Földre küldtem a lelkem, a fényt ki egy gyermekbe szállt
Földön járt és amerre ment, dalt énekelt
Az én dalomat, az én üzenetemet, átadta nektek
Elküldtem gyermekem a világba, mely egyre ridegebb
Elküldtem, hogy olvassza fel a szíveket
De a fagy hidegebb…
Egyik nap meglelte a Sátánt, a hamis Profétát, a hamis Messiást!
Ki üldözte mindennap; egyik nap eléje állt!
Arra kértem gyermekem, ne féljen!
Ne reszkessen, vele leszek; minden éjjelen!
A Sátán, ki észrevette, hogy e lelket nem tudja félrevezetni
Felháborodott!!
Megharagudott egy Magzatra ki érte volt
Üldözőbe vette, mind még sohasem ezelőtt!
Amerre ment, mindenhova követte,
Majd elvette a barátait…
Akármerre ment, mindig figyelte,
Majd elvette szeretteit…
Akármerre ment, mindig hallotta szavait
Amelyeket széttépet, mert nem értette meg!
Akármit tett e gyermek,
Megölni készült…
De előtte megfosztottad, amitől csak lehetett;
Felzabáltad álmait, vágyait, reményeit!
Igen egyik nap még anyaméhhét is kitépted,
Mert már mással nem rendelkezett!
De ez volt a termékenység szimbóluma;
Vérzik a Terra...
Többé nem hord gyümölcsöt e Föld --- elhervadnak a virágok…
Énekelte tova gyermekem; ahogy kértem
Igen zenget egy különleges nótát.
De bántó volt fülednek reszkető hangja,
Mert amerre járt csak e nótát dalolta!
Ezért, még felvágtad a sarkát!
De útra kelt, ezért fákat döltöttél ki eléje!
De védtem a lelkem, mely dalolva prófétált
Mint mormoló patak suhogása…
Ekkor még aljasabb tervbe fogtál gonosztevő,
Megszálltad a lovait
És mikor hátukra ült, nem csak lehajították!
Nem, hanem fejébe rúgtak
És majdnem agyontaposták!
A gyermeket védtem, mely felállt és nem érezte meg-e fájdalmat!
A gyermekem, mely az én oltalmam alatt van!!
A gyermek mely tudott mindent, és tovaénekelt!
Ekkor a Sátán-fajzat, őrjöngött!
Mert nem értette meg!!!
Ki lehet, mi lehet? Honnan van hatalmad tenéked gyermek?
Ki az Atyád? Miért nem követsz engemet!!
Nem értette meg e muzsikát, melyet zengett!
Mely így szólt:
„Gyilkosok közt és nem Isten alatt elvegetálunk, közel lenne a vég…?”
Sátán-fia, te vörös szajha
Kapsz még egy esélyt arra,
Hogy észre vedd,
Hogy te érted aggódik-e gyermek,
Hisz úgy gondolod
Hatalmasabb és bölcsebb vagy mind
Az Igaz Úr!?
E nótára mit tettél ember? Kinevetett lelkemet!
Majd igaz fiam keresztestől a pórba beleverted;
Másodszorra is…
Nem volt elég??
Nem…
Ekkor megkértem a bárányomat,
Mikor miattad vért köpött te Sátán fajzat…
Azt a vért, amit fájdalmasan lenyelt mindennap,
Mártsa bele a szent tollat és írja meg az én Hangomat,
Az én üzenetemet, amit szívébe hall. Vesse papírra e Dalt!
De te, vörös szajha, így sem fogod fel e betűvetést!
Csak megijedtél, honnan tud ennyit?
Honnan lát ennyit?
És vajon milyen hatalma lehet?
Megmondom neked, ki most csendben tagad
És elbújva hallgat!
Engem te nem szárnyalhatsz túl
Engem te nem csaphatsz be
Engem te nem mocskolhatsz be,
És hiába menekülsz, mert én látlak ember!
