Erről -arról ...
...beavatásokról, tanítókról vallásokról...

Bocs, az ábrák "fejlesztés alatt" :)
Egyre többen teszik fel a kérdést manapság, hogy vajon melyik vallás hitrendszere hordoz többet az Igazságból,
mivel nem ismerik fel a folyamatosságot a Teozófiai rendszerek között.
 Pedig ehhez elégséges tudás, ismeretanyag megtalálható a vallások szent könyveiben.
Igazán belátható azonban, hogy kevesen tehetnek szert kellő jártasságra e téren, ha csak a főbb ‘világvallásokat’ tekintjük is.

Éppen ezért egyszer meditácios megfontolás tárgyává tettem ezt a kérdéskört is. Íme az eredmény:

Az ősi hindu filozófia máig sem tudja eldönteni egyértelműen, hogy az Abszolut, a Brahma, a Teremtő-Isten Megnyílvánult, - tehát tulajdonságokkal leírható, kifejezhető, megérthető - avagy Meg-Nem-Nyílvánult, azaz le nem írható, fel nem fogható… Mindkét változatnak voltak és vannak hívei, de az egyértelmű kijelentést csak Jézus, maga a FIÚ, a Meg-Nem-Nyílvánultnak a Fia, a Krestos adta elénk, mondván:

„-Én és az Atya Egy vagyunk! Aki látott engem, látta az Atyát…” és…

„-Én előbb léteztem, mint e világ lett… ” s.t.b.…/ld.: Jan.ev./

Mindez azonban csak akkor értelmes, ha feltételezzük, hogy a Teremtő mint Meg-Nem-Nyílvánult létezik, és a megnyílvánulása, Teremtése nem más, mint maga a Teremtés, a Fiú, a Brahman, az Elsőd !

A Jézusi keresztyénség tehát előrelépés az emberi megismerés történetében, mind a Hinduizmushoz , mind a Buddhizmushoz képest, hiszen a Buddhizmus is nyíltan hirdeti:

„- Eddig még senki nem volt képes fölfedni az Őseredeti, de még a másodlagos Ősokot sem! Ez nékem magamnak sem sikerült, és néked, Oh, Lotusz szülötte, néked sem sikerühet!”- mondja ezt egy guru, egy Buddhává váltnak, PADMASAMHAVA-nak…

Buddha lehet tehát bármely teremtményből, és így bejárhatja bárki a Megnyílvánult világok teljes skáláját, akár a tiszta, az eredeti teremtett állapotában lévő Teremtmény -a Szellem- szintjéig is! Ugyanis ezeket mind -kivéve önmagát- a Teremtmény, saját maga, saját magának teremtette, gondolta el, különítette el - önmagából! Hiszen a Buddhizmus is azt mondja: ‘Amit gondolsz - - azzá leszel…’! Ám önmagától a Teremtmény, - még egy Buddha sem! - semmit sem tudhat a Teremtés, a Brahman, a másodlagos ‘ős-ok’, a Fiú, az Elsőd megteremtéséről, sem annak Teremtő-jéről, az ‘eredeti

Ős-okról, ha csak nem a Fiú kijelentése által …! Az emberiség számára ez a kijelentés a Bibliában olvasható előszőr, ahol János evangéliuma szerint Jézus ezt mondja:

„-Kijöttem az Atyától, /aki az Őseredeti-Ok/ és jöttem evilágba, /is/ és ismét elhagyom evilágot, és elmegyek az Atyához…”

A vontkozó igehelyek a Bibliából: János evangéliuma: 5,26; 6.57; 7.28-29; 8.17-19 és 42; 10.17-18; 12,44-45; 14.6 és 8-13; 16.27-28.

Jézus tehát nem teremtmény, hanem Őmaga a Teremtés, a Meg-Nem-Nyílvánultnak a Meg-Nyílvánult része, tehát egy Vele, hisz benne van, de nem azonos az Atyával! Emberi hasonlattal élve: Ő a Fiú…! Ő, aki az Atyával / aki tehát az Elsődleges Ős-OK, a Meg-Nem-Nyílvánult Teremtő Isten / EGY-lényegű, Ő, aki maga a Megnyílvánult Teremtés, a Másodlagos Ős-Ok, a Brahman, a Fiú, Aki teremtője minden Teremtménynek, emberi formát vett fel azért, hogy megmutassa nekünk Teremtményeknek azt az UT-at, amin visszatérhetünk Hozzá, az eredeti Szellemi létállapotunkba, és hogy kijelenthesse nekünk az Atyát, az Őseredeti Ős-Ok-ot, a Valóság-ot, és Önmagát, mint a másodlagos Ős-Ok-ot, mint Isten Nyílván - Való, tehát Megnyílvánult Valóság-át.

Így nyílvánvaló, hogy Buddha nem jelenthette ki oly módon Isten létvalóságát, mint Krisztus, hiszen ő Teremtmény létére csak a tiszta Teremtmény Szellemi állapotát érhette el -maximum! A Fiúság, az Atyával való Egy-lényegűség állapotát ő nem ismerhette meg, hiszen egy Teremtmény soha nem válhat önmaga teremtőjévé, Istenné, csak ha megszűnik önmaga külön-valósága, egoja, és a Teremtményi mivolta. Ez lehetséges most már Jézus Utmutatása nyomán minden Teremtmény számára, mindenki más közvetítése, beavatása és beavatkozása nélkül is, ha egyedül a Fiúra, a Szeretet mértékének a növekedésére és önmagunk cselekedeteire figyelünk. Aki nem képes, vagy nem akar önmaga Útján járni, önmaga cselekedeteiért felvállalni a felelősséget, azok sajnos még ma is kérik és igénylik a különféle beavatásokat embertársaiktól, elaltatván lelkiismeretüket, becsapván önmagukat. Mindez nyílvánvaló volt már ősidők óta, éppen ezért nem ‘reklámozza’ egyik vallás sem ezeket, hiszen nyílvánvalóvá válna mindenféle szervezet szükségtelensége. Ugyanakkor a ‘beavatottak’ nem veszik észre, hogy minden beavatás, amit embertől kapnak, csak függőséget okoz, és visszaélésekre ad lehetőséget, amit csak igazán ritkán nem használnak ki a ‘beavatók’.Engedje meg, hogy idézzek Bhaktivinód Thákur : ‘Bhágavata’ c.művéből: "„ -Az abszolút igazság olyan rokon az emberi lélekkel, hogy szinte intuitív módon járja azt át.Így tehát az igaz vallás tanításához nincs szükség sem különösebb erőfeszítésre, sem szabályzott életmódra, vagy akár gyakorlati megvalósításra!’" - hallani sokszor ezt, pedig ez megtévesztö állítás!!! Igaz lehet az erkölcsre és a vallás ábécéjére nézve, de nem a hit legmagasabb formájára, mert azt csupán a fennkölt, a tiszta, a megtért lélek képes megérteni.”... ... ...

A mai időkben elszaporodott önjelölt ‘próféták’ nagy részének tanításai, akár csak némely ősi gondolkodásmód, túl könnyen, feltételek nélkül akarják felemelni az embert -sokszor akár Istenig!- szinte akarata ellenére megváltva, bárkit is! A legújabbak pedig egyenesen arra hívatkoznak, hogy eljött az ideje a végső kegyelemnek, mert az emberiség fejlődésének olyan fokára érkezett amiben már kiérdemelte a feltételek nélküli, azonnali és általános kegyelmet, folytatván azt a régi, ám téves gondolatsort, hogy Jézus ‘elvitte’ bűneinket, mert ugye ‘megváltott’ mindenkit... Ezek szerint már mindegy mit teszünk!?

- Hát NEM !!! A kegyelem árad, az igaz, de ha ‘bezárkózom’ előle, ha nem vagyok alkalmas a befogadására bűneim és tudatlanságom miatt, - ám tudatlan csak a lusta, önmaga Szellemi fejlődésével foglalkozni nem akaró ember marad - akkor a kegyelem nem fog felemelni, nem fog ‘megerőszakolni’!-

Ez a ‘könnyűsége’ teszi vonzóvá sokak előtt pl. az indiai életszemlélet egy részét is. Ami a maga idejében, egy sokkal kevésbé bűnös világban, sokkal tisztább, Istenre nyitottabb emberek között mindenki számára érthető és talán helyénvaló is volt!

