A fülbe érkező hangok a hallási ész­le­léshez vezető ese­mény­so­ro­zatot indítanak el. A hang rugalmas közegben terjedő mechanikai hullám, a molekulák rezgése. A rezgéseket fülünk fogja fel, a belső fül szőrsejtjei segítségével ezek az agy számára feldolgozható idegi történéssé alakulnak át. A hangok hangossága a hangerőre, pontosabban a hangnyomásra vonatkozó szubjektív benyomásunk. A hangmagasság észlelése a rezgési frekvenciától függ, az idegi feldolgozás frekvencia-szelektív sávokban történik. Az emberek többsége a hangmagasságot csak pontatlanul tudja megítélni, kivételt az abszolút hallásúak jelentenek. Az egyik legismertebb abszolút hallású Wolf­gang Amadeus Mozart volt. Az ember számára legfontosabb összetett hangok, a beszéd- és a zenei hangok, egymással harmonikus kapcsolatban álló (egymás egész számú többszörösei) frekvenciákból állnak. Az összetett han­gok harmonikus párjait, ilyen például a zenei A és F együtthangzása, kel­lemesnek észleljük. A beszédhangok észlelésének alapja a hangok frek­ven­cia-összetevők szerinti és idői eltéréseinek feldolgozásából származó agyi aktivitásmintázat. Az anyanyelv azonos beszédhangjait fizikai vál­to­za­tos­ságuk ellenére is azonosnak észleljük, ezt a tapasztalat formálja.

<< vissza