Fenrir: Knights Densetsu

A világ változni készül, érzem a vízben, a földben, a tűzben, a levegőben.

Egy világ elpusztul s helyébe új születik, de most a körforgás megszakadni látszik, mert a dimenziók átjáróit már nem védi semmi. Életünk apró szikrája most 5 harcoson múlik, ha elbuknak az élet minden formája, megszűnik létezni. Ez Cerestial világának jövője.

Oppening:

Ebben a szemben a tiédben

Minden megmutatkozik.

Midőn a Hold és a Nap

Az élet sem állandó.

Küzdj! Így talán visszatér

A szíved és a bátorságod.

Harcolj! Mert a jövő a tét.

Élned kell, hogy teljesítsd álmod

Mert ez az, ami múlandó.

Ebben a szemben a tiédben

A valódiság visszatükröződik

Bátran nézek a múltammal szembe

Hisz a jövő a tét.

De a csillagok záporában

Válunk igazán erőssé.

Mert előttünk nincs többé akadály!

Esős hideg szeles este volt mikor egy furcsa alak tűnt fel az utcán sétálva. Arcát eltakarta az esőfüggöny, de haja és ruházata tisztán kivehető volt. Rövid haja volt ruhája idejemúltnak és egyedinek tűnt. Minden szempár megállt és megbámulta a fiút, de ez úgy tűnt őt nem érdekelte. Az eső elállt, s ekkor tekintetét a csupasz égre emelte melyen egyetlen csillag fénylett. Színe lángvörösen izzott, mely szokatlanul vészjóslónak tűnt az idegen számára s ekkor a fiú megszólalt: - Itt az idő.

I. FEJEZET - ÖRÖKSÉG 1. episode - HIKARU

A nevem Fujioka Haruhi. 15 éves vagyok, és most leszek 10.-es a Gimnáziumban.

- HARUHI! Elkésel!- kiáltott egy hang a lépcső felé.

- Jó jó. Mi!?- üvöltött fel hirtelen ágyából a lány.

A lány szobájának sarkában egy tükör állt melyhez odarohant hogy szemügyre vegye haja állapotát. Haja rövid és lila színű volt. Szemei sárgák, melyek szokatlanul aranyossá tették arcát. Gyors öltözködés végeztével lerohant a lépcsőn, ahol már vártak rá.

- Ebéd az asztalon.- mondta egy fiú hang, aki történetesen Haruhi bátya volt.

Neki rövid vörös kétoldalt zselézett haja volt, szemei, pedig barnák.

- Köszi. Viszlát!- felkapta asztalról a csomagját, s azzal elhagyta a házat.

A kapunál már várta barátnője Mayura. Mayura és Haruhi gyerekkori barátok de olyanok, mint a testvérek.

- El fogunk késni, ha nem sietsz.- mondta a lánynak Mayura.

Gyorsan megszaporázták lépteiket majd mire észbe, kaptak már futottak is. Időben beértek volna az iskolába, ha Haruhi az utcán nem ütközik bele valakibe.

- -Bo-Bocsánat. Nagyon sietünk.- szólt s mikor felnézett az illetőre azt a fiút, láttai, akit álmában.

A fiú furcsa öltözetét mindketten megbámulták, mire az mérlegelő tekintettel nézett végig a lányokon, majd szó nélkül elment. Haruhi felállt és gyorsan elindultak az iskola felé Mayurával. Mikor beértek a terembe a tanár már ott volt.

- Fujioka Haruhi! Yakumo Mayura! Elkéstek!- ordította Mrs. Sarah.

Ő volt az egyetlen olyan tanár, aki nem szereti a gyerekeket, mégis tanár lett. Rövid fiúsra vágott barna haja van. Szemüveges és a szemei szinte feketék. A lányokat végigmérte és a ruhájukat ellenőrizte. A fiúknak fekete egyenruhát kellett viselniük a lányoknak, pedig lila szoknyát és matrózblúzt. Mayura és Haruhi leültek a helyükre és folytatták a napot. A harmadik óra elején besétált Mr. Waya az igazgató, aki történelmet tanított a Haze Gimnáziumban. A tanári asztalhoz sétált.