Ma már a megerősödött öntudat erős önmérséklést, önlegyőzést és önátalakítást, azaz alázatot kíván, sőt követel!!! Az önátalakítás, az alkalmassá válás pedig a szabad akarat cselekvése, - ugyanis azt ‘még a jó Isten se veszi el!’ mert nem azért adta!- pedig mi emberek milyen sokszor akarjuk korlátozni egymás akaratát, szabadságát!

Némely ‘tanítók’ pedig Isteni Erőket gondolva saját birtokuknak, elhitetik, hogy bűneinkből csak ő általuk lehet szabadulásunk, ha hiszünk nekik ...!!!... Így megfosztanak a saját akarattól, és a szabadságtól, s így akármit tehetnek velünk! A szekták is így jönnek létre! Sőt… !

Csalfa ígéret az amelyik a bennem életre kelt - mindenki mástól függetlenül, a csak bennem megnyilatkozó - Isten nélkül felemel, és az újabbak szerint, akár alkalmasságom ellenére is egyszercsak ‘megvált’!

Ezt hirdetni, vagy ennek látszatát kelteni csúsztatásokkal, - a dolgok, a feltételek, elhallgatásával -, már tényleg bűn, pedig némelyek ezért komoly pénzeket kérnek alkalmanként, de sokszor rendszeresen is! Némely szervezetek pedig már régóta teszik ezt.

A belső lépcsőket kihagyni, vagy átugorni nem lehet! Rájuk lépni pedig nehéz, mert önmagunk bűnösségének elismerése - az önismeret - nehéz tantárgy, és nehéz az Isten-ismeret is!

Meg kell tanulni mindenkinek, hogy Isten = Szeretet, Igazság és Kegyelem

Ezek hiánya pedig a bűn állapota!

Önmagunk reális ismeretének hiánya pedig Igazság nélkül való, mivel igaz az, hogy elfordultunk a Teremtőnktől! Vagyis: igaz Istenszeretet, azaz helyes ön- és Isten-ismeret nélkül nincs helye a kegyelemnek, ill. nem érhet el a kegyelem áradása! Ha bűniem megtartásával a köztem és Isten között létrejött falat tovább erősítem, akkor nem jut el hozzám a kegyelem, - nem ‘erőszakol’ meg, mivel a fal felépítése szabad akaratom tette volt! Le kell tehát bontanom a falat, - de ezt nem teszi meg helyettem senki! Az addig elkövetett minden cselekedet következményét pedig az elkövetőnek kell elszenvedni vagy feloldani, ledolgozni, a Szellemben való létezés számára újra alkalmassá tenni: ‘Szellemiesíteni’. Ebben segít a Kegyelem, ha elfogadjuk, kérjük azt. - Kérés nélkül adni erőszak! Kérés nélkül nincs helye az adásnak! ... ... ...

Kérésünkkel - imánkkal - tehát az arra való alkalmasságunkat deklaráljuk, erősítjük. A védikus kultúra eleve feltételez egy alapvető Isten felé való fordulást, ami a ma emberéből nagyon is hiányzik! A mai ‘tanítók’ egy része saját szempontjai szerint válogatja meg ‘tanítványait’, hirdetvén: - Csak ez az egyetlen igaz út! - más részük megfizettetik a ‘tudományukat’ amit egyébként ők ingyen, kegyelemből kaptak - ha egyáltalán ők maguk kapták azt! - pénzzé váltva így a lélek világának erőit... Aki viszont tetteink következményeinek feldolgozását - az anyag Szellemmé tisztítását, önmagunk megismerését, a Szeretet minden szinten való kiteljesedésének szükségességét, életvitelünk, gondolkodásmódunk, és akaratunk Isten felé való fordításának szükségességét hirdeti, azt nem szívesen hallgatja senki, - mert ehhez már nem fűlik a foga senkinek! Vagy eleve hülyének bélyegzik, nehogy bebizonyosodjon ‘véletlen’ az Igazság! Pedig aki az 'önmegismerés' hosszú és keserves útját képmutató módon elhallgatja - netán le is tagadja - az nem is járhatta azt végig, és így nem is ismerheti az Igazságos Istent! A ma embere is szívesen elkerüli ezt az utat, - még azt is aki ezt hirdeti! - túl nehéznek találván azt! Ezen az úton egymást segíteni, bíztatni kellene, és ez lehetne a feladata minden igaz tanítónak. Nem pedig az, hogy előírjon, vagy akár csak tanácsoljon bármit is a másik embernek! - Legyen az a ‘tanító’ akár pap, akár guru, vagy bárki aki másokat tanítani akar.

Az Igaz Tanító szavai egyszer csak elfogynak, mert minden szó kevés az azt alátámasztó tettek nélkül, és a Szeretet erjének szétsugárzása nélkül. Jó érzés olyan ember társaságában lenni, akiből mindig árad a Szeretet! Bár csak addig érezzük így ezt, amíg mi magunk is sugárzókká nem válunk... Ameddig csak belevetítjük saját elvárásainkat, eszményképünket a tanítónkba, „a mester”-be, ameddig el is várjuk hogy „mester” legyen, addig nem is tudjuk komolyan megérteni őt. Amikor azonban ráébredünk arra, hogy elvárásainkat magunk felé kell fordítani, és helyes irányban meg is változunk, akkor mi is sugárzókká válunk... és nem ‘mester’ leszünk, hanem -utóbb- eggyé válunk az Igaz Mesterrel!

Kérjük tehát a Sugározni tudás képességét, és merjük is elfogadni azt!

Némely ‘tanítók’ pedig manapság már tökéletesen álcázzák magukat, ugyanis báránybőrbe bújnak farkas létükre, de olyan sikerrel teszik ezt, hogy ők maguk sem képesek már felismerni saját mivoltukat. Így persze torz dolgokat közvetítenek, és helytelenül korlátozzák a hálójukba tévedt ‘tanítványaik’ lehetőségeit, rájuk erőszakolván saját maguk korlátjait. Így jöhet létre azután a ‘csorda-szellem’: aki nem hajlandó elismerni a ‘csorda-vezér’ butaságait, annak „kívül tágasabb!” - azaz kiutálják maguk közül! Ha pedig valaki rájön a - kívülről nagyon jól látható - ferdeségekre, és magától elhagyja a csoportot, azt nem hagyják békén, visszatérésre kényszerítik - ha bírják - nehogy leleplezze az egész turpisságot! Több ilyen csoporttal találkoztam már az elmúlt 40- év alatt, - amióta én Szellemi tanításokat kapok - így tapasztalatból állíthatom, hogy ez az őrdög műve, mert a Belső Útjuk elején tévelygőket, az Isten keresésére már elindult lelkeket tévútra vezetik, önös érdekek pl.: gőg, pénz, leki fogság, életerő /od-erő/ 'elszívás' stb. ‘zsákutcájába’ vezetik! Ez nem más, mint lelki gyilkosság, mivel a lelket a fejlődésének Igaz lehetőségétől fossza meg! Az ilyen csoportok vezetői nem is gondolják át, hogy mekkora a felelősségük, és hogy milyen nehezen tudják majd tetteik következményeit ‘ledolgozni’! Azt mondják ezek : „Csak az a jó, amit én mondok!” ezzel - sokszor nem is tudtukon kívül! - Isten helyére képzelik magukat, elkövetvén ezzel újra az Ősbűnt! Isten mindenkihez szól ma is, csak kevesen hallgatnak rá! Bár sokan vannak, akik hallgatnak a bennük megszólaló hangra, csak éppen nem képesek megkülönböztetni hogy Isten szól-e, vagy az ellentét - az őrdög - beszél-e hozzá! Ha Isten nem szólna, azaz nem kegyelmezne, senki sem lehetne ember!

Szeressük tehát mi is felebarátunkat, ugyan úgy, mint önmagunkat!

Nem áll jogában senkinek sem azt mondani az embertársának:

- Ezt csak így teheted, mert csak így a jó!

