"Most már eleget éltem,
Építettem, és szenvedtem.
A Sátánnal, bûnösökkel
És a világgal eleget veszekedtem.
Most abban az építményben fekszem,
amely fölöttem díszeleg.
Elértem a teljes gyõzelmet,
A békét és megnyugvást.
Kedvesem csak egy férfiban bízhatsz,
Választ õt apádul és férjedül.
Isten hûségét azt még senki sem tudta megrontani."
Igen most már értem e szavakat
E szavak, mely oly valósak!
A Miasszonyunk templomban vannak,
Mely hozzám szóltak!
E szavakat is széttépted
Mind minden tettemet...
Mind minden szavamat és mûvemet
Széttépted szívemet.
Miért?--- Azt már te sem tudott!
De elérted, amit akartál!
Megölted a nevem, hitem, létem
Miért tetted?--- Hogy hatalmat kaphass!
Igen a Sátán felzabálta lelked, mely inkább hallgat
Ahelyett, hogy egy szót kimondjon...
Igen hallgat, még akkor is, ha halni készül egy gyermek
Amelyet állítólag szereted!!
Nálad aljasabb teremtményt nem szült e Glóbusz!
Millióknak az élete forog kockán
Millióknak a szívét téped széjjel Sátán!
De nem érdekel semmi csak te életed
És te élvezeted!
Ki volt néked tanítód, Róbert?
Te tudod?
Én igen, és hidd el, hogy semmire sem tanított meg!!
Semmi egyébre csak undorítóbbnál-förtelmes tettekre!!
Légy rá büszke, és ne siránkozz soha, ha egyszer te is átéled
Mert Istenem esélyt kínált fel, melyet leköpted!