Találgattak rendesen. Kivel jön? Meddig marad? Mennyit hoz a múltból, és mennyit a holnapból? Pár nap, amely felkavarta Cannes-t. Egy jókora fejezet a francia filmbol. Az o filmjei. Az o arcai. És a mindenkit lázban tartó kérdésözön: kibékült a feleségével? Vele érkezik? Vagy korábbi párjával, a nagy színésznovel? Vagy van már egy új szerelem, amely boldoggá teszi? Fiatal hölgy kezét fogta a vörös szonyegen. Egy bájos, kreol boru, vonzó kis no kezét, egy torol fakadó mosolyuk beragyogta az egész fesztivált. Nincs új kapcsolat, eget-földet rázó új szerelem. Tizenhét éves lányát hozta magával, aki már megtette elso lépéseit a színészi pályán. Alain Delon és Anouchka Delon. A lány életében eloször, az apa tíz év múltán újra a cannes-i fesztiválpalota elott. Megbékélés vagy megbocsátás? – ez itt a kérdés. Élni és tovább játszani? Elölrol kezdeni vagy folytatni? Ünneplik a nézok, élteti a tömeg. O szelíd mosollyal csak anynyit mond: „Merci.” Cannes, 2007. Alain Delon nagy visszatérése. Elhagyva és érzelmileg teljesen kifosztva – így élt az elmúlt években a francia film vezeto sztárja, vagy ahogy Párizsban írták róla: a törpék által csapdába ejtett óriás. Rosalie van Breemen, Hollandia egykori szépségkirálynoje, legutóbbi felesége, akit élete hátralevo éveihez választott, ugyanis tizenöt évi házasság után elhagyta. Két közös gyerekükkel, az 1990-ben született Anouchkával és a négy évvel fiatalabb Alain-Fabiennel genfi otthonukból visszaköltözött Hollandiába. Szakításuk okait egyikük sem tárta nyilvánosság elé, a gyerekek érdekében hallgattak. Rosalie van Breemen harmadik felesége Alain Delonnak. Huszonegy éves volt, amikor megismerkedett a nála harminckét évvel idosebb, „jéghideg pillantású” sztárral. 1987-ben, egy zenés tévémusor kapcsán kerültek egymás közelébe, amikor Delon frissen megjelent CD-jét mutatta be a nagyközönségnek. Beteg lett a vokál egyik tagja, s a barátnojét, Rosalie-t kérte meg, hogy álljon be gyorsan a helyébe. Sem az éneklés, sem a tánc nem volt a lány erossége, joghallgatóként modellkedett, s így lett Hollandia szépe, és azon a bizonyos napon Delon veszte. Meglátni és megszeretni – gondolták mindketten. Rosalie nem tudott és nem is akart ellenállni a nagy ereju csábításnak. Nemsokára össze is költöztek. Delon „nemesi fészkében”, a Párizstól százötven kilométerre fekvo Douchyban élték elsöpro ereju szerelmüket. Rosalie családot akart. Nem is csak gyereket – gyerekeket! Az ötvenöt éves Delon elobb egy kislányt, aztán egy fiút kapott tole. Anouchka már ötéves volt, amikor összeházasodtak. Addig tartott a gondolkodási ido. Elso feleségével, Nathalie Barthélémyvel pontosan ennyi ideig tartott a házassága, legidosebb fiának, az ugyancsak színész Anthonynak o az édesanyja. Nathalie után Mireille Darc következett: ot tizenöt év köti Delonhoz. Ebbol a házasságból gyerek nem született. „Egész életemben családra, gyerekekre vágytam – mesélte évekkel ezelott, prágai beszélgetésünk során. – Ötven és hatvan között félúton lányom született, majdnem hatvan voltam, amikor világra jött a fiam. Elmondhatatlanul boldog voltam. Rosalie mellett teljesen megfiatalodtam. A korkülönbségnek köszönhetoen mintha vérátömlesztésben részesültem volna.” Késobb épp ez a hatalmas korkülönbség, ez a harminckét év lett a bajok forrása. A viták, a nézeteltérések, a pár napos, több hetes szakítások híre valahogy mindig eljutott a lapok hasábjaira. Már nem is csodálkozott senki, amikor kiderült: Rosalie fogta a két gyereket, s csapot-papot otthagyva elhagyta közös otthonukat. Ment viszsza a szüleihez a tulipánok földjére. A „magyarázat” sem váratott sokáig magára. Természetesen Delon részérol. „Rosalie a legszebb éveit ajándékozta nekem, s most pótolni szeretné, amit miattam hagyott ki az életébol.” De hogy mi lehetett az, arról