- főleg nem várhatja el senki a másiktól, hogy azt - bármit - úgy is tegye! Mindenkinek rá kell jönnie, saját magának az Igaz’-ságra, hiszen mindenki

számára elérhető a Bölcsesség Lelke, de sokan megelégednek a saját kis ‘bölcsességeikkel’... becsapván így önmagukat, és sokszor másokat is! Tetteink következményeit pedig nekünk magunknak kell ‘megenni’, megszenvedni, - téves teremtéseinket újra feltisztítani, Szellemmé tenni - hisz nem fogja Isten ‘megbocsátani’, bűneinket, mivel soha nem is haragudott ránk, semmiért se, mert Ő nem harag, hanem Szeretet! Isten nem is ítél tehát el senkit, - csak az Ő törvénye működik kezdettől fogva, ami nem tartja örökre létben a Vele ellentétben létrejövő teremtéseket, cselekedeteket, hanem ezeket lérehozójukkal szembesíti, feldolgoztatja /karma/ - tehát mi sem ítélhetjük el embertársainkat azért, hogy mit hogyan tesznek, avagy nem tesznek! Pedig sok ‘tanító’ tilt és elvár a ‘tanítványaitól’ sok-mindent ... aki így tesz, az nem látja Istent, és nem is lehet ebben az állapotában a közelében sem ... nem hogy szoros, vagy közvetlen kapcsolatban Vele! Így nem is adhat helyes segítséget sem embertársainak.

Ugyanakkor mégiscsak szükség van minden tanításra, bármilyen rendű-rangú, szintű és tisztaságú az, ha Isten felé tereli a tanítványait, és nem állít Isten és ember közzé semilyen közvetítőt - gurut, papot, beavatót, és főleg ha nem az ellenkező irányba tereli tanítványait. A ma élő emberek is sokfélék, útjaik is sokfelől indulnak, sokfélének kell lenni így a tanításoknak is az indulásnál.

Mi lehet tehát a helyes segítség?

Semmi képpen sem a másik ember helyett véghezvitt tett, de nem is a másik ember-ben(!) véghezvitt tett! Ez utóbbi nem más, mint a 'beavatás' azaz megszállása a másik embernek!

-Így is válhatunk 'megszállottá'?

-Igen! Hiszen mit is jelent az ember - ember közt létrejöhető beavatás?

A beavató tulajdonképpen ezt mondja:

-Én megmutatom, -előírom!- mit hogyan tegyél, - tehát 'hatok' rád és általad - így én elvezetlek Istenhez, - azaz hatok benned és helyetted…

-Így már talán érthető, hogy nem csak az akakratunk ellenére 'belénk hatoló' erő ill. lélek okoz megszállottságot! Ha én ráakaszkodom valakire, azaz én-idegen erőkből, lekekből próbálok megélni, táplálkozni, akkor ezek a lényemtől különböző, nem saját erők teret nyernek bennem, és így zavart keltenek, megszállóimmá válva olyanná lesznek mint a testben a rákos daganat. Ezért kell mindenkinek a saját 'csatornáját', kapcsolatát helyre állítani a Teremtő Istennel…

A megszállotság létre jöhet három külömböző módon: az idegen erők

- erőszakos behatolásával - ez a klasszikus, közismert eset;

- behívásával, beszívásával - ez az ismert 'vámpírság';

- beengedésével - azaz a beavatás kérésével, amikor azután jó alaposan be is avatkoznak legbelsőbb ügyeimbe…

Az ember - ember közt létrejöhető beavatás ezért jelent minden esetben 'én-kiterjesztést' és 'ego-növelést', másszóval: a másik - és minnél több! - ember befolyásolását, korlátozását és több-kevesebb mértékű megszállását./9,2.ábra/

Jézus nem 'beavatta' az embereket, hanem tanította őket, így lettek azok tanítványok, és nem 'beavatottak' !!! Ebből következik, hogy bárki tanítvány lehet,

aki az Ő szavára figyel, - nem máséra! –

és megérti, értelmével, elméjével feldolgozza azt!

Nyílvánvaló így, hogy a 'Krisztusi minőség' bárkiben kifejlődhet, és így az is, hogy ezek a 'Krisztusi minőségű' emberek tanítani a PÉLDA ÉRTÉKŰ ÉLETÜKKEL FOGNAK, ÉS NEM 'BEAVATÁST OSZTOGATNAK'! Az Igaz-ságba való beavatottságot, a Szent-Szellemet, azaz az Igazság megértését az Isten adja és árasztja minden teremtmény felé személy szerint, mindenféle közvetítő guru, pap, avagy beavató-mester közvetítése nélkül…! / 9,1.ábra/

Isten nem szorul közvetítőkre!!! Azonban az ember, amíg nem egészen tiszta a Szent-Szellem befogadására, de már érzi annak szükségszerűségét, akkor könnyen

áldozatává válik a legkülönbözőbb trükköknek, 'beavatásoknak', amiknek mindig több-kevesebb testi, lelki, szellemi hatalomszerzés, azaz 'megszállás' a be nem vallott célja. /9,2.ábra/ Bár valószínű, hogy régen Indiában ez nem így volt.

Némely ma is élő keleti tan nyíltan kimondja, hogy még halálunk után is, a lelki- szellemi világokban haladtunkban is a 'beavató-mester' nevét kell folytonosan zengenünk, - és ugye nem a Krisztusét, az Istenét! - mert ugye a 'beavató-mester' 'beavat/koz/ása' által jutottunk oda! Mintha nélküle nem lenne lehetséges! Íme, az ego kiterjesztésének milyen hallatlanul szembe ötlő példája ez…!!! …mégis milyen sokan kérnek beavatást a leg különbözőbb emberektől!

9,1. ábra A Létbentartó Szeretet áramlása

/ Szerkesztés alatt!/  :)

9,2.ábra Az emberi 'beavatás' erdménye

Érthető azonban ez, ha figyelembe vesszük az emberi gyarlóságot. Könnyebb elfogadni ugyanis, a másik ember által felajánlott kész, vagy késznek vélt dolgokat, mint megdolgozni önmagunknak önmagunkkal azért! Ezzel elhárítunk mindenféle felelősséget magunktól, és rejtegetni véljük tökéletlenségeinket, amivelelaltatni törekszünk lelkiismeretünket! Ám ha készek vagyunk megtisztulni - azaz feladni önző érdekeinket, a pénz-, az anyagi- és a lelki- világokban egyaránt - a saját magunk irányította akaratlagos cselekedeteink által, akkor Szent Szellemet kapunk közvetlen Istentől segítségül, - ill. újra tudatos kapcsolatba lépünk saját Szellemünkkel, eleget téve az ősi felszólításnak: "Ismerd meg önmagad!" - mindenféle közvetítö és köz-kerítő nélkül!

A közvetítésre vállalkozó ember, mindig alanyába hatol, és benne és általa ott is hat, ahol arra neki semmi joga nincs./9,2.ábra/ A beavatást társának adó ember, alanyának energiarendszerében kaput nyit saját maga részére, így kicserélődhetnek gondolataik, érzéseik, erőik. Mivel a beavatást fogadó fél önként rendeli magát alá 'mester'-ének, a befogadás kölcsönös lesz, de az elsődleges hatás mindig egyirányú. Azaz a 'mester' elszívja, elvezeti a 'beavatottja' legtisztább erőit, érzéseit, életerejét, Szeretetét, arra hívatkozva, hogy azokat Isten felé továbbítja -ám sosem érheti el így Istent, semmi! A 'mester' soha nem képes cserébe mást adni, csak a benne, általa felgyülemlő koszos erőket. Miért van ez így? Mert ezek az erők tév-úton tévelygő emeberektől származnak, hiszen ezek az emberek 'köz-vetítőt' engednek, sőt kérnek maguk és Isten közzé (!!!) elismerve ezzel saját tisztátalanságukat. A sok 'beavatott'-ból áradó tisztátalan erő, egy emberen áthaladva nyílvánvalóan képtelen megtisztulni. Ezért a lélekvilág felső harmadánál visszaverődik, mint a fény a homorú tükörről, hiszen maga a 'beavatást' adó ember Szelleme, Teremtményi Valósága már törvényszerű önvédelemből fordítja vissza mindazt, ami nem Teljesen Tiszta! Tehát nem hogy Istenig, a Teremtőig nem jut el a 'beavatott'-akból, a 'mester' által közvetíteni vélt erőtömeg, ima, stb. hanem már a Teremtményi Lét-Valóságig, a Szellem szintjéig sem! Ez a visszafordult, ám jól összekeveredett erő- (energia, érzelem, stb.) tömeg a lélekvilágban egy ideiglenes lénnyé, egy démonná, a csoport démonává áll össze, ami aztán a 'kialakult tisztasága' szerinti módon hat vissza a 'beavatottak'-ra!

Találkoztam már 'beavatott'-al aki így kialakult késztetésekről számolt be, amik önpusztításra, pusztításra serkentették! --Rajta csak a 'beavató mester' fényképének, jelképének, önmaga által való, fizikai elégetése, és a tisztulás Istentől, a Teremtőtől való kérése segített tartósan! -- A 'csoport-démon' persze a 'mestert' is uralja, így lesz a 'beavató-ember-mester' a megszállottak megszállotja, és megszállója is egyben!

