Belga óriás

Főoldal Magamról Képek Állatok jellemzése Társ oldalak Rendezvények Vendégkönyv Fórum

A jelenleg létező legnagyobb testű nyúlfajta, amely a nála is nagyobb - ma már kihalt - Angevintől származik. A bakok tömege meghaladja az 5, az anyáké az 5,4 kg-ot. A kiállítási példányok általában 6,3 kg súlyúak, de néhányuk elérheti a 9,5 kg-ot is. Legtöbbször mégis inkább a testalkatuk, nem pedig a testtömegük tesz jó benyomást a bíráknak. A tömegnek ugyanis jó felépítéssel kell párosulnia, nem lehet egyszerűen elhízottság következménye. (Ha a túlsúlynak bármilyen nyomát fedezik fel egy példányon, az pontveszteséggel jár az elbíráláskor.)
  A hazájukban Vlaamse Reusnak hívott fajtát Ghent környékén, ahol legtöbben a flamandot beszélik, az 1850-es években tenyésztették ki. Az első tenyészetekben a homokszínű és az acélszürke példányok voltak uralkodóak. Ma már sokkal több színváltozat létezik, de ezek közül nemzetközi kiállítási körökben csak néhányat ismernek el. Nemrégiben a piros szemű Fehér Belga Óriások népszerűsége nőtt meg, amelyek valamivel kisebb termetűek, mint a színes példányok. Létezik kék és fekete változat, valamint egészen sötétszürke is.