Czingel Szilvia
Bikinis lányok
A fürdőruha átalakulása napjainkig
- részlet -
1935 szeptemberében Mezei Károly kozmetikus-bőrorvos
Testkultúra –
strandkultúra című
cikkében a következőket írta a korabeli fürdőruha-viselet
átalakulásáról: „Hát bizony ez a divat olyan volt,
hogy a vízben és a vízparton sem engedett többet láttatni a
nő testéből, mint akkor, amikor városi toalettben volt.
Lévén bő, matrózgalléros blúza könyökig érő ujjakkal és bő
bokáig érő bugyogója. A merészebb fürdőruhák bugyogója
térdig ért, de az ilyent viselő hölgyek fekete harisnyát
húztak. És aztán, az évek folyamán, a fürdőruha sorvadásnak
indult. Majd a fürdőblúz lett mind merészebb, majd a nadrág.
Rájött az ember arra, hogy a nőknek lábszáraik, sőt combjaik
vannak. Aztán eltűnt a fürdőruha és jött a trikó. Két éve
tudjuk, hogy a nőknek nemcsak lábszáraik és combjaik, hanem
derekuk is van, amely valahol nagyon mélyen végződik.”
A különböző történelmi korok különbözően
viszonyultak a fürdéshez, és a mai értelemben vett strandolás, a
fürdés, mint szabadidős tevékenység a 20. század vívmánya. Ennek
megfelelően a fürdőruha, mint kifejezetten erre a funkcióra
kifejlesztett ruhadarab is ekkortájt jelent meg. A korábbi
korokban vagy meztelenül fürödtek az emberek, vagy ún.
fürdőinget viseltek.
Kétrészes
fürdőruhához hasonlító ruhadarabot az ókori Hellászban is
viseltek már; s a bikini őse később a rómaiaknál is
népszerűségnek örvendett. Olaszországban, a Villa Romana del
Casaléban látható az a mozaikkép, amely Kr.u. 325-ből származik
és a köztudatba „bikinis lányok” néven vonult be.
A meztelenül
fürdés főként a szegények kiváltsága volt, de a középkorban egy
nemes is, ha nagy ritkán fürdőzésre vágyott, vitte magával a
szolgáját, akinek vigyáznia kellett arra, hogy mások ne lássák
meg meztelenül urát, miközben megmártózott a vízben.
A 19. század első
felében a nők még nem járhattak úszni. Ez a férfiak kiváltsága
volt egészen az 1860-as évekig. A férfiak ún. alsóinget
viseltek, és nyoma sem volt még a mai értelemben vett
fürdőruhának. A nők generációkon keresztül élték úgy az
életüket, hogy tengerparti vagy épp balatoni lakóhelyükről
egyszer sem mentek be a vízbe, még csak a kezüket sem mártották
meg benne. A fürdőzés, mint a szabadidő eltöltésének módja a
jómódú polgári körökben lett egyre divatosabb, s lassan egyre
több nő vetemedett arra, hogy nyilvánosan fürdőzzön férfiak
társaságában.
Az 1900-as évek
elején a nők karjukat könyökig érő, buggyos ujjal, vállukat
matrózgallérral védve fürdőztek a Balatonban. Széles karimájú
viaszosvászon kalap védte őket a napsütéstől. Ekkor már a
szoknyarész fokozatosan eltűnt a női fürdőruhákról, és a
merészebb hölgyek szoknya nélküli, buggyos nadrágos overált
kezdtek hordani.
Divat a lidókon
A fürdőruhadivat
változása az 1920-as évek elején következett be, amikor a
férfiak és a nők már együtt fürödhettek, és sok esetben a
fürdőkabinok vagy teljesen eltűntek, vagy átépítették őket
fürdőházakká, amelyeket már nem lehetett ki-be mozgatni a
vízből. Funkciójuk azonban megmaradt, öltözködtek a hölgyek, a
családok, de a vízbe már lépcsőkön lehetett eljutni, így a női
estből is több volt látható. A fürdőházakban működött kávézó és
könyvtár is, így ezek a helyek találkozási pontok, igazi
közösségi terek lettek. Az egyik legelegánsabb fürdőházzal
akkoriban Siófok büszkélkedhetett, ez volt a Magyar Tenger
Fürdőház. A versenysporttá valló úszás is kényelmesebb és
praktikusabb darabokat kívánt Ennek ellenére 1907-ben még
megtörténhetett, hogy közszeméremsértésekre hivatkozva
letartóztatták a túl szűk fürdőruhában mutatkozó Annette
Kellemann úszónőt, aki feszes dresszben pózolt…
Szómagyarázat:
*lidó