A jövő váratlan fordulata

Egyszer történt,hogy Inuyashaék, Narakuval harcoltak. Narakunal volt az ékkő,és Kagomeét elfogta Naraku,  és nem engedte el.

-     Hey, Naraku enged el Kagomet! –kiabált Inuyasha Naraku felé.

-     Inuyasha ne híd,hogy meg ilyedek tőled!  Kagura szorítsd meg jobban a lány nyakát jobban! –és Kagura még jobban megszorította a lány nyakát. Szegény lány szenvedet tőle,és lehehet látni rajta,hogy szenved. Kagome megpróbálta Kagura kezét leszedni a nyakáról,de minden erőfeszítése ellenére se tudta.

-     Igen Naraku megteszem! – mondta Kagura. –’’ Megteszem még most neked,de ha elpusztítanak ezek a nyomorultak téged,akkor szabad leszek!- mondta magában .

-     Te átkozott! – morgott Inuyasha,és elő rántotta a Tessaigat.  – Naraku véd magad. – és felkészült egy Kongosohara.

-     Ne híd Inuyasha,hogy árthatsz nekem! Eddig mindig megúsztam a támadásaidat! Ha  megpróbálsz támadni,a Tesaigával a lány meg hall! – mosolygott gonosszan Naraku. Inuyasha vicsorgott,még jobban.

-     Inuyasha hallgass rá!  -nyögte ki Kaguran szórításából a lány.

-     Nem hallgatok rá! Akkor is megmentelek,ha nem a Tesaigávak harcolok.

-     Nem fog sikrülni neked úgy soha! – mondta ridegen Naraku,és mindig gonosz mosoly volt az arcán.   – ’’ Most sarokba szorítottalak Inuyasha’’ – mondta magában Naraku.

-     Ne támadj Inuyasha nem tudod legyőzni a Tessaiga nélkül!  - mondta Sango.

-     Ne avatkozz bele,hogy mit csináljat,mondta mérgesen Inuyasha,és eltette a Tesaigat,és demoni mosoly jelent meg az arcán.

-     Igaza van Sangonak,ne támadj! – mondta Miroku.

-     Ne avatkozz bele te se! Meg érteted! – mondta mérgesen. – ’’ Na, meglátjuk Naraku,hogy fog-e a terved sikerülni!’’   - mondta magában.

-     Inuyasha,ne hidd,hogy menni fog,hogy legyőzöd Narakut,a Tessaiga nélkül! – okoskodott Shippou. Inuyashanak elborult az arca.

-     Shippou hagyj békén te is. Letudom győzni a Tessaiga nélkül is! – mondta még mindig mérgesen. Na akkor készülj fel a halálodra Naraku! Vasromboló lélekrabló! – kiáltotta Inuyasha,de mikor Naraku felé ugrott,egy védő falba ütközött. A védő fal megrezzent egy kicsit,és Inuyasha legalább 30métert repült.

-     Haha! Inuyasha,olyan önfejű vagy,azt hitted,hogy ilyen hama a közelembe juthatsz!  - és felkacagott Naraku.

-     Inuyasha jól vagy? – kiabálta oda Sango,az ép a  porban felálló Inuyashanak.

-     Jól vagyok. Arra jól vagyok,hogy Narakut elintézem! –és demoni mosoly jelent meg az arcán,és megropogtatta az ujjait,és elkezdett újra Naraku felé futtni.

-     Nem kel Inuyashaért aggódnod Sango. Inuyasha tud magára vigyazni! – mondta Miroku,és elvigyorodott.

-     Tudom,hogy tud magára vigyázni,dde meg se lehet már kérdezni.

-     De meg lehet! De inkább b nem Inuyasha nem tud magára vigyázni… -de már nem tudta a szerzetes a mondani valóját befejezni,mert Sango megpofozta.

-     Tudod,ki nem tud magára vigyázni! – mondta mérgesen Sango.

-     Ne veszekedjetek,hanem inkább Inuyashat nézétek! Elpirosodott a szeme! – szólt a veszekedőkhöz Shippou.

-     Igen láttom,ez csak egyet jelenthet szellemként akar Narakura támadni! – mondta bölcsen Miroku.

-     Köszi a felvílágosítást! – mondta mérgesen Sango.

-     Szívesen! – mondta a szerzetes ravaszan,és próbálkozott,volna tovább húzni Sangot,de nem tudta,mert Inuyasha jobban lekötötte,azért amit látott.

Inuyasha,átváltozott,és nagy íramban,Naraku felé tartott.

-     Naraku most meghalsz! – mondta vörösbe borult szemeivel.

-     Nem hiszem azt Inuyasha! – és ebben a pillanatban egy hírtelen mozdulattal,úgy intézte el Narakut,hogy az nem látta.

-     Hogy csinálta ezt? –csodálkozott Kagura,és elengedte Kagome nyakát. – Végre szabad vagyok,hála neked Inuyasha. – felkaccagott,és elment . De már későn engedte  el a lányt,és Kagome eszméletét vesztve a földre esett. Inuyasha visszaváltozott,és szaladt Kagomeéhez.hogy megpróbálja elkapni.

-     Kagome! – kiáltott a lány felé. El is Kapta,de halottnak nézett ki.

-     Kagome – mondta elhalló hangon. – Hogy tehette veled ezt Naraku!

-     Inuyasha nem ő tette velem! – szólalt meg Kagome halkan.

-     Kagome élsz? – csodálkozott Inuyasha.

-     Én tehetek róla Inuyasha,most el kell mennem. –becsúkta a szemét és nem szólalt meg többé.

-     Kagome nem a te hibád,Kagome   ,Kagome jól vagy! Nem lehet meghalt. Kagome! – kiáltotta fel Inuyasha.

-     Inuyasha Kagomeét így se tudtad volna meg menteni szerencséd volt,hogy Narakut el intézted,de kagurát akkor se tudtad volna megölni! – mondta Miroku.

-     Ez tudjuk . mondta Sango,és sunyin nézett Mirokura.

-     Kagome meghalt! –sírt Shippou.

-     Miroku nem kell felvilágosítanod! Tudok,én is róla. Shippou te meg ne sírj! – mondta mérgesen a hanyou. Felkapta Kagomeét,és vitte volna temetni,de Miroku megállította.

-     Hey,Inuyasha hova visszed Kagomeét? – kérdezet rá csodálkozva Miroku.

-     Visszem el temetni! – hangzot az egyszerű válasz.

-     Inuyasha,de előbb nem kéne szólni,a hozzá tartozóinak?!

-     De,igazad van!

-     Ne szólj nekik,ott van az ékkő avval feltámaszhatod Kagomeét ha akarod! – mondta unottan a szerzetes.

-     Persze,hogy fel akarom támasztani! Hol van az ékkő? – kapkodtta  a fejét az ékkő után keresve.

-     Azt hittem tudod hol van! – mondta Miroku.

-     Jól van,Kagomeére,Narakura egyszerre nem tudtam figyelni.

-     Hagyd már Miroku Inuyashat. – mondta mérgesen Sango.

-     Jól van. Leszel a gyermekeim anya sango? – mondta oda sunyin a szerzetes.

-     Még,hogy mit,eddig másokhoz mentél,most meg,mintjárt engem kérdezel! Hát nem is tudom! – mondta mérgesen,de elgondolkozva Sango .

-     A válaszom nem,mit gondoltál,te ,hogy pont én leszek a gyerekei anya,aki mindenki után koslat.

-     ’’ Mindenki veszekedik! Sango megint Mirukuval,Inuyasah meg olyan hülye,hogy nem jutott eszébe a égkő. Ilyen hülye társaságba keveredtem,kár,hogy már Kagome nem él’’- mondta magában szomorún Shippou.

-     Hé hagyjátok,abba már a veszekedést! – kiabált fel mérgesen Shippou.

-     Ti csak avval tudtok foglalkozni,hogy ki,kinek legyen a gyerekének az anyja,és Inuyasha neked meg eszedbe se jutt az ékkő,hogy Kagomeét feltámaszdsad! Ilyen hülye társasággal lennem. Kagome legalább normális volt. – kiábálta mindent,és a végére liheget,és elment távolabb a többiektől.

-     ’’Á elegem van belőlük! Szegény Kagome,pont neki kellet meghalnia’’-és elkezdet sírni Shippou,és leült egy száraz farönkre.

-     Huh- mondta Sango,és Miroku.

-     Várjatok,mindjárt adok neki! – mondta mérgesen Inuyasha.

-     Várj ne! Teljesen igaza van,tényleg ilyenek vagyunk! Szegényt tényleg megbántottuk,és Kagomeével se törödünk,hogy eltudjuk normálisan temetni! – mondta mindezt szomorúan Sango.