- Gyere be, kérlek.- mondta és az ajtó felé mutatott, ahonnan egy fiú lépett be az osztályba.

Haruhi felugrott megdöbbenésében, mert ugyan az a fiú volt, akibe reggel belebotlott, de most egyenruha volt rajta.

- Kisasszony. Ha nincs mondanivalója, kérem, üljön le.- szólt szigorúan.

- I-Igen.- válaszolta még mindig sokkolva a lány.

Mr. Waya maga mellé hívta a fiút.

- Osztály figyelem! Ő lesz az új osztálytársatok.- jelentette ki a hírt.

- A neve Hikaru.- mondta és felírta a táblára.- Köszöntsétek rendesen.

Mindenki különösnek tartotta a fiút. Haja rövid ezüstkék volt szemei, pedig égszínkékek.

- Elnézést.- szólt a tanár úrhoz- Hova ülhetek?

- Lássuk csak.- körbenézett majd rámutatott egy üres padra- Fujioka-san mellé.

Hikaru szó nélkül sétálni kezdett a pad felé de mikor a lány padjához ért megállt és kemény tekintettel nézett rá.

- Izé… Valami baj van?- kérdezte megszeppenve a lány.

- Hogy hívnak?- kérdezte komoran a fiú.

- Ha-Haruhi Fujioka.

- Értem.- mondta és leült a helyére.

Hikaru tekintetét mindig a lányon tartotta majd mikor Haruhi kilépett a teremből ő is követte persze ”feltűnés nélkül”. A következő óra torna volt. Hikaru remekül szerepelt a sportokban minden lány oda volt érte, még a tanár is megdicsérte. Nem mintha érdekelte volna.

- Néd Haruhi.- súgta oda Mayura- Az a cserediák egész nap követett.

- Tudom. Már összetört kilenc szobrot és rátámadt egy tanárra, mert azt hitte, meg akar ölni.- sóhajtozott a lány.

- Szerintem tetszel neki.- vágta Haruhihoz.

- De jó és ennek most örülnöm kéne?!- ordított a lány.

- Mindenesetre kitartó egy srác.- mondta Mayura mikor már Hikaru a 10. szobrot is összetörte.

Az órák hamarosan véget értek és mindenki elindult hazafelé. Haruhi elbúcsúzott Mayurától és elindult haza. Az eső elkezdett cseperegni ezért úgy gondolta átvág a parkon, hogy hamarabb hazajusson. A park tele volt fákkal és bokrokkal olyan volt, mint egy kisebb erdő. Egy padhoz ért, ahol gondolta lepihen egy kicsit. Ekkor egy furcsa érzés lett úrrá rajta s hirtelen a semmiből egy fénycsóva tört fel a lány előtt a földből. Egy szörnyeteg tűnt fel belőle Haruhinak háttal. Megfordult és egy kisebb dinoszaurusz félének tűnt a nyála csak úgy csorgott. Haruhi a félelemtől hátára esett és nem tudott megmozdulni. Megdermedt. A szörnyeteg a lány felé csapott hatalmas karjaival. Jobb karját végig felhasította sebbel. Haruhi egy fának esett a támadástól már-már azt hitte itt a vég, mikor valaki megvakította a szörnyet, s ezzel megmentette életét.

- Jól vagy?- kérdezte egy ismerős hang.

- I-Igen.- kinyitotta a szemét és megdöbbenésére Hikaru tartotta a kezében.

Egy fa ágán álltak a szörnyeteg, pedig őket kereste. Mikor végre észrevette őket, nagyot csapott és az egész fa ledőlt. Hikaru felkapta a lányt és leugrott a fáról vele. A bestia előbb csapott le, mint sem hogy Hikaru reflexei reagáltak volna. Hikaru gyorsan előrántotta kardját és visszatartotta a bestia kezét, de nem tudta visszaverni. A lány csak ült megdermedve a földön. A fiú Haruhi felé fordult.