Hamis pásztor, az én gyermekem tépted széjjel!
Az én alkotásomat, az én hangomat szakítod ketté!
Az igaz prófétámat, mely leírja neked, mit kell tenned!
Még a köveket is felhasználtam te miattad,
Hogy higgy e lánynak!
De mikor eléd rakta, a szakdolgozatát
Te széttapostad!
Sőt elrejtenéd az én alkotásomat!
Mind mikor Disznó elé gyöngyöt szórnak…
Felhasználtam a köveket, és Jézus szobrát éppen hagytam
Drezdában, a romokban…
Semmit sem értettél, az én művemből!
Most befejezi e gyermek azt, amit Luther kihagyott!
Hisz akkor volt még remény szívemben,
Hogy ne kelljen így végződnie
Te akartad…
Nem értelek, hogy mered okosnak nevezni magadat?!
Az, akit megkérek, hogy ölés helyet, kezet nyújtson,
Az, akit megkérek, hogy rombolás helyett építsen
Az, akit megkérek, hogy béküljön és ébredjen!
Ki mást nem tesz, csak e feladatott elől menekül
Majd gyáván, csendben megbújik a Fény elől.
Majd onnan a sarokból bírálja az én kérésem az én Hangom…
Csak annyit tudsz mondani;
Annyi rossz ember van!
Tudom, épp azért kértelek valamire…
Csak annyit tudsz mondani;
Ne adja föl, mert akkor gyáva, e lányka!
Közben te menekülsz, a létnek az utolsó sarkába!
Te már az első gaztetted után összerogytál volna,
Ha téged ért volna!
De addig minden nevetséges, míg te magad nem éled át!
Átfogod…
Az élettől is megfosztottad és csak annyit mondasz;
Örüljön legalább a macskájának, amit meghagytál!
Csak annyit tudsz mondani, mikor prófétál;
Hogy úgy is kitört volna egy háború!
Csak annyit mondasz, nem tudja e lány a megoldást!
Egyfolytában azt énekelte, de te süket vagy!
Most hallgasd meg az utolsó Nótám!
A lánynak én adtam e lelket, mely szent!
Minden embernek adhatnék, de nem így!
Nem így, hogy e lélek miatt oltod ki szeme fényét!
Nem úgy, hogy a pórba löksz
És e Szeretet miatt kigúnyolsz,
E szív miatt, mely érted lángolt!
Majd azt mondott;
Hatalmasabb vagy!
Én lennék a megoldás ember,
Mert te szabad utat adsz a gonosznak,
Lelkednek, mely hatalmas, de nem szent…
Te, ki miatt küldtem e lányt,
Hogy ébresszen fel Sátán!
Mert te vagy, ki vak vagy!
Kit nem érdekel semmi
Az sem, hogy halni készül!
!
Csak a te életed, csak téged ne fosszanak meg a tróntól!
Közbe te fosztod meg az embereket mindenüktől!
Te hagyod a Sátánt győzni, ki nem képes egy szót kimondani
Bocsáss meg!
Akkor most én kérdezek valamit te tőled?
Annyi esély után, amit kaptál
Annyi gaztett után, amit láttam
Mi tévő legyek, Sátán?
Mit tegyek szerinted ember, ki oly okosnak véli magát
és bölcsnek?
Mit tennél ember, ha újra meg újra a pórba döfnek??
Én most megmondom;
Én nem foglak többé kérni semmire; meg sem hallgatlak
Nem…
Átadom neked a pályát, ahogy gondolod
Így a sötét lelkednek szárnyakat adsz Hold!
Mind ami most következik, az te akartad!
Mert te engedted el a Hatalmad!
A lány, mikor szerelmes dalt énekelt:
„Oh Érató ne törd össze szívem, még halkan remél…”
Ekkor jöttél te és kitépted helyéről!
Majd azt mondott, hogy
Most meg miért siránkozik?
Ember, mert a szeretettet tépted ki!!
