Újra Kikyou csapdájában

1.fejezet

Csendes volt az éjszaka. A szél viszont nagyon erősen fújt. Kagome vacogva kelt fel a földről, hogy keressen valamilyen takarószerűséget. Aztán hirtelen feleszmélt. „Hogy találnék én itt, a középkorban, takarót?” -gondolta magában, majd fáradtan körül nézett. Elmosolyodott, ahogy meglátta Shippou-t, a kis rókaszellemet, összegömbölyödve mélyen aludni. Mellette Kirara feküdt, akit Sango követett. Őket nem zavarta a hideg, hisz elég edzettek voltak. Elvégre Sango szellemirtóként biztos rengeteg időt töltött éjszaka vadászással. Kirarának és Shippounak pedig ott volt a bundájuk. Miroku már messzebb feküdt a kiscsapattól. Ez valószínűleg amiatt volt, amit előző este megint művelt Sangoval. Kagome derűsen csóválta a fejét, ahogy az incidensre gondolt. Aztán körbefordult. Furcsa érzés fogta el, amikor meglátta, hogy Inuyasha nincs a megszokott helyén. Szinte megijedt. Hirtelen üvöltés hallatszott, mely megrázta az egész földet. Shippou ijedten ugrott fel, és visított egy nagyot.
- Kagome, mi volt ez? – kérdezte, és kémlelőn körbetekintett. – Te miért vagy egyébként ébren?
Kagome hirtelen elpirult.
- Hááát, én…- nagyon szégyellte, hogy ő csak egy egyszerű halandó, és állandóan baja van.
- Kagome, miattad álltunk meg! Inuyasha szerint túl fáradt voltál, erre még csak meg se próbálsz aludni.- Sango anyáskodó hangja igazán megbántotta Kagomét.
- Semmi bajom nincs! Ellentétben Inuyashával aki valahol haldokol!- kiabálta.
Shippou ijedten futott Kirara háta mögé. Sango is távolabb lépett Kagométól.
- Mi ez az ordítozás?- kérdezte nyújtózkodva Miroku.- Az ember már egy percet se aludhat nyugodtan?
Ekkor hirtelen hatalmas pofon csattant Miroku arcán. Kagome megdöbbenten állt, és kérdőn nézett Sangora.
- Ezt most mért kaptam?- kérdezte a sérült, arcát simogatva.
- Mert le kellett valakin vezetnem a feszültséget!
Miroku felháborodva nézett.
- Ez azért már nekem is sok!- azzal hirtelen felpattant, és a botjával Sango fejére csapott. Erre Sango a csonttörővel válaszolt.
- ELÉG LEGYEN!- kiáltotta Shippou.
Kagome döbbenten nézett.
- Mit művelünk mi? Egymás ellen fordítjuk az erőinket? Ezt nem tehetjük. Lehet, hogy Inuyashának szüksége van ránk, és az erőnkre! Nem pazarolhatjuk el.
Csakhogy ez Sangot jelen pillanatban nem hatotta meg. Egyszerűen felpattant Kirarára, és eltűnt a felhők között. Miroku az erdő felé indult. Kagome kérdőn nézett Shippoura. Talán azt várta, hogy a kis rókadémon elfusson, de nem mozdult. Egyszerűen leomlott a fűbe és a hátára feküdt.
- Kagome, olyan szép az ég. Látadd már ilyennek?
- Nem. Shippou, az én világomban nem szoktunk a csillagos ég alatt aludni… Sajnos nem- Kagome elmélázva nézte az eget. Végiggondolta, hogy került ide, és miért. Aztán hirtelen felült.- Shippou, vissza kell hoznunk őket! Nem hagyhatjuk Inuyashát cserben. Ő megmentett már mindenkit.
- Nem lehet.
- Mit?
- Visszahozni őket.
- Miért?
