D... MINT DELON III.

(Egy tizedes hadba vonul)

 

A kamaszkor évein rohanásában úgy tűnt, egy unatkozó, a mészáros mes­terég iránt a legkisebb ambíciót sem érző, s főleg szegény fiatalember számára az egyetlen kiút: a katonaság. (Kü­lönösen, hogy a tanuláshoz sem fült a foga. Orianna Fallaci híres interjúját egyenesen azzal kezdi a francia sztárral, hogy bizony megírja kétségeit; tudnak-e egyáltalán beszélgetni, hiszen De­lon köztudásúan soha etében semmit sem olvasott...   A színész becsületére legyen mondva, ezt el'is ismerte.

Fiatal korában sejtelme sem volt, hogy mit veszít, és ez sok későbbi tévedését menti.. .). S mivel akkoriban, a negy­venes években szép, színes plakátok szólították fel az ifjakat, c 'hogy lépjenek be a repülők soraiba, Delon. is úgy dönt" - pilóta lesz. Apja el is viszi a Lég­ügyi Minisztériumba, ahol kellemetlen '. meglepetés éri: egyelőre betelt a lét­

szám, aki kitart elhatározása mellett, annak várnia kell. Delon úgy érzi, így is sok időt fecsérelt el az életéből, újabb hat hónap már elviselhetetlen lenne. S mivel arról értesül, hogy a tengerészet­nél még van lehetőség, önként besoroztatja magát.

A kalandok, az egzotikum vonzza. Ez a világ azonban kezdetben nagyon is idegen tőle. Szoknia kell a parancsokhoz, az új társak hoz, s ahogy múlnak a napok, úgy döbben rá: itt sem érzi jól magát. Később azzal magya­rázza hirtelen elhatározását, hogy min­denáron. menekülni szeretett volna  ha­zulról, S, mivel úgy tűnt, az állandóan felújuló konfliktusok elől csak ezen a módon szabadulhat:' beállt tengerész­nek. Nem telik el tizenegy hónap, s Arain Delon önkéntes már áthelyezését kéri a tengerészet kötelekéből a száraz­földi csapatokhoz. Delon tisztában van vele, hogy ez akkoriban egyet jelent az életveszéllyel. Indokínában ugyanis ja­vában áll a háború.

Néhány hét múlva már kinn van a fronton - és minden visszafojtott ener­giáját kiéli. Hisz a francia nagyhatalmi jelszavaknak, és kegyetlen küzdelemben próbálja "megvédeni" Saigont a "lázadóktól". 1954-ben a párizsi hadvezetés csődje már nyilvánvaló. Dien-Bien Phu sorsa megpecsételődött, és a harc feles­leges vérontássá fajult. "Mert fegyver volt a kezemben, azt hittem, Igazi férfi vagyok" - vallotta -, csak később döbbentem rá, pontosan' ugyanannyit ér az én bőröm is, mint bárki másé. Ekkor lettem antimilitarista. Olyan küzdelem­be sodródtam, amelynek borzalmait csak akkor fedeztem fel, amikor már a nor­mális világ talaján álltam."

Persze, jó időbe telik, míg Delon ed­dig eljut, időközben ugyanis három al­kalommal előléptetik bátor magatartá­sáért. Kínos incidens ugyanakkor az a három büntetés, amit el kell szenvednie - egyszer egy rádiókészülék elemeléséért, másodszor egy igazolatlan kimaradásért, no meg azért, mert az általa ellopott dzsippet sikerült elsüllyesztenie az egyik folyóban.

A katonai 'karriert nem neki találták ki - mondták feljebbvalói, bár egyes életrajzírói előszeretettel emlegetik, hogy a kamasz- Delon még sokat próbált katonatársai közül is kitűnt kegyetlensé­gével. Mindenesetre tény az, hogy 1955­ben felsőbb utasításra leszerelték. De­Ion tizedest azonban, amint Marseille­ben kikötött, letartóztatták.

 

/Nemlaha György/

Következő: Egy pályakezdő Rómába megy

 

Vissza a D...mint Delon főoldalára