Szerző Téma: Napi állatságok  (Megtekintve 1002 alkalommal)

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Napi állatságok
« Dátum: 2013. május 23. - 20:29:35 »

Gekkó
 



A gekkófélék a hüllők osztályába a pikkelyes hüllők rendjébe és a gyíkok alrendjébe tartozó család. A családba 5 alcsalád tartozik: a valódi gekkók, kettősujjú gekkók, macskagekkók, szemhéjas gekkók és a csodagekkók (kívánj hármat és teljesül).

Elterjedésüket tekintve Afrika, Közép-Ázsia, Dél-Európa, Ausztrália, Délkelet-Ázsia, csendes-óceáni partok és szigetek, Új-Zéland, Dél-Amerika, Mexikó, Kalifornia, Florida, karib-tengeri partok és szigetek területein mindenütt megtalálhatóak. Nagyon elterjedt állatok, alkalmazkodó képesek és az emberre teljesen ártalmatlanok, ezért díszállatként is tartják egyes faját.  A legtöbb faj mindenekelőtt élőhelyének pusztulása miatt veszélyeztetett.

A gekkófélék hossza fajtól függően 3.5-40 centiméter között van. A bőrtvékony, apró pikkelyek vagy dudorok borítják; színe különböző lehet, de rendszerint szürke vagy barna. Egyes fajok az elrejtőzés érdekében vagy udvarláskor változtatni tudják a színüket. A legtöbb gekkó végtagjain széles, bőrlebenyes ujjak vannak, amelyek alsó felületét nagyon finom sörtékből álló tapadólemezkék borítják. A talaj legapróbb egyenetlenségeibe is beleakaszkodnak, így a gekkó akár függőleges ablaküvegen is tud szaladni. A legtöbb le tudja dobni a farkát, ha veszélyben van vagy ha elkapják; helyén új, rövidebb farok nő. Az éjjel aktív gekkók pupillái nagyok; napközben keskeny réssé szűkülnek. A szemhéjas gekkókon kívül, a többi gekkónak nincs szemhéja, hanemszemüket nyelvükkel tisztítják.

Magányosan élő állatok. Táplálékuk fajtól és mérettől függően rovarok, kis madarak, egerek, gyíkok, és gyümölcsök. A párzási időszak területenként nagyon változó. Rendszerint 2 tojást raknak, vannak kivételek is persze. A tojásokból való kifejlődés 6-10 hétig tart, de egyes fajoknál akár fél év is lehet. Vannak elevenszülő fajok is.
« Utoljára szerkesztve: 2013. május 23. - 20:47:20 írta Lumis »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #1 Dátum: 2013. május 24. - 18:45:44 »

Perzsa mókus


A perzsa mókus az emlősök  osztályának a rágcsálók rendjéhez, ezen belül a mókusfélék  családjához tartozó faj.

E pompás szőrű mókus faj a Görögországhoz tartozó Leszbosz (érdekes párosítás és biztos nem véletlen) szigetén, Törökországban és a Kaukázustól Szíriáig, valamint Izraelben, Jordániában, Palesztinában, Irakban és Nyugat-Iránban él. Szintén előfordul a Kaukázuson túli területen: Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, észak- és nyugat Irán és Irak  Jelentős egyedszámban élnek Törökországban is.

A fej-test hossza 190-255 milliméter, a hátsó lábak 46-65 milliméter, a fül hossza 23-36 millimétert, a farok 120-180 mm hosszú, tömege eléri a 330-430 grammot. A szőrzet szürke a fej tetején és a háton, a test hátsó felén sokkal sötétebb. Az oldal közepétől lefelé többé- kevésbé tiszta vöröses színű sáv hózódik, a hasoldali  szőrzet halványsárga színű. Vedlés március végén, áprilisban és augusztus-október között történik, ebből következik, hogy télen és nyáron némiképp eltérő a szőrzet színe. A hideg évszakban a fülek pamacsosak. Ezen túlmenően, a szőrzet télen sokkal nagyobb sűrűségű és vastagabb.A mellső lábak hosszúak és karcsúak, 4 ujjúak, a karmok erősek, a hátsó talpak párnázottak, a lábon itt 5 ujj található. Látásuk és szaglásuk kiváló, amelyre nagy szükségük is van.

Mint minden unokatestvére, a kaukázusi mókus (Perzsa mókus) egy nagyon ügyesen mozgó mókusféle.  Élete nagy része magasan a fák ágai között tölti. Biztonságosan és gyorsan fut fel fatörzseken, a mászáshoz mellső és hátsó lábait egyszerre használja, bozontos farkával egyensúlyoz.  Erőteljes hátsó lábainak köszönhetően több métert tud ugrani a fák lombkoronája között, farkát ilyenkor kormánylapátként használja.

A perzsa mókus nappali életmódot folytat. Kora reggel és késő délután a legaktívabb. Sokszor lehet a földön látni, leginkább a köves talajon, ami megkönnyíti számára a menekülést. Ha veszélyben érzi magát, gyorsan elbújik a kövek között egy üregben, repedésben, vagy felszalad egy fára. Gyorsaságán múlik az élete. A természetes ellensége a ragadozó madarak, a nyest-szerű ragadozók, a macskafélék, kígyók, és természetesen a legfélelmetesebb, az ember.

Táplálása nagy vonalakban megegyezik a csíkos mókusnál leírtakkal. A faj makk, dió, magvak, tűlevelű fák, rügyek, bogyók és gombák választékából alakítja ki étrendjét. Természetesen, hogy mely eledel alkotja táplálkozásának alapját, élő- és lakóterületenként változik. Rovarokat, lárvákat, madártojást, fiókákat is fogyasztanak, hogy fedezni tudják fehérje igényüket.

Magányos állat, de a ha szűkség úgy hozza, akár több egyed is meg tud férni egymás mellett. A természetben nem alszanak mély téli álmot. Noha könnyű hibernációba süllyednek, hogy takarékoskodjanak az energiával, rendszeres időközönként felkelnek enni. Ilyenkor felkeresik a szorgos munkával összegyűjtött raktáraikat, és elfogyasztják az ott felhalmozott finomságokat. A nagy hidegben a vastag téli bunda megvédi a mókusokat a zord téli időjárástól.

Két fő párzási időszak van: december és január, valamint augusztus-szeptember. Ezeket a ciklusokat az adott élőhely körülményi befolyásolhatják! Ilyenkor a nőstények szagjeleket hagynak, amelyekkel jelzik hajlandóságukat. A hímek vetélkednek a nőstények kegyeiért. A nyertes férfiú a sikeres aktus után továbbáll, nem vesz részt az utódok felnevelésében. Ez a nőstény dolga. A vemhesség nagyjából 40 napig tart, melynek végén 1-8, átlagosan 3-6 meztelen, vak, magatehetetlen apróság születik, akiknek a súlya 6-8 gramm. A terhesség időtartama is kismértékű eltérést mutat a különböző területeken élő egyedeknél.

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #2 Dátum: 2013. május 26. - 18:22:00 »
Lajhárok és hangyászok



Bár a lajhárok és a hangyászok megjelenésükben különböznek egymástól, egy valami biztos közös bennük: a legkülönösebb megjelenésű emlősök közé tartoznak. Abban is hasonlítanak, hogy nagymértékben egy élőhelyre és egyfajta táplálékra specializálódtak.

