|
Ziháló, extázisba hajló násztáncotok
Szele kéjesen ömölve simogatja arcom
Arra gondolok, ott lehetnék köztetek
Hol évezredes mozdulatok szolgája lehetek.
A kozmosszal kacérkodó lelkünk
A törzsi tûz körül eggyé válna
Méltán mondhatnánk: érdemes volt élnünk
Férfi és nõ egymásra találna.
A lobogó örökkévalóság helyett
A hömpölygõ sötétség az osztályrészem.
Egyik nap a tûz táplálója vagyok,
Másik nap maga a zsugori árnyék.
Alattomos féregként bújok meg
A lét egy félreesõ sarkában
És csak várok, várok a megváltó percre
Mikor az öröm belsõ ûrömet megvilágítja.
Nappal és éj mezsgyéjén magasló
Évezredes várként állok zordan
Dacolva az örökkévalóság kozmikus viharával,
Õrlõdve fény és árnyék örök harcának
Fogaskerekei közt
Mert bár néha szupernóvaként
Testesülök meg ócska percekre,
Alkonyatként tetszõ magamért
Az álságosfény-hordozók Kitaszítanak.
(Vincze Imre)
|
|
|