Új vélemény a február 7-i előadásról:
Kedves Gabi!
Részt vettem a mai tanfolyamon és csak gratulálni tudok Neked, aki létrehoztad és működteted ezt a programot (és magamnak is, amiért elmentem).
Az alapvető indok az volt, hogy bár nagyon hosszú évek óta használom a napi munkámhoz a nyelvnek bizonyos részeit (a kifejezés nem véletlen, hiszen a gazdasági szakmámhoz illesztett, nyelvtanában - általam - leegyszerűsített nyelvről van szó) egyszerűen érzem magamon, hogy ez nagyon kevés nekem, az örökös hiányérzet nem tesz boldoggá. Saját kudarcomnak tartom.
Az eredeti szándék, amiért elmentem ma az volt, hogy a diplomámhoz szükséges nyelvvizsga letételéhez szerezzek ösztönzőket (Ugyanis rendkívül "betoji" vagyok, ha valamiről úgy érzem, hogy nem tökéletes a saját mércém szerint, azzal nem szívesen hozakodom elő.)
No erre is tökéletes volt ez a mai nap, ugyanis elmagyaráztam magamnak/megtapasztaltam, hogy rajtam kívül is vannak még versenyzők, akik lehet, hogy ugyanúgy nem tudnak még dolgokat, vagy vétenek hibákat.
Az átadott módszerekről: Istenem milyen jó lett volna, ha ezeket a módszereket (vagy az alapokat, amikre ezek az évek során épültek) anno tanították volna nekünk, mondjuk legkésőbb a középiskolában (sajnos nálam ez bő 20 éve volt). Végigharcoltam sokféle iskolát, középfokút, felsőfokút és izzadság és sokszor keserű szájíz árán sikerült a - néha keserves - tapasztalatokból felépíteni valamit, amire ráfogom, hogy egyedi tanulási módszerem. De jó lett volna ezeket anno a közoktatásban megtanulni, mennyi energiát lehetett volna másra fordítani, illetve sok kudarc lett volna elkerülhető. (Lehet, hogy kevésbé lenneék"betoji" : -) ).
Hosszú lett az üzenet.
Összefoglalva: a mai napot köszönöm, mert:
Ezek így együtt többet adtak, mint amit a mai naptól reméltem. Olyan "töltetek" ezek, amelyeket legalább egyszer az életében mindenkinek meg kellene tapasztalnia.
Nagyon jó egészséget és sok kitartást, siker élményt kívánok Neked és a csapatnak a folytatáshoz!
Üdv, Zsuzsa

Az előadáson a nyelvtanulás módszertanának legfontosabb elméleti és gyakorlati kérdéseiről hallottunk egy rendkívül érdekes és gondolatébresztő összefoglalót. Nagyon fontos lenne, hogy minden kezdő nyelvtanuló ilyen felkészítés után kezdjen neki a nyelv megismerésének. Nekem különösen tetszettek a - láthatóan az előadó saját tapasztalataira épülő - technikák, fogások, amelyek segítenek ébren tartani a nyelvtanulás iránti érdeklődést. Ha 3 évvel ezelőtt eljöttem volna, én is előbbre tartanék!
Palla Anna, Szolnok
Úgy gondolom, mindenképp érdemes eljönni az előadásra. Én személy szerint rengeteget küszködtem az angol szavak megtanulásával, és emiatt már kedvem sem volt néha tanulni. Elvesztettem a motivációmat. De itt több olyan jó ötletet is kaptam, amivel már könnyebb lesz, és nem kell a könyv fölött görnyednem órákat. Mindenkinek ajánlom ezt az előadást, mert fontos, hogy az angoltanulás öröm legyen és ne szenvedés.
Rákosi Tímea, Nagykovácsi

Kedves Nyelvtanuló!
Ha olyan angoltanárod volt, aki visszafejlesztette az önbizalmad, akkor itt a helyed! J Olyan tippeket fogsz hallani, amelyek megvalósíthatók, és ráadásul nem neked kell törnöd magad, hogy kitaláld őket. Egyszerűen rácsodálkozol: "jé, de jó ötlet! - ez én is kipróbálom!"
Kokas Gabriella, Mesztegnyő

