A múlt árnya

4.-rész: Kelet Örököse

Mikor felértünk a dombra, meg fordultam és még egy utolsó pillantást vetetem inuyashára és barátaira. Gyere Heian mennyünk.

Jó rendbe.

Mondtam beleegyezően sesshoumarunak, s elindultunk az erdő felé.

Már lassan elérte az ég tetejét a nap és mi még mindig az erdőbe gyalogoltunk ki tartóan.

Nem voltam túl fáradt de túl vidám sem.

Azért még is csak átvirrasztottam egy teljes éjszakát, és a találkozásom Sesshoumaruval nagyon romantikusra sikerült.

Mi tagadás meg lepet, ahogy ki fejezte szenvedélyes ragaszkodását felém.

Ki mondottan jól eset.

Éreztem rendíthetetlen bizalmát, amit már nagyon rég nem éreztem benne.

így andalogtam mögötte, és csak úgy kavarogtak a gondolatok a fejembe.

Még mindig ennyire szerethet?

Tetem fel magamba a kérdést.

A baj csak az volt hogy túl hangosan gondolkodtam és a kérdésemet meg halotta Sesshoumaru.

hirtelen meg ált és felém fordult.

Ettől annyira zavarba jöttem, hogy inkább a földre helyeztem tekintetem.

Rideg szelídséggel rám nézet, nem mondott semmit. Csak oda jött hozzám és meg fogta a kezemet.

Gyöngéden fel emelte és átkulcsolta.

-Igen még mindig nagyon szeretlek, és szeretni is foglak.

Meg simogatta arcom aztán felemelte lehorgasztot fejemet és szenvedélyesen meg csókolt. Aztán bele nézet a szemeimbe és ezt mondta nekem.

-Heian tovább kellene menünk.

Mert így napnyugtára sem fogunk oda érni Rinhez.

-igen igazad van, és egy fejbicentésel jeleztem hogy meg értetem, amit mondott. Az út hátra levő részébe nem is nagyon beszélgetünk.

***

Eközben Rin türelmetlenül várta Sesshoumaru nagyurat.

Vajon hol lehet ilyen sokáig Sesshoumaru nagyúr annyira, hiányzik nekem.

Amint ez kimondta a kislány már is, meglátta Sesshoumarut, és mellette ott ált, egy démonnő, akit abba a pillanatba felismert.

Pedig mind össze egyszer találkoztak, de azaz egy találkozás nagyon mélyen bele ívódót a kicsi szívébe.

Rá nézet a két démonra és nem tudta eldönteni, hogy melyikhez fusson oda.

Mindkettőt nagyon szerette.

Végül gondolt egyet és oda futott mindketöjükhöz.

Átkarolta lábaikat és azt mondta nekik,

-Nagyon szeretlek titeket.

-Rin kérlek, engedj el minket.

Rin nagy nehezen eleget tett

Sesshoumaru nagyúr kérésének és elengedte őket.

Boldogan visszament, ah unhoz, és elújságolta nekik a boldogsága okát.

-Hová tűnt yaken?

-Nem tudom Sesshoumaru nagyúr már egy ideje, nem láttam.

-Maradj itt Rin, nem sokára jövök.

Csak rám nézet, és én tudtam, hogy mit kell tennem.

Most én kaptam azt a megtisztelö feladatot, hogy Rinre vigyázzak addig, míg vissza nem tér.

Tudta azt is, hogy nem fogom öt megvárni.

enek ellenére elment meg keresni a szolgáját.

Csak néztem öt, ahogy eltűnik az erdő sötét mélyén.

-Gyere Rin megyünk.

-Hová?

-Még nem tudom.

-Hozzad, ah és unt nehogy itt maradjanak.

-Mi lesz Sesshoumaru nagyúrral?

-A nagyurat ne féltsd meg fog minket találni.

Elindultunk Rinel egy másik írányba. még nem tudtuk mi vár ránk, de bátor szível, vágtam neki az ismeretlenek.

Csak szeltem az utat vissza sem néztem.

Végtelen csend honolt mindenüt. a madarak éneke olykor meg törte a némaságot, és ez egy kicsit zavart engem.

Rin ah és un hátán ülve elgondolkodot, és azon törte kicsi fejét, hogy vajon honnan ismerheti egymást Sesshoumaru nagyúr és Heian. végül úgy döntött meg kérdezi és reménykedet benne, hogy Heian nem lesz vele szembe elutasító.

