SÁRKÁNYOK


A sárkányok a levegő urai... De mit kell tudni róluk igazából? Ezt olvashatjátok itt... Azon részek, melyeket rendszer szempontjából írtam, élénkpiros betűszínben láthatjátok.

A sárkányok és a méretek

Egy sárkány méretének meghatározása a következőképp történik. Hosszát az orr vonalától a farka hegyéig mérjük úgy, hogy a sárkány egyenesen feltartja hosszú nyakát. Ha fejét előre nyújtja, ilyenkor testének harmadával többet mérnénk (tehát egy kilenc méter hosszú sárkány ha előre nyújtja a fejét, farka hegyétől orra hegyéig tizenkét méter hosszú).
A magasságot a talptól a sárkány feje tetejéig mérjük (az esetleges szarvak ebbe nem tartoznak bele. Tehát átlagosan egy sárkány nyaka pont olyan hosszú, mint a mellkasától a farka hegyéig mért hosszúság harmada.

A Sárkányok születése és neve



Mint azt bizonyára tudjátok, a sárkányok tojásokból kelnek ki. Amit sokan nem tudnak, az az, hogy a sárkány akkor kel ki a tojásból, amikor akar. Mikor a Lovasok rendje megalapult, a sárkányok többszáz tojást ajándékoztak Amartusnak. A sárkány már a tojásban is egy értelmes, gondolkodó, érző, lélegző lény. Megérzi a körülötte lévők jellemét, gondolatait, és ha olyat talál, aki valamiért megtetszik neki, és hajlandó lenne elkötelezni azon személy jelleme mellett, akkor kel ki... A Kikelés varázslatos pillanat... Ahogy a kis sárkány, mely születésekor még alig fél méter hosszú, és húsz centi magas kibújik... Pontosabban a három sárkánytípustól függően a Veneficum sárkányai születésükkor harminc centi hosszúak, húsz centi magasak. A Susceptorum sárkányai fél méter hosszúak, és huszonhat centi magasak. A Venatorum sárkányai hetven centi hosszúak, és negyven centi magasak. A lábak hossza a kikelő példányoknál változik, tehát a sárkány ettől függően lehet ennél magasabb vagy alacsonyabb is...
A sárkány nevét nem a lovas adja, hisz egy kifejlett intelligenciáról beszélünk. A sárkány már kikelése pillanatában ismeri a nevét, és mikor a Lovas megérinti (és bőrén megjelenik az Insägnä Drakhul Rüder, a Sárkánylovasok jegye, és ezzel átadja mágiáját a sárkány a lovasnak, és felépíti a mentális kapcsolatot), a sárkány közli nevét Lovasával.
Gyakori idegen sárkánynevek: Tasath, Slodan, Undlsam, Eras, Ageagea, Kinoy, Saytryn, Llaqua, Oldzan, Enyd, Zyser, Scheem, Adltai, Warenn, Kelem, Myorm, Atachi, Itban, Radhato, Isic, Echxer, Ingtanu, Tether, Sulashu, Echis, Kyves, Atwor, Issche, Agehyer, Perom, Chatsul, Endqueo, Ageyera, Taidel, Delldar, Deloni, Syough, Thriqua, Brorod, Emoch, Hatgara, Riserr, Koald, Untack, Undas, Engchao, Honed, Oldach, Issama, Ituph, Ighthas

Gyakori érthető sárkánynevek: Tüske, Tövis, Jégkarom, Karom, Vadász, Kristály, Mentor, Csillag, Sebes, Harcos, Gyilkos, Büszke, Bátor, Penge, Rohamvágta, Szellőszárnyú, Lángúr, Jégtövis, Kőszikla, Nehézléptű, Döngőléptű, Élesszemű, Pengekarom, Hegyesagyar, Tűzismerő, Viharkölyök, Hűség

A sárkány színe:



