Pezsgő története

 Pezsgő készítése; Ízelnevezések; Pezsgős koktélok

A szénsavas bort már régóta ismerték Franciaország Champagne tartományában, hiszen a hűvös éghajlati adottságok következtében az erjedés sokszor csak a szüretet követő év tavaszán fejeződött be, de ez a bor akkoriban selejtnek számított. Az első pezsgőt 1670 1715 között, a hautvilliersi Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője dom. Pierre Perignon készítette, úgy hogy parafa dugóval zárta le az üveget, amelyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. Sokáig titokban tartották a készítési folyamatot, ennek ellenére azonban a 18. században már sokfelé ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt.

Magyarországon

Magyarországon pezsgőkészítéssel először Esch és Tsa () foglalkozott, majd a pécsi Littke (1876). Az 1880-as évektől pedig a budafoki Törley (1882) cég foglalkozott pezsgőgyártással.

Pezsgőkészítés csak a parafadugó feltalálása után vált lehetővé. Erjedésben lévő bort töltöttek a palackba, és az erjedés befejeztéig termelődő szén-dioxid a palackban maradt. A seprőt úgy távolították el, hogy a szénsav nagy része megmaradt.


Összegzés

-Kb. a XVI. sz óta készítettek szénsav tartalmú italokat Franciaországban

- Dom Perignon (1638-1715) volt, aki tökéletesítette a pezsgőgyártást

- Kialakult a flőte pohár a seprő ülepítéséhez

- XIX. században madame Veuve Clicquot kitalálta a degorzsálást

- XIX. század elején a korízlésnek megfelelő cukortartalom:

         Európa                 160-180 g/l

                   Oroszország         200-250 g/l

      Anglia                   25-60 g/l

- XIX.század végére Brut pezsgő hódított angol hatásra

- 1750-1790 között sok pezsgőgyár épült Champagne területén Moët et Chandon, Veuve Clicquot, Mumm,

- XVIII. században Európa többi országában is elkezdtek pezsgőt készíteni

- Magyarországon a Hubert pezsgőgyár volt az első 1825-ben Pozsonyban

- Törley 1882-ben Budafokon hozott létre pezsgőgyárat

- ma működő régi pezsgőgyár a Littke Pécsett, a Törley és a Francois