-     Inuyasha bízd ránk Kagomeét jó! –mondta Miroku.

-     Jó !-és bólintott Inuyasha,és mondta szomorúan.

-     Úgyse tudod,hogy hol van,az ékkő!

-     Hát nem. –mondta szomorúan Inuyasha.

-     Eltemessük Kagomeét majd mi,te csak menj el,de te ne is gondolj rá,hogy mi történt! Próbáld el felejteni Kagomeét!

-     Jó,de,hogy?! – mondta mérgesen,és egyszere szomorúan,és elment,és elment a egy fához,a kúthoz közel.

-     ’ Kagome ezt nem gondoltam volna,hogy ilyen hama elveszíthetlek!’’ – mondta magában,és felült a fára,és magában buslakodott tovább.

Addig Mirokuéknál. Kagomeét elakarták temetni,mikor kagome, megszólalt.

-     Inuyasha hol van? – mondta halkan.

-     Te élsz Kagome? – csodálkozott Sango.

-     Aha. – nyögte ki halkan a választ. – de Inuyashanak ne szóljatok.

-     Kagome élsz???! – ilyet meg  Shippou,és a farkán felállt a szőr. – Kagome élsz,de örülök neki,és ugrott volna. Kagome nyakába,de m Miroku elkapta.

-     Most nem mész oda,hiszen alig él. Igen Kagome nem szólunk Inuyashanak.

-     Jó köszönöm! – mosolyodott el Kagome.

-     Elvisztek a kúthoz,mert Inuyasha utánam fog, jönni,mert megérzi a szagom! Nem akarok vele találkozni, had hídja azt,hogy meghaltam,ha megtudja,hogy élek akkor,meg az fájna neki,hogy nem tudot róla!

-     Jó elkisérünk a kútig,és lefedlek téged,és sangot,és Shippout,addig varázslattal,hogy ne érezzen minket Inuyasha.

-     Köszönöm,Miroku,hogy segítesz nekem!

-     Szívesen! –mondta mosolyogva,de most normálisan,és felsegítette a lányt.

Kagomeét elkísérték a kúthoz,és elköszönt tőlük-

-     Én most elmegyek,nem fogok visszajönni többet. Ne addódjatok,neem lesz bajom az életemben tudok magamra az én világon vigyázni! Sok boldogságot kívánok netek! Sziasztok! – és bele ugrott a kútba.

-     Kagome várj! – kiabált utána Sango,kicsit később Miroku is.

-     Kagome ne menj el! Gyere vissza! –sírt a kisroka kölyök. –  Kagome itt hagyott örökre minket. –mondta szomorúan könnyes szemmel.

-     Igen Shippou itt hagyott minket! – mondta szomorúan Sango,és szomorúan nézett a kút alja felé.

Mind a hárman odamentek a kúthoz,és nézték,hogy visszajön-e.

Miroku áldást mondott még Kagomeére,és szomoruan elmentek.

-     Na,menjük úgy se fog visszajönni!- mondta szomorúan Miroku.

-     Igen szerzetes! – helyeselte Sango,és elmentek Kaelde anyóhoz,és megmondták neki,hogy örökre elment kagome,és ne szóljon Inuyashanak róla. Ezek után elmentek Inuyashahoz,és megmondták neki,hogy Kagomeét eltemették.

-     Eltemettük Kagomeét Inuyasha! –mondta szomorúan sango.

-     És hova temetéttek, -kérdezte érdeklődve és szomorúan Inuyasha.

-     Nem mondjuk,meg,mert úgy is fájna neked ha megmondanánk,és mindig ott lennél a sírjánál. Inuyasha morgott egyet,és tovább buslakodott,és nem is szólt többet Sangohoz,Shippouhoz,és Mirokuhoz.

37év múlval egy lány jött ki a kútból,és épp Inuyasha a kút közelében volt,és nézte a kutat a szokása,szerint azóta mióta meghalt Kagome,várva,hogy mikor jön vissza a lány,hátha nem halt meg. Mikor a hanyou meglátta a lányt csodálkozott. A lány 14-15 év körüli lehetet. Szöke haja volt,és hullámos,a haját nem lehetet láttni,hogy meddig ér mert fel volt fogva,és kicsit látszotak rajta a japán vonások az arcán,és kék volt a szeme Olyan magas lehetet mint Inuyasha,csak kicsit kisebb. A lányon egy térdig éró szürke kantáros szoknya volt,és világos sárga fölsőA lány felállt a kút peremére,és a hanyout nézte huncutul. Inuyasha csodálkozva nézte a lányt.

-     ’’ EZ meg ki lehet? Kicsit hasonlit Kagomeére,ő nem Kagome? – forogtaka fejében a kérdések.  – Ő … te ki vagy? – nyögte ki a választ akadozva,de választ nem kapott. A lány csak a kút peremén áll,és nem szólt ekkor megjelent egy szörny,és Inuyasha kiabálni akart neki.

-     Vi… - és már állt fel Inuyasha,és mentette vona meg a lányt,de mikor a szörny a lány fele támadt. A lány könyedén elugrott.

-     Gyere szörny küzdj meg velem! – mondta a lány és a kezével hívogatta.

-     Á.. –Inuyashanak  rángatozni kezdet a szeme,és tátva maradta a szája!  - ’’ Ez a lány csak simán elugrot,és most magára uszítja a szörnyet’’ – csodálkozott magában Inuyasha.

-     Lelkem köve segíts rajtam! –elkiáltotta magát,és a nyakában lévő kö elkezdtet világítani,és atváltozott. Egy majdnem fél combig érö szoknya,és egy furcsa kinézetü ruha volt rajta,amit se tophoz,se polóoz nem lehetet hasonlítani,mind két csúkloján bőr szalagok voltak,amik fél méteresek lehetek,és a ruhája is bőrnek nézet ki,világos barnaák voltak a szalagok is a ruhája is.A haja most derekánál tovább ért,de ugyan olyan hullámos volt.

-     Gyere szörny,kapj el! – nevetett a lány. A szörny lehetet 3méter magas,de a lány úgy hívta mintha egy ember lett volna,és Inuyasha teljesen megfagyott,a csodálkozástól ezért nem csinált semmit.

-     Te lány ne játsz velem úgy is elintézlek,mert aq testvérem,et is te intézted el két hete! Ő gyengébb volt nálam,de én erősebb vagyok sokkal nála! – mondta a szörny.

-     Tényleg,na ne mond ! Nem érzelek erősnek! – mondta egyszerüen a lány és vidáman.

-     ’’Ez a lányt meg honnan  ismeri? – ébredt fel Inuyasha.   – És ha két hete itt volt akkor azt jelenti,hogy régebben ide jár csak nem vettem észre’’ – gondolta Inuyasha.

-     Na,te lány ne húzzuka túőlgot küzdjünk meg!  . mondta a szörny.

-     Jó! -  mondta a lány bolgogan,és egy nagy mosoly jelent meg az arcán.

-     Most meg boszulom a testvérem4 kiáltotta,és a lány felé csapot.

_ Halál nyíl! – kiáltotta el magát a lány,és úgy állt,mint ha íjazni akart volna,és megjelent a kezében egy sárga erő nyíl,és egy íj,és ellőtte a nyilat,és az olyan gyorsan eltalálta a szörnyet,hogy még ideje se volt nagyon lecsapni rá.

-     Na,mos ki bosszul,meg kit! – mondta vidáman,és önelégülten a lány.

-     Hogy győzted le a szörnyet,és ki vagy te? – kérdezte Inuyasha.

2.A titokzatos lány

-     Ki vagyok én? És,hogy győztem le a szörnyet? – mondta fent hordott orral,és kérdően. – Ne akard megtudni ki vagyok. A  szörnyet, pedig az erőmmel győztem le,és természetesen ahonnan jöttem,ott az erőmet is tudom fejleszteni.

-     Aha,de a nevedet igazán megmondhatnád! – mondta az orrát felhúzva a hanyou.

-     Nem mondom meg a nevem akár,hogy is akarod.

-     Keh,te tudod,de én se mondom meg az én nevem – fenyegetőzött.

-     Nem is kell megmondanod. Mert tudom,hogy hívnak. Még pedig Inuyasha vagy. – mondta.

-     Háh. Honnan tudod? Talán gondolatolvasó is vagy? – mondta a tipikus hangnemében a hanyou.

-     Nem vagyok gondolatolvasó,és nem is bírok olyan erővel. Csak mondta nekem valaki,akit szerintem,te is ismertél.

-     ’’ Mi? Ki lehet ez a lány? A kúton keresztül csak Kagome tudott átjönni. Itt valami nem stimmel. ’’- morgott magában. – Egy valakit ismertem,aki ezen a kúton át tudott jönni,de ő meghalt,és te nem lehetsz a rokona.