A sárkány gyakorlatilag bármilyen színű lehet, ám vegyük figyelembe, hogy alapvetően egy hüllőről van szó. Elsődlegesen sötét színeket, vagy a zöld, kék, piros világosabb árnyalatait veszik fel, mivel ezek fogják fel leginkább a hőt. A sárkány hidegvérű. Azért nem lesz rózsaszín, mivel 1) a természetben ritkán előforduló színárnyalat 2) egyáltalán nem praktikus, ha át akar melegedni. A fehér sárkányok is ritkák, bár a természet nem általlott ilyen rejtőszínt adni a havasi sárkányoknak. Tehát a sárkányok színét meghatározza a származásuk, hogy milyen rejtőszínben éltek vad elődeik, és hasonlók. A hím sárkányok lehetnek színesek, de ez esetben sem rikító színeket öltenek magukra, hanem saját rejtőszíneik változatait... A sivatagi elődökkel rendelkező sárkányok homokszínből aranyba válthatnak, az erdeiek zöld helyett smaragd vagy bronz színben tündökölnek, a vulkánok közelében élő vörös sárkányok rubintként, vagy épp mélylila színben kelnek ki a tojásból, az amúgy mélykék színű szigetvilágokból származók zafírkéken vagy cián színben tetszelegnek, az éjfekete barlangi sárkányok szürkés színt öltenek magukra... De egy közös: Bármilyen színnel is keltek ki a tojásból, egész életükben azt a színt viselik magukon...

A sárkányok növekedése

A sárkány tojásból kikelésétől számítva egy hónapon keresztül még nem elég erős, hogy elbírja lovasát. Bármilyen sárkányról is van szó, pontosan egy hónap elteltével képes hátára venni lovasát, és egy órát repülni vele. Ezt játékon belül is ki kell játszani, tehát az első hónapban még nem tudtok felszállni sárkányaitokra! Viszont addig is elég kicsik hozzá, hogy az akadémia falai között mozogjanak. Ez alatt a lovas megtanulja az alapokat, bár elsődleges feladata, hogy megismerkedjen sárkányával és jövendőveli fegyvertársaival. Innentől kezdve a sárkány körülbelül 400 éves koráig folyamatosan nő. Végül egy hónapos méretének körülbelül öt-nyolcszorosára nő meg. Így hát a Veneficum sárkányai, melyek egy hónapos korukra 5 méteresre nőnek meg, kifejletten már huszonöt-negyven méter hosszúak is lehetnek. A Susceptorum sárkányai egy hónaposan 8 méter hosszúak, kifejletten 40-64 méter hosszúak is lehetnek. A Venatorum sárkányai ilyen szempontból a legfélelmetesebbek, hisz az egy hónapos korukra 12 méteresre megnövő sárkányok kiteljesedésükkor akár 60-96 méter hosszúak is lehetnek. Ha innentől magasságukat nézzük, akkor ezek a gigászok akár 35-50 méteresek is lehetnek.
//Kommentárként fűzném hozzá, hogy egy átlagos tízemeletes ház nagyjából 35-40 méter magas. Persze belátható játékidőt nézve a sárkányok fél év alatt nagyjából egy hónapos méretük duplájára nőnek, ám ekkor növekedésük lelassul.//

A sárkányok és a kommunikáció


A sárkányok hangképző szervei nem képesek az emberi szintű hangok kiadására, így hát sokkal fejlettebb módszert választottak a kommunikációra: Telepátia. A sárkányok gondolatok útján beszélnek lovasaikkal, egymással, és az átlag emberekkel. Ilyetén módon képesek akár képeket is közölni, vagy akár érzéseiket átküldeni másnak. Egyszerre akár több személynek is.
Ez játéktechnikailag úgy jelenik meg, mintha karaktered gondolatait írnád. Mindenképp jelezned kell, hogy épp sárkányod beszél veled, vagy valaki mással. Ezt feltűnőbbé teheted különböző színek alkalmazásával is.
Egyes lovasoknál egy idő után olyan fejlett lesz a kommunikáció, hogy már egy lényként gondolkodnak. Néha van, hogy a sárkány beszél a lovason keresztül, néha megtörténhet, hogy Lovas és Sárkány egymás mondatait fejezi be, sőt az eggyé válás olyan mértéket is elérhet, hogy akár egymás cselekedeteire, szokásaira is rászoknak.
A legendákban szerepel példáül egy páros: Büszke Brennagor (Venatorum Törpe Lovas) és Zalakhur (Éjfekete sárkány). Náluk különösképp jelentkezett a szokások átragadása. Brennagor előszeretettel símogatta szakállát. Egy idő után Zalakhur is hasonló mozdulatokat tett gondolkodás közben. Sőt, a sárkány születésétől fogva ha valamin meglepődött, hátsó lábaival a földet kezdte kaparni. Brennagor egy év után hasonló cselekedetekbe kezdett meglepődöttségében.