A négy hangyász-, valamint az öt lajhárfaj mindegyike újvilági, az Egyesült Államok legdélibb részén, továbbá Dél-Amerika északi felén él. Az egyes lajhárfajok körülbelül azonos nagyságúak, a hangyászok mérete viszont eléggé különböző lehet: a törpehangyász hossza 15 cm, a sörényes hangyászé pedig majdnem 2 méter.

Közös vonások:

A hangyászfélék és lajhárfélék, ezek az egy rendbe tartozó, de külsőre olyannyira eltérő állatok néhány tekintetben mégiscsak nagyon hasonlítanak egymásra. Mindkét csoport tagjai jobbára magányos, éjszakai lények, s életük legnagyobb részét fán töltik, kivéve a nagy sörényes hangyászt, amely csak talajon tartózkodik és éjjel nappal tevékeny. Mindkét típusnak többnyire viszonylak kicsiny a táplálékgyűjtő területe, az állatok a fákat, ösvényeket, egyéb helyeket végbélmirigyeik bűzös váladékával jelölik meg. A ragadozóktól rejtőszínezetük óvja őket, de szükség esetén erős karmaikkal is megvédik magukat.
Nőstényeik évente általában egyszerre kölykeznek, egyetlen, jól fejlett ivadékot hoznak világra, amelyet főként az anya gondoz. Szaglóérzékük igen kifinomult, hallásuk gyenge. A lajhárok látása jó, és feltehetőleg a színeket is érzékelik, míg az eléggé vaksi hangyászok csupán fekete-fehér foltokat látnak.


Megjelenés:

A lajhárok hosszú, sűrű, kócos bundája rendetlen, lombos benyomást kelt. Rendszerint szürkésbarna, olykor zöldes árnyalatú, minthogy szőrszálaikon moszatok telepednek meg. Ezek nem csak az állat rejtőzködését segítik az erdei környezetben, hanem táplálékul is szolgálnak. Valamennyi lajhár feje kicsi, kerek, arca lapos, apró füle szinte elvész a szőrzetben. Mellső lábai hosszabbak a hátsóknál, tenyere, talpa csupasz, és mind a négy végtagján, az ujjakon hosszú, íves hajlott karmok nőnek. Viszonylag csekély testtömegű állat. Mindez lehetővé teszi, hogy a lajhár könnyedén függeszkedhessen a magasban.
A hangyászok törzse és koponyája ezzel szemben csőrszerűen megnyúlt, végén nagyon kicsi szájnyílás található. A nagy sörényes hangyász feltűnően hosszú, vége felé egyenletesen vékonyodó arcorrával hihetetlenül bizarr látvány. Egész testét durva, szürke szőrzet fedi, vállát fehér szegélyű fekete sávok díszítik, farka meglepően bozontos, zászlószerű. A három kisebb fajnak hosszú farka van, amelynek alsó oldalán a szőrszálak rövidek.  Az állat a farkát bekunkorítható fogószervként használja, ezzel megkönnyíti mozgását a fák lombjai között. A két dolmányos hangyászfaj füle viszonylag nagy és feltűnő.


Élőhely:

A lajhárok és a hangyászok fő élőhelye egyaránt a trópusi esőerdő. A lajhárok testhőmérséklete nagymértékben függ a környezettől, ezért csal állandóan meleg helyen képesek élni. A sörényes hangyász a szavannákon, sztyeppéken és mocsárvidékeken, valamit nyirkos erőkben honos. A lajhárok csaknem egész életüket faágakon töltik fejjel lefelé lógva, így gyakran száraz levélcsomóknak látszanak. Ebben a testhelyzetben táplálkoznak, alszanak, párzanak és kölykeznek, csupán hébe-hóba telepszenek egy biztosabb támaszt nyújtó ágvillára. Az ágak között lustán haladnak, mindegyik végtagjukat külön-külön, komótosan mozgatják. Ha elvétve leereszkednek az erdő talajára, ott üggyel-bajjal másznak, viszont meglepően jó úszok.
A hangyászok valamivel fürgébbek a földön, mint a lajhárok, a nagy sörényes hangyász még ügetni is tud, ha a szükség úgy hozza. Mindegyik faj a mellső lába ujjperceire vagy külső élére nehezedve jár, hogy kímélje begörbített hosszú karmait. A két dolmányos hangyászfaj napjainak körülbelül a felét fák üregeiben alvással tölti.
Védekezéskor, támadáskor a hangyászok két lábra állnak és a mellső lábaikon lévő nagy karmaikkal súlyos sebesüléseket okoznak, vagy az áldozatot magukhoz rántják és szétmarcangolják. Különösen a középső karom nagyon erős. Járás közben az állat a karmokat hátracsapja, ezért a földön meglehetősen nehézkesen, lomhán mozog, még akkor is, ha menekülés közben ügetni kezd.

Táplálkozás:

Valamennyi lajhár étrendjén a különféle leveleken kívül más szinte nem is szerepel, ezeket napi hat-tíz órán át fogyasztja, a fennmaradó időben alszik vagy szunyókál. Olykor gyümölccsel, és egészen zsenge, könnyen elérhető hajtásokkal egészíti ki a menüt.
A lajhárok mellső végtagjukkal viszik a szájukhoz az ennivalót. Lassú emésztésük a táplálékhoz alkalmazkodott, amelynek teljes feldolgozása akár egy hónapig is eltarthat. Székletet és vizeletet csupán hetente egyszer ürítenek, e célból leereszkednek a talajra, és meghatározott helyeket keresnek fel. Ezek a „latrinák” segítik a táplálékgyűjtő terület megjelölését, és az állat jelenlétére figyelmeztetik a fajtársaikat.
Mint a hangyászok neve is sejteti, kedvenc eleségük a hangya meg a termesz, de mindegyik faj más és más rovarokat kedvel jobban. A nagysörényes hangyász például általában a talajlakó hangyákat keresi, kiszimatolja a bolyokat, ahova erős karmaival betör. Bár napjában akár harmincezer hangyát is behabzsol, egy-egy bolynál csak körülbelül egy két percet időzik, egyszerre legfeljebb százötven hangyát nyal fel, majd egy másik forrást keres és azt dézsmálja meg. Ilyen módon alaposan megismeri a területén található fészkeket, és nem meríti ki a készletet.
A dolmányos hangyáz főként a fán élő termeszeket kedveli, a törpe hangyász viszont inkább az ugyanott föllelhető hangyákat. A hangyászok fogyasztanak más rovarokat, pl. méheket is, de a mézet sem vetik meg. Zsákmányukat hosszan kiölthető nyelvükkel fogják meg, a sörényes hangyászé akár 60 cm-re is kinyúlhat. Miután karmaikkal a termeszvárakat szétrombolták vagy a korhadt fákat szétroncsolták, nyelvüket bedugják az üregbe. A hangyák és termeszek a nyelv felszínén borító nyálba ragadnak, ezután az állat behúzza őket a szájába.