- Mert már itt is vannak-, és ahogy ezt kimondta, tényleg megjelent Kirara, és Miroku körvonalai is látszottak az erdő széléről. Kagome számonkérően akart nézni, de nem jött össze. Csak egy mosolyra futotta, de ettől a mosolytól hirtelen az egész világ békésnek tűnt. Kár, hogy ez a pillanat csak egy másodpercig tartott. Hirtelen megint egy üvöltés rázta meg a „békés” világot.
- Éjfél óta küzdesz ellenem, Inuyasha! Úgyse bírod már sokáig. Add át nekem! Most!
Kikiyou a mondat alatt újabb nyilakat lőtt ki Inuyasha felé.
- Nem adom fel! Ismerhetnél már. Telelőheted a testem nyilakkal, akkor sem kaphatod- a szájából kicsöppenő vért gyorsan letörölte a kimonó ujjának szélével- meg.
Pillanatok alatt 3 métert repült. A hasába csapódó nyíl mentén vér csorgott ki a kutyaszellem testéből. Kikiyou elégedetten nézte, ahogy Inuyasha a földön hever. Már elkönyvelte magában az újabb győzelmet, mikor Inuyasha a kardjára támaszkodva felállt. Kikiyou elvigyorodott, majd gúnyosan szólt:
- Tényleg meghalnál érte? Vagy csak a saját nyomorult kis életedért küzdesz?
Inuyasha nem szólalt meg, csak állt és várt. Annyira bízott benne, hogy Kagome hirtelen megjelenik és megmenti. Ekkor egy másik nyíl a vállába fúródott. Akármennyire is erős volt, ezt már nem bírta. Elvágódott a földön. Magában azért könyörgött, hogy Kagome meghallja, vagy megérezze. Ebben a pillanatban egy nyíl pontosan a hasába fúródott. A velőtrázó üvöltést egy könnycsepp kísérte. Csak egy, és nem több…
- Indulnunk kellene- szólt Miroku.
- Igen? És mégis hová?- kérdezte türelmetlenül Kagome. Nagyon fáradt volt már, és emiatt idegesen rohangált körbe-körbe.
- Kagome, nyugodj meg!- Sango élénk és bátor hangja egy kicsit tényleg megnyugtatta őt. Miroku, látva ezt a pillanatnyi szünetet, gyorsan megszólalt:
- Az erdőben van egy falu. Szerintem, ott kellene kezdenünk.
Sango helyeslően bólintott. Shippou már fel is pattant.
- Jó, akkor induljunk.
Lassan egy órája mentek, de sehol semmilyen falu.
- Miroku, biztos jól láttad?- kérdezte Kagome teljesen fáradtan.
- Igen, persze. Emlékszem rá.
- Öööö, Kagome…
- Igen, Shippou?
- Szellemet érzek.
- Mi?- kérdezte egyszerre Sango és Kagome.
Shippou gyorsan intett, mintha semmi sem történt volna. Mikor Miroku lemaradt Shippou gyorsan elmondta, hogy mióta Miroku visszajött érzi a szellemszagot. Kagome kérdőn pillantott Sangora, de ő se tudta mit tegyen. Ekkor hirtelen felvillant a szeme, és halkan szólt, hogy figyeljenek. Nemes egyszerűséggel odament Mirokuhoz, és szájon csókolta. Mikor Mikroku kérdőn nézett, Kagome Kifeszített íjjal állt vele szemben, és rákiáltott:
- Vedd fel az igazi alakod nyamvadt szellem!
Erre Miroku átalakult. Kagome felhördült, Sango felvonta a szemöldökét, és Shippou elsikította magát.
- Elismerésem- vigyorgott lenézően a szellem,- a legtöbb halandó csak akkor jön rá, hogy nem az vagyok, akinek látszok, amikor már a földön fekszenek… Halotként!
- Lebecsülsz minket!- Kagome nyerte vissza legelőbb a lélekjelenlétét.- Nem egyszerű halandókkal állsz szemben! Ő ott egy szellemirtó, a másik oldalon, pedig egy rókaszellem van!
- Ó, igen?- a szellem gúnyos mosolyra húzta pengevékony ajkait.- És te? Te is szellemirtó vagy talán?