Azaz így okoz a 'beavatás' megszállottságot. Ám mindenki szabadon eldöntheti, hogy felvállalja az egyéni fejlődésének biztosan Istenhez elvezető útját, és annak felelősségét és feladatait, vagy önrendelkezését többé-kevésbé feladva, a felelősséget mindenben áthárítva beavatást kér embertársától…

Ezért legyen mindenki számára egyetlen forrás és cél Krisztus, - azaz maga Isten ! Kérjünk és kérdezzünk mindent Ő-tőle, és legyen célunk, hogy 'megszülethessen' bennünk a Krisztusi Minőségű Teremtmény, a Szellem ! Krisztusnak nincs szüksége az emberi ‘médiumok’ közvetítésére, mert Ő mindenkit személy szerint szólít és hív magához, a bűnbe esésünk óta folyamatosan, és mindenkit személy szerint vezérel el minden igazságra! Figyeljünk Őreá, és fogadjuk el Őt vezetőnknek, - de az IGAZIT !!! Ne hagyjuk félrevezetni magunkat ál-jézusok és anti-krisztusok által !!! Ő nem kívülről, nem a levegőből, sem nem a vízből, sem semminemű anyagból, sem emberböl nem ‘jön elő’, hanem az Ő eljövetelét önmagunk mikrokozmoszán belül kell megélnünk és megcselekednünk !!! -De vajon cselekedeteink ezt célozzák-e?

Az a Lény, Akit joggal nevezhetünk Isten Fiának, Aki a Teremtmények Teremtője, nem tartozik a tükörszférához, mert Ő Tiszta Szeretet, mivel Ő nem csak a Megnyílvánult-világ része! Hozzá forduljunk ezért mindig, és az Ő minőségének felébredését szorgalmazzuk önmagunkban is. Nézzük meg, mit mondott erről Ő maga - Jézus, a Fiú, az Elsőd, - és mit lehet ‘kihámozni’ a keresztény tanításokból ezzel kapcsolatban! Luther szerint: „ki kétkedőn boncolja Őt, annak választ nem ád, de a hívő előtt az Úr -megfejti önmagát.” - idézet egyik éneke szövegéből-. Nézzük meg ezt a Biblia görög szövegének tükrében.: „Aki magában bírja (echon) az én parancsolataimat, /1Jn.3.23./ és magában is tartja (térón) azokat, /Mt.13.23./ az az, akiről azt lehet mondani, hogy Szeret engem! Aki pedig Szeret engem, az majd ‘Szerettetni fog’ az én Atyám részéről is, és én is épp úgy Szeretni fogom őt, és kijelentem magamat neki.” /Jn.16.21./. Ilyen feltételek mellett közli velünk tehát még a terveit is, amit tenni akar: „az eljövendőket is megjeleníti, és a már megtörténteket is” /Jn.16.13./, „műhelytitkait is feltárja azok előtt, akik megismerték Őt úgy, hogy Ő a Szeretet” Aki nem ördögi tudni-akarással, a ‘titkok’ ajtajának feszengetésével, a saját ‘sámáni’ tekintélyének növelése céljából, nem ‘theológiai tananyag’ megszerzése céljából közeledik Őhozzá, hanem mint tanítvány, vállalva az Ő tanítványainak e világban kijáró nyomorúságot, üldöztetést, gyalázatot -és szélsőséges estben még a halált is - tehát a saját maga keresztjét, az egoja lebontását, „aki (csak!) Istentől tanítottnak akar lenni, azoknak Ő odaadja a Bölcsesség Gyümölcsét, mely jobb a színaranynál” /Pl.8,17-21./ Ezeknek Ő maga önként mondja el a kezdettől a dolgokat /Pl.8,22-31./, azt az „elrejtett bölcsességet” amit e világ tudósai nem ismerhetnek, miket Isten készített az Őt Szeretőknek /I.Kor.2,6-10./. Ezek után felmerül a kérdés : Mi a bűn tehát?

- A Teremtőjétől elfordult teremtőképes teremtmény teremtése, azaz nem a Teremtő jóváhagyásával,beleegyezésével létbehívott teremtése! … és miért nem örök a bűn ? - Mivel a Teremtőjétől elfordult állapot nem örökkévaló állapot!

- ugyanis a Teremtő Istenhez való visszatérés a célunk és akarásunk, így a Tőle elfordult állapotunkban létbehívott teremtésünk, ( ez az egész anyagi világ ), sem öröklétű. Ezért visszatérésünk feltétele az, - ill. e nélkül itt maradnánk! -

hogy ‘szedjük össze magunkat’: azaz elemésszük, feldolgozzuk, magunkba visszavegyük az itt kibocsátott erőinket, teremtéseinket - azaz bűneinket!

Miért bűn a bűn? Mivel ezek nem a tökéletes állapot teremtései, nem „jók”, nem Isten Eredeti Törvényei szerint jönnek létbe, s így eltüntetésük szenvedéssel jár... A kegyelem pedig az, hogy erre - mindig másként, mások által - időről időre felhívja figyelmünket a Teremtő! Mármint arra, hogy hogyan térhetünk vissza hozzá! Ezt az utat mutatta meg és mondta el Jézus is!

- nem pedig ‘elvitte bűneinket’, (azokért nekünk kell ‘elvinni a balhét’) !

Így a ‘tanítás’ egyetlen, az Igazsághoz mérhető, hatékony formája pedig - az amit Jézus is tett! - a saját életemmel való példamutatás! Azaz megmutatom: - Én így oldottam meg azt a szóban forgó problémát - bármit! -, vagy elmondom, hogy ezt még én sem bírtam megoldani, leküzdeni.

Tehát úgy lehet a másik emberen segíteni, hogy az ő világába helyezkedem, és a következő lépcsőfokot mutatom meg neki életem példájával - ha én elértem oda már, egyáltalán...- és úgy is, ha gyógyulást kérek számára. Erre azomban figyelni kell, mert járványként terjed manapság a ‘kórság’, amit a köznyelv ‘természetgyógyászat’ cimkével illet. Ilyen minden, az extraszenzorikus képességeken, vagy egyéb, nem 'materiális' elveken alapuló gyógyítás. Ezek a módszerek vagy az anyag síkján felüli manipulációkkal, vagy az emberi testen lévő -régóta ismert- energetikai pontok -a csakrák- Élet-erővel való feltöltésével próbálnak gyógyítani. Ezek a ‘mester’-ek álltalában nem keverik praktikáikat más gyógymódok ajánlásával, mivel csak önmagukból, vagy önvalójuk által vélik vételezni a terápiához szükséges energiákat, ezért jó sok pénzt is kérnek ‘szolgáltatásaikért’, múlandó értékekre váltva ez által saját Lélekviláguk energia készletét. Ez aztán nem is

válhat mindig javára a gyógyulni vágyónak, mivel a saját energiája senkinek. sem tiszta igazán. Hiszen ki az akinek minden sejtje egészséges, a lélekről, Szellemről már nem is beszélve !...

Az energiaburok, az aura megmutatja hogy hol van a testen, vagy a testben energia hiány, vagy energia torlódás. Ez utóbbit kevesen ismerik fel! Ugyanis a ‘gyógyítók’ többségének auralátása nem azonos az igazi lélek-látással, mert csak a fényét, burkát látják a léleknek, nem a teljes valóságát! Ezért estleg sokkal rosszabbul lesz a beteg, mint volt, mert az amúgy is túlterhelt pontok tovább töltődnek, a szintén nem tiszta, de gyógyítónak vélt energiákkal, amitől a betegség tovább erősödik! Az energiahiányos pontokra adott kétes tisztaságú energia pedig beépülve, újabb betegségeket eredményezhet. Persze ez jól jön a pénzért ‘gyógyítóknak’! Nyílvánvaló hogy így Igaz Gyógyításról szó sem lehet ! A Szeretet, ami Gyógyító Energiává is alakulhat, nem lehet adás-vétel tárgya! Ezt az Erőt Isten ingyen adja, így az Igaz Gyógyító egyedül csak Isten !!! (II.Móz.15.26.) Aki kisajátítja magának ezt, az az Isten helyére képzeli magát, és ezzel az ŐSBŰN-t követi el újra! Ádám -és Éva is ezt tette!