Szaporodás:

A lajhárok és hangyászok szaporodását mindmáig nem nagyon tanulmányozták a tudósok, ezért nem tudjuk pontosa, miként találnak egymásra a párzási időszakban ezek az egyébként magányos állatok. Feltételezhető hogy a területükön hátrahagyott illatnyomok az ivari folyamatokban is szerepet játszanak.
 A hangyászok rendszerint állva adnak életet utódjuknak, az újszülött rögtön fölmászik az anyja hátára, cipelteti magát, ráadásul a hosszú anyai nyelv alaposan meg is mosdatja. A sörényes hangyász körülbelül 6 hónapig szoptatja kicsinyét.
A dolmányos hangyászok néha ikreket kölykeznek. A kölyköket akár egy évig is hurcolják a hátukon. A jelek szerint ebben az emlőscsaládban a törpehangyász az egyetlen faj, amelynél a két szülő közösen gondozza az ivadékát, a hím és a nőstény egyaránt felöklendezett, félig megemésztett táplálékkal eteti csemetéjét.
A lajhárok is hordozzák porontyukat, néha kilenc hónapos koráig. Egy hónaposan azonban elválasztják, ettől kezdve azokat a leveleket rágcsálja, amelyeket az anyja mellén csimpaszkodva elér. Amikor végre önállósodik, rendszerint az anyjáéval szomszédos táplálékgyűjtő területet foglalja el.

« Utoljára szerkesztve: 2013. május 26. - 18:24:48 írta Lumis »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #3 Dátum: 2013. május 27. - 10:52:53 »
A vízilovak, a sertések és a pekarik



A víziló-, a sertés- és a pekarifélék- összefoglaló nevükön a sertésalakúak - a párosujjú patások (Artiodactyla) közé, a jelenkori emlősök fajokban leggazdagabb rendjébe tartoznak. Legközelebbi rokonaik a tevék és a lámák, a távolabbiak a kérődzők alrendéjt alkotják. A népes rokonsági kör sikerének titka, hogy tagjai hatékonyan hasznosítják a legnagyobb mennyiségben rendelkezésre álló táplálékforrást, a növényi eleséget.

A vízilófélék (Hippopotamidae) családjába tartozó két faj, a nílusi és a törpe víziló, más-más élőhelyekhez alkalmazkodott. Bár mindkettő Afrikában honos, az előbbi a nyílt, füves puszták tavait és folyóit lakja, a kisebb termetű faj viszont rejtőzködőbb, erdei életmódot folytat.

A vízilócsordák a nappali órák legnagyobb részét szunyókálással töltik, ilyenkor épp csak orrnyílásaik látszanak ki a vízből. Éjszakánként körülbelül öt órára kidöcögnek a szárazföldre, hogy a part menti növényzettel táplálkozzanak. Széles ajkukkal gyökerestül tépdesik a füvet, így kedvenc tartózkodási helyeik környékét teljesen tarra legelhetik. Emiatt olyankor több kilométeres körzetet is be kell járniuk, hogy csillapítsák éhségüket. A távolságot a víz alatt lábujjhegyen ügetve teszik meg, vagy a parti csapásokat követik. Egy-egy alkalommal fejenként körülbelül 40 kilogramm ennivalót kebeleznek be. Életük javát a vízben lustálkodják végig, ily módon a lehető legkevesebb energiát használják föl és hatalmas testük tömege nem terheli lábaikat. A felhajtóerő megkönnyíti behemót testük mozgását, így a víz alatt meglepően kecses lények. A törpe vízilovaknak kisebb súlyt kell cipelniük, érthető, hogy többet időznek a szárazföldön.

A törpe vízilovak szigorúan kiscsaládban élnek: egy hím meg egy nőstény a borjával. A nílusiak sokkal inkább tömegbe verődnek. Egy-egy hím felügyelete alatt számos nőstény és kicsinyei osztoznak a területen, az ilyen csoportok egyedszáma elérheti a százötvenet. A víziló alsó szemfogai egész életben nőnek, így hatalmas agyarakká alakul. Szájukat fenyegetően kitárva, óriás fogait elővillantva riasztja el a veszélytársait. A vízilovak 4-14 éves koruk között válnak ivaréretté, párzásra évente egyszer-kétszer kerül sor. A nílusi faj vemhességi ideje 240 nap, a törpe vízilóé 190-210 nap. A borjak körülbelül nyolc hónapig szopnak.

A víziló sima bőre a vízi élethez alkalmazkodott. Vékony felhámrétege ötször gyorsabban kiszárad, mint az emberé, ezért az állat napközben kénytelen a víz alatt maradni. Bőrmirigyei sűrű, rózsaszín váladékot termelnek, amely védőbevonatot alkot a kültakarón, ezzel megóvva őket a leégéstől és a fertőzéstől.



Vaddisznók

A sertésfélék - a mi vaddisznónk éppúgy, mint az Afrikában honos varacskos disznó (Phacochoerus aethiopicus) – viszonylag kevésbé specializálódott állatok: változatos éghajlati viszonyok között, sokféle élőhelyen megtelepedtek: erdőn, sztyeppén, szavannán és mocsárban egyaránt.  Az ember közvetítésével mind az öt földrészre eljutottak, és olyan sikeresen elszaporodtak, hogy őshonos és vad állományaik helyenként tömeges kártevőnek, azaz dúvadnak számítanak.

A bozótosokban, vízparti növénytársulásokban vagy a magasra növő fűfélék között tanyázó vaddisznók még a városok környékén is megtelepednek. Csak víz nélkül nem bírják. A dagonyázás, sárfürdőzés ugyanis létfontosságú az egészségük megőrzéséhez.
Kifinomult szaglásukkal hamar megtalálják a táplálékot, még ha az mélyen a föld alatt rejtőzik is, ormányszerűvé alakult arcorruk kemény karimájával túrják fel a talajt. Bár főként növényi táplálékon: leveleken, gyökereken, gombákon, gyümölcsökön és magvakon élnek, az év adott időszakában húsevővé válnak, ilyenkor nyulat, más rágcsálókat, kígyókat, békát, gyíkot, földön fészkelő madarakat és azok tojásait, rovarokat fogyasztanak. Olykor nagyobb állatokat is megtámadnak és felfalnak.

A sertések társaságkedvelők, párban vagy falkában élnek. Szeretik a testi érintkezést, szorosan összebújva fekszenek, és gyakran tisztogatják egymást. Többnyire békések, csak hébe-hóba torzsalkodnak a táplálék miatt, de a párzási időben véres összecsapásokra kerül sor a felajzott kanok között. A mérsékelt égöv alatt ősszel párzanak (búgnak), a malacok pedig tavasszal jönnek világra, a trópusokon viszont egész évben.  Az alomszám egytől tizenkettőig változik.

A vaddisznók felfelé meredő szemfogaikat a táplálkozásban nem használják. Ezek pózolásra, a támadó szándék kifejezésére és a vetélytársak elriasztására valók. Bár a varacskos disznó felső agyarai veszedelmes fegyvereknek látszanak, az állat valójában a kisebb, de hegyesebb alsó szemfogaival ejt súlyos sebeket.


Pekarik:

A pekarik az óvilági disznók Közép- és Dél-Amerikában élő, testfelépítésükben hozzájuk hasonló, de hosszú, karcsú lábú rokonai. Kisebb csoportokban vagy nagy falkákban a legkülönbözőbb élőhelyeket népesítik be: nedve és száraz trópusi erdőket, bozótokat, erdős sztyeppéket. Mozgásterületük 30-280 hektár. A nemrégiben felfedetett chacói pekari tüskés aljnövényzetű erdők lakója, s jól körülhatárolt pálma- és fűszigeteken táplálkozik.

A pekarik mindenevők, főként gyökerekkel, magvakkal, gyümölcsökkel táplálkoznak, de alkalomadtán elkapdosnak apró állatokat is. A gyökereket agyaraikkal ássák ki. Fő ellenségeik a pumák és a jaguárok. Ha ragadozó közeledik, valamelyik egyed feláldozza magát, így a csoport többi tagja elmenekülhet.


