ÉBRESZTŐ!

A végső tudás egyetlen forrása annyiféle patakban csörgedezik felénk, hogy a felébredő lélek sokáig képtelen megtalálni egyéni útját, mert vakító káprázatnak látja a mindenséget. Ezért gyakran tévútra téved. A legrövidebb és legkeskenyebb ÚT-at legutoljára a Teremtő Isten Fia /a Krestos, az UTat mutató/ mutatta meg, a példát adó életével. Ez az ÚT nem más mint a megnyílvánult, a ható, a cselekvő, a működő SZERETET !

Az ébredő lélek pedig csak akkor képes saját, egyéni útját végigjárván rátalálni erre az Igazságra, ÚT-ra, ha folyamatosan le tudja győzni önmagát, és képes mindenkor a Célt szem előtt tartani; vagyis az ÉN uralni képes az Ego -t. Az Ego nem más, mint gőg, hatalmaskodás, önzés; az ÉN tudata, tudása pedig ÉNuralom és tisztaszívűség, vagyis életem tudatos ellenőrzése és képességeim uralása.

Sajnos sokan úgy gondolják, hogy az ego, az ember egyenlő a Szellemi ÉN-nel, Istennel. Ez nem így igaz! Az ego megszűnése nem egyenlő az öntudatlan nem-léttel, hanem ez azt jelenti, hogy én belátom, megértem, - tudatom részévé válik ezáltal az a tudás - hogy van egy nálamnál határtalanul nagyobb értelemmel bíró létező, akinek én szerves ÉN-tudatos -(és nem öntudatos)- része voltam megteremtésemkor, lehetek most is, és újra visszatérésemkor is. Ez azt is jelenti, hogy a Teremtmény része a Teremtőnek, de a saját maga Teremtőjévé senki és semmi nem változhat, azaz soha nem lehet ő maga az Isten!

Erre akkor jön rá az ember, amikor megsejti, megérti a belső, a lelki, a Szellemi világa jelentőségét és szükségességét, akkor megáll és megdöbben a külső, az anyagi léte hiábavalóságán. Rájön, hogy üres kézzel született, és nem is tud semmi anyagit magával vinni halálába. Ekkor döbbent csend lesz hirtelen az elméjében, lelkében és mélyebb lényében egyaránt. Ez a csend nem más, mint a hétköznapi normális, átlagos gondolatok folyamának hiánya. Ekkor nincs párhuzamosan futó gondolatsor! Ez a lét belső csendje, ébersége, békéje. Befelé fordulás ez, koncentrálás lényünk lényegére. Ekkor megérezzük újra, hogy Teremtmények vagyunk, és így Isten Valóságának tudatára ébredünk. Így születik meg ebben a csendben a tudatos hit: hiszem, hogy én is a Magasságos, az Örök, a Hatalmas Teremtő Istentől származom, mert annak része vagyok. Ez már nem egy „- Azt hiszem, hogy...” - állapot tudatlansága, hanem a nem látott dolgokról, valóságokról való meggyőződés...

Nos ez a FELÉBREDÉS, AZ Isten-tudatra ébredés, ami nem más, mint

az Isten Valóságáról való, Valóságos Tudásra Ébredés!

Újra hangsúlyozom: ez nem jelentheti az Istennel való azonosságunk felfedezését!

Tehát nem Isten vagyok/ vagyunk, hanem annak teremtménye, vagyis része, részlete vagyok/vagyunk!!!

Hogy mi a különbség? Egy földi hasonlóság is illik ide: A gyermekem sem én vagyok, pedig belőlem való!

Egy másik emberi analógia: minden emberi sejt az ember része, részlete, mégsem mondhatja egyetlen emberi sejt sem azt: - Ember vagyok!- Tehát a teremtett világunkban semmi és senki nem lehet maga AZ ISTEN, bár minden és mindenki része, részlete annak. Ennek felismerésénél kezdődik az igazi felébredés!

Ez az IGAZság a történelem folyamán mindig az emberiség külső és belső fejlettségének megfelelő mértékben és ahhoz illő módon nyilvánult meg. Az Istenhit tehát egyidős az emberi értelemmel, hiszen nem más az, mint „ős-emlékezet" az eredendő Valóságunkra. Amikor az ember belátja, és élő valóságként elismeri hogy nem ő maga a legnagyobb, nem ő a mindenható, akkor 'Isten létének tudására' ébred, és az lépten-nyomon meg is fog neki nyilvánulni mindenben. Így már nem csak hiszi Isten valóságosságát, hanem tudván tudja is, mert megtapasztalja azt.

