Brigitte Simonst az Igazgatótanács maga elé hívatja. A tanár a Főtorony diákok előtt lezárt 14-es szobájába lép be, ahol az előkelő tárgyalóterem közepén egy szék várja, hogy leüljön. A teremben más nincs, nem látni a tanács tagjait. Miután felszólítja egy zord, hátborzongató hang, hogy kezdje meg beszámolóját, a nő, bár a hangoktól hátán végigfut a hideg, nyugodtan sorolja végig az elmúlt időszak eseményeit.
Brigitte: Nairobiba kerültünk, ahol kiderült, hogy egy Safwat nevű arab férfi lett megbízva azzal, hogy elraboltassa a lányt. itt azt is megtudtuk, hogy ez az arab férfi emberkereskedelemmel is foglalkozik, többek között, s hogy onnan a sivatagba ment. Mivel nem tudtuk, hogy ki is bízta meg, igyekeztünk őt megtalálni. Sikerrel is jártunk, de sajnálatunkra három fiatal embert elfogott a diákok közül, egy emberét meg is ölte, aki minket segített...
I. tanácstag: Honnan szerezték az információt, hogy Nairobi-ba és a Safwat nevű férfi után menjenek?*vág közbe a rideg hang
Brigitte: Dustin, az elrablók egyike, akit Lance Willard elfogott, elmondta, hogy Mr Shangu tudja hol is találjuk meg Safwatot. Mr Shangu Nairobi pillangónegyedének egyik vezetője, ő igazítottútba.
I. Tanácstag: Folytassa!
Brigitte: Lance Willardot sikerült kiszabadítanom, de a másik két fiúval, zsupszkulccsal továbbmenekült Safwat, mikor Zuberi, a tábor vezetője, ahol Sawfatot megtaláltuk, kikergette úgymond a táborából. Állítólag mi bosszantottuk fel az Arabot, azzal, hogy őt akartuk keresni.Sajnos nem sikerült megtudni, hogy Emily Brite hol is lehet jelenleg, sem arról tudomást szerezni, hogy a zsupszkulcs hová vitte őket
II. Tanácstag: Mit terveznek következő lépésüknek?*ezt már egy másik, kevésbé komor, rideg hang kérdi
Brigitte: Valahol Nigériában van a férfinak tábora, de ez nagyon tág meghatározás, s tudjuk, hogy nem is soká marad meg egy helyen...így az Unió segítségét, információját akarjuk kérni.
Brigitte: Hha önöknek bármi támpontjuk van, segíteni tudnak, hogy a három fiatalt sikerüljön épségben visszahozni, nagyon is örülnék neki
III. Tanácstag: Az Afrikai MágusUnió már fel is figyelt az önök tevékenységére *szólal meg egy harmadik, vékonyabb férfihang
I. Tanácstag: Fel kell hívnunk az ön figyelmét, hogy önnek kell előkerítenie az elrabolt diákokat, mivel az ön felügyelete alatt távoztak az iskola területéről. Ha a tanulóknak baja esik, akkor az állása kerülhet veszélybe, valamint az Unió is vizsgálatot indíthat maga ellen.
Brigitte: Mivel kiderült, hogy Sawfat az LRA-val is kapcsolatban van, és nyomát is vesztettük az arabnak, úgy véltem, hogy segítséget kell kérnem, bár tudom, hogy a diákok az én felelősségem alatt vannak, s mindent megteszek, hogy ide visszakerüljenek. Az állásom elhihetik, nem igazán érdekelne, meg az eljárás sem...fontosabbak a srácok
I. Tanácstag: A továbbiakban viszont a magával tartó diákokat szorosabb felügyelete alatt kell tartania az előbb felsorolt lehetséges következmények miatt.
Brigitte: *csak bólint egyet, nem fűz hozzá mást
I. Tanácstag: Valamint az Unió egy szakértő aurort biztosít önöknek, aki segíteni fogja önöket a kutatásban.
Brigitte: Az unió ebben az esetben is kéri a beszámolómat, vagy már a szakértő elmondja mi is a helyzet
I. Tanácstag: Az Unió nem, Mi kérjük az ön részletes, írásos beszámolóját.
Brigitte: Be fogom nyújtani, amint a diákság épségben visszakerül a Tendaji fala közé.
Végül a teremben hűs szellő fut végig, az ajtó kitárul, s Brigitte kilépked....