Menekült előled, mert érezte, hogy nem tudja felolvasztani szívedet
Mert hidegebbet nem köpött e Föld…
Nem érinthet meg, mert sötétebbet nem szült e Firmament!
Ekkor mindent elkövettél, hogy:
Csak te, vagy senki sem kaparinthatja meg!
Igen mindenét elveted
Majd az őzike közeledett feléd…
Ekkor te:
Mégsem kellesz, menj, takarodj valahova!
De hova menjen vissza?
Mit hagytál hátra ember…
Az ő lelke építene, és épített---
Te csak romboltál, és fogsz, meglásd.
Ennyit ér neked egy ember?!
Akkor te is ennyit fogsz nekem érni!
Én láttam fiam az álmaidat, amit kértél tőlem!
Nagy álmokat láttam, hogy magasra akarsz törni,
Hogy másnak és magányosnak érzed magad,
Mert nem találtad meg soha az igazi életed értelmét!
Megadtam neked, de nem kellet…
Volt egy gyermek, amit megálmodtál…
Volt egy Gyermek, ami a te feled…
Volt egy Gyermek, amit megtaláltál…
Volt egy gyermek, amit feladtál!
De mielőtt megölted, kiszívtad vérét
Vörös a szád az ő szent vérétől!
Játékot játszottál ő vele
De nem volt hajlandó részt venni benne!
Egy gyermek ki a nyomorban lakot
E gyermeket még mélyebbre lökted!
Egy gyermek kit csak vert a sors
Te még jobban megverted!
Az abszolút hatalmaddal elveted a lelkét
Az abszolút hatalmaddal szétzúztad a szívét!
Az abszolút hatalmaddal, a halálba kergetted
Az abszolút hatalmaddal, milliók haláláért felelős lelked!
Mindenki menjen Pszichológushoz,
Mindenki terrorizálja a gyermeket,
Mindenki bántja te szerinted!
Mindenki hibás csak te nem!
Nem vagy gondolod,
Mert csak a hátérből szuggerálod a gójokat!
Nem vagy hibás, mert csendben hallgattál
Hisz helyetted beszéltek és cselekedtek emberek!
Nem vagy hibás semmiért, mert bizonyíték nincs!
Gondolod és úgy véled
Mert volt elég marionett bábúd.
Elárulok valamit Sátán fia
Én mindent tudok, és csak egyet mondhatok;
Ha egy gyermek éhezik, én annak nem veszem el az utolsó kenyerét!
Nem, hanem személyesen megetettem…
Ha egy gyermek hontalan és hazátlan, én annak nem veszem el még barátait
És szeretteit ellene fordítom!
Nem, hanem otthont adok és ölembe ültettem!
Nem kérsz bocsánatot, nem mosol lábat másnak
Nem vagy hajlandó békülni sem beszélni!
Nem vagy hajlandó semmi egyébre
Csak még apját is ellene fordítod, hogy megverje!
Utána megszállod az embereket, hogy ő a hibás
Arra nem gondoltál, ki lökte ilyen mélyre?
Ki miatta hever a mocsokba?
Ki miatta éhezik egy család!
Ember, ha nem is hiszed el, hogy én látom az igazságot,
Akkor csak egyet jegyezz meg;
Én szerettelek, és bíztam benned!
Mikor ugrom, érted imádkozom,
Hogy a Katarzis eljöjjön szívedbe,
Róbert!
Azt mondod én nem tudom megkülönböztetni a fényt az árnyéktól?
Ember, én bennem volt a világosság, és te csak sötétséget adtál!
Majd kioltottál…
Csillagok fognak hullni és eljön a te birodalmad
Hiányozni fogok…
Hiányozni fog a feled mellyel egyesülni kellet volna,
Hogy megszülessen a Harmónia…
Azt mondott én szidom e Országot?!
Azt mondott én utálom az embereket?!
Azt mondott én számomra semleges!
Én pedig egyet mondok:
Nem én szállom meg az elnököt, hogy nincs itt gond!