A sárkány mérete, növekedése




A sárkányok növekedése kifejezetten szabályalannak mondható eleinte, hiszen az első két-három hónapban iszonyatos sebességgel haladnak a kis aranyosból való átváltozás felé. Méretük duplájára, triplájára nőhet, izomzatuk egyre veszélyesebb. Mivel három sárkánytípus található az Amartus Sárkánylovas Akadémián, ezért az ezekhez rendelt növekedési táblázatot úgy döntöttem, hogy berakom ide (a táblázatban a sárkányok hossza található. Magassága ennek harmada + lábak, ami a hossznak nagyjából negyede).

Veneficum
Susceptorum
Venatorum
1. nap
40-50 cm
60-70 cm
90-100 cm
2. nap
50-60 cm
70-80 cm
100-110 cm
4. nap
80-90 cm
90-100 cm
120-130 cm
8. nap
130-140 cm
150-160 cm
180-190 cm
15. nap
160-170 cm
170-180 cm
220-230 cm
1. hónap
200-210 cm
230-240 cm
280-290 cm
2.hónap
250-260 cm
290-300 cm
340-350 cm
3.hónap
280-290 cm
350-360 cm
410-420 cm
6.hónap
310-320 cm
400-410 cm
500-510 cm


Lássunk egy példát. Leah a Veneficum ház tagja, és mondjuk sárkánya, Orion eléri a 15-dik napot. Ekkor Orion 160-170 cm hosszú. Számoljunk most a 160-al. Ez azt jelenti, hogy körülbelül 53 cm hosszú a nyaka. Ehhez hozzáadódik még 40 cm a lábak miatt, tehát Orion 160 cm hosszú, és 93 cm magas, azaz már majdnem egy méter. Izomzata még mindig nem elég erős, hogy elbírja lovasát, ám már veszélyes, ha épp harcba keverednek. Étrendjébe már nem rágcsálók és kissebb madarak, hanem akár kutyák, disznók is beletartozhatnak, ha jól akar lakni.
Mikor eléri az egy hónapos kort, már két méter hosszú. Egy hónapos korra a lábak megnyúlnak, a hossz felét töltik ki, a sárkány sokkal karcsúbbnak, mozgékonyabbnak látszik, ráadásul könnyen manőverezik a földön is. Orion mondjuk 200 cm hosszú, ami azt jelenti, hogy feje 160-170 cm (lábak hossza 1 méter + nyak hossza 60-70 cm) magasan van, marmagassága 150 centi körül található. Ekkor már a sárkányok hajlamosak elkezdeni kecskékre és lovakra vadászni. Két hónaposan kezdik el felprédálni a környék tehenészeteit... Persze az akadémia mindig figyelmet fektet arra, hogy a birtokon legyen elég állat, amiből a sárkányok táplálkozhatnak.
A sárkány fejének magassága mindig a sárkány hosszának egy tizede. Tehát Orion példáját újra előhozva, ha 200 cm hosszú a sárkány, 160-170 cm magasan kezdődik a nyaka, akkor fejének teteje 180-190 cm magasságban van.
A sárkányok testsúlya pedig a centiméterben mért hosszúság fele kilóban.


Folytatása következik...
Vissza