Ezt a megtapasztalható Igazságot az emberek a sajátnak vélt érdekeik szerint mindig torzították. Így jöttek létre a különböző vallások, mitológiák, és ma is a legkülönfélébb tanítások, ezoterikus ismereteket kifacsaró egyházak, szekták, és most is a legújabban szerveződött csoportosulások, kihasználva és pénzzé váltva - ugyan úgy ma, mint régen - a tájékozatlan emberek gyógyulni vágyását, hiszékenységét, tájékozatlanságát. Ezeket a lelkeket könnyen megtévesztik az önjelölt guruk, tanítók, gyógyítók, stb. mondván:
- Íme itt az Isten, és itt az ÚT hozzá, csak fogadj el vezetődnek! Persze ki nem mondva azt is hozzáteszik, hogy ezért persze add nekem mindened! Ha nem, akkor is elveszem! Persze ez csak a végén derül ki, mint ahogy az is, hogy az ilyen önjelöltek önmagukat jelölik Istennek is!

Az lehetséges ugyan, hogy valakiben kialakul egy átfogó kép a teremtettségről, vagy annak egy nagyobb szeletéről, és ha ez tudássá válik, telíti az elmét és a lelket. Ezért úgy érezheti az ember, hogy ő már „mindent tud"... de ez persze sosem igaz teljesen... csak az ember újra és újra Isten helyébe képzeli magát! Körvonalaiban persze lehet átfogó tudásunk a Teremtés tényétől a Létezés állapotain keresztül a Szellemivé tisztulásunk állomásairól, - bár ilyet sem olvastam még sehol!- de részleteiben és teljességében nem lehet tiszta ismeretünk a Mindenségről, amíg ebben a durva anyagi burokban létezünk. Isten nem anyag, tehát nem érhető el teljes Valójában testben.

El kell tehát hagyni az összes teremtéseinkkel együtt ezt az anyagi világot, - beleértve a lélek világát is, az asztrális lények világát is, sőt, a gondolatok világát, a mentál szférát is, mert ezek ugyan úgy múlandóak, mint az anyag maga! Attól függetlenül, hogy ezek az életnek - halálnak a 'másik oldalán' találhatóak, ott sem szabad leragadni! Csak így válhat a Teremtmény, a Szellem - az ember eredeti lénye - újra önmagává, szabaddá az anyagtól, Élővé, azaz Isten részévé... - vagyis nem Istenné, hanem annak részévé, mint a vízcsepp tengerré...- Le kell tehát bontanunk, a gőgünkben Istentől elkülönült állapotunkban felépített egonkat, -önző énünket- saját mikrokozmoszunkat ahhoz, hogy újra aktív, azaz igazán Élő- részei lehessünk a Teremtő Istennek.

Mégis, mivel az utóbbi időkben egyre inkább megnyílnak, nyílvánossá válnak őseink elzárva tartott rejtett tudásai, „ezo-téria”-i. Ezekből válogatva némely önjelölt, önmagukat többé-kevésbé ’megvilágosodott’-nak kikiáltó tanítók és iskolák, és az általuk kiképzett” (inkább alulképzett, elbutítva tartott) tanítványaik egyre-másra gyártanak tév-elméleteket, tév-tanításokat, a múltról, jelenről, jövőről, sőt az Istenről, emberről egyaránt.

Miért tévesek? Mert csak különböző részleteket, részigazságokat vesznek figyelembe, - a saját önző céljaik szerint kifacsarva, magyarázva azokat – abból a végtelennek tűnő, ám mégiscsak véges ismerethalmazból, amit az emberiség idáig felhalmozott. Bár az idők forgatagában rengeteg „ezo – tudás” „elzárt – téria” elő sem került még, és „veszett is el” így is van elég ahhoz, hogy a még fel nem ébredett emberi Lény káprázatnak, átláthatatlannak lássa azok összességét, az őt körülvevő világokat. Ezért aztán utat mutatókat keres, de igaz szolgálatot tevőket csak elvétve talál, és amíg rá nem eszmél arra, hogy mindenkinek, így neki is egyéni, egy-én-(ny)i útja van, addig könnyen a tév-tanítók kelepcéjébe eshet. Miért mondom, hogy téves minden tan? Azért mert az nem ÚT-mutatás, hanem TAN-ítás, és minden TAN tévút, ill. zsákutca, ha az Útkereső nem lát túl rajta, azaz ha nem Útnak, hanem CÉLnak tekinti azt.