-Heian lehet egy kérdésem.

-Mondjad, hallgatom.

-Honnan ismered Sesshoumaru nagyurat? Azt tudom, hogy a testvére vagy.

-Igen Rin olyanok vagyunk egymásnak, mint a testvérek.

Vakon meg bízunk egymásba.

Ugyankor nem vérszerinti a testvériségünk.

amennyit tudok a múltamról az nem sok.

-Mi az a nem sok?

Kérdezte kíváncsian Rin a démonnőt.

Csak annyit tudok hogy apám a kelet ura volt és egy hatalmas kutya démon.

Anyámról nem tudok semmit. inu taisho nevelt fel, ö volt Sesshoumaru apja.

-ez tényleg nem sok.

-most csalódót vagy?

-Nem.

Valamit éreztem a levegőben, egy démon szagát kitt nem ismertem.

Meg álltam és még jobban elgondolkodtam ezen a szagon.

egyszerüen nem tudtam hová tenni.

A távolból feltűnt egy férfi és határozott léptekkel közelítet felénk.

Amennyire meg tudtam alapítani a ki létét, biztos voltam hogy egy démonnal lesz dolgom.

Ahogy egyre közelebb ért már abba is biztos voltam hogy egy kutyadémon közelit felénk.

Ismét elindultam rinel, és nem sokra rá megláttam egy fehér gömböt. Egy darabig csak lebeget pár centire a földfelszín felet, aztán szép lassan le erszkedet a földre és előtűnt belőle Sesshoumaru alakja.

-hova tűntél már megint?

Yaken!

Itt vagyok nagyuram a bundádba kapaszkodva.

A Kiss gnóm béka annyira beszédült a sebességtől hogy körbe forogtak nagy szemei.

Rin leugrott, ah un hátáról és oda rohant yakenhez.- Mi történt yaken mester? Kérdezte aggodva a kislány a gnóm békát. -Semmi jól vagyok Rin csak egy, kicsit pihenem, kell.

-Heian te is érzed?

-Igen itt van a közelben.

A démon egyre közelebb ért hozzánk és mi felkészülve vártuk öt.

-Egy másik kutyadémon? Mondta meg lepődve Sesshoumaru.

-Kik vagytok, és mit kerestek a területemen? Kérdezte egy határozott férfihang.

Lassan felemeltem fejem a földről és a szemeibe néztem.

-Yoshiro már nem is emlékszel rám?

-Mért kéne?

Érdekes hogy én nem ismerlek te, pedig ismersz engem.

-Heian tovább kellene menünk.

-Tudom Sesshoumaru, de előtte meg kellene szabadulnunk a keleti tartományok örökösétől.

Yoshironak abba a pillanatba elkerekedtek a szemei és Heian bocsánatáért, esedezet.

-Kérlek, bocsáss meg modortalanságom.

Szeretnélek el hívni a palotába, apám biztos örülne a jelelenlétednek.

-ehhez nekem is lesz néhány szavam. vágot közbe Sesshoumaru.

-Téged senki sem kérdezet.

-Yoshiro! Hagyd abba. Sesshoumaru nélkül sehova nem megyek.

Ezt jól vésd bele a fejedbe.

Yoshiro gyilkos tekintettel nézet sesshoumarura.

Mit eszik ezen a ficsuron.

Ráadásul hagyta elveszni apja örökségét ez az ostoba.

Na mindegy nem az én dolgom.

Elindultunk Yoshiro után bár sesshoumarunak nem volt hozzá túl nagy ambíciója de azért a kedvemért velem jött.

Már jó ideje szeltük az utat, egy szó sem hangzott el.

Mindenki saját gondolataival volt elfoglalva.

Hátra mentem, ah unhoz hogy meg nézem, mi van rinel.

-Hogy vagy Rin?

-Jól, csak éhes vagyok.

-Semmi baj majd szolok a nagyúrnak.

Keresünk neked valami ételt jó!

-Jó rendbe.

Oda mentem Sesshoumaru mellé és egy darabig csak andalogtam mellette aztán rám nézet, és azt mondta,

-Látom mondani, akarsz valamit.

-Igen, de inkább nem mondok semmit, mert látom hogy nagyon rossz hangulatba vagy.