« Utoljára szerkesztve: 2013. május 27. - 10:55:59 írta Lumis »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #4 Dátum: 2013. május 28. - 13:47:21 »
   Különkiadás

Mesélő
(Lostus Mesikus)



A mai Mesélő ősei már mintegy 50 millió évvel ezelőtt is léteztek. Amikor a zoológusok a ma élő Mesélőt rendszerezni próbálták, a rágcsálók közé sorolták őt, mivel állandóan növekvő és kopó, gyökértelen metszőfogai vannak, és általában növényi táplálékon él. A XX. század elején azonban külön rendet létesítettek a számára – a tulajdonképpeni Mesélőn ( Lostus Mesikus) kívül a mókusokat és a vaddisznóféléket sorolták ide.

Fő vonások:

A tulajdonképpeni Mesélők akkora, mint egy átlagos ember: feje és teste arányait tekintve megegyezik az emberfélékével (Hominidae). Meglehetősen sok ellensége van, mint a gyöktus (gyökér ember) vagy a hisztikus (hisztis ember), de rendkívül érzékeny orra és látásának köszönhetően messziről kiszagolja a veszélyt. Hangszálaival képes több állat hangját is kiadni például a varjú hangját előszeretettel utánozza és ezzel a károgással jelzést ad a többi, körülötte lévő fajnak, hogy játszani szeretne. Éjszaka a bagoly hangjára áll át és huhogva figyeli a körülötte zajló eseményeket. Megfigyeléseit feljegyzi mivel hogy agya azon része mely a memóriáért felel a faj kifejlődése során genetikai úton meghibásodott, ezért igen feledékeny teremtmény. Sokszor a többiek (más fajok egyedei) jelző hangokat adnak ki felé, mint megjegyzés, utalva hajlamára. Agya a fentebb említett, becsúszott hiba ellenére fogékony így igen intelligens egyed. Többnyire barátságos és jól kijön a többi élőlénnyel, de alkalom adtán önkényuralomra tör.


Élőhely, életmód:

Vándorló életmódot folytat, de évszaktól függően egy-egy helyen akár hónapokat is eltölt. Nem alszik téli álmot. Mikor egy adott helyen tartózkodik, telepszik meg főként kertes házat választ e célra.  Nappal hűsöl a kertben vagy bevackolja magát odújába és technikai tudása révén online életet folytat, de ez inkább esti órákban jellemző rá. Előszerettél él együtt mókusokkal és vaddisznókkal, de előfordul, hogy magányos mitológiai lényekkel osztozik a területen, ilyenkor egyedül ül és hallucinál, ami annak köszönhető, hogy tápláléka között szerepel a bolond gomba is. Ha mókus falkával találkozik, dobot ragad és vad játékba kezdve riogatja a járókelőket megbújva az ágak között. Vagy ha egy disznó csorda éppen arra jár kreativitásának köszönhetően szárnyakat készít nekik és útjukra bocsájtva őket hadjáratot indít ellenségei felé. Szabadidejét előszeretettel tölti sorozatok nézésével melyből információkat gyűjtve  szórakoztatja "társait". Mivel csak egy példányról tudnunk, ezért nagyon nehéz fellelni és tanulmányozni, de mikor előtűnik ami nagyon ritka, szeretettel fotózzák.
Ezen a képen jól látható hogyan próbálják előcsalogatni és lencsevégre kapni.


Táplálkozás:

Mivel nem alszik téli álmot ezért egész évszakban gyűjtögető életmódot folytat. A növények mellett kedvelt tápláléka a sajt, amit előszerettet fogyaszt almával, de a fekete retket sem veti meg. Gombász képessége révén könnyedén kiszimatolja a bolond és halu gomba helyeit amit amúgy ritkaságuknak köszönhetően elég nehéz fellelni.  Viszont néha kannibállá válik ezt természete és a rá ható környezet befolyásolja. Kedvenc belsősége a máj, szív és az agy. Önfenntartását az is segíti, hogy saját nővényi kolóniát nevelget ezzel megtermelve a szűkös időszakokra is a táplálékforrást. Sajnos ezt nem szokása kihasználni, mert erős kötödés alakul ki a dédelgetett nővény és saját maga között.


Szaporodás:

A párzási időszak és a szaporodás ismeretlen. Ez annak köszönhető, hogy nehéz megfigyelni a Lostus Mesikust. Mai napig a tudósok és a kutatók nem voltak képesek konkrétumokkal előhozakodni.
« Utoljára szerkesztve: 2013. május 28. - 22:51:19 írta Lumis »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #5 Dátum: 2013. május 28. - 23:27:35 »
Specialisták

Ebben a részben pár olyan állatot ismerhetünk meg melyeket táplálkozási szokásaik miatt joggal nevezhetünk specialistáknak. A táplálkozás az állatok alapvető életszükséglete. A bekebelezett anyagok átalakításával építik testüket, és szintén ez biztosítja szervezetük működéséhez az energiát. A táplálék megszerzésére mind-mind különböző néha meglepő, módszereket fejlesztettek ki, s a természet kínálta étlap gazdag választékát sem mindenki használja ki.

Óriáspanda:

Az óriáspanda nem hajlandó mást fogyasztani, csak a bambusz hajtásait és gyökereit. Napi 20kg bambuszt elrágcsál, és sok vizet iszik. A táplálék felkutatásával el is megy a nap nagy része, ráadásul csak kb. ötödrészét képesek megemészteni az elfogyasztott mennyiségnek. Ritkán mászik fára, de akkor ügyesen, emellett úszni is jól tud. Eme állat Ázsiában él.

Tudtad?
A pandákat Kínában értékes bundájukért vadászták. Sokáig kipusztulás fenyegette őket, ma is vészesen kevés a számuk. A kínai kormány rendelkezése szerint egy panda elpusztításáért halálbüntetés jár! Mára a panda a természetvédelem egyik jelképévé vált.



Ollóscsőrű

A madarak esetében a halászatnak több módja ismert. Vannak, akik a víz alatt úszva fogják meg a halat, mások a levegőből a vízbe zuhanva csapnak le rá csőrükkel vagy karmaikkal, vagy a vízben lépkedve hegyes csőrükkel megszigonyozzák. Azonban az egyik legkülönösebb halászmódszert az ollóscsőrű madarak alkalmazzák. Alsó csőrkávájuk jóval hosszabb a felsőnél. Ezt repülés közben a vízbe dugják úgy, hogy kitátott „szájukkal” szántják a vízfelszínt. Ha egy hal a csőrükhöz ér, gyorsan összezárják azt és kiemelik a zsákmányt.


Flamingó

Csőrével a vízből szűri ki táplálékát, többek közt azokat az apró rákokat, melyeknek gyönyörű színét köszönheti. Igaz, ez nem megy egyik napról a másikra: legalább 1 évnek kell eltelnie, míg a fiatalok szorgalmas szűrögetéssel felölthetik a flamingórózsaszín tollruhát.



Pelikán:

Különleges csőrében egyszerre több hal is elfér, az alsó, rugalmas bőrzacskónak köszönhetően. Persze a halászat során pár liter víz is belekerül, amitől meg kell szabadulnia, hogy nyelni tudjon. Így aztán megesik, hogy szemfüles sirályok egyenesen a fejére telepszenek, várva, mikor nyílik ki a potyazsákmánnyal kecsegtető csőr.