Aki tehát ‘gyógyításból’ akar megélni, az eleve nem lehet Gyógyító képességű! Aki Igaz Gyógyító, az nem abból akar megélni! Előbb-utóbb megszűnik a Gyógyító képessége mindenkinek, aki azt pénzzé váltja, bármilyen ‘beavatáson’ bármilyen megvilágosodáson vagy akármin is ment keresztül !!! A pénzzé váltott képesség pénzzé is olvad, a képesség pedig megszűnik... Az lehetséges hogy egy darabig a gyógyító képesség erősödik és nő, ha rendszeresen, állandóan csak annak erősítésével és fenntartásával foglalkozik valaki, de ha arra rendezem be az életem, hogy nyitok egy rendelőt, és hagyom, hogy bármennyit is fizessenek gyógyításomért - mondván: -Nekem is ennem kell valamit! - akkor előbb-utóbb beleesek a gyógyítók csapdájába. Abba a hibába, hogy egyre kevesebbet foglalkozom egy-egy beteggel, mert ‘tudatosul’ hogy a kezelt betegek száma egyenesen arányos a bankszámlámon lévő pénzösszeg nagyságával... Így persze egyre kevesebb figyelem és gyógyító erő jut egy betegre! Ezt lehet tagadni, de csak egy darabig! Ráadásul a pénzért gyógyítók több mint 99%-a elzárkózik a beteg tanításának még a gondolatától is! Attól, hogy elmagyarázza, hogy megmutassa akár a saját élete példájával - mint Jézus tette - azt, hogy hogyan lehet a betegséget előidéző belső állapotot, okot meghaladni, leküzdeni - ill.hogy a az ő hasonló állapotát ő hogyan oldotta meg annak idején -persze lehet, hogy még meg sem oldotta!- Csak akkor válik feleslegessé egy testi betegség, ha annak lelki /karmikus/ oka megszűnik, vagy túlhaladjuk azt. Tehát nem elég a beteg meggyógyításához néhány intenzív ‘kezeléssel’

töltött perc, vagy óra, mert ezzel legjobb esetben is csak a testi tünetet, legfeljebb a test betegségét szüntetem meg, de nem annak okát. A tanításhoz, az Ige hirdetéséhez és annak befogadásához, megértéséhez, megéléséhez idő kell! Helyesebb tehát - mivel Jézus élete sem csak a betegségek gyógyításával telt! - ha kétkezi, becsületes munkával keresem a kenyerem, és e mellett ha a környezetemben látok beteg embert, és képes és alkalmas vagyok őt tanítani, - és el is fogadja azt!- akkor példamutató életemmel tanítom, és ha lehet, felkínálom neki a gyógyulása lehetőségét. Azaz biztosítom a Szeretet Ős-forrásából áradó gyógyító energiák pályáját a betegségben legyengült emberi testig - ingyen és elvárások nélkül!!! - hiszen bármi, amit az ember nem önzetlenül tesz, az utóbb mindig szellemi zsákútcává válik, akár bevallja ezt az ember, akár nem. Így aztán sokszor csak a mutatványt fizeti meg a beteg, és vagy gyógyul a saját hite által, vagy a ‘gyógyítókra’ költi vagyonát, és elpusztul...

A gyógyulás csak akkor jöhet létre, ha a gyógyulást akaró beteg, a gyógyítást kérő embernek az Igaz példát adó cselekedeteit, és tanításait megérti és befogadja, ezzel megszüntetvén a betegsége igazi okát. Valamint mind a ketten kérik és hagyják, hogy a Teremtőtől áradó Szeretet Gyógyító Energiákká alakulva véghez vigye a fizikai test meggyógyítását is. Ha egyre többen tennének így, az arra alkalmasak közzül, egyre kevesebb lenne a beteg ember, hiszen a gyógyításra mindenki képessé válik, - hameggyógyult! Ezt nem csak belátni kell, hanem meg kell tapasztalni, átélni, kérni és akarni kell ! Csak így tud a mindenséget létbentartó Szeretet Életté, Éltető Erővé EGÉSZ-ségessé és Szellem szerint is Élővé tenni ...

A Gyógyító Erővé alakuló Szeretet csak Istentől származhat: ezt az ember felfoghatja, de a másik ember számára csak kérheti (!), mert ha befogadta, már be is piszkította, és le is kötötte... Tehát az emberek között végbevihető gyógyítás egyedül hatásos módja 3+1 rétegű tevékenység: (1) a betegért való folyamatos ima: kérem Istent, hogy küldjön neki Gyógyító Erőt Szeretetéből, és adjon neki Bölcsességet és lehetőséget a tanuláshoz, hogy a betegség leki /karmikus/ oka megszűnhessen, (2) példamutató életemmel, és a betegsége okával kapcsolatos saját, megélt tapasztalatomat elbeszélő szavaimmal tanítom, (3) önzetlen szolgálatommal próbálok enyhíteni szenvedésén, azaz biztatást, bátorítást adok, hogy ismerje fel és változtassa meg a beteg, a betegségét létrehozó viselkedését, gondolatait - pl.: bocsásson meg mindenkinek, /önmagának is!/ hogy csak a Szeretetet engedje keresztüláradni önmagán; (+1) a gyógyulást kérőnek, és a gyógyulni vágyónak egyaránt erősen kell hinni a gyógyulás bekövetkezésében - és el is kell fogadni azt! Igen, a Szeretet cselekvés is, és nem csupán erő, vagy érzelem. Így nem is sugározható’, mint ahogy azt sokan gondolják. A Szeretet mint Gyógyító Erő bárki számára kérhető, - és kérés nélkül nincs helye az adásnak! - de ennek hatása a vele adott, példát adó cselekedet tanításának befogadása által válhat csak Gyógyítássá! Erre Jézus élete a legjobb példa. A Jézusi Gyógyítás tehát: elsősorban Szeretet -azaz ima, ill. állandó kapcsolat az Atyával - ld.: Jézus születése; másodsorban tanítás, -ld.: Jézus munkássága, élete; harmadsorban mások önzetlen szolgálata -ld.: Jézus halála); és hit, az újászületésben -ld.: Jézus feltámadása! A betegség azért van, hogy felhívja a figyelmünket téves cselekedeteink állandósulására. Ezért ha megértjük azt, hogy mit teszünk helytelenül, -és azt abba is hagyjuk- akár tanítás, akár tanulás által, akkor a betegséget előidéző lelkiállapot is megszűnik, tehát nincs tovább szükség a betegségre. Így a gyógyulást kereső ember belső fejlődésétől és állhatatosságától függ csak a saját gyógyulása, nem pedig a gyógyulást előidézni próbáló egyén akaratától és vélt vagy valós gyógyítási képességétől. Ha tehát elvenném a testi betegséget vagy annak tüneteit a másik embertől, anélkül hogy tanítanám, akkor a Szellemi továbbfejlődése lehetőségétől fosztanám meg őt...! / hagynám: hagy érezze jól magát a bukott anyagi világ bűzös ‘bélsarában’ „szegény” embertársam .../

A szenvedést, a betegséget tehát részben a tudatlanság, részben a hitetlenség okozza, és ezek mindaddig hiába valóak, amíg meg nem tanuljuk az általuk feladott leckénket. Lám a betegség is lehet az Útja az embernek az ÚT-ig, mivel a szenvedés rákényszerít a gyógyulásra! Az egyetlen Igaz Gyógyító pedig a SZERETET, azaz Isten! /lásd: Szeretet-meditácio/ Vizsgáljuk meg, amennyire lehetséges ez:

MI A SZERETET?

Ma már oly sokat beszélnek és írnak mindenfelé a Szeretetről, hogy teljesen elcsépeltté válik e fogalom. Meghatározni még senki sem tudta mibenlétét, legfeljebb csak 'tulajdonságairól' lehet itt, ott informálodni. A különböző ösi irások is csak azt írják le, hogy miért fontos a Szeretet, és hogy milyen, ill. milyen nem a Szeretettel teljes viselkedés. Arról lehet még olvasni, hogy hogyan kell Szeretni embertársainkat ("…mint önmagad!" és "… mint én szerettelek titeket!"). Arról azonban még sehol sem találtam semmit se, hogy mi is maga a SZERETET… Milyen állapot az, mit érez, mit tud, és mit él át az ember - vagy bármely lény - aki Szeretetben él…

Vizsgáljuk meg most ezt a kérdést! Ahányféle létállapotban létezhet Teremtmény, annyiféle mértékben tudatosulhat és nyílvánulhat meg a Teremtményekben a Szeretet. Ez a Szeretet a tökéletes megismerés, tudás és tapasztalat is egyben, vagyis megélt szolgálat, azaz Isten 'szolgáltatása' a Teremtménye felé, mert az Istennek a Szeretete az, ami a Mindenséget - mindent, még a kaoszt is, és az 'Őrdögöt' is! - Létbentartja!