-      Talán igazad van! – mondta elgondolkodóan a lány,hogy megzavarja a lány az előtte állott.

-     Ah. Remélem nem akarsz becsapni. – fenyegette őtett.

-     Majd megtudod,de nekem haza kell mennem. Viszlát Inuyasha. – köszönt el a titokzatos névtelen lány a fiútól,és bele ugrott a kútba.

-     Keh. Elegem van eddig nem volt semmi érdekes itt most meg ez a lány. Talán nem kelet volna annyit búslakodnom,és akkor láthattam volna a lányt mikor átjön a kúton. – morgott tovább,és elindult a falu felé.

 Menetközben Miroku,és Sango is látta öt,hogy elég mérges,és hogy  valami történt vele. Akiknek immár három gyereke volt. Egy fiú,és két lány,és még mindig megmaradt a szerzetes mániája ennyi év után. Ekkor Miroku olyan helyre nyúlt,ahova nem kellet volna.

-     Miroku ! – hangzott az ingerült hang a szellemirtótól,és egy pofonnal díjazta az akcióját a drága férjének.

-     Ezt miért kaptam Sango? – kérdezett rá Miroku,mint ha nem tudná miért.

-     Tudod,hogy miért szerintem jól.

 Ekkor jött az egyik lányuk,aki 10 és 9 év körüli lehetet,aki így szólalt,meg,mert halotta oda –fele a történteket.

-     Apa,megint rossz helyre nyúltál! – mondta a kislány.

-     Ő,igen kicsim. – mosolyodott el az arcán a piros pofon folttal.

-     ’’ Ezek már megint veszekednek. Igaz rég jártam erre,és nem hallottam már régen ezt a veszekedést,de ha bele gondolok jó volt hallani,és visszagondolni a régi időkre. Csak egy fáj.’’ – Hogy nincs velem Kagome! – és ezt hangosan elkiabálta,és a legközelebb lévő fába belevágta az öklét,mert eszébe jutott az a fájdalom,hogy elveszítette,akit szeretett. Bement a faluba,és leült Kaelde anyó háza elé. Nem sokára az öregpapnő kijött a házból.

-     Inuyasha rég jártál erre! – jegyezte meg az anyó.

-     Ez igaz. – mondta hidegen – Nem is maradok sokáig csak valami megzavart.

-     Mi zavart meg Inuyasha? – kérdezett rá.

-     Hát egy furcsa lány ugrott ki a kútból,aki csak úgy mosolyogva megküzdött,egy szörnnyel,és amikor a nevét kérdeztem nem válaszolt,de az én nevemet tudta. Mondhatom elég neveletlen lány volt. – húzta sértődve fel az orrát ismét.

-     ’’Áh. Ez csak Kagome lánya lehetet. Ha meg is mondta volna a nevét,akkor se jött volna rá Inuyasha,hogy ő Kagome lánya. Inuyasha nevét pedig onnan tudja,és onnan ismeri fel Inuyashat,hogy míg Kagome meg nem halt a nehéz varázslatok terhe miatt,addig áthozta a lányát ide titokban,és mutogatta neki Inuyashat. Azóta jár egyedül ide Miharu,mióta megmondta,hogy Kagome meghalt.’’ –emlékezett vissza amik a hanyou háta mögött történtek. – Az a lány nem volt neveletlen. Mi köze lehet hozzád Inuyasha?

-     Hát nem is tudom,de olyan ismerős szaga volt,de mindegy majd  kiderül,ha valamit a hátam mögött titkolnak.

 Evvel felállt,és elindult vissza a kút melletti fához,de még visszaköszönt Kaelde anyónak.

-     Viszlát anyó.

-     Viszlát Inuyasha.

Mikor odaért a kút közeli fához hol búslakodni és gondolkodni szokott felugrott a fára,és elaludt. Másnap kora reggel jött át a középkori japánba a titokzatos lány,aki Miharu. Megkereste Inuyashat a kút közeli fánál,ami nem a szent fa volt. Felugrott óvatosan Inuyasha mellé,és megcsókolta. Inuyasha észre vette,és felébredt,és  hírtelen megcsapta a lány szaga is,és azt hitte,hogy Kagome,mert Miharu Kagome lánya,és nem hiába hasonlít a szaga Kagomeére. Hagyta,hogy a lány csókolja,de mikor abba hagyta a lány a csókot Inuyasha kinyitotta a szemét,és azt hitte,hogy Kagome. Kiakadtak a szemei.

-     Te lány,hogy merted,hiszen nem is ismerlek. – kiabált vele a hanyou.

-     Csak úgy! -  mosolygott a lány.

-     Csak úgy. Aha. Csak te úgy szórakoztál a szörnyel,és csak úgy két hete megölted a testvérét,mondhatom szép  vagy, Mindenkit magadra mérgesítesz. – morgott a hanyou. – Még engem is. – kiabálta.

-     Jól van na. Nem kell így a cukrot felkapni. – nyugtatta a hanyout.

-     Ne kapjam fel. Hol van itt a cukor? –csodálkozott Inuyasha.

-     Csak egy mondás. Lehet,hogy nem hallottál még róla. – magyarázta neki.

-     De hallottam róla,csak ez a sok magány megörjít. – mondta szomorúan  mikor a lányra nézett. Mindjárt folytatta a mondani valóját. – Ja,és ne merj közelebb jönni hozzám. Megérteted! –kiabált vele a hanyou.

-     Megértetem. – mosolygott a lány.

 Elkezdett fújni a szél. A lány még mindig a fán ült Inuyasha mellett,és most a lányon,nem volt valami biztonságos ruha,úgy értve,hogy még a pizsamájába volt ami áttetsző volt elégé. Miharu elkezdett fázni,és Inuyasha fenyegetése ellenére közel ment hozzá,mert hozzá bújt. A félszellemnek kiakadtak  ismét a szemei.

-     ’’ nem megmondtam neki ne jöjjön közelebb’’.  - De ekkor meglátott olyat is amit nem kellet volna. Gondolhatta az ember,ha a lány felsője áttetsző,hogy mit lát meg. –’’ Uh bajban vagyok. Ez egy gyerek,és,hogy öltőzik.’’

-     Izé,nem mondtam neked valamit?! – mondta kicsit elpirulva.

-     Mit montál? – kérdezte vacogva a lány.

-     Hagyjuk inkább most. Inkább fel kéne öltöznöd mert meg fagysz,vagy megfázol itt.

-     Á nem fázok meg. – mentegetődzött a lány. – Én különleges vagyok,és az immunrendszerem kibírja. - de továbbra is vacogott. Inuyasha nem nagyon bírta nézni,hogy a lány fázik. Elkezdett gondolkodni azon,hogy miért jött vissza a lány,és miért is teszi ezt vele. Hírtelen a lány felé sötétség közeledett,mert a hanyou betakarta a hátát a kimonó felsőjével ,hogy ne fázzon. Meg is lepődött a   félig miko. Nézte Inuyashat a kék szemeivel,de a fiú nem nézett a lányra ,csak előre nézett,és rideg maradt,de észrevette,hogy nézik,és lassan a lány fele nézett. Egy darabig nézték egymást,de nem történt semmi különös.

-     Mit nézel? – csak ennyit kérdezet ridegen. 

-     Ő… semmit csak azt néztem,hogy betakartál a kimonó felsőddel. Nem kellet volna betakarni, hiszen mondtam erős az immunrendszerem. Illetve én úgy tudom.

-     Aha. Ha te így gondolod. – mondta ráhagyóan.

A nap már fent volt,de kicsit még hideg volt. Ekkor a lány leugrott a fáról,hol Inuyasha ült,és elkezdett ciány kerekzni utána meg kézen ment.

- Te meg mit csinálsz? – kérdezet rá a hanyou a tornázó lányra, és furcsán is  nézte öt.

- Csak gyakorlok kicsit,hogy tudjak harcolni. Mert én így edzek. Máskép nem is tudok,de van egy egy kiméletlen edzésem,de azt jobb,ha nem láod,mert azt hinnéd,hogy végezni akarok magammal.

- Értem,de te tudod. Különben miért jöttél ide most?

- Azért jöttem,hogy megnézelek.

- Csak azért? – csodálkozott. – ’’ Vajon mit akar tőle?’’ – gondolta magában.

- Nem csak azért. Mindig eljövők téged megnézni,és vannak itt ismerőseim is akiket meglátogatók.

- És azok kik? – folytatta kíváncsian a kérdezősködést

- Téged az szerintem nem érdekel.  Most mennem kell mielőtt otthon az eltűnésemet észre veszik. – mondta Miharu.

- Keh. Menj csak.

