Sok ember életében talán az iskolai időszak, azon belül is a középiskola a legjelentősebb. A sok új arc közül ki többet, ki kevesebbet fogad barátjává, a legjobbat viszont akár élete végéig sem felejti el. Azonban a szintén erre az időszakra jellemző szerelem, és a vele járó féltékenység megingathatja a másikba vetett hitet.

Ez az anime abszolút nem akar több lenni önmagánál, ehhez elég az első 15-20 percet végignézni. Hamar kiderül, hogy semmit sem visz túlzásba, viszont ami lényeges, azt kendőzetlenül tárja a néző elé. Műfajilag vitathatatlanul slice of life, de nem viszi túlzásba a drámát, nem próbálja poénba fojtani a komoly jeleneteket, és sosem ferdíti el karikatúrába a karaktereit. A főszerepben eleinte egy, időközben három szereplő áll, akik közül ketten a középsikolában egy iskolai kirándulással szembeni határozattal dacolnak. Mondhatni, valójában egyetlen szó nélkül nyerik el egymás szimpátiáját, mivel ekkor egyáltalán nem esik szó semmi másról a két fiú, Morisaki Taku és Matsuno Yutaka között. A kettejük között kialakult erős köteléket az új osztálytárs, egy Muto Rikako nevű lány kezdi el bomlasztani. A Tokióból érkező Rikako mindenkit lenézően kezel: senkihez sem szól, és egyetlen pillantásra sem méltatja a többieket. Az iskolatársai emiatt, bár igyekeznek őt befogadni, de a sosem viszonzott jó szó és az együttműködés hiánya miatt ezt képtelenek megtenni. Az első, akihez igazán szól, az Taku, de őt is elég kétes indokkal szólítja meg. Innen kezdődnek a gondok, ugyanis Yutaka bele van habarodva a lányba, ám mivel Taku nem így gondol Rikakóra, látszólag nem foglalkozik egy másik sráccal töltött idővel. Rikako, aki annak ellenére, hogy a tanulmányai kitűnőek, sportokban kimagasló, és a diákokon kívül sosincs rá panasz, mindenáron vissza akar jutni Tokióba, hogy újra az apjával élhessen. Ebbe alaposan sikerül belekevernie Takut, aki lényegében önmaga áldozata, hiszen a lány még annak ellenére is kiállhatatlanul viselkedik vele, hogy a fiú minden más helyett őt választotta. Ennek tetejébe a lány arra is képes, hogy az előző pasijával egy asztalhoz ülteti. Yutaka, annak elenére, hogy éltanulónak minősült az iskolában, hirtelen egyre lejjebb kerül a rangosorban, de hamarosan ki is derül, hogy miért: szerelmet vallott Rikakónak, de a kiszemelt egy nevetségesen buta indokkal elutasította őt. A fő karakterek bizonyos szempontból szöges ellentétei egymásnak, és éppen emiatt szembesülnek renegeteg félrertéssel, ezekből fakadó árulásokkal, és szó szerinti pofonokkal. Rikako a történet zömében egyáltalán nem szerethető és borzasztó makacs, Taku nagyjából ebben az intervallumban félig vak, Yutaka pedig egy racionalista, aki rossz helyre került. Nem érdemes elspoilereznem ennél többet se a történetből, se a karakterekről, mert a játékidő túl rövid ahhoz, hogy ennél többet megengedjek magamnak. Fontos szerepet kap a szerelem, ami eleinte nem is annyira egyértelműen jelenik meg, de végül egy adott pont adja meg a keretet a történéseknek. A történet kifejezetten szövevényes, érdemes odafigyelni rá, hogy az ember ne veszítse el a fonalat. Senki ne várjon el tőle pörgést, ez a film nem arról szól. Lényegében olyan eseményeket láthatunk, amik bárkivel megtörténhetnek, ennél többet nem is akar nyújtani a cím. Abszolút két lábbal marad a néző a földön, mintha egy átlagos hétköznapot figyelne valaki az ablakból: nyüzsgő emberek, a város zaja, vagy éppen a vidék csendessége és az abba belenyilalló kiáltások a távolból.

Klasszikus Ghibli mű, ami 1993-ba repít vissza, így a számomra mindig nosztalgikus, remegő képet, és itt-ott sziszegő szinkront kapunk. Zeneileg nem eltúlzott aláfestések hangzanak fel, remek retro hatással.

Annyi biztos, hogy ez a felirat nem tartozik az AnimeAddicts legjobbjai közé. Nem egyszer éreztem úgy, mintha a fordítás alatt semilyen beleélés nem lett volna jelen.

Az újranézést leginkább a korosodó mivolta miatt tenném meg. Jellegéből adódóan abszolút folytatható lenne, de nem lenne túl sok értelme, jó ez így.