- Fujioka-san. Segítened kell.- mondta kisé aggodalmas hangon.

- De-De mit csináljak?

- Mond utánam! Angyalok szárnyai vezessenek engem.

- I-Igen. Máris

- A-Angyalok szárnyai vezessenek engem.- ismételte bátortalanul.

- Fenébe. Nem működ…- ekkor a szörny nekivágta a fának Hikarut s annak karja eltörött. Nagyot kiáltott a fájdalomtól.

A bestia rögtön támadt újra de most Haruhi ugrott a fiú elé.

- Idióta! Menekülj!- kiáltott rá.

- Nem.- válaszolta határozottan.- Angyalok szárnyai vezessenek engem és Hikarut!- ordította ki s ekkor hatalmas fényburok jött létre körülöttük. Amikor a fény elült egy lány volt a helyén. Nagy sárga szemei voltak rövid ezüst haja és kutya fülei.

- Mi, mi történt?

- Nem tudom pontosan de…

- Áááá! Ki az? Ki van ott?

- Nyugalom. Itt vagyok benned.

- Hikaru-kun? Bennem? De hogyan?

- Azt hiszem a testünk eggyé olvadt, mikor kimondtad a varázsszót.

- Varázsszót? Testünk? Akkor…- gondolkodott el- Te perverz!- kiáltotta és megpofozta magát, amit persze Hikaru is érzett.

- Ez fájt! Mért volt rá szükség!?

- Hát izé……- magyarázkodott kivörösödött arccal.

- Vigyázz!- kiáltotta Hikaru mikor a szörny hirtelen nekik támadt.

Haruhi elugrott a támadás elől de oly könnyedén hogy még erőfeszítéseket se tett. Mintha úszott volna a levegőben. A szörnyeteg nem tudta hol van a lány, mivel megvakult és nem halotta a lány könnyed mozgását. Egyszercsak megcsillant Haruhi kezében egy fény, ami kardformát öltött. Gyönyörű ezüstös pengéje volt markolata arany és egy vörös kő volt beleágyazódva. A lány nagyot ugrott szinte már repült a kardot felemelte és lecsapott vele. A fegyver kettészelte a szörnyet és elszívta annak életerejét, sőt mi több a bestia egész valóját eltüntette. Legyőzték a szörnyet s ezután fénybeborult a lány. Kettéváltak Hikaruval és mindketten régi alakjukba voltak újra. A lány kezében egy Medálion maradt.

- Hikaru-san, most?- kérdezte miközben a Medált bámulta.

- Mostmár biztos.

- Mi?

- Te vagy az öt harcos egyike.

- A micsoda?

Ekkor Hikaru a maradék erejével megidézett egy rókát. Hófehér volt és nagyon pici. Szinte, mint egy plüssállatka.

- Ez meg ki?

- Ő itt Tama. Ne tévesszen meg a kinézete. Ő az én kardom.

- Örvendek Fujioka-san. Végre találkoztunk.

- I-Igen.- köszönt sokkolva a lány.- Kard mi?- gondolta magába.

- Tama magyarázd el neki a történteket.

- Igenis. Régen élt öt harcos, akinek a feladata a varázsvilág védelme volt. Ezt a világot Cerestial-nak hívják. Mind az öten a természet erőit birtokolták és a megfelelő állatok lelkét. A farkas a tüzet, a tigris a vizet, a sárkány a fémet, a sólyom a levegőt, a mosómedve, pedig a földet védte. Ezek az erők tartották fennt az ország békéjét. Hirtelen ezek az erők eltűntek a harcosok lelkeivel együtt és újjászülettek mind egy tiszta és ártatlan lényként, aki uralja őket. Lényegében ez a lény vagy te Fujioka-san.

- Nem igazán értem, de…- nem tudta befejezni a mondatot, mert csak most vette észre milyen, késő van. A telihold már fennt ragyogott magasan az égen.