- Szia Inuyasha! – mondta mosolyogva a lány, egyet ugrott és egy előre szaltóval beleugrott a kútba. Mikor a lány bele ugrott a kútba Inuyasha odament a kút szájához.

- Na most utánad megyek,és kiderítem hol laksz! – mondta magabiztosan,és egy másodperc mulval már a kútba ugrott a lány után. A lány már átért a jelen kori japánba. A kútból pedig úgy ugrott ki,hogy neki ugrott a falnak egyszer és ellökte magát onnan,és a kút peremére ugrott. A szentély már nem volt a kút körül. Az helyet a kút körül,ki volt kövezve lapos szürke kövekkel,és a régi udvar helyén egy csodálatos udvar volt.

- Remélem apa nem vette észre,hogy eltűntem.

Eközben Inuyasha is megérkezet a kút aljára,de akkor már nem volt ott Miharu.

-     Keh. Úgy látszik változott itt ez a környék mióta kagome meghalt. Mennyi virág van itt. – ekkor tüszentet egyet.

-     Fránya virágok! – mondta mérgesen. – Ez a virágpor nem jó nekem.

Miharu apja kint vágta a fát kint az udvaron hátul épp amikor a lánya közeledett felé.

-     Miharu hol jártál ilyen korán? – kérdzte csodálkozva az apja.

-     Csak itt a kert végében jártam. – próbált mentegetődzni,de tudhata volna,hogy apja úgy is ráfog jönni.

-     Nem szeretem,ha hátra járkálsz egyedült,mert ott van az a kút ahol át lehet menni a középkori kútba,és anyád előszeretettel vitt azon a kúton át. Úgye?

-     Igen apa. –lett kicsit sarokba szorítva.

-     Szerintem megint ott jártál,csak nem mered el mondani. – nézett az apja kicsit mérgesen rá.  Az apját Akimotonak hívták,aki angol származású volt. Harmincnégy éves sötét barna hajú ember ,kinek érzéke volt a szellemeket utálni. Ezért féltette a lányát is. Száznyolcvanöt centiméter magas lehetett,de lánya azért még eltörpült mellette. Igaz immár volt anyánál nagyobb.

-     Ö… igen ott voltam,de nem lett bajom. Megtudom magam végni,de most megyek a szobába. – fejezte be.

-     Az helyes lesz,legalább nem keresed bajt abban a veszélyes világban.

-     ’’ Apa ha tudnád,hogy inkább a szörnyeknek tőlem kell félniük,és ne hidd,hogy nem tudom,hogy neked is van varázserőd,mint anyámnak volt.’’ – evvel a gondolat sorral,a sufnitól előreszaladt,és bement a házba,és ráugrott az ágyára.

A hanyou odaért Miharu apjához Akimotohoz. Mikor meglátta a félszellemet nem is kellet neki több. Neki ugrott a kezében lévő baltával,de szerencsére elugrott a megcélzott személy.

- Nem nyúlsz a lányomhoz!!! Megérteted,de korcs,szellemek szégyene! – mondta dühösen,és elég mérges arckifejezéssel.

- Hey,öreg! Én mért bántanám a lányát! Inkább a lánya szemtelenkedet velem. – mondta mérgesen a hanyou. Elkezdett futni a lány szagának az irányába,aki imént ment be a szobájába.

- Állj meg te! – kiabálta a kutyafülű után,de nem ált meg. Ezért a bal kezének a hüvelyk ujját a jobb csuklója tenyér felüli felére tette,és elkiabálta magát.

- Támadó elsöprő fényerő jöjj! – és ökölbe szorította a kezét,és vállmagasába tett,az így összetett kezét,és a kezét a hanyou felé fordította aki nem nagyon figyelt hátra fele. Ekkor a férfi kezéből egy sötét fény jelent meg ami Inuyasha felé száguldott,ami olyan éles volt,mint a száguldó éles tör,amit az ellenség felé dobnak teljes erővel. Inuyasha repült kb. olyan tizenöt - húsz métert ettől az erőtől,és ráadásul orra is eset,és jól meg is sérült. Tiszta vér volt a hanyou. Úgy nézett ki,hogy ezt a merészségét,hogy a lány után ment nem él túl. A fiú nem mozdult meg.

- Most megfizetél azért,hogy Miharu után mertél jönni4 – mondta démonian Akimoto. Észrevette ezt a nagyerő hullámot Miharu,és kinyitotta az ablakot,és félszellemvér szagot érzet, Igaz nem ismerte fel,de sejtette,hogy ez Inuyasha vére lehet,mert ilyen szagot soha nem érzet. A lány elkezdet sírni.

- Ez nem lehet. –suttogta halkan,és lerohant a lépcsőn,és egyenesen hátra a sufnihoz ment. Amit látott az szörnyű volt. Beigazolódott amit sejtett. Aki nemrég,még azért morgott a középkori japánban,hogy ő közel,mert menni. Most vérben feküdt lent a földön,az elsöprő pusztítóerő miatt.

- Apa,hogy teheted ezt! – kiabálta sikoltva,és a földön fekvő hanyouhoz futott,és lerogyott mellé. – Inuyasha! –suttogta zokogva,és a fejét magához ölelte.

-  Csak azért ölöd meg,mert utánam jött? – kérdezte kiabálva.

- Igen csak azért,mert szellemeknek,és félszelleknek nincs itt helyük. – mondta dühösen az apja. – Gondolom lányom egy ilyen félszellemtől nem akarsz meghalni! – fenyegette az apja,de erre a lánya nem válaszolt. Csak sírt.

- Inuyasha,Inuyasha,Inuyasha – csak ezt hajtogatta halkan sírva,és még szorosabban ölelte magához pedig hajtogatta,hogy ha él,akkor ez nagyon fáj neki.

- Ki vagy? – nyögte ki halkan a szorongatott.

- Én? Én az a lány vagyok aki megölte a szörnyet.

- De mi a neved,kérlek mond meg? – mondta elhalló hangon,és könyörgöen,hogy megtudja,hogy ki törödik vele,és talán ki szereti öt Kagome után.

- A nevem Miharu. –válaszolt továbbra is sírva,de kicsit nyugodtabb volt talán.

- Miharu! Hüh! Gyönyörű tiszta ég! Ez jót jelent,de te még is rossz vagy!- a mondta halkan,és a végére,egy mosolyt erőltetett,és a lányhoz támasztotta a fejét,és elaludt.

 A lány még szorosabban ölelte magához,és még mindig sírt,és úgy látszott soha nem hagyja abba.

Folyt köv.

3. Élet vagy halál

-     De sajnálod még ezt a félszellemet? Hisz anyád majdnem meghalt érte. Te is meg akarsz egy ilyen szellem miatt halni? – kiabálta mérgesen a lány apja.

-     Nem,de akkor se bánts öt. Neked ártot ő apa? – kérdeze még sírva apjától.

-     Hát nem,de neked árthat.

-     Apa! – kiabált rá mérgesen. – Hagyd abba,és nem érdekel a szobámba felviszem Inuyashat,és ott fogom ápolni meggyógyul.  – kicsit megállt a beszédében,de apja meg se mert szólalni. – Csaknem tudom,hogy visszem fel. Ő,apa segítenéd felvinni ? – kérdezte ravaszul,és gonoszan mosolygott,de már nem sírt.

-     Jó,segítek neked,de most már tudom,hogy tudsz tényleg magadra vigyázni,mert nagyon ravasz vagy velem most. Olyan vagy,mint én régen voltam,ezért most már nem féltelek,és bárhova elengedlek  téged. – mondta boldogan,és mosolygott ő is.

-     Apa köszi! Most pedig Inuyashat vigyük fel a szobámba,és kérlek ne bánts ötet többé ha lehet! – fenyegette az előtte álló apját.

-     Jó,de akkor se szeretem a szellemeket,se a félszellemeket. – mondta az igazat kicsit nyuzottan,

-     Most pedig segíts Inuyashat bevinni! – nézett elég fenyegetően az apjára.

-     Jó! – mondta nyugodtan,de magában dühöngött az apja.

 A hanyout bevitték a házuk nappalijába,ahol elsőnek Kagome lánya levette a fiú kimonó fölsőjét,és az ingét. Nagyon súlyosak voltak a sérülései. Nem is tudott hírtelen mit kezdeni a látvánnyal Miharu amit látott,mert ehhez nem volt hozzá szokva.

- Fúj,vér! – mondta undorodva. – Szegény fiú mit kell még megszenvednie?! – mondta halkan.

- Mit kezdjek most vele? Hogy kössem be a sebeit? – töprenget. Egy kicsit gondolkodott,és beszaladt a fürdőszobába,és langyos fürdőt készítet,hogy a fiúról lemossa a vért,ami nem nyújtott neki szép látványt,mert amiket megölt ,és azoknak a vérét látta az nem keserítette el őt így,mint amit most látott. Visszament a fiúhoz aki még mindig mélyen aludt,és behúzta ötet a fürdőszobába.

