IV. Országos Kismotorfecskendő Szerelési Bajnokság
6. állomás - Tolcsva
2014. 08. 09.
Retro női kategória
- Alsópáhok ÖTE
- Böhönye ÖTE
- Sárosd ÖTE
- Becsehely ÖTE
- Zalaszentiván ÖTE
Nem is tudom, hol kezdjem a beszámolóm a tolcsvai hétvégéről. Talán a péntek hajnali háromnegyed 6-os indulásnál kellene, amiért persze mindenki már egy órával előbb felkelt. Az ébren tartó kávé és a minimum 3x-i WC használat után mindenkit felvett a busz, csomagjaival együtt. Ehhez megjegyezném azt, hogy el kellett sakkozni a sok bőröndöt, ami egy női csapatnál nem 1-1 pakkot jelent, hanem inkább kettőt. Kiegészítésül fejente 1 hűtőtáskával. Tehát miután bepasszíroztuk a csomagokat, székeinket, a Nellinél csatlakoztunk a másik csoporthoz, melyet a kísérők, rokonok, lelkes szurkolók tettek ki. A szokásos indulós fotó elmaradt, mert mindenki izgatott volt és kapkodva ültek be az autókba. Az úti cél tehát Tolcsva. Nem fejteném ki az utazás hosszúságát, mert csak ha belegondolok, megfájdul a fenekem. Persze volt pár pihenő ahol "kiengedtünk" és "felfrissültünk" behűtött szőlőlénktől vagy épp más gyümölcsök gazdag levétől. Tolcsván áthaladva a mi buszunk tagjainak a húgyhólyagja feszülten várta a megérkezést, ami kb. 10 perc múlva bekövetkezett, egy kis utcabenézős gikszert is beleszámítva. A szállást elfoglaltuk és hamar fürdőruhára váltottuk az amúgy is kevés ruházatunkat. A strandhoz vezető "óriási" távolságot vigyorogva tettük meg, majd az indulástól számított 2,5 perc múlva már a második medence melletti nagyobb helyett szuggeráltuk ki a táborunk helyéül. A víz nagyon meleg volt és emellett igencsak külföldinek éreztük magunkat itt Magyarországon, mivel mindenki, más nyelven beszélt körülöttünk. Az óriási fekete felhők érkezése zavarta haza a fürdőző csapatunkat a strandról. A boldogság csak most kezdődött, mert egy edzés még hátra volt a szállásunk szép zöld gyepén. A szívóoldal küzdött a tökéletes megoldásért, ami nem igazán jött, így kipakoltunk minden felszerelést és lécekből állítottuk ki a dobogó szélét. Erre leszakadt az ég az előbb említett fekete felhőből. Gyors összepakolás és szárítkozás után készültünk a meglepetés bulira, amit Morzsa tiszteletére szerveztünk. A sok titokból, ide-oda terelgetésből, susmitolásból, Ő már sejtett valamit. Nagy nehezen a polgármester úr és a fiúk befogták kártyázni mire mi összekészültünk. A csajok nagyon izgatottak voltak. Ugráltak, zsongtak mire elindult a műsor. Azt nem árulhatom el, hogy mit ráztunk, (- a fényképeken úgyis látszik :D - szerk.megj.), de azt elmondom felejthetetlen élmény volt ez a Morzsának és nekünk is. Koccintottunk még a másik szülinaposunkra Krisztire is, megettük a tortát és vidám beszélgetéssel folytattuk a bulit. Zenét a rádión véletlenszerűen talált retró csatorna szolgáltatta. Lassacskán elszállingóztunk aludni, hisz másnap kemény verseny várt ránk. A reggeli ébredés nem volt egyszerű. Valami emberszabású kakas kukorékolt az udvarban, de ekkor még egész kakas hangja volt. (A cikk írója valami rosszat álmodhatott, szombat reggel nem volt kukurikuuu :D - szerk. megj.) A fürdőszoba használatra kiosztott sorszámokat egymás után beváltottuk, így lassacskán el is készültünk. Az időjárás elég ijesztő volt. Mintha ősz lett volna. Hideg, ködös, nyálkás idő, ezáltal a versenypálya is tiszta víz volt. Azért mi szokásunkhoz híven, kitelepültünk a legfeltűnőbb helyre a pálya mellett, hogy nyomon követhessük az eseményeket. A rövid megnyitó után egy kis technikai szünet következett, mert kicsit hosszabbra mérték ki a pályát. Miután ezt is megoldották elkezdődhetett a verseny. Mi másodikként voltunk kiírva, úgyhogy az izgalom már a megnyitón elkezdődött. Míg a felszerelést pakoltunk mindenki arcán fájdalom, izgalom és némi remegés látszott. Stressz oldásként elénekeltük a csapatindulónkat, ami azt kell, hogy mondjam hatásos volt. Mi következtünk, ezért lázasan pakoltunk a dobogóra. A rajtig levert minket a víz és azon imádkoztunk, hogy legalább érvényeset szereljünk. Megszólalt a duda és mi nekifeszülve kapcsoltunk majd rohantunk. Futás közben hallottuk a pálya szélén álló szurkolók üvöltését, buzdítását. Majd célra lőttünk és villogott is a jelzőfény, ami azt jelezte vége. Szandra, akit közben alapvonali bírónak befogtak, kiabálva rohant felénk és nyakunkba ugorva gratulált a 38,29-es időeredményünkhöz. Ez után már csak az volt a dolgunk, hogy a többi női csapat időeredményét figyeljük. Lassacskán ők is sorra kerültek. Mi pedig egyre izgatottabbak és vidámabbak lettünk, mivel mindenki rosszabb időt futott. Az utolsó csapat szereplése után örömujjongásba törtünk ki, hisz akkor már biztos volt az első hely. A sok beszélgetés, izgulás és pihenés után elérkezett az eredményhirdetés ideje. Mi büszkén vonultunk ki az érem és kupa átvételére. A legnagyobb boldogság részéhez hozzátartozik az is, hogy a többi csapat óriási üdvrivalgással, ujjongással kísérte végig az érem átvételünk pillanatait. A csapatok sajnos hamar elindultak haza, így megint mi voltunk az utolsók, akik elhagytuk a verseny helyszínét. A Tolcsvaiak hívására tiszteletünket tettük a főhadiszállásukon, majd indultunk Sárospatakra, a mi szállásunkra. Ott lemostuk magunkról a verseny fáradalmait majd közösen vacsorázni indultunk. Koccintottunk a remek eredményre és a szálláson csendes beszélgetéssel zártuk a napunkat. Vasárnap reggel újra hallottam a már említett kakasunkat. (Igen, igen, most hallhatta a cikkíró - szerk. megj.) Igaz, aznap reggel már elég gyér hangja volt, de elég ahhoz, hogy mindenkit felébresszen. Összepakoltuk csomagjainkat, újra beküzdöttük a kocsiba őket majd elindultunk a nagy útra, mely már Alsópáhokra /HAZA/ vezetett. A haza út még hosszabb és még fárasztóbb volt, mint az oda út. Mégis azt mondom megérte annyit menni. Nem csak az első helyért, hanem az élményekért is.
Kálóczi Szilvia