E Test az enyém, mellyel eggyé váltam!
E test-ért tértem vissza a paradicsomból a pokolba!
Ahogy Mária kérte,
Mert az ő kezébe adták sorsát 1007 éve.
E Testet én kereszteltem meg a szent vízzel, és minden könny a porba hullott érte.
E Testért tértem vissza, hogy egy valaki segítségével megmentsem,
Ahogy Istenem kérte én tőlem!
De te tetted tönkre testem, mert te miattad vért köptem!
Átadom neked e halott földet, hamis Próféta
Mely nem volt felkészülve az Igazságra!
E földet te tetted tönkre!
Senki sem fogja tudni újból felébreszteni!
De hátha te!
Mária neheztel e emberekre,
Kiket oly könnyen lehet irányítani
És az igazságtól eltéríteni!!
Nem fogsz unatkozni Sátánfajzat
Irányítsd akkor az elnököt, embereket és gójokat,
És állatokat!
Irányíts bele őket oda, ahonnan nem lesz visszaút.
Te látod már a véget?
Én igen…
Emlékezz vissza szavaimra, mikor összedől e föld
Európa szíve…
Hogy Isten nélkül senki nem lehet pásztor!
Én hallottam szavait, de nem kellet senkinek
Magasságbeli szavait tagadtad meg
Elkezdődött, rövid az időt Sátán fajzat!
Mária sírni fog, a folyók pedig emelkednek
De nem lesz már, ki hallja hangját
Nem tudod már öledbe venni, hogy megvigasztald.
De a legnagyobb kínom Róbert,
Hogy téged a legkönnyebb irányítani és félrevezetni!
Ki nem tudta a Sátánt leküzdeni,
Amely testedben költözött.
Szívedet kontrolálja, majd felzabálta
Igaz lelked.
A Szerelem nem bűn, csak a Sátánnak!
Mely tudja,
Hogy ha az Igaz Szeretet lángra kap,
Akkor veszít!
A szerelemnek nagyobb hatalma van mindennél…
Eljött a gyűlölet ideje, és birodalma.
Miért hagytad?!
Neked minden emberi érzés egy játék
Üres vagy és gátlástalan
Szíved mégis utánam vágyott, mert valamit hiányolt!!
Azt, amit kioltottál oly féktelen
Nekem a sex, szerelem nélkül
Olyan, mint a leves só nélkül
Nekem a szerelem, sex nélkül
Olyan, mint só leves nélkül!
Nekem a szenvedély elérhetetlen
Ha egyik hiányában szenvedem!
Neked a szerelem olyan, mint valami átok
Vagy emberi betegség!
Neked a sex olyan, mint valami álom
Mert sohasem volt igaziban részed!
Csak, mint valami beteg kutya
Kit kiheréltek, álmodozik róla.
Érzés nélkül a kutyaólba belefogsz egy játékba!
Az álmodat megpróbálod megélni
Ezért csontot szórsz az áldozatod elé
Majd a többi ebeket ráirányított
A neked szimpatikus szukára.
Majd onnan a sötét lyukból
Habos szájjal élvezni próbálsz a látványra!
A nőstény mely megpróbál lábra állni
Megundorodik a kutyáktól, amelyeket ráuszítottál.
Ő egyetlen egyszer sem élvezet el
Azt nekem elhiheted eb!
De te sem, csak azt hiszed!
Mert a te életed, egy rém állom
Egy fekete fantom
A kutyaólban!
Neked semmi sem szent!
Én pedig, nem azért születtem
Hogy egy kiverő eszköz legyek!
Én nem azért születtem
Hogy ebben az életben
Egy Konzum-produkt legyek!
Nem azért születtem
Hogy egy herélt dög irányítson!
Nem hanem, hogy valamit adjak neked!
Valamit adhattam volna eb!
Azt, amiről eddig csak álmodozni mertél!
Egy új életet,
Egy új életet Mindenkinek!
