December 8. - Mint az édes-savanyú mártás a centrifugában...

...úgy kavarognak az érzéseim is.

És valóban blogfeelingre készüljetek.
Szóval mióta nem hallattam magamról hírt, elég sok minden történt velem. Már a legutolsó posztom se lett túl vidám, de ez a hangulatingadozás nem igazán változott azóta se, higgyétek el engem idegesít a legjobban. Nem vagyok képes eltűrni, hogy nyafogjak meg pesszimista legyek, ez nem én vagyok és kész, úgyhogy szépen a sarkamra fogok állni, csak néha jól esik az embernek kibuknia meg kinyafognia magát, még ha ez a környezetének nem is tetszik, aki ennyit nem képes elviselni, azt nem nevezném barátnak.

Ha már itt tartok kezdjük a rossz dolgokkal, múlt héten a baráti körömben eléggé összejöttek a szerelmi krakkok és ez engem is megviselt, főleg az utóbbi, mivel felelősnek érzem magam miatta, részleteket, neveket nem közlök, de lényeg a lényeg, hogy kurva szar érzés mikor a legjobb barátnőd részben miattad szenved. Lehet belebeszélés, mindegy én így érzek. Nem beszélve, hogy az én kicsi párom is megingott a jövőképünk miatt, azt viszont már megbeszéltük és minden oké ;). Karrier terén szintén voltak kudarcélmények, megírtuk a faszántos próbaérettségit franciából, ami annyit tesz, hogy az osztály kb. felének a francia tudása a béka segge alatt van (igen tudjuk, hogy végzősök vagyunk egy francia kéttannyelvű gimnáziumban, de valamit akkor is nagyon elcsesztek velünk) és ezt kőkeményen az orrunk alá akarták dörgölni. Értelme mi volt? Semmi, csak végleg elvették a kedvemet az egésztől, mivel nekem is csak 50% lett - 60% kell a boldogsághoz és a felsőfokú nyelvvizsgához. Eljutottam arra a szintre, hogy veszett ügy és felesleges egy csepp energiát is fektetnem mostantól ebbe a nyelvbe, beszélni nem tudok franciául, a nyelvtanom egy kilencedikes szintjén van, ezzel még egy alapszintű magánoktatást se tudnék vállalni, mondjuk egyetem mellett kis mellékesként. Utolsó évben meg végképp nem erre fogom pazarolni az időm, egyedül annak örülök, hogy ebben az egész felvételi pontrendszerben nekem kőkemény 5 pontot számít ez a szar és így "kevésbé" vagyok kibukva, őszintén sajnálom azokat, akiknek ez felvételi tárgy. Mindegy ezt dobta a gép, az itt elcseszett 5 évemet már úgyse adja vissza senki, különben is pozitívan kell a dolgokhoz állni ezért ezerszer hálát adok, amiért ilyen jó biosz és kémia tanárom van, mert megszeretették velem az óráikat meg úgyis ezek a felvételi tárgyaim, így nyert ügy, csak rá kell hajtani.

Remélem senkinek nem károsítottam túlzottan az immunrendszerét ezzel a negatív propagandával, na jó még annyit, hogy a szalagavatóval is kivan a nemlétező hímivarszervem, meg kéne menni az ombucmanhoz, mert tuti rabolnak minket az osztálypénzzel, de ez csak csepp a tengerben. No, hogy stílusosan happy enddel végződjön a történet jöjjenek az elmúlt hét pozitív pillanatai, mert ugyebár az éremnek mindig két oldala van ;)

Az egyik legfontosabb memento: 2-án a nyílt nap volt az Állatorovsi egyetemen. Könnyen odataláltunk hála felkészültségemnek és férfias agyamnak, ami képes a térkép forgatása nélkül eligazodni xD. Az épület régies téglás, nagy parkkal, még a levegő is tisztább volt, egyből láttam három kutyust, az előadók eszméletlen hülyék, de viccesek voltak, sok külföldi jár ide=lehet gyakorolni az angolt, jó koleszt biztosítanak az elsősöknek jó áron, anatómia, tehén segge, friss kutyaláb, biosz-biosz-biosz, röviden ahhh~ alig várom már, hogy ide járjak! Utána Mikiztünk is kicsit, ami szintén szuper volt, mert rég láttuk/láttam már a kis csepeli űrlényaput. :) A másik az én kisszívem! Hétvégén tartottuk a névnapomat, anyagi juttatásokban nem szűkölködtem, így karácsonykor nem megyek csődbe, mégis a legjobb ajándékot a páromtól kaptam a CLAMP no Kiseki első számát. Először is nagyon szeretem a CLAMP munkáit és óriási Mokona fan vagyok (van egy fehér meg egy fekete Mokonás plüssöm a 30cm-es változatból, most már sakkfiguráim is, mivel ez a sorozat a CLAMP 15. évfordulója alkalmából készült 2004-ben és sakkfigurák is járnak a kiadványokhoz, amik eszméletlen cukik és a CLAMP szereplői alkotják), mielőtt meglincselne egy "diszkrét célzásnak" köszönhetően kaptam még egy igazolványtartót, amibe szépen belevándoroltak az okmányaim. Ezenkívül kaptam tőle több kiló nasit, ami elég vicces mivel nem vagyok az a nagy csokis és mert most olvasom Szendi Gábor Paleolit című könyvét, ami röviden visszavisz minket az őskorba, hogy megtudjuk milyen kajához adaptálódott a szervezetünk és képzeljétek akkoriban nem ettünk csokit, sőt cukrot se meg gabonaféléket se. Na reklám vége, nem vagyok én Madjász, akit érdekel járjon utána a könyvnek.

Hát mit is mondjak frissítésre már nem jutott idő. Sajnos erre a hétre se garantálok semmit, mert szombaton szalagavató, rá hétfőn meg idegrendszer TZ, de igyekszem háttérmunkálatokkal apránként haladni, aztán max jövő héten, mert utolsó hét téli szünet előtt, banzáj!!!