Petrovics János Életrajza Martin Georgina tollából

Krisztus születése után az 1987. évnek, július havának 8-napján hozta őt egy angyal egy forró nyári délután a Földre. Jövetelét a boldogság könnyi ragyogták be, mely számtalan ember és angyal szemében ott csillogott.
Gyermekkorát egy Pécs melletti faluban töltötte. Kezeinek angyal vezette művészi adottsága már kis gyermekkorában megmutatkoztak. Édes, ártatlan mókás kis rajzaival már fiatal korában mosolyt csalt az emberek arcára. Tanárai hamar felfigyeltek tehetségére, érzékeny kis lelkére, művészi hajlamára.

Ám a tehetség sok esetben nem elegendő ahhoz, hogy az ég által eltervezet  ösvényre tévedjen. Életének szörnyű és fájdalmas fordulópontjához érkezet mikor még csak alig múlt egy 15. Elveztette példaképét, a férfit, ki összetartotta a családot, ki védelmet és biztonságot nyújtott nekik, kire felnézet, tisztelt és szeretett, az Édesapját. E naptól más lett az élete. Minden üres, és szürke lett. Már nem látta az emberek mosolyát, ne látta az angyalokat, nem hitt semmiben. Egyik napról a másikra felnőttnek kellett lennie. El kellett dobnia a gyermeki ártatlanságot, hogy támogatást nyújthasson védtelen édesanyának és árván marad testvéreinek.

Attól fogva megváltozott minden. Szertefoszlottak az álmok, hogy ő egyszer híres festő lesz, romba dőltek a féltve őrizgetett tervek. A kemény és a rideg valóság szorosan a földhöz láncolta, börtönbe taszítva ezzel lelkének fönséges szárnyalását. Szakács iskolába iratkozott, és első ránézésre élte a mai fiatalok vad és tomboló életét, mélyen eltemetve a fényt és a szeretettet a szívében. Igaz rajzolgatott még, de ezek a rajzok, már nem csaltak mosolyt senki arcára. Képeiből üvöltött a fájdalom, a magány és a harag. Megszállottan kergette a boldogságot, de el sosem érte. Úgy vélte ő csak egy lány mellett lehet igazán boldog már csak. Ekkor ismerkedtük meg. És ezzel hogy beléptünk egymás életébe, mindkettőnké gyökeresen megváltozott.

A szerelem látszólag megtalálta, de beteljesedni igazán nem tudod. A társadalom elválasztotta őket. A faji előítéletek, a társadalmi helyzet oly akadály volt köztük, mit nem tudtak legyőzni, így a szerelem is csak egy álom marad neki. Hogy a csalódás okozta fájdalmat elviselje festeni kezdett, és érzéseit az a művészetben élte ki. Végül lerombolta lelke börtönének falait, eltépte a rabság láncait és megnyitotta szívét újra a világnak. Beengedte ismét az angyalokat az életében, újra fel tudta fedezni a csodát a mindennapokban, és ismét mosolyt tudnak csalni műve az emberek arcára.