Emlékek

- Pofa be! -ordított a férfi az előtte kuporgó nőre, és a félelemtől sokkot kapott kislányra.

- Anyu, én... én félek... -zokogta a szerencsétlen

- Nyugodj meg, nem lesz semmi baj. Én itt vagyok, és vigyázok rád, kicsim.

- Nem azt mondtam, hogy pofa be?! -kiabálta a férfi, majd a ruhájánál fogva fölkapta a nőt és megpofozta. Nem szégyellt egy nála gyengébbet megütni.

- Anyu! Anya, anyuci, anyucika! -kiabálta vékony hangon, teljes testében remegve a kislány

- Neked is kuss! -morrant rá fogvatatójuk, és fegyvert szegezett a gyerekre. Az alig hét éves csöppség megdermedt. Egy szava sem volt. Csak állt vérző szájjal. Szíve vadul kalapált. A szeme tágra nyílt a félelemtől.

- Kérem, ne... -suttogta a nő, miközben föltápászkodott a földről -Kérem, ne... -ismételte újból

- Nocsak! Esengesz?

- Szépen kérem, ne bántsa őt. Velem tegyen, amit akar, de őt ne bántsa -suttogta elhaló hangon, mire elrablójuk kéjesen elvigyorodott és felé fordult. Majd újból a kislányra nézett. Az még mindig csak állt és egy hang nélkül könnyezett. Levegőt is alig vett. Nagyon félt, még soha semmitől nem rettegett, így mint most attól, aki elrabolta. Az ember állt vele szemben, majd meghúzta a ravaszt... A golyó a kislány feje mellett alig fél méterre haladt el. A már így is sokkot kapott pici összeesett.

- Neee! Kicsim!!! -ordította kétségbeesetten a fiatal nő, majd fölpattant és oda akart rohanni az ájult gyermekéhez, de a férfi most őt vette célba.

- Kuss legyen! Semmi baja. -vetette oda a fegyveres, majd kisétált a szobából. A vérző nő térdre rogyott, majd odakúszott a földön aléltan heverő gyermekéhez. Az ölébe vette, és egy földre terített pokrócra fektette. A kislány még mindig remegett.

- Semmi baj. -nyugtatta szelíden az édesanyja, és egy finom csókot lehelt a homlokára. A gyermek pici kezével belekapaszkodott a szakadt, vér áztatta ruhába, és anyja illatát mélyen magába szívva végre megnyugodott. A nő odabújt mellé és szorosan magához ölelte. Ezúttal ő kezdett el sírni. Bár kétségbe esett zokogását visszafojtotta, a kislány így is felébredt.

- Anyuci... Hol vagyunk? Ki ez a bácsi? Miért bánt minket? -kérdezte, s nagy szemekkel nézett mamájára.

- Nem tudom. Ne félj, itt vagyok. Sosem foglak magadra hagyni kicsim. Nagyon szeretlek. -válaszolta szelíden suttogva.

- Én is szeretlek anyucika. De...

- Tudom, én is félek de most gyere, bújj hozzám, és ne sírj. Kérlek ne félj. Hamarosan minden jóra fordul. Higgy nekem.

- Anyucika, ha ez a bácsi elenged minket, akkor majd elmegyünk játszani a parkba? -kérdezte reménykedve a csöppség.

- Igen. Megígérem, hogy el viszlek és az egész napot ott fogjuk tölteni.

- Megveszed majd nekem azt a szép macit, amelyiknek az a zöld masni van a nyakában?

- Igen. -mosolyodott el könnyek között

- Anyucika...

- Semmi baj.

- Mit mondtam hogy pofa be?! -rohant be a mocskos szobába a tajtékzó férfi. -Te ribanc! Fogd be a szád, és hallgattasd el azt a rohadt kölyködet is! -a férfi felrántotta a pici mellől az anyját, ütni és rugdosni kezdte.

- Ne anyucika! Anyucika! Anyu... -a kislány torkára forrt a szó, ahogy a férfi pofon vágta.

- Ha... Eng... Al... -nyöszörögte a nő

- Enyhítek a szenvedéseiden. -ordította eszeveszetten a férfi. Elméje elborult, és meghúzta a ravaszt...

- Neee!!! Anyucika! -kiabálta kétségbe esetten, sírva a kislány

- Anya!!! -egy fiatal nő zihálva ébredt a rémálmából. Arcán patakokban folytak a könnyek, ruhája az izzadástól a testéhez tapadt. Remegett. Minden porcikája remegett. Majd kiugrott az ágyból, kivágta az ajtót és berohant az egyik szobába, gyér világítást kapcsolva. A szobában egy lány feküdt, és békésen aludt. A lidérces álomból ébredt nő óvatos, néma léptekkel az ágyhoz sétált. Majd fölemelte a takarót, és bebúj alá. A másik kinyitotta a szemét. Amint meglátta a mellette fekvő lány könnyáztatta arcát, rögtön tudta mi történt.

- Megint ugyanaz a rémálom? -kérdezte szelíden. A lány bólintott. -Annak már vége. Nyugodj meg kicsim.

- Nem tudok... újra és újra eszembe jut... -suttogta el-el csukló hangon.

- Semmi baj kicsim. -mosolyodott el, majd finom csókot lehelt a lány homlokára.

- Tudd meg Alv, szeretlek, és ezen semmi sem változtat. Semmi. Nem szeretném látni, ahogy sírsz.

- Köszönöm... -suttogta, majd lehunyta a szemét, és elaludt...

Vége