- Én… egy…
- Ő egy papnő- mentette ki barátnőjét a pácból Sango
- Nem mintha számítana, így is, úgy is megöllek titeket.
- Mi van Mirokuval?- kérdezte Sango úgy, mintha nem is hallotta volna a fenyegetést.
- Semmi… Őt majd akkor ölöm meg, mikor titeket már meguntalak.- a szellem magas volt, de teljesen úgy nézett ki, mint egy fénycsík.
Kagome ismerte ezt az állapotot. Másik világból származó lény áll előttük, és még nem sikerült felvenni ennek a világnak a szokványos testformáját. Ekkor hirtelen Sango felkiáltott:
- Csonttörő!
A szellemszerű lény elvágódott. Mikor Kagome közelebb akart menni, Sango rákiáltott:
- Kagome, állj! Nem halt meg!
- Honnan veszed? Szerintem meg igen. Csak nézz rá, meg se mozdul!
- Igaza van a kis szellemirtónak, látszik, hogy volt már dolga a fajtámmal, igaz?
- Igen volt, de egy nap alatt leszedtem azt az „édes” kis fejét! Az egyik foga még mindig nálam van- azzal felemelt egy viszonylag nagy, és hófehér agyart.
A szellem hátratántorodott. Majd hirtelen elrohant. Kagome kérdő tekintettel fordult Sango felé.
- Ne nézz így rám, Kagome! Gőzöm sincs miért futott el, de valószínűleg vissza fog jönni. Azt hiszem, ez rémítette meg!- mutatta fel az agyart, majd elrejtette a ruhája alá.- Ez volt az első zsákmányom. Apám azannal kijelentette, hogy én leszek az utódja.
Ez a mondat keserű mosolyt csalt az arcára, majd elfordult. Kagome sejtette, hogy Sango egy eltévedt könnycseppet törölt le az arcáról.
- Öhm…, lányok nem kéne megkeresni Mirokut?- Shippou még csak most mert előbújni egy hatalmas bokor mögül, ahova a harc elől menekült.
Kirara persze vele maradt végig. Habár ő nem félelemből menekült a bokor mögé. Csak emlékezett Inuyasha parancsára, miszerint mindig maradjon Shippou és Kagome közelében, ha a harc kellemetlen fordulatot venne, meg tudja őket védeni.
- De! Induljunk. Már így is elvesztetük Inuyashát, legalább Miroku legyen velünk- Kagome eléggé félt, de ezt nem merte be vallani. Kirara hirtelen felnyávogott.
- Mi az?- Sango ismerte a hatalmas cicát, és tudta, hogy mondani szeretne valamit. Aztán hirtelen eszébe jutott,mit jelent ez a fajta nyávogás.

- Érzed a szagát?
Erre egy lelkes nyávogás volt a válasz. Ezzel Shippou, majd Kagome, és Sango is felugrott a hatalmas jószágra. Kirara méltóságteljesen és kecsesen felemelkedett a levegőbe, majd a naplemente felé fordult, és eltűnt a horizonton…



2.fejezet

Reyoo dideregve ücsörgött a palota lépcsőjén.
- Mi lesz, ha Kikiyou úrnő meglátja, hogy nem sikerült összeszednem a kívánt csapatot…- gondolkodott magában, mikor lódobogás hallatszódott. Idegesen ugrott fel. Ekkor Kikiyou leugrott a lováról, és a kantár szíját hanyagul odadobta Reyoo kezébe.
- A csapat hol vár a parancsomra?- nem hallatszotta hangján sem idegesség, sem düh, sem ridegség. Hangja, mint mindig, most is színtelenül csengett.
- Öööö…, úrnőm, a csapatot nem sikerült összeszednem,- szégyenkezve meghajolt.- Bocsánatot kérek. Nem sikerült a feladat, amit rám bízott.
- Hm, szóval nem sikerült? Akkor kapsz még 1 napot. De holnap este visszajövök, és éjfélkor 6 embernek kell várnia a város főkapujánál!