Jávai lövőhal:

Mocsaras folyótorkolatokban, mangrovemocsarakban él. Úgy látszik, nem elégszik meg azzal a táplálékkal, amit a vízben talál. Ha nagyon éhes, a parton táborozó rovarcsemegéből válogat. Mint élő vízipisztoly, maximum 1,5 m-ről vizet lő a rovart ringató levélre, melyről elébe pottyan a zsákmány. A trükk titka az, hogy kopoltyúfedőit lecsukva, szájpadlásához szorított nyelvével csövet formálva kiköpi az összegyűlt vizet. De nem csak az éleslövészetben jeleskedik: ha kell, teljes testével kiemelkedik a vízből az áhított zsákmányért.


Koala:

Kelet-Ausztrália partvidékén él. Majdnem kizárólag csak eukaliptuszlevelet eszik, de abból 1,5 kg-ot naponta. Ehhez kb. 9 kg levelet vizsgál át, a fáradságos munka és az energiaszegény étrend miatt a nap nagy részét átalussza. E kis erszényes emlős mellső lábainak két első ujját szembe tudja fordítani a többivel. Így ügyesen tud kapaszkodni a fákon, de a talajon esetlenül mozog.

Tudtad?
Igen így van.. A koala igazából nem a medvék rokona, hanem az erszényesekhez tartozik.


Hangyák:

Némely hangyák kimondottan szeretik az édességet, és rájöttek arra, hogy a levéltetvekből könnyen megkaphatják, amire vágynak. Azok ugyanis cukros cseppeket, úgynevezett mézharmatot választaniak ki a testükön. A levéltetvek hátának simogatásával a hangyák serkenteni tudják a mézharmat kiválasztását, ezzel tulajdonképpen fejik a cukros levet. A hangyák még őrködnek is kedvenc tetveik biztonsága felett. Az őket fogyasztó rovarokat megtámadják és száműzik.

Tudtad?
A hangyák fölmérik saját halandóságukat. A hangyák dolgozói – tényleges koruktól függetlenül – pontosan fölmérik a még várható élettartamukat, és ahogy csökkennek hátralévő napjaik, inkább vállalnak kockázatosabb feladatokat.
« Utoljára szerkesztve: 2013. május 28. - 23:36:24 írta Lumis »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #6 Dátum: 2013. május 30. - 12:24:16 »

Fortélyok



Egyedül vagy csapatosan, éjszaka vagy nappal, ösztönöktől vezérelve vagy hosszú tanulás után minden állat azon fáradozik, hogy elegendő és megfelelő táplálékhoz jusson. Ennek érdekében néha szokatlan társas szövetségre lépnek, bonyolult cselekvéssorokat hajtanak végre, illetve lehetetlennek tűnő feladatokat oldanak meg nem kis leleménnyel.


Örök korforgás:

A táplálékhálózatok alsó szintjén a növények állnak, őket követik a növényevő állatok, az elsődleges fogyasztók. Utóbbiak táplálékául szolgálnak a másodlagos fogyasztók számára, amelyek már ragadozók. A harmadlagos fogyasztók a másodlagos fogyasztók ragadozói is lehetnek. Végül mindenféle elpusztult élőlény testét a lebontó szervezetek alakítják ét olyan elemekké, amelyeket a növények képesek újra felvenni a gyökerükkel. De a tápláléklánc nem csak egyirányú lehet. Előfordul, hogy egyes állatok egymás ragadozói és zsákmányállatai egyben, vagy érdekes, kettős kimenetelű párharcokba keveredhetnek egymással.


Dögkeselyű:

Az afrikai dögkeselyű mégoly erős csőre is gyenge szerszámnak bizonyul, ha egy strucctokást kell feltörnie. Ezért, hogy hozzájusson az ízletes és bőséges tartalmához, kódarabot vesz csőrébe, majd a magasból ráejti a tojásra. Ezt a műveletet addig folytatja, míg a vastag strucctojáshéj meg nem reped.


Méhészborz, mézkalauzmadár:

A méhviaszt, vagyis azt az anyagot, amiből a méhek a lépet készítik, csak igen kevés állat tudja megemészteni. Közéjük tartozik a mézkalauzmadár. Néha persze nehéz hozzáférni a vadméhek fészkéhez. Ilyenkor csivitelésével és röpködésével felkelti egy afrikai méhészborz figyelmét, odavezeti a méhfészekhez és megvárja, míg az erős karmaival kibontja, majd jóllakik a mézből. A maradék láp aztán már csak a madáré.


Levélvágó hangyák:

A hangyák többsége a boly környékén portyázva gyűjtögeti élelmét. Az esőerdők levélvágó hangyái is gyűjtögetnek, mégpedig fák leveleiből rágóik segítségével levagdalt levéldarabokat. Ezeket a bolyban pépesre összerágják, de nem eszik meg, hanem táptalajt készítenek belőle földalatti gombakertészetük számára.  Rajta termelt gomba jelenti fő táplálékukat.


Tintahal:

A közönséges tintahal nem nyugszik bele, hogy kedvenc csemegéje, a garnélarák a tengerfenék homokjába ássa be magát, mintha a világon se lenne. A cél érdekében erős vízsugarat lövell ki, ami felkavarja a homokot, leleplezve a bujkáló rákot. Most már nyert ügye van: csak meg kell ragadnia fogókarjaival.


Grizzly:

A grizzly naptárában piros betűs ünnepnek számít a lazac vonulási ideje. Kedvenc csemegéjét a folyásiránnyal szembe állva, főként zúgóknál kapja el, amik a halak kiugranak a vízből.


Szabad rabolni?

Ez költői kérdés némely állat számára, legalábbis nem problémáznak rajta. Az útonálló darázs és a hallfarkas sem vacakol a zsákmány sokszor fáradtságos elejtésével. Inkább lesben állnak, és ha feltűnik egy csábító élelmet szállító állat, rövid közelharc után kirabolják.

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #7 Dátum: 2013. május 31. - 21:03:38 »

Csúcstartók


Kék Bálna

Abszolút Kategória

- A világ legnagyobb állata a kék bálna- 130 tonna és 33,5 m hosszú
- A világ legnagyobb szárazföldi állata az elefánt kb. 7 tonna és 4,5 m magas
- A rövidtávfutás bajnoka a gepárd- 112 km/h
- A hosszútávfutás bajnoka a villásszarvú antilop - 88 km/h
- Leggyorsabban a vitorláshal úszik - rövidtávon 90 km/h sebesen
- Leggyorsabban a vándorsólyom repül-, zuhanórepülésben elérheti a 350 km/h-t


Madarak

- Legnagyobb vízimadár a császárpingvin- 1,2 m magas és 42,6 kg.
- Legnagyobb repülő madár az albatrosz- szárnyfesztávolsága 3,5 m
- Legnagyobb ragadozó madár az andesi kondor- 9-11 kg, szárnyfesztávolsága 3,5 m
- Legnehezebb repülő madár az óriástúzok- 19 kg
- A piroscsőrű szövőmadarak vannak a legtöbben- kb. 10 milliárd él belőlük
- A legmagasabban a havasi csókák, a szakállas saskeselyűk és az énekes hattyúk repülnek.
- A leghangosabb madár a pávakakas, a leghalkabb a helyi fakusz
- A legnagyobb költőtelepet szulák és kormoránok létesítették- kb. 10 millióan
- Leggyorsabb futómadár a strucc- rövidtávon 72 km/h-ra képes