De te, nem csak gátlástalan vagy
Hanem érdektelen, mások iránt!
Hogy tudsz egyáltalán még aludni,
Hogy tudsz egyáltalán még levegőt venni?!
Gyáván megbújni, nem hinni
Csak magadba, nem a Mindenhatóba!
Én ebből a színjátékból kiszállok
Bohóc nem leszek e cirkuszban.
Minden hamis pásztornak
Ki a porondon irányítja az állatokat
Az Atya azt üzeni
Nem vagytok méltóak
Csak gyalázatosak
Kihasználjátok a vallást,
Mint egyfajta aláírást,
Amivel háborút gyakoroltok
És milliókat kontroláltok!
Saját fajtádat elgázosítjátok
Hogy később e szörnyűséget felhasználjátok
Hogy hatalomra jussatok!
Az asszonyokat kik nektek életed adnak
Halként kezelitek,
De a halnak is több a lelke, mint nektek!
Hamis hitetek, hamis vallást űztök
De a legnagyobb kínom az Hamis Pásztorok,
hogy a
Teremtő ellentétének lábat csókoltok.
Oh!
Mennyit bír egy emberi szív
Mennyi gyötrelem kínozhatja a lelkét?
Mit érez testem ennyi istenverte tett után?!
Hogy én is izzadtam minden nap Sátán!
Csak nem attól, hogy mást megfosszak mindenétől!
Nem! Hanem, hogy életbe maradjak
Mások alól nyaltam a szart!
A csontjaim, mint vénülő asszonyé
Lábaim vízeresek, mint egy aggastyáné!
Nem volt otthonom, sem varázsbotom
Amivel szuggerálhatom, kik ellenem voltak.
Mindenem, amit birtokoltam
Azért vért izzadtam!
Ekkor jöttél te,
Ki tanárnak véli magát és megtanítottál egy valamire!
Hogy hogyan lehet valakit még jobban megszégyeníteni,
Majd tönkretenni!
Ember én nem vettem el feleséget,
Gyermeked, munkahelyed és hiteted!
Megvolt mindened!
Mégsem irigykedtem
Pedig a trágyadombon tanyáztam
Hontalan
Ekkor jöttél te,
Vörös szajha fia, és éveken keresztül üldözőbe vettél
Attól is megfosztottál, amit még nem is birtokoltam!
Akárhányszor szívem reményt látott egy férfiban
Ki kezet nyújtott volna, hogy a trágyából kihúzzon
Te azt ellenem fordítottad
Ló-suttogónak véled magad?!
Én megmondom mi vagy;
Hatalmas
Monumentális!
De nem a lélek begyógyításához,
Hanem annak kicsinálásához!
Igen mikor megláttad a kancát
Amely a mezőn állt
Becsalogattad a karámodban
Majd a kapuját gyors rázártad!
Volt egy varázsgömböd,
Hogy mindig és mindenhol kövesd
Minden egyes mozdulatát!
De mégy egyetlen egyszer sem tértél be a karámba,
Hogy fülébe súgj!
A helyett mit látott a kanca, kinek eléje kukoricát szórtál?
Hogy nem tudja elérni, mert a karámon kívülre helyezted
Majd jött egy másik kanca, csikóval…
Ő előtte megettétek!
Ennek láttán kirúgta a kaput, hogy elmeneküljön
Ekkor te felvágtad csüdje alját
Majd végig nézted, hogy halkan elvérzik.
Végig nézted,
És mindvégig csak mosolyogtál
Minden egyes vércseppnél mely földre hullt
Nevettél!
Mit bír el a szív és mennyit?!
Mit remél, és mire vágyik?!
Hogy elég volt és várja a Megváltót!
Ki Igazságot teremt e gané dombon
Ahol az ebeket, és varázslókat
A kéntűzbe veti.
Ne feled el Hold
Hogy a Naptól kaptad a fényed!
Ennyire becsülted csak meg!
2007 December 24.