- Apa! Kicsit tudnál segíteni! – kiabált az apjának.

- Igen mit akarsz? – ment oda az ajtóhoz,de mikor meglátta a kádat tele vízzel,és a hanyou,már tudta mit akar. – Remélem nem akarsz vele fürdeni? – mondta mérgesen,mert ezt nem  gondolta volna a lányáról.

- Mi? Apa mit gondosz rólam! Én nem vagyok Miroku. – háborodott fel a lány.

- Akkor mond meg,hogy mit akarsz!

- Inuyasharól leszeretném mosni a vért,hogy utána ekötözem öt. Gondolom látod a kötszereket itt. – mutatott a kád melletti székre.

- Látom. Segítek neked. Más választásom úgy sincs! – morgott az apja.

- Köszi apa.

A hanyout belesegítette tenni a kád vízbe,és utána gyorsan eltűnt a helyszínről. Ekkor felsziszent a hanyou.

- Á! Ez fáj! – kiabálta. ˙( Emberek nem kell félni,Inun a nadrág rajta van) – Te mit csinálsz velem? Ez fáj. – mondta hangosan,de látszott rajta,hogy szenved,de komolyan.

- Csak leakarom rólad mosni  a vért. Utána bekötöm a sebeidet.

- Aha. Eddig talán valami eddig rendben van,de az apád,egy gyilkos. Majdnem megölt. – kiabálta ingerülten.

- Nyugodj meg! Most ne idegeld magad. Az a fontos,hogy most meggyógyulj. – és elkezdte lemosni a hátáról óvatosan a vért,igaz elég sok sebe volt,de ezt meg kellet tennie. Igaz fel is sziszent,mert fájt neki. Hiszen Miharu apja egy nagy hatalmú varázsló,és ezért is ment feleségül hozzá

Kagome,mert mindketten,hasonló volt az érdeklődési körük.

- Hagyd abba! – morgott.

- Nem.

- Üh. Szih… - nyavalygott,de most jogosan. Tetszet neki,hogy a lány mossa hátát,hogy legalább ő jó hozzá,nem mint az apja. Elkezdte nézni a lány szemét,amiben most nem vidámság,hanem komorság volt. – Ne légy szomorú! Aki mosolyogva legyőz egy szörnyet annak nem szabad ilyenek lenni,most,ahogy te vagy! – vigyasztalni próbálta a hanyou igaz,az is fájt neki,hogy a vízben van,de nem törödött vele. Megsimogatta a lány arcát.

- Ember vagyok! Az emberek általában szomorúak,és van okuk is rá… Nekem is van most is rá okom.- mondta szomorúan a lány.

- ’’ Valakire ismertet ez a lány,de kire. Itt Kagome élt. Megkérdezem,hogy ki lánya! Remélem nem vesszi sértésnek főleg most,hogy miattam is szomorú.’’ – gondolta. – Kérdezhetek valamit tőled?

- Mondjad,mit szeretnél.

- Azt szeretném megtudni,hogy ki lánya vagy? – kérdezte halkan,ésd félve miharutól.

- Hát meg fogsz lepődni,ha megmondom az igazat. Én…én Kagome lánya vagyok. – mondta lassan,és szagatottan,és újra sírni kezdet,és a kád szélére dőlt,és elkezdet keservesen sírni.

- Ne,ne sírj kérlek! - Próbálta a lányt nyugtatni,de nem sikerült. – Akkor elmondok neked valamit. Különben éreztem valamit,hogy te valamioknál fogva valakire emlékeztetsz,és most már tudom miért,mert Kagome lánya vagy,és ez engem meg nyugtatt most. – mondta a hanyou,és próbálta a lány magához huzni,és a lány lassan engedte,hogy Inuyasha vállára tehesse a fejét. Utána Inuyasha vállán sírt tovább ,de nem sokára abba hagyta a sírást. Lemosta a sebeit,és bekötözte Inuyashat,és felment vele lassan valahogy a szobájába. Szerencsére Miharunak nem olyan ágya volt,mint Kagomenek. Mert az a ágy kicsi volt,de ezen az ágyon bőven ellehetet férni.

-Na ki bírsz egy pár napot itt ezen az ágyon,annélkül.hogy felkelnél? – kérdezte kérdően,és nagyon várva a választ a kérdésére.

- Majd meglátom. – morgott a hanyou,hogy sarokba szorítják.  A következő pár napban a szobájában ápolta Inuyashat,de mikor már feltudott állni kiakart menni a szobából,de épp akkor ment volna vissza szobájába a lány,és meglátta a lopakodott.

- Ü,ü! – köszörülte a torkát. – Valahova sietsz? – mondta csipőre tett kézzel idegesen.

- Nem sietek sehova csak unok ott bent lenni. – mondta unottan.

- Áhá. Bírj még ki 3-4napot!

- Mi?- háborodott fel a hanyou- Az sok idő.

- Oké. Akkor kimehetsz a napaliba,de az udvarra ne menj ki.

- Oké főnök asszony! – mondta sértődötten Inuyasha.

- Öh! – sóhajtott mérgesen,és a szemei fel akadtak – ’’ De türelmetlen.’’

 Egy pár nap mulval valamennyire felépült a félszellem. Ekkor visszakisérte a középkori Japánba ötett Miharu.

-     Hey Miharu gyere csak ide! – hívta a kútnál oda magához  a lányt- Most velem jösz Kaelde anyóhoz,és elmondasz neki mindent. A lány csodálkozva nézett,mert ő már mindent elmondott Kaelde anyónak,hogy ő ki lánya.

-     Jó,de Kaelde anyó tudja,hogy Kagome lánya vagyok,és azt is tudja mikor hat meg Kagome.

-     Mi?! Tényleg meghalt,akkor tényleg nem a te szagod keveredet az övével a házban. – ekkor hallgatott egy darabig,és elsötétül az arca. – ’’ Nem lehet,tényleg meghalt’’. – Gyere azért nemárt ha látod megint kaelde anyót.

-     Az mondjuk igaz! – mondta a lány.

 Elértek Kaelde anyó házával,és útközben találkoztak Sangoékkal is,ők is velük mentek. Mikor odaértek,az öregpapnő házához. A papnő a ház előtt állt,és látta Miharut is.

-     ’’Mi lehet ez, Miért van Inuyashaval Miharu? Remélem mérges Inuyasha.’’ – ijedt meg kicsit. – Hey Inuyasha! Azt a lányt megfenyegeted,hogy veled jött? – kiabált oda neki messziről.

-     Nem fenyegetem meg. Ő jött velem.

-     Értem, Akkor tudhatod ő ki.

-     Igen tudom. Ő Kagome lánya. – Ekkor Kagome szelleme megjelent a hanyou háta mögött.

-     Igen,az én lányom!- visszhangzott Kagome hangja,aki szelemként,áttetsző kék színű felhőként volt jelen.

-     Kagome. - suttogta halkan,és megfordult,és azt látta meg akit már lassan húsz éve nem látott. – Kagome. – mondta újra elképedve.

-     Igen Kagome szelleme vagyok. – mosolygott Miharu anyjának szelleme.

-     Anya. Te neki megjelensz itt neki,de nekem nem. Nekem soha. – és sírva elfutott.

-     Miharu ne menj el! – kiabát utána az anyja. – Ezt nem kelet volna tennem,pont itt megjelenem. – és elkezdett sírni,pedig a szellemek nem sírnak. Sülyedni kezdet az áttetsző kék felő,mi történeten kagome szelleme volt,és hírtelen emberi alakot öltöt,és a földre esett. Hosszú ujjatlan ruha volt rajta. Inuyasha odaszaladt mindjárt hozzá.

-     Kagome,Kagome,ha most tényleg élsz ne merj meghalni! – kiabálta az ájult testnek,és egy könnycsepp legördült az arcán,de nem mozdult meg.

-     Inuyasha hagyjad! Ez csak azért történhetet meg,mert a multban van,és az ő kora a jelenkori japán! – magyarázta neki Miroku.

-     Az lehet. – mondta a hanyou szomorúan.

-     Igazad van Miroku,ez csak azért lehet. – helyeselte Sango.

-     Kedvesem,és másban is igazam van? – kérdezte huncut mosollyal a szerzetes.

-     Még az kéne. – mondta mérgesen a szellemirtó.