Ezzel könnyeden felpattant lovára, és elvágtatott. Reyoo megdöbbenve állt egy percig, de aztán visszatért a munkájához. Körülnézett, és lévén, hogy már a kocsmák is zárva voltak, elindult piciny kunyhójába.
- Majd holnap reggel elintézem-, motyogta magában, és elindult.
Gyönyörű nap virradt Chelire, a kis falura. Az emberek az első kakasszóval egy időben munkába álltak. Mindenki tette a dolgát, kivétel egy furcsa és ideges alak. Ő körbe-körbefutkosott, és kérdezgette az embereket valamiről. Ekkor elért a pékhez, és őt is megkérdezte:
- Hajlandó vagy 100 aranyért bármit megtenni? – kérdezte a furcsa ember.
- Attól függ mi az a bármi!- a pék bizalmatlanul nézegette a kisembert.
- Hozni vizet a kútból, fát aprítani és ilyesmik…Na vállalod?
- Csak ennyi? Harcolni nem is kell?
- Az is megeshet. Hosszú utat fogunk megtenni, így csak akkor vállald, ha kibírod a többórányi gyalogolást. Lovat hozhatsz, de én nem tudok adni. Na jössz, vagy nem?
- Megyek. Mikor indulunk?
- Ma éjfélkor legyél a főkapunál,- és ezzel Reyoo el is futott. Őszintén meg volt elégedve magával. 8 ember állt már rendelkezésére, és ha sokat ügyeskedik, akkor el se kell kísérnie úrnőjét. Nem szerette az efféle kalandokat. Gyorsan befordult a sarkon, és már ott is állt a legjobb kocsma előtt. Bement, megvendégelte magát, majd kivett egy szobát, és meghagyta a kocsmárosnénak, hogy éjfél előtt ébressze fel.
- Uram, uram!- valaki dörömbölt az ajtó előtt. Reyoo hirtelen felpattant, és gyorsan felkapott magára valami ruhát. Körülnézett, majd lélekszakadva rohant a főkapuhoz. Pár perc múlva elégedetten látta, hogy ott áll a 6 ember. Odafutott hozzájuk, és sorban végignézett rajtuk. Mind idősebb volt, de Reyoo ezt nem tartotta hátránynak. Sőt szerinte ez nagyon is hasznos volt, hisz látszott, hogy harcoltak már. Kikiyou is megérkezett.
- Gyors munka volt. Rendben Reyoo, megbocsátok neked a késésért- ekkor arcát is a kis szolga felé, fordította-, Hol van a lovad? És ruhát sem hozol?
- Úrnőm, nem szeretnék menni…Kérem én nem maradhatnék?- olya mélyen meghajolt, hogy már nyugodtan le is tisztíthatta volna mocskos cipőjét. Kikiyou ridegen nézett végig a csapatán. Majd újra beszélni kezdett:
- Aki nem hoz lovat, futni fog! Te pedig, Reyoo, nem szeretsz futni. És úgy látom neked se fog sikerülni- mutatott egy kicsit öreg, cingár emberre, aki erre biccentett, majd könnyeden elsétált, és egy lóval tért vissza. Majd gyorsan magyarázatot fűzött az egészhez:
- Itt lakom a szomszédban. Hozzak a kisembernek is egyet?
- Nem kell!- Kikiyou hangjába visszatért a színtelenség (Reyoo már azt hitte mégse kell mennie)- Majd ő hoz magának, igaz Reyoo?
- Úrnőm, ha biztos ezt akarja…
- Igen, most pedig mozdulj, mert mennünk kell.
Mikor Reyoo elfutott, a pék feltette a kérdést, ami az összes társát érdekelte.
- Hova megyünk?
- Messze, és nem tűrök több kérdést- Kikiyou felpattant lovára, majd lassan elindult. A pék és társai kérdőn összenéztek, majd ők is felszálltak lovukra, és Kikiyou után siettek.