A SZERETET A TEREMTÉSRE VALÓ KÉSZSÉG, ÉS AZ EHHEZ SZÜKSÉGES TUDÁS, AZAZ A BÖLCSESSÉG ÉS A MINDEZEKET LÉTBENTARTÓ ENERGIA ÖSSZESSÉGE!

- vagyis: Minden, Mindenekben…

Ami sajnos, még mindig sok ember számára 'a szeretet', az csaknem mindig szigorú feltételekhez kötött szerződés, mert mindig feltételezi a viszonzást! Ez a szeretet semmibe veszi a társa - és önmaga - emberi fejlődésének szükségszerű lépcsőfokait, egyéniségét, s így az egész emberen erőszakot vesz ragaszkodásával, elvárásaival, megkötéseivel.

Vizsgáljuk meg, mi is a különbség a Szeretet, és a szerelem között az ember vonatkozásában?

A Szeretet önzetlen; a másik igazi érdekeit veszi figyelembe, a szerelem pedig adok, de kapok is! Azaz szeretlek, de elvárom érte, hogy viszont-szeress, persze az ágyban is! Tehát jó ugyan neked, de nekem is! Vagyis a szerelem csak látszólag önzetlen, és sohasem egyenlő a Szeretettel! A szerelem, mint lelki érzelem is, legfeljebb csak része lehet a Szeretetnek. Az átlagos szerelem önző, mert elsősorban a saját beteljesülését keresi, azaz a szerelmes ember mindent érdekből, - 'állítólag' szerelme érdekében - valójában a viszonzás érdekében tesz. Ezzel szemben: „ a Szeretet mindent elfedez, ... hosszútűrő, és kegyes. Nem keresi a maga hasznát nem rója fel a gonoszt" /Biblia: I.Kor. 13./ azaz feltétel nélküli. Ez azt jelenti: Szeretlek, - mert - Szeretlek, bármit is adsz viszonzásul, és bármilyen is vagy, és nem csak azért, mert - bármiben is - a társam vagy. Így lehet megérteni, hogy Isten = Szeretet ! - azaz teljes és önkéntes önátadás! Ez az amit 'Tett' Isten a Teremtés aktusában Velünk… Önmagát adta, hiszen Ő-magából lettünk és vagyunk! Ennek a torz tükörképe a szerelem amit itt az emberek között megtalálhatunk: -Szeretlek, ha Te is Szeretsz! - íme az adok-kapok játszma! Isten azonban feltétel és személyválogatás nélkül Szeret, hiszen Létben-tart akkor is, mikor mi elfordulunk Tőle, sőt akkor is, ha mi nem Szeretjük Őt. Gyakran egymást 'Istenítjük' a szerelemben! Mégis Isten a teljes Egy-éválás igényével - azaz szerelemmel is! - Szeret mindenkit, csak mi fordulunk el Tőle! Azonban sem Istentől, sem egymástól se a Szeretetet, se a szerelmet sem elvárni, sem kikényszeríteni nem lehet, de főként nem lehet kierőszakolni! Senki nem mondhatja társának: -Ezért, meg ezért -bármiért!- köteles vagy engem Szeretni!- A Szeretet és a szerelem is, csak önként adható! Aki pedig nem képes a Teljes Egységre, akit még bármiféle érdek, vagy érzelem köt, az nem ismerheti ezt, és csak egyféle 'egyesülést ismer. Aki minden Egységben, Szeretetben csak a testiséget látja, az nem ismeri sem a lélek-szerelem érzését, sem a 'Társ' megbecsülésének élményét, sem a Tiszta, az Önzetlen Szeretetet... Ha azonban a Teremtmény felnő a Tiszta Szeretet megélésére, akkor belátja, hogy a szerelem mint érzés, mint érték csekély része, részlete lehet csak az Igaz Szeretet élményének. A Szeretet felméri az ember valódi érdekét, ezért hagyja saját útján haladni az egyént. A vak szerelem pedig nem veszi észre, hogy ragaszkodásával társa és Isten közzé áll! Pedig ha a Teremtmény ezt az önzést még itt, az anyagi világban megszünteti, elmúlik a Két-ség és az Én felébred, így létre jöhet az Egy-ség...!

Azonban soha nem szabad elfelejteni azt, hogy nem az a fontos, hogy engem Szeressenek, hanem az hogy én képes és alkalmas legyek mindenkor Szeretni-21- Mindeneket! Ha tudod, érzed hogy viszont-Szeretnek, akkor még a „szenvedély-szenvedése" is - lévén szó szerelemről - örömmé, békévé, boldogsággá válik... Igy az is igaz, hogy a helyes értékítéleten alapuló józan belátás le tudja győzni az érzelmi viharokat, és át tudja alkítani a Szeretet-hiányos érzelmeket is Szeretetté.

Ha tehát önzetlenül tudsz viszont-Szeretni valakit, akkor még a szerelem „ragacsos" ragaszkodása, birtokolni vágyása is képes a lélek szabad szárnyalásává, lelki beteljesüléssé, igazi Boldogsággá válni. Mert mi is a Boldogság...? Azok a tettek, amik az embert kiszakítják a tér és az idő fogságából, amik felülemelik mindenen ami élete nyűgéhez köti lelkét, -azaz közelebb viszi a Teremtőjéhez a lelkét- azok adnak Boldogságot ... Másként fogalmazva: ha képesek vagyunk a szerelmet nem csak testi, és nem is csak lelki vonatkozásban megélni, hanem az embernek mindhárom megnyílvánulási szintjén, /test-lélek-szellem/ az összes energia-központunkon át egyszerre válunk képessé megélni, - főleg ha ez kölcsönössé lesz a férfi-nő kapcsolatban - csak ekkor mondhatjuk 'Teljes'-nek élményünket! Ekkor lesz "kis halál" azaz 'Egy'-é válás a közösen, egyszerre átélt orgazmus. Ezért is élik meg kevesen ezt az élményt! Hiszen így teljesen 'átjárhatóvá' válik 'Én'-ünk, az ego pedig ettől fél legjobban. Attól félünk, hogy nem válik kölcsönössé a dolog, és kiszolgáltatottá válunk a társunk számára. Ezzel a félelemmel legtöbbször ki is zárjuk a kölcsönösség kialakulását, hisz mesterkéltté válik az egész.Vagyis minden tett, cselekmény, történés ami nem előre megfontolt, nem mesterkélt, tehát ami spontán jön, ami legbensőbb lényünk önkénytelen cselekedete, az, amit itt e Földön Boldgságnak nevezhetünk. Ezért igaz, hogy a szerelmes ember 'rószaszínben -szeretetben- látja a világot'!

Bár csak ekkor látja helyesen, hiszen ekkor tompul a "racionális", az 'agyon-kontrollált' ego-alakította világszemlélet! Ezért boldog az ember ha Szeret, ha meditál, -azaz Istent szereti- ugyanis ekkor képes minden közvetlen testi vágytól és cselekménytől mentesen tisztának megmaradni. Ezzel szemben a szerelem mindig felborítja az egyén egyensúlyát, békéjét, mert a lélekben, - és a beteljesüléssel a testben is - idegen fluidokat „én-idegen" erőket enged magába. Ha pedig saját érzelmeinket elfojtjuk, akkor vagy testi, fizikai, vagy lelki, pszichikai zavarokat idézünk elő -p.l.: a harag elfojtásával magasvérnyomást, a szerelem érzelmének elnyomásával gondolkodási képességünk tompaságát idézhetjük elő.