egyikük sem beszélt. Rosalie is hallgatott, mint a sír. Prágában Delon azt is elárulta: a legjobban az fáj neki, hogy a gyerekeket is magával vitte. Mert mehetett volna egyedül is. Az ido tájt o már nem nagyon filmezett. Anouchkát és Fabient nem kellett volna másra bíznia. „Nem az idegesít, hogy egyszer el kell mennem errol a világról, hanem az, hogy itt kell hagynom a gyerekeimet – mondta. – Hogy nem érem meg, mi lesz belolük, hogyan alakul a sorsuk. Néha azt kívánom, gyorsabban nojenek, mint ahogy én öregszem. Harmincéves koromig, akármilyen dús életet éltem is, semmi gondom nem volt az idovel. De a következo harminc esztendo olyan gyorsan múlt el, hogy az hihetetlen. Majdnem száz filmet forgattam, bizonyos dolgokra egyáltalán nem figyeltem közben – nem is nagyon lett volna rá lehetoségem –, de most, amikor egyre gyakrabban gondolok arra, hogy egyszer én is elmegyek, már minden percet azokkal akarok tölteni, akiket a legjobban szeretek. A gyerekeimmel. Még akkor is, ha úgy gondolom, jobb oroszlánként meghalni, mint bárányként élni.” És ment vissza meghúzódni eldugott fészkébe. S ahogy telt-múlt az ido, egyre magányosabbnak érezte magát. Már nem érdekelték a futó kalandok, a pár hétre szóló „nagy szerelmek”, és bizonyára életének az a kényes epizódja sem foglalkoztatta, hogy épp a hatvanadik születésnapja körül szenzációként robbant a hír: Anthony után nem Anouchka következik gyerekei sorában, hanem Christian Aaron, akirol harminchárom éves koráig nem tudott a világ. Pontosabban: csak a lényeget nem tudta. Hogy Delon jól titkolt fia, akinek egy német színészno, a Velvet Underground nevu kultikus együttes énekesnoje, Nico volt az édesanyja. Volt. Nico ugyanis negyvennyolc éves korában heroin-túladagolásban meghalt, s mikor ezt Delon akkor már idos édesanyja megtudta, fia ellenkezését figyelmen kívül hagyva magához vette, örökbe fogadta és felnevelte ot. Mindez abból a dokumentumfilmbol derült ki, amelyet Nico, az ikon címmel mutattak be. Aaron pedig tiszta apja. Csak rá kell nézni: egy Delon-portréfilmben nyugodtan megidézhetné A fekete tulipán vagy A párduc legendás sztárját. Delonnak természetesen nem szakadt meg a szíve Aaron történetétol. Rosalie döntésébe azonban majdnem belehalt. Eleinte férfiasan viselte szakításukat, bizonyára abban reménykedve, hogy elobb-utóbb helyreállnak köztük a dolgok. Rosalie azonban a legapróbb jelét sem adta annak, hogy Delon reménye megalapozott. Bármilyen nyomás alatt állt is a közvélemény részérol, döntését nem másíthatta meg. Visszaköltözésrol, folytatásról hallani sem akar. Kemény no. Még Delon sem tudja megtörni, aki pedig mágikus erovel tudott hipnotizálni mindenkit. Noket, férfiakat egyaránt. S ahogy repült az ido, és a szakadék egyre nagyobb lett köztük, már nemcsak a filmezéstol – az élettol is elment a kedve. Haragban volt a világgal, a hivatásával, s még a cannes-i fesztivált is messzirol elkerülte. Magányosan, mindentol és mindenkitol elzárkózva élt svájci házában, valahol Genf közelében, s a leheto legriasztóbb híreket hallatta magáról: „Nem akarok élni.” „Egyre gyakrabban gondolok a halálra.” „Már csak a gyermekeim tartanak életben.” „A szívem teljesen kikészült.” „Jobb lenne meghalni.” „Mind többször foglalkoztat az öngyilkosság gondolata.” „Halálom napját én fogom megválasztani, azt az egyet nem bízom Istenre.” „Minden tapasztalatom ellenére úgy érzem, a férfit és not nem biztos, hogy egymásnak teremtette az Úr.” Lemondás? Segélykiáltás? Végso kétségbeesés? Cannes idei mustrája a felcsillant reményt hozta el. Delon, Anouchka társaságában, ismét nyilvánosság elé lépett. Lehet, hogy most van túl élete legválságosabb idoszakán? A képek magukért beszélnek.
Szabó G. László

Kár, hogy a képen nem Anouchkával láthatjuk. Ennyire nem figyelnek oda egy cikknél? Leticia