Már a határon járhattak, mikor megjelent Reyoo, és felvette a kényelmes tempót, amit Kikiyou lova diktált.
Pár órán belül már messze jártak. Kikiyou szótlanul ült a lovon, de a falusi emberek vígan csevegtek. Reyoo kicsit sértődötten vágtázott lovával, sereghajtóként.
Mikor már kelt a nap, egy kunyhóhoz értek.
- Ki tud beteget ápolni?- Kikiyou hangján enyhe szomorúság érződött.- Na? Ki jelentkezik, hogy itt marad, és ápol egy beteget?
Reyoo már szólni akart, mikor:
- Nem! Reyoo te végig el fogsz kísérni.
- Akkor én szívesen maradok- a pék úgy döntött, haszonként fogja kezelni enyhe harmadszellem lényét. Ugyanis az ő nagyanyja is szellem volt. De ebből az erőből mára csak annyi maradt, hogy azt semmire nem lehetett használni. Csak a tudás maradt, mely teljesen meggyógyít bárkit, aki beteg.
- Nahát!- Kikiyou hangja derűsen csengett.- Egy harmad szellem! Ritkán látni ilyet. De rendben maradhatsz. Kösd ki a lovadat, majd halkan menj be a házba. A beteg alszik. De ki ne merd tenni a lábad, csak úgy, ha lekötözöd. Bármikor elszökhet. Viszlát.
- Igenis!
A pék leugrott a lováról, és intett egyet, jelezve, hogy mehetnek ő el lesz itt. Nézte, ahogy elmennek, majd belépett a házba. Megszédült, és majdnem elesett. Ilyen ronda sebeket még soha nem látott. Odalépett a szerencsétlenhez, és ekkor még jobban elszörnyedt. A lény egy félszellem volt. Hegyes fülekkel, de emberi arccal.
Majd megvonta a vállát, és munkához látott. Letisztította a sebeket, és bekötözte őket. Pár óra múlva felébredt a szellem.
- Jó reggelt, furcsa lény- köszönt illemtudóan a pék.
- Ki a fene vagy te, és hogy kerülsz ide?- a félszellem idegesen körbenézett.
- Engem Kikiyou küldött, és a falumban pék voltam.
- Kikyou? Azt mondta, hogy meg kell gyilkolnod engem?
- Dehogyis- a pék elszörnyedt arra a gondolatra, hogy megölje ezt a szerencsétlent,- nekem meg kell gyógyítanom téged. Ezt a feladatot kaptam.
- Mi? Ez biztos tévedés. Meg akart ölni, akkor mért gyógyítatna meg?- Inuyasha ezt magában kérdezte. Aztán hirtelen elájult.
Csendben teltek a napok, és Inuyasha egyre jobban megkedvelte a péket. De nem nagyon tudtak beszélgetni, mert hol az egyikük, hol a másikuk aludt. Aztán egyik nap Inuyasha úgy döntött beletörődik sorsába, és megpróbálja elfelejteni Kagomét. Ugyan magának is szégyellte bevallani, de a fiatal lány nagyon hiányzott neki. Hirtelen megkérdezte:
- A foglyod vagyok?
A pék felriadt.
- Te? Az enyém? Kötve hiszem.
- Akkor miért vagyok lekötözve? Még mindig azt hiszed, hogy Kikiyou meg akart engem menteni?
- Hát…- a pék tényleg belegondolt a dologba, és rájött, hogy- nem akarhat neked jót.
- Akkor légyszives engedj el- Inuyasha kérlelőn nézett a pék szemébe
A pék vett egy mély levegőt, majd odalépett Inuyashához, és leoldotta a kötelet a karjairól és a lábairól. Inuyasha felpattant, majd mielőtt elindult volna visszaszólt:
- Megmentettél! Örökre hálás leszek.
Ezzel kifutott az éjszakába, és percek alatt eltűnt.
Folyt. Köv.

Véleményeket várok: chidori.kaname12@gmail.com vagy szandi_v@freemail.hu