Hüllők és kétéltűek

- A leggyorsabb kígyó a fekete mamba - 25 km/h gyorsan csúszhat rövidtávon. Száguldás közben csettintget, fejét és testének első részét felemeli.  A tengeri kígyók közt 1 m/s a rekord.
- A legkisebbek a fonálkígyók (1-1,3 cm) illetve a gekkók (1,6 cm) közül kerülnek ki
- Merülőbajnokságot ugyan nem nyerhetnek a tengerikígyók (100m), de 5 óráig is képesek a víz alatt maradni
- A leghosszabb, 3 cm-es méregfogakkal az  1,2 m hosszú gabona vipera büszkélkedhet
- A legerősebb kígyómérget a tengeri kígyók termelik- 100-szor erősebbek, mint szárazföldi rokonaik
- A legnagyobb béka a góliátbéka-  3,5 kg


Ízeltlábúak

- A hím énekeskabócák hangját 400 m-ről is lehet hallani
- A legrégibb szárnyasrovar - maradvány  (csótány) 300 millió éves. Leszármazott rokonaik egyáltalán nem kényelmesedtek el: 30 cm/s sebesen rohannak
- A legnagyobb termeszvár (Ausztrália) 31 m széles és 6,1 m magas volt
- A legmagasabbat az afrikai termeszek építik- 12, 8 m magas
- A legnehezebb repülő rovar a 100 g-os góliátbogár
- A legnagyobb rák a 3,5 m átmérőjű japán óriásrák
- A leghosszabb rovar a 38 cm-es óriásbotsáska


Halak

- Az ikrarakásban az óceáni naphal jeleskedik mintegy 300 millió ikrával. Ugyanő 3 m hosszúra és 4,26 m magasra nő
- Az európai angolnák 7500 km-t úsznak évi vándorlásukkal


Emlősök

- Az utódok világrahozatalában a madagaszkári tanrek jár az élen: egyszerre 32-33 apróságnak ad életet
- A legkisebb repülő emlős a 2 g-os, 3-3,3 cm hosszú dongódenevér. Az abszolút győztes a 1,5-2,5 g-os cickány, amely farkával együtt 6-8 cm hosszú
- Leggyorsabb tengeri emlősök a delfinek (barna és kardszárnyú) – 50km/h
- A távolugrás bajnoka a vörös óriáskenguru- 13m
- A magasugrás bajnoka a delfin – 7m
- A legnagyobb főemlős a helyi gorilla- 1,8 m magas, 200 kg
- A legnagyobb szárazföldi ragadozó emlős a jegesmedve- 4-500 kg


Legtovább él

(elérhető legmagasabb kor)
-Hidasgyík-100év
-Elefántteknős-120 év
-Kardszárnyú delfin-90 év
-Tengeri rózsa- 80 év
-Angolna- 80 év
-Elefánt- 75 év
-Kondorkeselyű- 70 év
-Aligátor- 60 év
-Orangután-50 év
-Királyalbatrosz- 50 év
-Kék bálna- 45 év
-Boa- 40 év
-Díszbogár – 35 év


Legrövidebb életűek

-Egyes baktériumok-20 perc
-Kérész- max. 1 nap
-Vízibolha – 7 nap
-Muslica - 2 hét
-Házilégy - 3 hét


Tudtad?

-A kék bálna nyelve annyit nyom, mint egy kiselefánt..
-Az afrikai óriáscsiga 90 dkg- os is lehet..
-A jávai orrszarvúból 70- nél kevesebb él..
-A tasmaniai farkas talán már kihalt…
-Az emberre legveszélyesebb a maláriaszúnyog- az összes betegség miatt bekövetkezett halálesett kb. feléért felelős..


Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #8 Dátum: 2013. június 01. - 15:45:51 »

A  tevék és a lámák



A tevefélék családjába (camelidae) hat faj tartozik. Közülük a tevék két különböző faja Afrika, illetve Ázsia lakója, a többi négy pedig a vadon élő guanakó és vikunya, valamit a háziasított alpaka és láma  Dél-Amerikában honos.

Az egypúpú teve vagy más néven dromedár, Észak-Afrika és a Közel-Kelet sivatagi hajója, részint háziállatként, részint elvadulva él, de eredeti, vadon élő formája már két évezrede kipusztult. A kétpúpú teve Észak-Afrikától Indián át Délkelet-Ázsiáig sokfelé megtalálható, de vadon csak kis számban fordul elő a Góbi sivatagban: Mongólia és Kína határvidékén.
Míg a tevék vérbeli sivatagi állatok, a guanakó a füves síkságokon és a hegyekben ép úgy megél, mint a száraz vidékeken, a tengerszinttől egészen 5000 méteres tengerszínt feletti magasságig. A vikunya csak 3000 méteres vagy annál nagyobb magasságban honos. Ezek a fajok jól viseli a hőmérsékleti szélsőségeket.


ALKALMAZKODÁS A SIVATAGI KÖRÜLMÉNYEKHEZ

A tevék hosszú szempillája és kicsi, szőrös füle védelmet nyújt a kavargó homokkal szemben; az állat az orrlyukait is betudja csukni. Ha szemükbe por, homok kerül, könnymirigyeik működni kezdenek, sírnak a tevék. Testsúlyuk nem a patára, hanem a széles talppárnákra nehezedik, ez utóbbiak a széles ujjpárnákkal együtt a süppedő homokon való járást segítik.
A teve nagyon kevés vízzel is beéri. Orrlyukaitól egy-egy barázda vezet a felső ajak hasítékába, így az orrából kifolyó nedvesség a szájába kerül. Vizeletével és székletével is csak nagyon kevés vizet választ ki. Az állat testsúlya 40%-át meghaladó mértékű vízvesztést is elviseli. Nap közben testhőmérséklete nagymértékben megemelkedik, de verejtékezni csak akkor kezd, ha teste legalább 40 fokra hevül.


Küllem:

Az óvilági tevék a legmagasabbra növő patás állatok. Hosszú végtagjaik és szintén hosszú U alakban hajló nyakuk, viszonylag rövid farkuk és megnyúlt fejük jellegzetessé teszi profiljukat. Szőrzetük színe a barnától a fakó szürkéig változik, a kétpúpú teve szőre télen a fejen, a nyakon, a púpón és a mellső lábakon kiváltképp hosszúra nő. Tavasszal az állatok gyorsan, nagy csomókban levedlik szőrüket.
A dél-amerikai tevefélék sokkal kisebb termetűek, mint az óvilági tevék. Nekik is viszonylag hosszú a lábuk és a nyakuk; fejük azonban kisebb, fülük pedig hosszabb, mint az afrikai-ázsiai rokonaiké. Szőrzetük színe, hossza és tapintása fajonként változó, főként alpakák gyapja igen érdes.