-     ’’ Rossz bele gondolni,hogy anya annak a félszellemnek megjelent nekem meg nem. Igaza volt apának’’ – gondolta Miharu,és tovább sírt. Elég jól befutott az erdőbe,és elfelejtett mindent,hogy találna vissza. Ezért is felejtet el mindent,mert az is fájt neki,hogy anyja ilyen,és,hogy hiába véf olyat,ha még is az apjának lesz igaza. Kagome nem kelt fel ájult mardt. Kaelde anyó házába bevitték,és Inuyasha elindult a volt kedvese lánya után az erdőbe a szaga alapján. Nagy nehezen az eltűnt személyt megtalálta,de már aludt. Egy darabig nézte a lányt,hogy milyen szépen alszik.- aztán felkapta a hátára,és elszaladt vele az öregpapnő házához. A lány egy ideig nem kelt fel,de rémálmai is lehetek,mert rángatodzott,és úgy nézett ki mint valamitől szenvedne. A végén hírtelen felült,és azt kiabálta,hogy.

-     Nem akarom,hogy te uralkodj rajtam!

 Mindenki nagy szemmel nézte,hogy ki ne uralkodjon rajta.

-     Ki ne uralkodjon rajtad? – kérdezte meg csodálkozva a szerzetes.

-     Hát a feledés gonosz ereje,mert öolyan erőm is van amit magamon próbálok ki,és,hogy is mondjam magamat kinzom a saját erőmmel,mert mikor egy erőnyílat eldobok,akkor elé ugrok,és úgy edzem magam.

-     Az veszélyes. Remélem nem akarsz olyan lenni mint az apád,mert Inuyasha mesélte nekem,hogy milyen az apád.

-     Az apámat hagyjuk. Inkább megpróbálok aludni még,mert forog velem minden. – nézett körül,és esett hátra ájultan a padlóra.

-     Szegény gyerek ez tényleg kihajtja magát4  mondta a szerzetes.

-     Igen,de ezt nem szabadna neki csinálni. Én elmondom  Inuyashanak,ha visszajön,hogy ne engedjen ilyet csinálni ennek a lánynak. – mondta Sango.

-     Jó. Ha már mész. Ránézné a gyerekekre?

-     Rájuk nézek,de te meg haza mehetsz,ha Inuyasha vissza jön.

-     Jó. Megértetem.

4.A lehetetlen ami megtörtént

Sango Inuyasha után ment,és nem sokára Inuyasha Miharu mellett volt.

-     Ez a gyerek,hogy mer ilyet csinálni! Ezt biztos az apja se tudja,és főleg Kagome nem. Ha meghalt volna,akkor meg az apja rám kente volna,de én nem is tudtam róla,hogy itt van ebben a korban – morgott a hanyou mérgesen,és a lányt nézte,és csillogtak a szemei,de dühtől. Eltervezte,ha a lány felkel utána megy,és megállítja,ha megmeri azt tenni,amit hallott.

 Másnap Miharu felkelt hajnalban,de még mindenki aludt. Ekkor meglógott,és elment egy tóhoz. Inuyasha észrevette,hogy eltűnt,és kiszagolta merre ment,és utána futott. Nem az történt amire számított. A tónál megállt a lány,és leült a tó szélére,és hanyadt  feküdt. Elkezdte nézni a kezét,ami fényleni kezdet. Lassan a szíve felétette a kezét,és bele esett a tóba. A hanyou azt hitte a lány végezni akar magával az anyja miatt,de nem az lett. Feljött a víz alól,és úszott egy kicsit, Utána a víz alá bukott,de utána nem  látta öt a fiú,pedig a víz áttetsző volt.

-     Ez itt most hova tűnt? Csinálja nekem a bajt!- morgott. A vízből valami fényes kiemelkedett,és a fényességben Miharu volt. Egyre jobban fellehetett ismerni az arcát,hogy ő az.

-     Inuyasha! Anyám vagy visszatért a halotak országába,vagy én eltűnők. Mert egyszerre ő,és én nem lehetek itt. Ha haza megyek,és ő itt él,akkor is eltűnök,mert ő él. Neki a  halottak országában kéne lenni,de nem ott van. – mondta szomorúan,és visszhangzót a hangja. 

A távolban Kagome ébredezni kezdet,de olyan volt,mintha irányítaná valaki. Elkezdet menni az ajtó felé,és lassan elment oda ahol Miharu,és a félszellem volt. Mikor odaért a félhalott. A fényben lévő lány megszólalt.

- Élet vagy halál válasz! Mert ha élet,én eltűnők,és a történelem megváltozik,és veled marad anyám. Vagy halál,és nem él többet. Csak akkor találkozól vele mikor meghalsz! – fenyegette Inuyashat. A hanyou ideges lett,és ökölbe szorította a kezét.

- Miért hozol a nyakamra ilyen nagy választást!- kiabált oda neki dühösen. Eddig Miroku Sangoval,és a gyerekeivel ébredezet,és érezték ők is,hogy nagy dolog van készülőbe a környéken.

- Sango érzed ezt? – szólalt meg hírtelen,és komolyan a szerzetes.

- Igen érzem. Elég érdekes,valami hatalmas erő van a közelben,de úgy érzem,hogy ez nem normális. – állapította meg a szellemírtó.

- Igen,ez az erő nem normális. Ezért öltőzünk,és patanjunk Kirara hátára,és keressük meg ennek az erőnek a forrását.

- üh. – bólogatott sango,és már öltőztek is. Utána pedig úgy tettek,hogy a szerzetes mondta. Meg is lelték az erő forrásának a helyét. Még mindig ott állt a választásra szoruló,de egyre mérgesebb is lett,és a szellem ösztönei kezdtek előtörni. Elkezdet fújni a szél,és a pirkadatban állónak a karmai elkezdtek nőni,és a szeme vörösbe borult. A szemfogai elkezdtek nőni,és az ujját ropogtatni kezdte,és hozzá mosolygósan vicsorgott.

- A halált választom. –ekkor a titokzatos erő elengedte Kagomét,és a test eltűnt. Miharu körül eltűnt a fény,és a lány a levegőben maradt,de imár harcos ruhájában,hogy a szörnnyel megküzdött pár hete.

- Úgy látom megszeretnél velem küzdeni?!- mondta karba tett kézzel a lány. Mirokuék nem tudták Inuyashat megállítani hiába szerették volna bármivel nem tudták,mert minden lepattan róla ez úttal.

- Jól látod. – mondta démoni hangom,és borzalmas mosolyt vágott. Hosszasan nézte a lányt. Majd felé ugrott,de a lány hírtelen elugrott,hogy azt se látta,mere ment.

- Te lány hova tűntél? – kiabálta mikor ismét földet ért. Megjelent a nagy szellemi erejű,és azt mondta.

- Odatűntem el,ahova te soha nem tudsz követni.

- Á. Mii! A kisszellem korcs nem tud követni téged azt hiszed! Nekem,nem lehetetlen azt megtennem. – kacagott démonian.

- Arról ne álmodj! Nem hiszem,hogy tudsz ilyet! – és hírtelen egy erő nyúl és,egy erő íj jelent meg a kezében,és a hanyoura készült lőni vele.

- Ha megmozdulsz,halál fia vagy! – kiabálta oda neki,és készült az íjjal véget vetni neki. Aki nem rég még hozzá bújt,és az apja előtt védte azt aki az anyát szerete. Most arra készült,hogy elintézze.

  Miroku fejében a látak során a következő gondolatok forogtak. – ’’ Kétségtelen ami itt történik. Szeretet,szeretet ellen. Aki védett,az támad. A világ köztük megbolondult,és nem akar helyre állni. MI tudná őket megállítani? Kagome már nem térhet vissza soha többé,de én talán meg állíthatom őket.’’

 Az elvetemült nem állt meg a lány szava ellenére se,így ellötte a nyilat avval a kiáltással.

-     Halál nyíl menj! – és a níl szállt,a kutya felé,de a szerzetes barátja elé állt,hogy öt találja,de ekkor a lány észre vette.

-     Ne! Nem akarom,hogy te halj meg! – és könyezve a nyíl elé ugrott,ami egyenesen a gyomrába fúródott.

-     Miért tetted? – kérdezte tőle a szerzetes.

-     Azért tettem,mert te nem érdemled a halált. – mondta nyögve a fájdalomtól,de ezt ár megszokhatta,mert magán kísérletezi a saját erő nyilait. Igaz azt nem ilyen halálos varázserejűek,mint ez volt,de túl éli. A lány előre esett,és elájult. A szerzetes,csak nézte,hogy előre esett. Sango pedig odaszaladt Mirokutól,és megkérdezte tőle.

-     Jól vagy? – kérdezte sírva.

-     Jól vagyok ne sírj értem. Így is a mostani élet tiszta könnyel teli,és senkinek nem hiányzik még egy szomorú haragnak. Csak Inuyashat kell megállítani,és a mainak eleje evvel túl vészelve. – mondta szomorú határozattal.

