|
A gyászföldeken és csendes kiszáradt vizeken
Keresztül fúj a rideg panaszszél!
A kék ég alatt a madarak elcsendesednek!
A dombok mögött elõbújik
Egy fehér Kristály!!
Lángoló haját lobogtatja a szél.
Lábaival végig simogatja csendesen a puha
Gyöpöt--
Ölembe hull a hallgatag fák alatt.
Lágyan fülembe suttogja piciny keserû életét,
De akárhogy igyekeztem,
Nem értettem!!
Könnyet hullatva tovaszállt a széllel
És magamra hagyott...
A szívem elsüllyedt mélyen-e fájdalomban
És elcsendesedett a szél!
Oh te lángoló hajú lány
A szavaid, mint a mormoló pataké!
Oh te gyötrõ Kín, nem értem!! |
|
|