Mégis, ha két lélek között létrejön a tiszta Szeretet, a tiszta egybeolvadás, akkor maga a szerelem már elveszti túl hangsúlyozott szerepét. Amikor az érett szerelemben már nem a vágyak, az érzelmek tombolnak, amikor már félretolja a rózsaszínködös vágyak világát az ember, sőt a lángoló érzelmek tüze is átalakul, és nem marad csak a Szeretet tiszta és mindig izzó zsarátnoka, akkor az ember egyszer csak megtorpan... Amikor a társában az ember már nem csak az embert, hanem annak viszont-szerető lelkét is meglátja, sőt megérzi az általa megnyilatkozó Isten valóságát is, akkor szokatlan módon lesz „éhes" a lélek. Ekkor egy izzó szenvedéssel és Szeretettel teljes vágyakozás bontakozik ki, amitől minden ami 'csak' Földi, 'szenvedéssé' válik... mert belátja a lélek, hogy ez az egész világ sem tudja 'kielégíteni', hiszen nem elég ekkor már semmi, ami múlandó és senki ember nem elég, egyedül csak Isten !!! Itt az ember érzi és belátja, hogy nincs az EGY-ség állapotában, hogy már 'duális' azaz ketté szakadt lény. Ezért KÉT-ségbe is van esve mindenki, aki már felfedezte önmagában a másik-fél hiányát! Az EGY-séget, a Harmoniát keressük tehát mindenben és mindenkiben. Ezért házasodunk, ezért vannak a párkapcsolatok legkülönbözőbb formái, amiket persze a fajfenntartás ösztöne is segít. A kettéválás előtt is volt egy szakadás, elválás. 'Elváltunk' Istentől, a Teremtőnktől! Ebben a folyamatban lett az EGY-ségben Létező ÉN-ből önálló, elkülönült 'ego'! EGY-ségből 'ÖN-álló'-ság! Ez ismétlődött az 'ÖN-álló'-ság kettészakadásánál, és ez nem más, mint a 'DU-ÁL'-felek Szétválása / (DU = kettős) + (ÁL = álság)= KÉT-ségbe esett hamis állapot!/. Az önállósult ego -ami ugye nem egy EGÉSZ-ség! - mindent maga akar egyedül végreajtani, ‘megteremteni’ - még saját párját is! - holott nyílvánvalóan fél-sikerre ítélte önmagát, mikor fél-lénnyé vált! Épen ezért, az újra-Egyé-válni tudást elsajátítani jöttünk ide a Földre is, ezért téves az a hozzá állás az élethez, hogy ”…mindent a magam erejéből akarok (!) megvalósítani”! Ha csak az ego akar, az mindig kevés a sikerhez! A társadalomban azért van a család, hogy összefogással, együttműködéssel teremtsünk megélhetést, egzisztenciát. A lélekvilágban azért kell a Lélek-Társ, hogy minél nagyobb belső harmóniában (a jin és jang erők egyensújával) képesek legyünk mindenkit ‘Társ’-nak elfogadni, és így ha kell, segíteni. A Szellem világban csak akkor tudunk Egyé válni „duál-párukkal” ha már teljesen feltisztulva, a különböző Lét-rétegekből, a szétszórt ‘részeinket’ összeszedve maximális összhangba kerültünk egymással.

Ezt megtanúlni jöttünk e Földre, mindannyian! Erre való a házasság. A családi fészek, mint biztos háttér, a biztonság szabadságát képes nyújtani, ahonnan bátran és sebezhetetlenül vagyunk képesek kitekinteni, ‘ki-kirándulni’ a Lét bármely rétegébe! Hiszen ha a család betölti ezt a szerepét, akkor ott már több-kevesebb lelki harmónia is jelen van, sőt Szellemi hasonlóság is, hiszen még itt a Földi társadalmi síkon se tudunk megmaradni egymás mellett egy alapvető mértékű hasonlóság nélkül. Így, ha már van házastársunk, akkor mindenképen meg kell tanulni a vele való harmóniát, hiszen úgyis mindenkivel kapcsolatban ez az alapvető feladatunk, hiszen csak így válhatunk képessé minden szinten harmóniában és EGY-ségben Létezni! Ez nem azt jelenti, hogy legyen mindenki mindenkibe, válogatás és gátlás nélkül szerelmes, -bár már ezt is hírdeti némely tan!- de azt igenis kell hogy jelentse, hogy mindenki tudjon minden ember felé, az őt megillető mértékben nyitott, segítőkész és Szerettel teljes lenni. Tehát, ha van egy családunk, vagy akár csak egy’közös-ség’-ünk valakivel, amiben a kölcsönös Szeretet működik, -- a Szeretet három szintje pedig: testben a tisztelet és a testiség; lélekben az empátia és a szerelem; Szellemben pedig a megértés, a szolgálat, és persze minden szinten a Szeretet! -- akkor ebből a biztonságos fészekből szabadon szárnyalhatunk embertől emberig, lélektől lélekig, és mindig képesek leszünk károsodás nélkül visszatérni e fészekbe. A társhoz és a fészekhez való hűség azonban csak akkor 'Igaz Erény' ha az, az életünknek 'Igazi Párjához' köt - bár mással az előbb vázolt Szeretettel teljes kapcsolat nem is 'működik' teljességgel. Ekkor a hűség természetes és talán autómatikus folyamat is, hiszen ha a testi-, lelki-, Szellemi harmónia valóságos, akkor kiegészülést, kiegyenlítödést él meg mindkét fél, azaz egy bizonyos mértékű Teljességet. Ha ez nem így van egy kapcsolatban, vagy csak részben van meg, akkor a hűség ál-hűséggé -23- válik. Van aki az életére való rálátás bölcsességének hiányában, a társadalmi normáknak - amik saját 'hitei' is - való megfelelési vágyból tart ki választott társa mellett. Van aki csak megalkuszik önmagával és körülményeivel, sokszor még akkor is, ha érzi és talán tapasztalja is, hogy nem teljesen kielégítő számukra az a kapcsolat. Gyakran 'ál-erény' kovácsolódik így a 'szükségből'. Ennek a család, hogy összefogással, együttműködéssel teremtsünk megélhetést, egzisztenciát. A lélekvilágban azért kell a Lélek-Társ, hogy minél nagyobb belső harmóniában (a jin és jang erők egyensújával) képesek legyünk mindenkit ‘Társ’-nak elfogadni, és így ha kell, segíteni. A Szellem világban csak akkor tudunk Egyé válni „duál-párukkal” ha már teljesen feltisztulva, a különböző Lét-rétegekből, a szétszórt ‘részeinket’ összeszedve maximális összhangba kerültünk egymással.

Ezt megtanúlni jöttünk e Földre, mindannyian! Erre való a házasság. A családi fészek, mint biztos háttér, a biztonság szabadságát képes nyújtani, ahonnan bátran és sebezhetetlenül vagyunk képesek kitekinteni, ‘ki-kirándulni’ a Lét bármely rétegébe! Hiszen ha a család betölti ezt a szerepét, akkor ott már több-kevesebb lelki harmónia is jelen van, sőt Szellemi hasonlóság is, hiszen még itt a Földi társadalmi síkon se tudunk megmaradni egymás mellett egy alapvető mértékű hasonlóság nélkül. Így, ha már van házastársunk, akkor mindenképen meg kell tanulni a vele való harmóniát, hiszen úgyis mindenkivel kapcsolatban ez az alapvető feladatunk, hiszen csak így válhatunk képessé minden szinten harmóniában és EGY-ségben Létezni! Ez nem azt jelenti, hogy legyen mindenki mindenkibe, válogatás és gátlás nélkül szerelmes, -bár már ezt is hírdeti némely tan!- de azt igenis kell hogy jelentse, hogy mindenki tudjon minden ember felé, az őt megillető mértékben nyitott, segítőkész és Szerettel teljes lenni. Tehát, ha van egy családunk, vagy akár csak egy’közös-ség’-ünk valakivel, amiben a kölcsönös Szeretet működik, -- a Szeretet három szintje pedig: testben a tisztelet és a testiség; lélekben az empátia és a szerelem; Szellemben pedig a megértés, a szolgálat, és persze minden szinten a Szeretet! -- akkor ebből a biztonságos fészekből szabadon szárnyalhatunk embertől emberig, lélektől lélekig, és mindig képesek leszünk károsodás nélkül visszatérni e fészekbe. A társhoz és a fészekhez való hűség azonban csak akkor 'Igaz Erény' ha az, az életünknek 'Igazi Párjához' köt - bár mással az előbb vázolt Szeretettel teljes kapcsolat nem is 'működik' teljességgel. Ekkor a hűség természetes és talán autómatikus folyamat is, hiszen ha a testi-, lelki-, Szellemi harmónia valóságos, akkor kiegészülést, kiegyenlítödést él meg mindkét fél, azaz egy bizonyos mértékű Teljességet. Ha ez nem így van egy kapcsolatban, vagy csak részben van meg, akkor a hűség ál-hűséggé -23- válik. Van aki az életére való rálátás bölcsességének hiányában, a társadalmi normáknak - amik saját 'hitei' is - való megfelelési vágyból tart ki választott társa mellett. Van aki csak megalkuszik önmagával és körülményeivel, sokszor még akkor is, ha érzi és talán tapasztalja is, hogy nem teljesen kielégítő számukra az a kapcsolat. Gyakran 'ál-erény' kovácsolódik így a 'szükségből'. Ennek a 'szükség'-nek lehetnek praktikus, anyagi, vagy akár testi okai is, de lehet, hogy egyszerűen csak nem adódik lehetőség a választásra, az egyén kishitűsége és a megalkuvásra való hajlandósága, vagy félelmei, téves hitei miatt.