-Mondjad bátran, a fejedet biztos nem veszem érte. Bár valaki másét szívesen levenném a helyéről.

-Na jó legyen.

Rinröl van szó.

-Ne is folytasd, tudom éhes.

Akkor meg álunk és keresünk valami ételt rinek.

Bár lehet, hogy ez valakinek nem fog tetszeni, de ez egy cseppet sem izgat.

Gondolja magába Sesshoumaru.

-Itt meg álunk.

Szólt határozott hangon.

Yaken rakj tábortüzet rinek hogy az éjszakát biztonságba, átalhassa.

Elmegyek Heianal addig, vigyázzál rá.

Nem állhatunk meg hajnalra a palotába, kell lenünk.

Ellenkezik Yoshiro de semmit nem ért a szava, hisz a többség már döntött.

Yoshiro keletlenül le ült egy fa oldalába és onnan nézte, a Kiss gnóm béka igyekvését és harcát a tűzzel.

Most biztos boldog ez a ficsúr, mert úgy gondolta, hogy majd én a nagy Yoshiro le álok vele vitatkozni.

Semmit nem ért el vele.

Inkább tovább lesem a szolgát.

Olyan jókat tudok rajta mosolyogni.

Így elmélkedet magába Yoshiro, nem törődve, azzal hogy mit tesz Heian és Sesshoumaru.

***

Elmentünk Sesshoumaruval valami ehető ételt keresni rinek, de ez valójában csak egy újabb ürügy volt, hogy kettesbe lehesünk. látam rajta hogy már nagyon feszült volt az ért, mert egy levegőt kelet szívnia yoshiroval. egymás iránt érzet ellenszenvüket nem tudtam hova tenni. Hogy gyűlölheti egymást ennyire két kutya démon. Na mindegy nem az én dolgom-gondoltam magamba, és tovább mentem Sesshoumaru után.

Már egy ideje mentünk az erdőbe és hirtelen vízre lettem figyelmes, de nem csak én, hanem Sesshoumaru is érezte. El kezdtünk a víz irányába, meni, és rövid időn belül egy folyóhoz értünk.

-vigyünk rinek halat.

Biztos szereti.

Sesshoumaru Rám néz közömbös szemekel, és azt sugallja vele mást, szeretnék és nem halat fogni.

Jól eset az érdeklődése felém de valahogy jóban érdekelt az ok, amiért eljöttünk. Nem volt sok időnk visszaérni Rinhez, mielőtt elalszik. sesshoumarutól nem várhattam semmit. Úgy gondolta, hogy átveszi az őrködés szerepét. Neki dőlt egy fa oldalának és onnan kémlelte a tájat.

Mivel kedves Sesshoumaru kényelembe helyezte önmagát, így érthető volt hogy a halfogás feladata rám hárul. Fel tűrtem kimonómat comb középig és bele mentem a folyóba. Míg a halak megfogásával szenvedtem addig tovább kémlelte a tájat pusztítható ellenfél után kutatva. Egy pillanatra olyan érzésem volt mintha engem nézne, de gyorsan elvetetem ezt a gondolatot, és tovább szenvedtem a halak ki fogásával. Már kettőnek is nagyon örültem, mert nagyon nehéz volt őket meg fogni.

Na fogok még kétöt az már biztos elég lesz rinek.

Miután sikerült mind a négyet kifognom kimentem a partra és leültem, kicsit piheni.

Oda settenkedet mögém és leült. Átkarolt és szorosan magához húzott.

Mi közbe a folyót néztük eszembe jutott egy számomra meglepő kérdés.

Melyik nap volt a legboldogabb az életedbe?

Nem volt ilyen az életembe. Vagy még is?

Felvillant egy régi emlékkép miről azt hite, hogy már rég a múlt martaléka lett.

Van egy nagyon szép emlékem veled kapcsolatba.

ˇ” Kamaszodó kutya kölyök voltam még te, pedig talán akkora lehettél, mint most Rin. talán kicsivel ídöseb. forró nyári nap volt és nagyon nehéz volt elviselni a hőséget. Nagy nehezen találtunk egy patakot. Annyira boldogok voltunk a víz látványától, gondolkodásnélkül levettük ruháinkat és bele gázoltunk a patak hűs lágy vízébe.