Társas élet:


A tevék nagyszerűen alkalmazkodtak a sivatagi körülményekhez. Himbálódzó mozgással haladnak előre, sebességük elérheti a 65 km/h- át. A vadon élő kétpúpú tevék kisebb, mintegy 20 egyedből álló csoportokat alkotnak, ezek összetétele változó: némelyik csoport csak hímekből áll, másokban felnőtt nőstények élnek újszülött borjaikkal, megint másokat kifejlett nőstények, egy fejlett hím és legalább kétéves ivadékaik alkotnak.
A vikunya és a guanakó általában kis csordákat alkot; ezek vagy csak hímekből állnak, vagy egy hímből, 4-10 nőstényből és azok különböző korú utódaikból. A hím mindig éberen figyel, és szükség esetén bőgéssel figyelmezteti háremét a veszélyre. A tevefélék közül a vikunya védi leginkább területét. Ez a feladat a hímre hárul. A territórium általában a magasabb fekvésű alvóhelyre és a lejjebb elterülő táplálékgyűjtő területre oszlik. A csorda a napok nagy részét a táplálékgyűjtő területen tölti.


Élelem, táplálkozás:

A tevék szinte minden növényi táplálékot elfogyasztanak, amit csak a sivatagban találnak, még azokat a sótűrő fűféléket és tüskés cserjéket is, amelyeket a többi állat messziről elkerül. Ha nagyon éhesek, az állati maradványokra is ráfanyalodnak, még a bőrt és a csontot is megeszik. Nagyon sokáig, állítólag hónapokig is kibírják ivás nélkül, megfelelő étrend esetén beérik a táplálékukban levő nedvességgel. Amikor azonban vízhez jutnak, egyszerre akár 100 liter vizet is megisznak.
A dél-amerikai tevefélék főként füvet legelnek, bár a guanakó a fák, cserkéj lobját is letépdesi. Táplálékuk a lakóhelyükön előforduló pázsitfűfélék és pozsgás növények közül kerül ki. Általában nappal legelésznek, két óránként félórás pihenőt tartanak, és naponta egyszer isznak. 


Szaporodás:

A tevék szaporodása nem kötődik évszakhoz, de általában úgy időzítik a párzást, hogy akkor szülessenek az utódok, amikor legtöbb a táplálék, legdúsabb a fű. A hím és a nőstény fekve párzik, és a nőstény mintegy 13 havi vemhesség után egy borjat ellik.
A puha gyapjas szőrű, jól fejlett újszülött teve már születése napján lábra áll, és önállóan jár. A háziasított tevék egy évig, a vadonélők valószínűleg mintegy másfél évig szoptatják kicsinyeiket. A fiatal állatok öt éves korukra válnak teljesen éretté.
A vadon élő vikunyák márciusban-áprilisban párzanak, 11 hónappal később egyetlen utódot ellenek. A borjúk legalább tíz hónapos koráig anyja mellett marad, és gyakran szopik, de aztán a csorda domináns hímje elkergeti.
A guanakók, a lámák és az alpakák általában kétévenként 11-12 hónap vemhesség után egy borjat hoznak a világra. A kicsinyek néhány perccel születésük után már lábra állnak és futnak, a szopatási időszak nem hosszabb 3 hónapnál.


Agyegypuszisz


Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #9 Dátum: 2013. június 02. - 15:42:06 »

Akita inu


Az akita inu eredete egészen a 17. századig nyúlik vissza, nevét a Japánban, Honsu szigetén elhelyezkedő Akita tartományról kapta. Japán császárok kedvenc társállataként vonult be a köztudatba, így ragasztották rá a "királyi kutya" elnevezést is. Testfelépítésének és bátorságának köszönhetően félelmetes vadásszá vált, zsákmányai között szerepelt vadkan, jávorszarvas de még medve is. Hazájában, Japánban kultuszt teremtett és a nemzet kutyájává vált. Szamuráj harcosok is tőlük merítettek bátorságot, így készültek fel az előttük álló küzdelmekre. Később, hogy még agresszívebbé és ellenállóbbá tegyék, tibeti masztiffal és dán doggal keresztezték.


A Japán típusú akita színváltozata a következõk lehetnek: vörös, szezám (sable), csíkos (brindl) és a fehér


Az akita inu impozáns kinézetű, megjelenése tiszteletet parancsoló. Szügye és feje masszív, pofája medvére emlékeztető. Nagyon erős és tekintélyes kutyafajta. Két típust különböztetünk meg: amerikai és japán. Az amerikai testesebb, súlyosabb, szőre a fején sötétebb színezetű. 1937-ben Helen Keller amerikai írónő vitte be Amerikába a fajtát, egyik japáni útját követően.

A szukák átlagos marmagassága 61 cm, míg a kanoké 67 cm; plusz-mínusz 3 cm eltérés megengedett. A szukák 30-35 kg, kanok 35-40 kg közözött mozognak.

Az akita, bár képes ugatni, nagyon ritkán teszi ezt. Ha kiad magából bármilyen hangot, ott történnie kell valaminek :-) Hosszú, elnyújtott dünnyögése (laza farkasüvöltésre emlékeztető "vúúúú" hang) gyakori, amikor a gazdit üdvözli.

Fizikális adottságai ellenére nyugodt természetű, remek őrző-védő kutya, családtagjait és otthonát mindenáron megvédi, a félelmet még csak hírből sem ismeri. Különlegessége a füle: kicsi, hegyes és háromszögletű fülei vannak, amelyek a fej két oldalán egyedi módon, ferdén előreállva helyezkednek el.

Szőrzete meglehetősen durva és sűrű, évente általában kétszer-háromszor vedlik, amely okozhat kisebb bonyodalmat, ha lakásban tartjuk. Az akita bundája csillogó és tiszta, rajzolata tisztán kivehető. Erős jelleme miatt már egészen kicsi korától tanítani, fegyelmezni és nevelni kell, csak így válhat belőle kezelhető kutya. Az akita tanára csak a gazdi legyen: a fajta alkalmatlan arra, hogy "bentlakásos" kutyaiskolában taqnuljon. Makacs fajta: csak magabiztos, következetes gazdának való, akinek nem jelent gondot, ha az utasításait a kutya mindig újra és újra felülvizsgálja.

A család kedvenceként hajlamos néha elkanászodni és más kutyákkal agresszíven bánni, ha azonban türelmesek és megértők vagyunk, akkor igazán jó kapcsolatot alakíthatunk ki vele, melyet hűséggel és szeretettel hálál meg.


Nem elérhető Mesélő

  • Mókusmester
  • Meghasonlott személyiség
  • *****
  • Hozzászólások: 208
    • Profil megtekintése
    • Tendaji Mágusképző
Re:Napi állatságok
« Válasz #10 Dátum: 2013. június 14. - 22:46:32 »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #11 Dátum: 2013. július 19. - 01:02:26 »

Zebroid


Afrikában gyakran keresztezik a zebrát más, háziasított lófélékkel, így a lóval, a szamárral és a pónival. A születendő utód testfelépítésében hasonlít a háziasított szülőjére, de részben csíkos.

Tenyésztésének fő oka, hogy - hasonlóan zebra felmenőihez - jobban viseli a száraz, meleg afrikai éghajlatot, mint a ló vagy a szamár, így könnyedén használható igavonásra, de gyakran lovagolnak is rajta. Charles Darwin, az evolúció-elmélet megalkotója két könyvében is megemlíti a zebroidot, rajta keresztül bemutatva azt, hogy az állatok, háziasításuk során, milyen alakváltozáson mehetnek át.

Európában legutóbb 2002-ben (2007-es adat) született Zebroid. Egy nőstény póni és egy hím zebra keresztezésének gyümölcse a Kruger nevű csikó, amely a Jean-Jacques Lefovre tulajdonában lévő, Franciaország keleti részében található állatkertben született.

