. Hunyadi terve szerint 1443. októberében keltek át a Dunán Nándorfehérvár (Belgrád) alatt. A cél a lehető legrövidebb úton egy gyors felvonulással elérni és megostromolni Drinápolyt, a török tartományok európai központját. Erre azért volt szükség, mert csak a török egész erejének összevonását, és mozgósítását megelőzni, és megosztott erőket csatába kényszeríteni. Hunyadi a felvonulás közben egy merész de annál sikeresebb lépésre szánta el magát: a sereg egy részét hátrahagyva, egy válogatott sereggel indul előre Niš irányába, hogy a törökök gyülekező csapatait még egyesülésük előtt külön-külön verje meg. A terv sikeres volt, éjszaka rajtaütött egy török táboron, ahol a meglepett ellenség ellenállás nélkül megadta magát, majd nehézségek nélkül elfoglalta Kuserevác erődét, később pedig kardcsapás nélkül Ništ is elfoglalta, amely a Szófia felé vezető út egyik fontos állomása volt. A település felmentésére érkező három török sereget is legyőzte, külön-külön mielőtt azok egyesülhettek volna. ez idő alatt hírét vette Hunyadi. Hogy egy az eddigieknél nagyobb török sereg készül megtámadni a hátrahagyott csapatokat. Visszafordult, és még mielőtt azok elérték volna a király táborát, csatára kényszeríttette őket, és bár létszámbeli fölényben volt az ellenség ezúttal is fényes győzelmet aratott. A hatalmas hadizsákmány mutatja legjobban Hunyadi hosszú hadjáratának sikerét, olyannyira, hogy még azok is bizakodóvá váltak, akik a közelgő tél miatt a hadjárat felfüggesztését sürgették. A sikereken felbuzdulva egyre többen csatlakoztak a hadjárathoz, mivel a török eddigi szilárdnak tűnő uralma meginogni látszott – „senki sem akart kimaradni a balkáni népek nagy seregszemléjéből”. Ennek legfőbb előnye a következők voltak, a sereg létszáma fokozatosan nőtt a lelkesedés és morállal együttvéve. Valamint azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy amerre a sereg járt örömmel fogadták őket és friss élelemmel látták el a lakosok a csapatokat, így a saját készleteikhez nem kellett hozzányúlniuk. Erre szükségük is volt, mivel decemberre elértek a Balkán-hegységig, ahol a hágókon kellett utat törniük maguknak. Ez ebben az évszakban nem volt egy könnyű feladat és időközben a szultán békét kötött a karamánokkal és az ázsiai csapatokat is bevonták az európai küzdelmekbe, az így felvonult török haddal szemben elvesztették azt a lépéselőnyt, amit addig élveztek. A török megerősített hágókat védő csapatokat, amely az egyre elviselhetetlenebb hidegben komoly problémát jelentet. Még nagyobb bajt okozott Hunyadi seregének az eddig oly jól működő élelmiszer utánpótlás ellátása rendszeresen akadozott. A kezdeti lelkesedés után csüggedés lett úrrá az egész seregen. Ilyen állapotban érkeztek el a Szatica-szoroshoz, amelyen átkelve megnyílt volna az út Drinápoly felé. Eközben a törökök látva a sereg állapotát, december 12-én megtámadták őket. A küzdelmet a keresztesek hosszú lándzsával felszerelt alakulatai döntötték el. Hunyadi a győzelmet kihasználva azonnali ellentámadást rendelt el, csapatai megrohamozták a törökök erődített állásait, de az ellenség kövekkel és hajítófegyverekkel visszaverte a rohamot. A következő kísérlet sikertelensége után belátta, hogy a sereg már nem képes tovább folytatni a hadjáratot és a király elrendelte a visszavonulást. Török látva az elvonuló hadakt két sereget is küldött a nyomukba, akik folyamatosan támadták az utóvédeket, csak Hunyadi személyes vezetésének volt köszönhető az, hogy ezek a csatákat nem török győzelemmel végződtek. A teljesítő képességének határához érkező sereg 1444. január végén érkezett (a négy hónappal ezelőtti kiindulási helyszínre) Belgrádba. Hunyadi teljesítménye példátlan volt, igaz, hogy Drinápolyt elfoglalni nem tudta, de olyan mélyen hatolt be a török birodalom területére, amire azelőtt nem volt példa. Azért sem mondhatjuk sikertelennek Hunyadi vállalkozását, mert a békeajánlatban a török felajánlotta Szendrő és Galambóc várát és 20-30 évre szóló békét akart kötni Ulászlóval. Valamint a hadjárat sikerén felbuzdulva balkáni népek is új erőre kaptak és próbáltak szabadulni a török nyomás alól.
A nyugati államok ennek ellenére a hadjárat további folytatására, és a török végleges kiűzésére bíztatták a Ulászlót. Bizánc, Velence, Genova is a támogatásáról biztosította Hunyadit.[/spoiler]