Először is köszönöm a lehetőséget, hogy részt vehettem ezen az előadáson! Előzőleg már részt vettem a "Sikeres tanulás" tréningen is [tanuljtanulni.hu - másik weboldalunk szervezésében - a szerk. megjegyzése], és most sem csalatkoztam! A begyöpösödött oktatási formák miatt igen nehezen tanulok angolul. Ki kell söpörni az agyunkból minden belénk vésődött, megrögzött módsert! Ehhez adott útmutatót ez az előadás - motivációt, trükköket, módszereket! Továbbá bátorítást, hogy érdemes folytatni! Köszönettel: Marcsi
Szabóné Kiss Mária, Budaörs
Ha kételkedsz abban, hogy valaha megtanulsz angolul, feltétlenül vegyél részt az előadáson, mert megismerheted a célhoz vezető utat. Mindannyian mások vagyunk, és a sokféle módszer lehetőséget ad arra, hogy mindenki megtalálja a számára leghasználhatóbb, és eredményes nyelvtanulási technikát.
Takács Rita, Dunakeszi

Számomra az előadás rendszerezőként és katalizátorként funkcionált egyben. Olyan technikákat hallottam, amelyek több angoltanulási nehézségem leküzdésében alkalmazhatók lesznek, és alkalmazni is fogom őket, mert itt azt is megtanultam, hogyan legyek folyamatosan "mozgásban". Sőt, ezek a technikák nemcsak az angoltanulásban, hanem életem egyéb aspektusainak jobbá tételében is segítségemre lesznek. Ez az előadás valóban befektetés a jövődbe!
Hartmann Edit, Budapest, XIX.
Biztos sokan gondolják úgy, hogy már mindent hallottak a tanulásról, de vajon használják is ezt a sok módszertani ismertetet? Ez az előadás jó alkalom arra, hogy ezen elgondolkodj és lendületet ad, hogy neki is kezdj!
Paragi Ferencné, Tököl

Sokszor a hozzáállás, a tudatosság és a tervszerűség határozzák meg, hogy valami sikeres lesz-e vagy nem. Itt olyan dolgokat tudhatsz meg, amik nagyban segítenek abban, hogyha már nekiálltál a nyelvtanulásnak, akkor az sikeres is legyen.
Fekete Éva, Budapest, VII.
Kedves Angolt Tanulók, Hezitálók!
Feladat Adatbázis előfizetőként és rendszeres hírlevél olvasóként vettem részt az előadáson, ami
kellemes környezetben, villámgyorsan telt el, az eleinte szégyenlős, majd egyre aktívabb, érdeklődőbb
társaságban. Az előadás több pontja ismerős volt az angolnyelvtanitas.hu olvasójaként, ugyanakkor a
tanárnő és a résztvevők személyes tapasztalatai, történetei színesebbé, kerekebbé tették az eddig
tanultakat.
Tóth Ferenc, Keszthely

Nagyon hasznos előadás. Rövid idő alatt, viszonylag kis befektetéssel rengeteg információt ad a (nyelv)tanulási technikákról - nemcsak elméletben, hanem gyakorlatban is. Modern, a mai kornak megfelelő eszközöket alkalmaz, és mutat be ahhoz, hogy sikeresen tanuljon egy dolgozó, felnőtt ember. Köszönöm, és mostantól a jelszó: "Just do it!". [az előadáson elhangzott egy technikára utal - szerk. megjegyzése]
Lévainé Kórósi Anita, Kocs
Kedves Tudásvágyó!
Ha bizonytalan vagy abban, vajon miért nem megy a fejedbe a szavak tömege, itt lehet, hogy rájössz,
milyen más módszer alkalmazásával kellett volna eddig próbálkoznod. Ráadásul számomra itt az élet más
területeihez is sok hasznos praktika hangzott el.
Szabóné Burján Krisztina Ágnes, Budapest, XVIII.