Nagyon sokáig játszottunk és fröcsköltük egymást. Nem tudom mi történt velem le, tepertelek, és mélyen a szemedbe néztem. Ijedten a szemeimbe néztél, nem tudtad, mi történik.

Már majdnem meg csókoltalak mikor apa meg jött és nagyon dühös lett rám az adott helyzet miatt.”

Meg lepődve halgatam végig Sesshoumarut. Azt gondoltam, hogy már nem is emlékszik ere a napra, most meg ki derül, hogy ez volt a legboldogabb.

-Igen emlékszek rá én is.

Sok kérdést vetet fel bennem ez a nap. De már rég meg lettek válaszolva így nem maradt nyitott kérdésem.

-Miért pont ez volt a legboldogabb?

-Mert ekkor szeretem beléd, és meg fogadtam magamnak, hogy egy nap az asszonyom leszel.

Elenged és feláll mögülem.- Ideje elindulnunk. -Valóban nap nyugtáig még maradt pár óránk.

Elindultunk vissza felé. sesshoumaru kisé gyorsan ment. Én is mentem volna de feltűrt kimonóval és négy közepes hallal a kezembe nem volt egyszerű dolgom.

Ez alaposan le is lasitot, s jó egy métere Sesshoumaru mögött voltam.

Siess már Heian! Kiáltotta oda nekem.

Azt hiszed olyan könnyű négy hallal és feltűrt kimonóval téged követni!

Halottad mit mondtam te kutya.

Meg fordult és elindult felém. Na most fog megölni. Futott át a fejemen gondolat formájába.

Oda ért és átható hideg nyugodt tekintettel a szemembe néz.

Igazad van Heian így nem, tudsz velem lépést tartani.

Gondolt egyet felkapot a karjába és mire észbe kaptam már az égen szeltük a felhőket.

***

Visszatértünk hozzájuk, és kisé meg döbbent arcok fogattak. Tanácstalanul néztem rájuk nem értetem az arckifejezésüket. Utána rájöttem, hogy mi volt meg döbbenésük oka. Sesshoumaru még mindig a karjaiba tartott erősen magához szorítót mintha nem is akarna elengedni.

-Tegyél le, mert akkor nem lesz vacsorája rinek.

Egy zokszó nélkül letet és már is vittem Rin vacsoráját. Nagy nehezen lepikkelyeztem és mindegyiket rá tetem egy nyárs botra, és meg sütöttem.

Egyél Rin, gondolom éhes vagy már nagyon.

Igen.

Felelte röviden a kislány. Oda adtam neki a halat és neki kezdet a kis vacsorájának.

Már a nap nyugovóra tért és feljöttek az első csillagok az égen. A hold vékony sarlóként nézet le ránk. Mi után Rin jó lakot elaludt a tűz friss melegénél. Próbáltam fen maradni de, nem tudtam, és végül engem is elnyomott az álom. Másnap hajnalba Yoshiro keltet fel, mert tovább kellet menünk. Rin még mindig aludt. Feltettem, ah un hátára és folytattuk tovább utunkat a palota felé.

Sesshoumaru szorosan mellettem haladt, és kérdően rám nézet?

-Nem felejtettél el valamit? Kérdezte tőlem kisényers hangon.

Érthetetlenül rá néztem és megcsóváltam fejem, igy jelezve neki hogy nem tudom. Aztán újból végig gondoltam a reggelemet, de nem találtam semmi kivetni valót. Végül végig mértem önmagam és csodálkozva vetem észre, hogy elfelejtetem letűrni a kimonómat.

Gyorsan meg igazítottam magam és követem yoshirot. Sesshoumaru egy tapodtat sem ment odébb. Ott volt mellettem szorosan így jelezvén Yoshironak hogy már foglalt vagyok. Mert neki sem voltam közömbös, de engem hidegen hagyott az érdeklődése.

Valahonnan inuyasha illatát sodorta felénk a szél. Ezt mindketten éreztük.

-Érzem ennek az ostoba hanyounak a szagát. Nem igaz megint összetalálkozunk.

Gondolatától még a vérem is felforr. Gr mordult egyet Sesshoumaru.

Már közeledünk a palota kapujához, és a palota felöl ismerős hangokat halottam.

Így már érthető volt számomra Sesshoumaru dühe.

Folyt. köv