-     Ennek így kell lennie,de csak az a lány tudja megállítani ki a nyíl elé ugrott aki Miharu.

-     Akkor most tűnjünk el. Mielőtt a saját barátunk tudata nélkül öl meg. – evvel mindketten elfutottak,de Miharut ott hagyták,mert tudták,hogy csak ő tudja megállítani a Nagy Szellem fiát. A dühtől fel mérgesült félszellem közeledet a lányhoz,hogy az utolsó csapást mérje rá,de  hírtelen valami belé nyílalt. Csak annyit tudott tenni,hogy a földön fekvő lányt felemelte ,és a nyakát körbe fogta a jobb karjával,hogy megfujtsa.,de ez nem sikerült neki. Ezért az arcához húzta az ájult lány fejét. A vállába akart harapni,de ez nem sikerült neki,mert hírtelen a lány felkelt,és a hanyou homlokára tette az egyik kezét. A másik kezével a gyomrát fogta,mert még fájt neki,és egy kicsit sziszeget is a fájdalomtól. A a szellemé változott Inuyasha nem tudott megmozdulni,mert a lány maga köré egy narancssárga sárgás védőpajzsot húzott fel. Még gondolkodni se tudott,de a lány valamit elkezdett mondani,ahogyan az épp a nyakát átölelő ellenfél fogta.

-     A szellem megfagy,mert az igazság nem ő nála van.  Nem lesz ezért soha ezért bénuljon meg! – kiáltotta a végére. A hanyou nem tudott mozdulni,se gondolkodni. A lánny bírta ezt tovább tartani és elájult,és előre esett ismét. A megbénított fél kiszabadult,de szellemi volta megmaradt,de valamit érzet a lányon. Ezért nem csinált semmit. Csak lassan becsukta szemét,és rádőlt az ájultra.

 Eddig Mirokuék hazaértek,és azon gondolkodtak most mi lesz. Mert Inuyasha Kagome lányát elintézte akkor az apjafogja megölni,a lánya gyilkosát.

-   Sango nem tudom mit csináljunk! A gyerekek nem is ismerik Inuyashat,de ha most meglássák,és később kijózanodik. Akkor is félni fognak tőle,és mi félhetünk attól,hogy minden szellemtől félni fognak életünk végéig.

- Ez nem lenne jó. Valamit komolyan találjunk ki,mert míg nem lesz józan minket is veszélyeztet,és az egész falut,és talán egész japánt! – mondta szomorúan,és megborzongva ettől,hogy ha  megtörténne.

 Miharu apja addig a modern kori Japánban már aggódni kezdet. Plusz a hanyout megakarta ölni,mert arra tippelt,hogy a lányát megpróbálta ölni,vagy tán meg is ölte. Ökölbe szorított kézzel ült az asztalnál,és a nagy ereje is kezdett kibontakozni,mert feketés sötét lila füst vette körül öt. Nem bírta tovább felpattant,és a kúthoz ment.

-     Érzem ennek a gyalázatos kutyának a szagát odaátról,és most más a szaga. – kiabálta dühösen le a kútba.

-     ’’ Az élet talán nem nekem szánt,de nem is neked,de te nekem talán. Ez a sors tudhatja,és a végtelen magány. Elrejtetted magad a világtól,és aztán akit szerettél,annak lányát ölnéd halálra,hogy azt amit nem akarsz azt bosszul meg. Nem értelek,de remélem,meg értettesz!’’ – gondolta magában az ébredező lány. Ezt meghallotta lázongó Inuyasha is. Aki lassan kinyitotta a szemét,és a lányfelől fel állt. A másik fél is ébredezni kezdett,és megszólalt.

-     Most pedig felejtsd el az értelmetlen bosszúdat,mert az jogtalan,de ha szellemvér irányít intézel,mert akkor jobb így nekem,. – mondta halkan,és lassan.

-     Nem. Nem teszem meg ezt veled,hiszen nem érdemled! – evvel felrántotta a lányt,és úgy ölelte magához mint egykor Kagomet,de nem úgy szerette,mint öt.

-     Ezt miért teszed? – kérdezte sírva a lány.- Kérlek engedj el! – könyörgőt.

-     Nem engedlek el,mert nem akarlak! – még jobban magához szorította. A szabadulni vágyó pedig tovább sírt. Eresztett a szorításból,utána elengedte. Nagy sebességgel pattant fel a lány.

-     Ezt még egyszer nem teheted meg velem! – kiabálta felé.

-     Miért? – kérdezte démoni mosollyal,és démoni hangon.

-     Nem tudom,de ez nekem nem tetszik. Az okát nem mondod,de…akkor is! – húzta fel az orrát. Inuyasha csak mosolygott. Ezek után visszaindultak a kúthoz. Ismét jöt egy szél, egy tisztáson,ahogy mentek,és a szellem tulajdonságok elszálltak a viselőjétől.

-     Így már jobb! – mosolygott. Akimoto érezte az utáltja,és a lánya szagat odaát a kút felett állva.

-     Szerencséd van korcs! – mondta lemondóan,mert ő nem ezt várta,de egyáltalán,nem ezt várta. Beleugrottak  a kútba. Mikor meglátta őket megnyugodott,és elment, Miharu csak csodálkozó szemekkel nézett. Míg a mellette álló gyanakodva.

Folyt.köv

5. A jövő, amire nem számított senki

Miharu természetesen elmondta az apjának ami történt. Így még jobban bízott a lányában. Inuyasha ez után is valami oknál fogva a közelében akart maradni,de ez nem sikerült neki,mert a lány iskolába járt,és nem tett úgy mint annak idején Kagome. Továbbra is olyan maradt,és nem változótatott a nevetős szokásán Kagome lánya. Inkább még ravaszabb,és titokzatosabb lett.

  Eltelt másfél év,és a szőkeség balettra is járt. Ennél fogva kecsesebb lett a technikája. A szörnyeknek 10* nagyobb lett a baj.

 Egyszer amikor nyári szünete volt,a középkori japánba átment. Minél fogva már balettozik,úgy is öltőzik. Ami érdekes,az érdekes,de ez van. A következő képen öltőzik. Bikinihez hasonló alsó,és egy top volt rajta,és egy áttetsző kendő ami mind a két kezére volt kötve,és a háta mögött ment el bőven a kendő,meg egy magas szárú cipő. Ami fekete volt,és a térdéig ért. Egy domb tetején feküdt,és éppen álmodozott arról,hogy a középiskola vége milyen lesz. Nem sokára jött arra Inuyasha. Látta lányt a dombon felülni,amin,nem sok ruha volt. Ami miatt el is pirult,mert olyas valami vonzotta öt a lányhoz mióta meglátta,ami nem jó. A lány a kezéről lekötőte a kendőt,és letette maga mellé. Becsukta a szemét,ismét valamin gondolkodott.

-     Húh. Valami megváltozott benne nagyon,de? – tette magának fel a kérdést. Míg be volt csukva a híres szörnyölőnek a szeme addig jött egy démonnyúl. Meglátta a kendőt ami a szivárvány színeiben csillogott,annak ellenére,hogy áttetsző volt. Eszébe jutott egy legenda róla,és elvette az ülő mellől,de ezt észre vette,és dühösen kinyitotta  a szemét,és utána kiabátl,,és utána futott.

-     Hey,te démonnyúl! Állj meg avval a kendővel! – kiabált utána-

-     Úgyse fogsz meg! – egy kis üregbe bement,de nem tudott onnan menekülni. A lyukhoz letérdelt a lány,és elkezdett keresni a nyúl rejtekét. Meg is találta a kendőjét,a nyúl nem merte megharapni inkább remeget,mert érezte a lány hatalmas erejét.

-     Hülye nyúl! Minden kell neki! – morgott mikor felállt,és visszafutott oda ahol volt. A hanyou még mindig ott volt,csak csodálkozott mikor mérgesen látta a lányt lfeküdni a dombra ahol nemrég ült.

-     Sz… Azt hiszem az a kisnyúl démon is elég ahhoz,hogy felhúzzák most. – mondta halkan a dombtól nem messze. Nem sokára Miharu haza ment. Amikor két hét múlval visszajött,ugyan úgy öltözött,csak nem úgy nézett ki a ruhája mint korában,de a jellegzetes áttetsző szivárvány színben csillogó kendő nála volt. Odament a félszellemhez,és a következőt kérdezte tőle.

-     Inuyasha vezess el oda,ahol Narakuval csatáztatok legutoljára! Mert szeretném meglátni az a helyet. – kérte az előtte állót.