Ha idősebb is vagy, nem vagy még olyan öreg, hogy kihagyj az életedből egy olyan lehetőséget, ami újra felébreszti benned a vágyat a tanulás iránt. Igenis érdemes újra megpróbálni, mert az itt hallottak alapján "borítékolhatom", sikeres leszel!
Majorné Fekete Hajnalka, Budapest, III.
Nagyon hasznosnak ítélem az előadást, kitűnő ötletek, amikre még sosem gondoltam. Klassz volt, élveztem! Gabi szimpatikus, szuggesztív előadó. Köszönöm!
Szudár Júlia, Budapest III.

First of all it's true: sok kicsi sokra megy. Rengeteg ötlet, nem állítom, hogy mindegyik hatalmas, vagy akár bármelyiket önmagában megfogadva sokkal előrébb jutnál, de azt viszont igen, hogyha a kombinációjukat alkalmazod, akkor biztos, hogy kevesebb idő ráfordításával többre jutsz és mindemellett jókedvű, motivált, kíváncsi és lelkes maradsz. Megéri!
Szatmári Tünde, Székesfehérvár
Gyertek, mert a standard tanulási formától eltérő, a gyakorlatban jobban s eredményesebben alkalmazható praktikákkal ismerkedhettek meg!
Szabó Róbert, Budapest, XI.

Rengeteg használható dolgot, technikát (taktikát) hallottam, olyan dolgok váltak számomra fölöslegessé, amiről azt hittem, hogy nélkülözhetetlen a nyelvtanuláshoz. Eddig még nem tanultam angolt, de már tudom, hogyan álljak neki!
Hetényi Henrietta, Budapest, I.
Ha szeretnél elsajátítani számos hétköznapokban jól használható és működő nyelvtanulási technikát, hogy szinte észrevétlenül legyél fluent English, akkor itt a helyed!
Ádám Dóra, Budapest, XI.

Mindenképpen hasznos az előadás, nemcsak azoknak ajánlom, akik eltökéltek, mert itt bátorítást kapsz, motiválnak, és alig várod már, hogy hazaérj, és nekiugorj rögtön az elhangzottaknak. Szuper volt, most már biztos sikerülni fog a nyelvvizsgám.
Varga Zsuzsanna, Budapest, XVI.

Mindazok, akik bármilyen idegen nyelvet szeretnének tanulni, vagy akár tanítani, és nem tudják, hogyan kezdjenek neki, itt a tréningen olyan ötleteket kaphatnak, amikre nem is gondolnának.
Bolla Ramona, Győr
Kifejezetten a nyelvtanulásra koncentrál. Olyan alapokra hívta fel a figyelmet, amire nem is gondoltam, és a sok apró trükköt, amit már máshol is hallottam összefoglalta, és rendszerbe tette. Bármely szinten alkalmazható. Alig várom, hogy gyakorlativá tegyem ezt az elméleti tudást!?
Miskei Anikó, Albertirsa

Önbizalmat ad az előadás, ami pedig mindennek az alfája és omegája. No meg hitet és reményt, hogy mindig újra lehet kezdeni. Köszönöm!
Dr. Bittó Renáta, Pomáz
A nyelvtudás - főleg az angol - elengedhetetlen Az eddigi módszerek nagy része hasznavehetetlen. Az új idők kihívásai a nyelvtanulásban új szemléletet kívánnak! Ennek meglátásában támogat ez az előadás. Aki nem halad az hátrál! Gyere el! :)
Balogh Balázs, Eger
Számomra sok hasznos ötletet nyújtott az előadás. A tanulás hatékonyabb és gyorsabb módszereit ismerhettem meg. Eddig görcsösen tanultam az időhiány miatt, ami a közelgő nyelvvizsgámra nem volt jó hatással, és így a motivációm is csökkent. A tréning után jobban ki fogom használni a holtidőket, és az új módszereket is.
Maráczi Edina, Pécel

| Tömör, gyakorlati példákkal és történetekkel színesített előadás. Mindenképpen gyere el, ha gondjaid vannak a nyelvtanulással, és nem tudod, hogyan csináld jól, sőt, jobban. Személyes problémáidra is választ kapsz. Családias hangulat és sok-sok hasznos információ.
Csepregi Annamária, Tiszaújváros
|
![]() |