|
Elindulok a fenyvesekbe,
Oda, ahol utoljára láttam őket...
De, az est egy kendőt dob a földekre
És én halkan az erdőszélénél állok!
Oh jaj nekem
Oh a madarak nem dalolnak már!
Az ágakon az árkokban
Most oly csend élősködik
Én magányosan a földeken állok
És az erdő oly fekete és üres!
Oh jaj nekem...
Oh a madarak nem dalolnak már!
Te nélküled nehezemre esik levegőt vennem
Te nélküled számolom az órákat
Te nélküled minden másodperc porba hull
De te veled is egyedül vagyok, de tenélküled
Már nem létezhetek! |
|
|