Bármely TAN TANít valamire, így a TANító által TANÍTOTT-á tesz. Tehát itt az ÚT a TANÍTÁS, (ami el is ás!) és a CÉL a TANÍTÓ, mert ő vezet (meg) az Utadon! Miért?

Mert a TAN sosem ingyenes, (figyeld meg!) és a TANÍTÓ sosem önzetlen!!!

Akkor mi hát a Valós ÚT??? Mi vezet el végül a Végső VALÓsághoz???

A VAGYOK-nak, az Igaz Valónak (a Teremtő Istennek) egyik ága, ám VALÓ-s-ága a mi Lét-terünk. Ebből a VALÓS-ág-am-ból amit a saját Énem, elmém (TANÍTás, ámítás nélkül!) Egy-Én-nyi törekvése által kiás, megtapasztal, (azaz nem el-ás!) és a tudatom felszínére hoz, az válik az én tudásommá, és ez csak az enyém! Itt pedig az ÚT az ÉN VALÓS-ÁG-am (!) és a CÉL a VALÓ! AKI (a) VALÓban VAN! Ám ha ezt az Én-tud-ás-om tudatom mással, meg TANÍTÓ-m másnak akkor az neki csak TAN lesz, én pedig a (tév-) TANÍTÓ-ja leszek, hiszen nem az Ő elméje ásta ki, tapasztalta azt meg a sáját VALÓ-s-ÁG-ából! A tudásra megtaníthatok másokat, mert átadhatom, mint információt, de a tapasztalás nem megosztható! /lásd Lao Ce: „ A nemtudó tanít, beszél. A tudó nem tanít, nem beszél! /

A TAN tehát csak TANÍTÓjáig enged haladni ÚT-adon, aki a TAN-ÍT-ÁS-a, ÁMÍT-ás-a által útját állja a tud-ás-odnak, tapasztalásodnak, és a saját VALÓs-ág-ad-nak felismerése, megtapasztalása által, a VALÓ, a VAN, a VAGYOK, a VALÓban VALÓ VAN-nak (a VAGYOK AKI /VAN!/ VAGYOK) megismerésének is. Pedig csak Ő lehet mindenki számára az IGAZ CÉL!

Összegezve:
A TAN, a TAN-ít-ás mindig a TANÍTÓt teszi CÉLoddá aVALÓ-s-ág-ad helyett, azaz nem hagyja, hogy saját TUD-ÁS-od ásson a VALÓ-s-ÁG-adban a VALÓ-ig, a VAGYOK-ig. A TAN-ít-ód így közéd és Isten közzé áll!

Nem vetítheted magad a VALÓ-s-ÁG-adba, hanem köz(ben)-vetít ő neked – önmagát! Ezért persze cserébe ő, a köz-vetít-ő lehetőleg minél több földi javadat elköveteli, (tized, stb.) sőt, el is szedi, mert elvárja hálád jeléül!

Ki az, aki nem elkápráztat, hanem igaz módon szolgálja ÚT-am megtalálását az amúgy is kápráztató mindenségben? Mi lehet hát az Igaz ÚT?

A Valós-ág-ad milyenségének megismerése az Önismeret Útja. Önmagunkat megismerhetjük, de részleteiben és teljességében nem lehet tiszta ismeretünk a Mindenségről, amíg ebben a durva anyagi burokban létezünk. Isten nem anyag, tehát nem érhető el teljes Valójában testben. Újra tiszta Szellemmé kell tehát válnunk ahhoz, hogy színről színre megélhessük az Ő Valóságát. Hogyan juthatunk el ebbe a tiszta Szellemi állapotba? Milyen ÚT-on, módon? Milyen ismérvei vannak az IGAZ ÚT-mutatónak?

Az Igaz ÚT mindenki számára a „Szolgálat” Útja.

Az Igaz szolgálat pedig Útmutatás általi segítés, ami a szerető szív és a tudatos elme magától értetődő folyománya, amit az Isten energiájának, a Szeretetnek elkerülhetetlen beáradása hoz létre, a fizikai síkon tett segítő cselekedetben is.