Az ilyen hibridek neveit úgy képzik, hogy az apa fajtájának elejéhez hozzáteszik az anya fajtájának a végét. Például: Zebra csődör + ló (horse) kanca: zorse, Zebra csődör + póni kanca: zony.

Az állat külsejét tovább befolyásolhatja, ha a nem zebra szülő is mintás (lovak esetén pl. appoloosa). Ekkor ez a minta is megjelenhet az utódon.


Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #12 Dátum: 2013. augusztus 28. - 18:41:32 »
A gyilkos kéz- avagy a világ leghalálosabb „darazsa”


Nem a híres-hírhedt fehér cápa, hanem egy medúza a legrettegettebb állat a csendes-óceáni strandokon, több félelmet és rettegést okoz, mint a cápák és krokodilok együttvéve. A kockamedúzákhoz tartozó tengeri darázs gyorsabban öl, mint a kobra, és a világ egyik legmérgezőbb állata. Egyetlen tengeri darázs elegendő méreggel rendelkezik 250 ember megöléséhez.

A tengeri darázs (chironex fleckeri) nagyjából vödörnyi méretű, harang alakú teste vízben gazdag kocsonyás masszából áll, és elérheti a 2 kg- os súlyt is. 60 tapogatója eléri a 3 m-es hosszúságot is, és csalánsejtek millióival van ellátva.  A tapogató érintésekor hihetetlen sebességgel apó csalánszálak, mint a mini szigonyok pattannak elő szinte robbanásszerűen a csalánsejtekből, könnyedén átütik áldozatuk bőrét, és leadják mérgüket. A tapogatók közben jellegzetes „kötélhágcsómintát” égetnek az áldozat bőrébe úgy, hogy az tükrözi a csalánsejtek sorrendjét a tapogatókon. A fájdalom, amelyet egy ilyen csalánozás okoz, az érintettek elmondása szerint szinte elviselhetetlen.

A tengeri darázs mérge a szív-, váz- és légző izomzat bénulását okozó idegméreg. A halál néhány perc alatt beállhat.  A fürdőzőkre különösen végzetes az a tény, hogy a teljesen átlátszó állatot általában csak akkor veszik észre a vízben, amikor már késő, így pedig évente akár 50 halálest is a tengeri darazsak számlájára írható. Ez jóval több áldozat, mint amennyit például a cápafajok követelnek egy év alatt az egész világon. Ehhez jön még 20 000 könnyebb baleset csak az ausztrál partokon.

Bár ez a medúza ilyen veszélyes, mégis csak 1948-ban fedezték fel.  Korábban a tengeri darázs által okozott haláleseteket valószínűleg a sokkal feltűnőbb és hasonlóan mérgező portugál gálya vagy hólyagmedúza számlájára írták. A tengeri darazsak jó úszok.  Úszóharangjuk rendszeres összehúzásaival 9 km/óra sebességgel képesek haladni a vízben. Ezzel a tempóval lazán legyőznék a 100 m-es gyorsúszás világrekorderét.  Mivel kocka alakú testüknek mind a négy sarkán van szemük, bizonyára navigálni is tudnak az állatok.  Apró rákokkal és halakkal táplálkozik, amelyeket tapogatóival fog el, és néhány másodperc alatt megöl a csalánsejtjeivel. Neki magának érthető okokból csak kevés ellenségtől kell tartania. 

A tengeri darázs jelmondata lehetne, hogy nomen est omen, mert nemének tudományos elnevezése, a Chironex magyarra fordítva "gyilkos kéz"

Forrás: A világ 55 legveszélyesebb állata c.  könyv
« Utoljára szerkesztve: 2013. augusztus 31. - 03:42:12 írta Lumis »

Nem elérhető Lumis

  • A Nap Hőse
  • **
  • Hozzászólások: 96
    • Profil megtekintése
Re:Napi állatságok
« Válasz #13 Dátum: 2013. augusztus 31. - 03:41:31 »
Portugál gálya


A hogy a szél a világ meleg tengerein sodorja, a portugál gálya csillogó szépsége csalóka, mert 50 m-t is elérő hosszúságú fogófonalainak csalántok ütegei végzetes hatásúak –ha mérge nem is annyira halálos, mint a tengeri darázsi (ld. Előző bejegyzés). A portugál gálya csaláncsípései erős fájdalmakat és különböző panaszokat, sőt halált is okoznak.

Az úgynevezett hólyag medúzákhoz tartozó portugál gálya ( Physalia physalis) más medúzákkal ellentétben nem egyetlen lény, hanem sok különböző, eltérő feladatokat ellátó, specializálódott állatok telepéből áll. Már a „gálya” név is ennek a tengerlakónak a szervezettségére utal, amely az evolúció során szigorúan telepekbe szerveződött, mint egy, a világtengereket járó hadihajó legénysége.

A telepen négy különböző típusú, erősen specializálódott polip különböztethető meg: a táplálékot felkutató és megszerző polipok képezik a tapogatókat. A tapogatók fogófonalai szabályosan „átkutatják” a vizet táplálék –főként kisebb halak és rákok- után, majd aztán csalánsejtjeik segítségével elejtik őket. A tapogatók szabályos megrövidítésével adják át végül a zsákmányt a második poliptípusnak, a falópolipoknak. A harmadik típus képviselői a szaporodásra specializálódtak. A negyedik poliptípus pedig a haladásért felelős. A portugál gályákat természetesen antik névadójuktól eltérően nem evezővel hajtják, hanem a szél erejére hagyatkoznak, mint a vitorlás hajó. „Vitorlaként” kékes színű, 15cm-t is elérő hosszúságú léghólyag szolgál, amelynek segítségével a víz felszínén tudnak úszni. Ezt a nitrogénnel és oxigénnel telt hólyagot csupán egyetlen polip alkotja.

A veszélyes csalánozásért az úgynevezett csalánsejtek felelősek. A portugál gálya tapogatóin ugyanis négyzetcentiméterenként akár ezer csalánsejt is található. Az erősen specializálódott sejtalkotórészek felületén egy finom szőröcske található, mely minden, egészen finom érintést is érzékel, és néhány ezredmásodpercen belül kaszkádszerű reakciót vált ki: a tok fedele kinyílik, és kilövell egy csalánszál, amely tőrszerű hegyével átüti a zsákmányállat testfalát vagy akár az ember bőrét, és bénító, illetve halálos mérget fecskendez bele.

A portugál gálya minden óceánban elterjedt, főként azonban a Csendes-óceánban és az Atlanti-óceán trópusi részein található.

A csalángálya hadiflotta
Néha megfigyelhető, ahogy néhány ezer gályás, mint egy jól felfegyverzett hadiflotta, lebeg a szél és az áramlatok erejétől hajtva a tenger felszínén. A tenger felől fújó széllel a nyílt tengerek lakói időnként nagy mennyiségben sodródnak a partra. Ilyenkor néha egész strandokat borít a kék hólyagok szőnyege. Aki azt hiszi, hogy a partra vetett medúzákat veszélytelenül megfoghatja, vagy megpróbálja mezítláb hangos pukkanással szétdurrantani a gázzal telt hólyagot, azt kellemetlen meglepetés éri: még az elpusztult állatok csalánsejtjei is képesek mérget fröcskölni és súlyos sérüléseket okozni.

Forrás: A világ 55 legveszélyesebb állata c.  könyv
« Utoljára szerkesztve: 2013. augusztus 31. - 03:43:51 írta Lumis »