Haruhi hamar szedte a lábát és elkezdett futni mire Hikaru utána rohant.

- Most hovamész?- kérdezte a faágakon ugrálva.

- Haza kell mennem, késő van.- válaszolta a lány.

Mind a ketten Haruhiék háza felé vették az irányt. Mivel Hikarunak és Tamának nem volt hol laknia elmentek Haruhival együtt. Kiültek a tetőre és lefeküdtek a csillagos ég alá. Egy létra csapódott a ház oldalának és Haruhi mászott fel rajta.

- Gondoltam éhes vagy.- és egy tányér onigirit hozott fel a fiúnak.

- Kö-Köszönöm.- válaszolta és kiemelt egyet a sok közül.

A lány is felült a tetőre Hikaru mellé.

- Miből gondolod, hogy én vagyok az egyik harcos?- kérdezte üres tekintettel előre meredve.

- Az első pont hogy képes voltál velem egyéválni. A második hogy a kézfejeden ott a harcosok pecsétje, ami az erődet jelzi.- világosította fel.

- De… mégis… mi az én erőm?

- Mutasd a kezed.- kérte és végigmérte a lány kézfejét. Meg is találta a jelet.

- Na?

- A te erőd a lángokban rejlik, de úgy tűnik, még nem tudod használni.

- Értem. És mi lenne a feladatom? Mármint a szörnylapításon kívül.

- Meg kell keresnünk a maradék négy harcost.

- Keresnünk? Úgyérted…

- Igen. Mostantól társak vagyunk.

- De ugye a családom biztonságban, van?

- Persze. Fujioka-san hol kezdjük a keresést?

- Az iskolában. Ott mindenkit ismerek.

- Rendben Fujioka-san.

- Hívj Haruhinak. A Fujioka olyan unalmas.

- Igenis Haruhi-san.

- Huh.- sóhajtott- Ezen nem segíthetünk.

- Min? Te érted?- szólt a rókához.

- Az emberi gondolkodás kiszámíthatatlan.- mondta Tama.

- Igazad lehet.

Amint Haruhi felkelt rögtön lerohant a konyhába, ami ritka ugyanis mindig elkésik. Megreggelizett, felöltözött és indult az iskolába. Sokkal korábban beért az iskolába, mint gondolta így egy csomó ideje volt. Lassan megérkeztek a többiek is. Mayura is megérkezett.

- Ha-ru-hi! Jó Reggelt!- ugrott barátnője vállára.

- Eh? Neked is.

- Hé! Haruhi-chan!- jelent meg Morito.

Morito Narugami. 15 éves a Haze Gimnázium egyik kitűnő tanulója. Szerelmes Haruhiba már 6. osztályos kora óta. Fekete rövid de dús haja van a szemei, pedig szintén feketék.

- Mo-Morito-kun?

- Haruhi-san.- szólította meg Hikaru.

- Haruhi ti ismeritek egymást?

- Hát…- gondolkodott- Majdnem elütötte a macskámat egy autó, és ő megmentette. Igaz?- nézett a fiúra.

- I-Igen. Így történt.

- Haruhi-chan?

- Mi az?

- Nem is tudtam, hogy neked van macskád.

- Hát izé… már nincs is.

- Huh?!

- Szegényke szívinfartust kapott az autótól.

- Nagyon sajnálom.- mondta Morito és Mayura egyszerre.

Ekkor az osztály ajtaja kinyílt és belépett rajta Mr. Waya.

- Osztály figyelem! Dolgozat következik.- jelentette ki.

- Mi?!?!?!?!?!?!

Ending:

Nézz a tükörbe és

Mondd el, mit látsz

A múlt s a jövő

Egyé válik, az

Idő folyásával tud

Csak igazán megingani

Lépd át a határt

Többet úgy se veszítesz már

A könny és a tenger

Egyéválik a Holdon

Felfedi a két érzés,

Alatt rejlő világot.

To Be Continued…