Az igazi szolgálat-tevő tettei mellett életerejével, átszellemiesített személyiségével és példa értékű életvitelével hat és mutat ÚT-at, nem pedig nagyhangú szónoklataival, elkápráztató tévtanaival. Nincsenek előre gyártott elméletei sem önmaga értékéről, hasznosságáról, vagy különleges képességeiről. Csak Él, szolgál és példát ad azzal, hogy szavaival elbeszéli a saját Útját: azt, hogy - Én így éltem át, oldottam fel, értettem meg saját dolgaimat, problémáimat. Ezzel egy lehetséges UTat megmutat – a saját Útját! – és nem a neked, általa kitalált Utadat akarja rád erőszakolni, mert tudja, hogy mindenkinek Egy-ÉN-(ny)i Útja van, és az senki másé! Mindezek által képességet fejleszt önmagában, és így benned, másokban is, de a saját elkülönült egoja számára nem kér, és nem is vár el semmit! Hiszen azt is tudja, hogy amit tesz (és legyen az akár JÓ is!) azt nem a viszonzásért kell tennie, mert akkor csak az adok-kapok, a karma (AKAR-MA!) világába ragad. Ki kell emelni azonban, hogy a segítés, az ÚT mutatás, a szolgálat munkájában a legfontosabb mégiscsak az, amit szintén az Isten energiájának, a Szeretetnek az áradása hoz létre, tesz VALÓ-s-ág-gá, ami nem más, mint maga a LÉT (-ezés) ténye: az, hogy Ő VAN, és hogy ÉN VAGYOK – neki Vagyok! A Szeretet áradása révén oda adom magam neki, és ha ő is oda adja magát, akkor lehetünk az EGY!

A Szolgálat Útja tehát az, ha én oda adom magam, hogy lehetőséget biztosítsak számára (és persze mindenki számára) ahhoz, hogy újra legyen és lehessünk az EGY!

Hogyan juthatsz el te is ebbe a Szolgálatot - Tevő állapotba? Élj meg mindenkit a saját szabadságában, és tedd szabaddá magad mindenki, és önmagad számára egyaránt! Ennek érdekében bocsáss meg előbb önmagadnak mindent, aztán a holtaknak, - akiknek csak tudomást szereztél a haláláról életed folyamán. Aztán az élőknek is bocsáss meg mindent! Mindenkinek! Ne hagyj ki senkit!

Ám tudod-e, hogy mikor jutsz el a teljes megbocsátás állapotába?

Akkor, ha eljutsz odáig, hogy igazán őszintén ezt éled meg:

- Meg sem történt! –

Nos, ebben az állapotban érzékelj, szemlélj egyszerre mindent a világban, azaz LÉGY EGY vele! (Hiszen minden EGY az Istennel!) Tehát ne különíts el semmit, semmitől és senkit senkitől! Tehát ne skatulyázz, ne ítélj semmit és senkit!!! Légy EGY! Igy lehetsz szabad, és ezt az UTadat már megmutathatod mindenkinek!

A végső tudás egyetlen forrása annyiféle patakban csörgedezik felénk, hogy a felébredő lélek sokáig képtelen megtalálni egyéni útját, mert vakító káprázatnak látja a mindenséget.

Igen, ez a sokféle patak a sok-sok Egy-ÉN ÚT-ja, és a sok EGY-ÉN-is-ÉG VALÓs-ÁG-a az, ami mindenkit oda vezet az ÚT-hoz, a „Krestos”-i szolgálat Út-jához. A vakítón kápráztató mindenség - a saját teremtés - pedig az, ami eltakarja a Szellemi Én-tudatra ébredt teremtmény elől még a saját egyéni Útját is. Mivel először semmit nem lát tisztán és élesen, mert alig ért meg valamit a lelki és a Szellemi világokból, ezért nem is láthatja azt az ÚT-at, azt a módot, ahogyan ő maga mint önálló Szellemi Teremtmény visszatalálhatna Istenhez, az EGY-séghez. Szűk keskeny ösvény ez. Annyira szűk, hogy csak a tiszta, a teremtett ÉN fér el rajta, az önző ego már nem! Ez minden ember számára egyedi Úton, egyéniségre szabott módon érhető el. Amíg ide eljut a lélek, addig sok patakban megfürödhet, és sok Úton haladhat, de ha kitartó, akkor biztosan eljut egyszer a saját Útján át a Szeretet ÚT-jára. A megtisztulás - a bűnök elhagyása, az önző ego, a mikrokozmosz lebontása- a feltétele annak, hogy meglássa, felismerhesse a már felébredt -látó- lélek a tiszta VALÓságos LÉTbe vezető ÚT-at.

Így lehetsz te is felébredett állapotú!

Kívánok ehhez az ÚT- hoz mindenkinek erőt és kitartást, valamint tiszta, és helyes irányba vezetni képes lelkiismeretet, hogy mindannyian mihamarabb visszatérhessünk Istenbe, mint vízcsepp a tengerbe...