| Főoldal | Magamról | Képek | Állatok jellemzése | Társ oldalak | Rendezvények | Vendégkönyv | Fórum |
A magyar tyúknál valamivel nagyobb testű, vadmadár formájú. Különlegességét fedetlen nyaka, részben fedetlen melle és hasi része adja. Sok színváltozatban fordul elő, de génbanki állományban csak három változatot tartanak, amelyeket önálló fajtaként tenyésztenek.
Rendkívül edzett, erős és gyors fejlődésű. Hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas. Bár kitűnő tojástermelő, kotlási hajlama gyenge. Egyes vidékeken mint kiváló téli tojót tartották. Külterjes tartásban érzi igazán jól magát.
A kopasznyakú erdélyi tyúkot fekete, fehér és kendermagos színben, ma már önálló fajtaként tenyésztik. Mindhárom színváltozatra jellemző, hogy az arc, áll- és füllebeny, a taraj és a fej (különösen annak hátsó része) a kakasnál vérpiros, a tojónál – kivéve a fej hátsó részét, mely mindig vérpiros – kissé halványabb árnyalatú. Kívánatos, hogy minden színváltozat, de különösen a fekete kopasznyakúak szeme narancspiros és igen tüzes legyen. A sötét szem kerülendő, mert ázsiai jellegre vall. A fekete, egészen sötétszínű kopasznyakúak csőre sötét palaszínű. A többi, világosabb színváltozaté fehér, sárga, vagy test- azaz rózsaszínű. A fekete kopasznyakúak, láb- és lábujjszíne sötét palaszínű. Eredetileg a fehér és a kendermagos tollazatúaké hús-, vagyis test- azaz rózsaszínű volt, az 1932. évi leírás szerint a sárga láb, mint lényeges hiba, kifogásolandó volt (a korábbi nemesítés eredményeként ma már elfogadottnak tekinthető).