Légy üdvözölve a Bigley szerzőpáros hivatalos honlapján !

 

   

 

A már megjelent Megható kutyatörténetek és a most napvilágot látott Józsua könyv szerzőpárosa úgy döntött, hogy tiszteletdíjukat felajánlják olyan aktivistáknak, akik a gazdátlan állatokról gondoskodnak, otthonukba fogadják őket.



A szerzők maguk is aktivisták, lakásukban több kidobott állatot tartanak, "megfelelő" és egyben végleges gazdira várva. Szeretik a festészetet, a természetfotózást és az olvasást, mely nem hiányozhat midennapi életünkből.

Esténként a csillagos eget kémlelik, amely kirepíti őket a hétköznapokból, de amint felkel a nap, újra munkához látnak Az állatok iránti szeretetük gyermekkorukból gyökerezik, amely azóta csak erősödött. Nem titkolt céljuk nyugati színvonalúvá fejleszteni a magyarországi állattarás körülményeit.

És íme néhány ízelítő a könyvekből:

"A kóbor, kivert kutyának is Isten vezérli lépteit, hogy a hosszú, fáradt út után végleg megpihenhessen egy szerető gazdinál."

"Mély gyászában begúbózó emberen, ha tudod, mikor segíts, a boldogság ezer arcát ismerheted meg."

"Olykor elmegyünk egy-egy sebesült, legyengült állat mellett, sajnálkozva nézünk beteg, könyörgő szemébe. Lehet, lehet ha tudnánk, hogy velünk együtt utolsó esélye is köddé válik, segítenénk rajta"

"Az emberek többsége beszél az állatokhoz, de csak kevesen értik, mit is mondanak."

A szerzők kedvenc, gyakran használt mottója: "Úgy bánj egy állattal, ahogy szeretnéd, hogy veled is bánjanak."

Az elbeszélések megtörtént eseményeken alapulnak, a személyek és a helyszínek a fantázia szüleményei. A hasonlóság csupán a véletlen műve lehet.

 

 

* A könyvek bármely könyvesboltban megvásárolhatók vagy közvetlen a Novella Kiadónál megrendelhetők.



Cím: Bp 1132 Visegrádi utca 11
Telefon/Fax: 06-1-3398617
e-mail: novellakft@chello.hu
webcím: http://www.novellakiado.hu 













© Copyright 2007-2010, Christian Bigley & Carol Bigley; site by: iorguDesign