-     Jó megmutatom neked,de semmi érdekes nincs ott. – mondta unalmasan,de a másik félnek ez a hely nagyon fontos. Abból a célból,hogy ott hegyek is vannak,a volt anya elmondása szerint. Itt tud gyakorolni a balett versenyére,mert amit ő akar bemutatni az nagyon veszélyes. Nagyon magasat szeretne ugrani,és olyan pörgéseket tervez bele,ami normális embernek lehetetlen.

 Ahogy mentek ahhoz a színhelyhez ahol történt a  csata,Inuyasha mindig óvatlanul ránézett,mert kíváncsi volt arra,hogy azonkívül,hogy a helyet szeretné látni,mit akar ott. Az emberek a balettos lányt megnézték a falukban amin áthaladtak. Össze is súgtak,hogy öltőzik,mert sehol nem öltözött abban a korban így senki.

-     Nem szégyenli ez a lány magát! Még furcsábban néz ki,mint az a papnő,aki kb. 40éve erre járt! – súgta az egyik paraszt a másiknak.

-     Abban igazad lehet barátom! – helyeselte.

-     Jól sejtitek,csak mást ne jegyezetek meg rólam!- mondta  halkan és mérgesen.

-     Maradj csönben,ha nem akarod,hogy meghalljanak! – sziszegte oda neki,mérgesen

-     Oké főnök! – mondta kényesen.

-     ’’ Örülj neki,hogy nem engem szidnak’’ – morogta magában a hanyou.

  Elértek arra a helyre ahol történt az utolsó nagy csata.

-     Á! – remeget bele a lány. – Ez pont jó hely. Itt tudok gyakorolni a versenyre. – mondta  boldogan.

-     Mi?! Milyen verseny? – csodálkozott a félszellem.

-     Balett verseny. Nekem ez fontos,olyat akarok csináni amit ember nem bír megcsinálni.

-     Értem,de tei is ember vagy. MI a külőnbség abban,hogy valami szellemi erőd van? Ha? – kérdezte morogva kicsit mérgesen.

-     Hát sok van,mert az emberek töbsége nem bír szellemi erővel

-     Aha,de ebben a korban igen.

-     Az lehet!- evvel lefeküdt az oldalára a füre. Hírtelen valami furcsa erőt vett észre a földön,de ezt Inuyasha is észre vette.

-     Mit keresel? – kérdezet rá nagyon kíváncsian.

-     Semmit. Csak valami furcsa erőt vettem észre,aminek a forrását keresem,és remélem meg is találom. – evvel az egyik kezéről lekötötte a kendőt,és az egyik fülével kereste az erőhangját aminek halk csillóógása volt. Természetesen az elveszetnek hitt ékkő hangját hallotta,de ő ezt nem tudta.

-      Most majdnem,úgy nézzel ki mint én,amikor szimatoltam régen valami után,de az már rég volt.- mondta,de a következő mondta szomorú volt.- Ez akkor volt mikor még élt Kagome.

-     Sajnálom,de én nem tehetek róla! – kiabálta fel a földről közben fülelte a kőhangját. Úgy kúszott előre,mint a honvédségi kiképzésen a katonák. Egyszer csak felemelte a fejét,és elkezdett ásni.

-     Te meg mit csinálsz? – nézett rá értelmetlenül.

-     Talán megtudod egyszer. – mondta huncutul,és evvel tovább kereste.  Egy percen belül rá is akadt nem mélyen a föld alatt,a szent ékkőre. Igaz földes volt,d gyorsan a sárt ledörzsölte róla. Nagy mosoly jelent meg az arán.

-     ’’ Ez az amit anyám mesélt nekem. Ez szuper’’ – mondta magában.

-     Mi az aminek annyira örülsz? – érdeklődött nagyon- Ekkor Miharu felállt,és elkezdet úgy futni mintha balett órán lenne.

-     Hey várj meg! – kiabált utána mérgesen a hanyou. Közben a lány próbálta az ékkővet elrejteni,hogy ne lássa meg  Inuyasha. Egy helyen megállt,és utána a félszellem is megállt. Úgy állt meg,hogy amit talált ne lássa.

-     Mutasd megkérlek! – kérte ötett.

-     Nem,ha utánam mersz jönni! Soha többé nem látsz engem! Neki futott,és felugrott a levegőbe. Az ékkőtől elsőnek azt kívánta,hogy szárnyak nélkül is tudjunk repülni,ezt meg is kapta. A földön állónak ki is akadt a szeme,hogy most mi van,mert ember az biztos,hogy nem tud repülni. Elkezdte követni a repülőt nagy iramban. Örült a magasban lévő,hogy most a kutyát megtudja előzni. Mikor a kút felé ért egy kecses mozdulattal beleugrott a kútba. A hanyou is a kút  felé tartott nagy iramban. A lány mikor beért a házba,megmondta apjának,hogy megy fürödni,és úgy is tett. Nem sokára befutott az utána loholó is a házba.

-     Miharu hol van? – kérdezte lihegve.

-     Most ment fürdeni!

-     Nem baj,ha utána megyek?

-     Nem,mert tudom,hogy megtudja magát védeni,és te nem vagy neki akadály.

-     Áhá. – és felfutott a lépcsőn. Kinyitotta a fürdőszoba ajtaját,de csak kicsit. Épp akkor akart leöltözni,de annyit megvárt míg az áttetsző kendőt leveszi a kezéről,és becsukta az ajtót. Csak akkor nyította ismét ki az ajtót ,mikor úgy gondolta,hogy már leöltözött. Az ékkő az áttetsző kendőben volt benne.

-     Huh, Erről nem tud semmit Inuyasha,de megtaláltam az ékkővet. –boldogan modta,és a végén boldogan nevetett egyet a sikerének.

-     Tehát ezért nem akarta megmutattni mit talált. Szerencse,hogy most nem lát meg,mert tuti elintézne,de belőle se látok jóformán semmit. – morogta az orra alatt. A lány nyújtozkodáshoz készült,ekkor észbe kapott a leselkedő.

-     Ezt nem akarom látni. – pirult el kicsit,és becsukta az ajtót,és lement a földszintre.

-     Na valamit látott amit akart? –kérdezte a lány apja mosolyogva.

-     Nem láttam semmit! . morgott megint,és kiment a házból egyenest vissza a középkori japánba. A következő egy hónapban nem látta a lányt. Egy hónap után újra megjelent,de most csak a szagát vette észre a hanyou. A levegőben szállt Miharu,és gondolkodott mit kérjen az ékkőtől,hogy végleg eltűnjön. A hátára fordult a levegőben,és a következőt kérte a kőtől.

-        ’’Azt tedd meg  amit helyesnek látsz!’’ -  mondta végig magába. Ekkor a kő a testébe süllyedt lassan,ami valamiért nagy fájdalmat okozott nek,és elkezdett zuhanni is. Inuyasha meghallotta a hangját,és a hang irányába futott gyorsan. A lány mikor földet ért volna,megállt a levegőben,és simán ért talaj a lába,de a fájdalom még mindig nagy,és erős volt a belsőjében. Valami hírtelen futásra késztette ami az ékkő ereje lehetet. Furcsa érzések keringtek benne,mert egyenesen az apja volt utáltja közelébe húzta ötett. A fiú messziről látta nagy sebeséggel közeledni a lányt ezért megállt,de gyorsasága is lassult a közeledőnek. Mikor előért finoman megállt. Ránézett,és megint belé nyílalt,ami nem rég. Úgy érezte átkell ölelnie a félszellemet,és anyja hangját is hallani vélte.

-     ’’ Nyugodj meg! Ez neked szánta a sors’’ – zengetek Kagome visszhangzó szavai,és a lánya testébe szállt fél mivolta. Átölelte az előtte állót,és Inuyasha is öt. Aki másodszor ölelt,az is elkezdte érezni azt az érzést amit előbb az első fél. Belé is bele nyílalt a változás fájdalma. Mindkettőjüket szellemé változtatta a szent ékkő,ami el is tűnt. Megszűnt létezni.

    Egymás szemébe néztek.

-     Érzem félig megkaptad Kagome lelkét. Vagyis anyádét. – mondta barátságosan,és lánysággal.

-     Igen ez így van. Te pedig szellem lettél nem vagy többé hanyou. – mosolygott.

-     De is szellem vagy. – Evvel mindketten elmosolyodtak. Amit szeretek volna megtették. Megcsókolták egymást,amivel két világ forrt össze. Miharu napjai ezután is úgy telt mint a többi. Ugyanúgy járt iskolába. Csak az volt a más,hogy most már Inuyasha is vele mehetet,mert nem volt többé kutya füle. Akimoto nem örült nagyon neki,de tudnia kellett,hogy lányában Kagome szelleme él félig tovább. Igaz nem úgy alakult az élete,Kagomeének,hogy tervezte,ezért kellett ennek a váratlan fordulatnak megtörténi e a jövőben.

THE END