Van aki a jószívűség álarcába burkolt birtoklási vágyának engedve választ társat magának; -Majd én megtanítom neked, hogyan kell élni!- felkiáltással. Ám ez a kapcsolat nyílvánvalóan mellőzi a kölcsönösségnek és a Teljességnek még az igényét is, bár ez nem mindig felismerhető a felek számára.

Napjainkban vannak akik a 'spirituális gög'-jüknek egedve maradnak hűségesek társukhoz. Sokan még büszkék is, az így látványosan alakítható 'hűséges társ' szerepére. A hűség akkor válhat 'kegyetlen békjó'-vá, ha a felek között akkora a különbség, - bár mely szinten is! - hogy az akadályozza az egyént a földi dolgok megtapasztalásában, a lelkiek megélésében, vagy akár a Szellemi fejlődésben is. Sokan azzal magyarázzák ál-hűségüket, hogy jobb az utódoknak, ha nem 'csonka család'-ban nőnek fel. Pedig az a szülő, aki tévesen szeret, sohasem engedi el gyermekét, de ezzel egy életre megnyomoríthatja! Lelkét függőségben tartja, testét pedig 'a nevelés'-el véli hatalma alatt tartani. Ahelyett, hogy a felnövekvő gyermeke elé az ő szabad fejlődését biztosító eszközöket és lehetőségeket helyezné, túlterheli elvárásaival, saját korlátainak tovább adásával. Mindez azért alakulhat így, mert a szülők is csak 'csonka-személyiségek' maradnak, mert akadályozzák egymás kiteljeesedését, és ezzel a gyermekük személyiségének kiteljeesedését is. Ezzel szemben a szülők, bár külön is élnek, de mindkettő éli a saját, teljességre törekvő életét, sokkal jobb, tisztább élet-mintát, és akadálymentesebb pályát kap gyermekük, személyiségének fejlődése útján. Főleg akkor jobb ez, ha legalább az egyik szülő megtalálja élete 'Igazi-párját', és azzal Teljességre törekvő, harmónikus egyenrangúságot, kiegyensúlyozottságot adó kapcsolatban - azaz Szeretetben - él.

Ám még az így megtalált ‘Igazi Társ’-unktól sem kérhetjük, hogy -„Légy az enyém!”- hanem csak azt, hogy -Fogadj el, hogy megoszthassam magam Veled, hogy megoszthassuk egymás Teljességét, az ‘én-te’ a ‘MI’ Valóságát és Istennel való EGY-ségét, EGÉSZ-ségét!” A Szellem világban ezért is nincsennek nemek - ezért nem is lehet itt már összetéveszteni a Szeretetet a szerelemmel! - bár szívesen teszik ezt némelyek! Persze az is Az Út, csak azon ez az ellenkező irány, mivel a szerelem az asztrális világhoz, a szex önmagában pedig mindig csak az anyagi világhoz, a két alsó csakra aktivitásához köt. A tiszta Szeretet élményét egymástól megtagadni nem helyes,hiszencsak így tanulhat meg a Lélek minden embert szívébe fogadni Szeretni - azaz így taláhatja meg Istent, és tanulhatja meg igazán Szeretni Őt! Ám vigyázni kell, nehogy a buzgó Isten-keresésünkben célt tévesszünk, és valamely emberben véljük felfedezni Istent! Egyik ember sem maga Isten, hiszen az emberekben csak a különböző mértékben megnyílvánuló Isten hat, és Van-Jelen mint ‘Létbentartó’ -mivel Ő nem személyválogató! Lám, mi mégis azok vagyunk, hiszen nem tudunk midenkit egyformán Szeretni! Fel kell hát nőni a Szeretetben, a Tiszta, a Teljes Szeretethez! Istent is és mindeneket is így kell Szeretni, még önmagamat is! Önmagunkat helyesen Szeretni annyit jelent, hogy összeszedvén önmagunkat, tudatos kapcsolatot létesítünk Lényünk minden rétege, és a Teremtőnk között. Ezzel páhuzamosan azomban, ki kell fejlesztenünk magunkban a Tiszta Szeretet képességét minden teremtmény, és persze minden ember felé is, az ő tisztaságuknak megfelelő mértékben- de nem csak gondolatban, azaz nem csak tudati szinten. Egyformán Szeretni mindenkit annyit jelent, hogy értelmemmel, lelkemmel és akár tettekben megnyílvánuló szolgálattal is képes legyek minden embert egyformán Szeretni és elfogadni. Ez nem jelenti azt, hogy mindenkibe szerelmesnek /stb./ kellene lenni, hanem azt, hogy legyek nyitott, de ne a lélek kötődését, a szerelmet keressem minden másneműben - avagy ‘nem-másnemű’-ben - és ne is csak a szexet keressem minden, arra alkalmas -avagy akár alkalmatlan - testben, sőt, ne is csak a tudást, a ‘bölcsességet’ keressem minden, nálam okosabb, vagy csak okosabbnak látszó emberben, avagy mindezeket, bárkiben is, aki vallamiért felkelti érdeklődésünket, - hanem sokkal inkább jelenti azt, hogy tudatosan ki kell építenem a Szerettel Teljes és a hétköznapokban is működő ‘világomat’ minden szinten, amiből tudok hatni elsősorban a ‘saját-világomra’ és a ‘kül-világra’ aminek hatásait is képes vagyok így elfogadni, feldolgozni. Ez legyen mindenki útja és példamutató élete itt a Földön... Az embernek a 'szeretete' az ego-t akarja megkötni, fenntartani minden áron. A Szeretet ezzel szemben mindent old, és alkalmassá tesz ezáltal a viszont-Szeretetre ... A Szeretet tehát a teljes Lényt segíti Tudatos Életre, hogy aztán az, kiteljesíthesse önmagát! Tapasztalatom szerint ilyen a szerelem útja, ami szintén elvezet a Szeretet Útjáig, a Szeretet pedig így válik 'A KRISZTUSI ÚT'-tá! Hiszen mind a három sík, mind a tizenkét szféra tapasztalata, erénye, és mind a hét csakra - a teljes Lény- teljesítménye, tudatossága benne van!

„Szeretlek! Szívem legteljesebb érzésével, lelkem legtisztább szándékával, lényem legmélyebb forrásából fakadó Őszinte Szeretettel Szeretlek!"

Kívánom, váljon ez a mondat minden ember ajkán általános köszöntéssé, legyen a megszólított akár férfi akár nő, akár idős, akár gyermek ...

*HOGY FELOLDHASSON VÉGRE MINDENT A SZERETET!.*

SZERETET - MEDITÁCIO

- Amennyiben önmagában alkalmazzuk ezt az imát, akkor előtte fogjuk meg egymás kezét körben, és ellazulva mondja el valaki lassan, mindenki helyett:

+++ csak a SZERETET ÁRAD rajtad keresztül ...

... az én energiám nem megy ...

... én nem akarlak megváltoztatni téged :

én csak bíztatlak és segítelek téged a saját utadon…

... te örökkévaló és halhatatlan vagy...

... te a Szeretetből való szeretet vagy ...

... a Szeretet, Teremtő Erőként működve

most megtisztít és megszabadít

minden ellentétes lénytől erőtől és befolyástól…

... tudjuk, hogy ha eljött az ideje, és kész vagy a gyógyulásra,

akkor az meg is történik ...

... ehhez a lehetőség most biztosítva van :

... Csak a Szeretet árad rajtunk keresztül ... ...

...önzetlenül szolgáljuk és tanítsuk egymást

-gyógyulásunkért és szabadulásunkért

...szeressük egymást, mint önmagunkat szeretjük...

... ... én szeretlek mert vagy ... szeretlek, ... hogy... szerethess ...

... csak a Szeretet árad rajtunk keresztül ...

és azzá válik bennünk, amire a legnagyobb szükségünk van…

... csak a …

+ + + SZERETET ÁRAD + + +

+ + +

.................. ÚGY LEGYEN ........................