Megjelenés: Hermész Napilap, 2000. július 27.
Az
Afrikai MágusUnióban lassan két hete, hogy megállt az élet, miután az Unió Szenátusa
rendkívüli tárgyalásra hívta össze az Unió összes tanácstagját, hogy békésen oldják meg a tagállamok közötti érdekkonfliktusokat. A tárgyalás az Unió johannesburgi központi épületében történt, ezzel megbénítva a szerv hatékony működését. A Szenátusnak pontosan ez volt a célja, hogy felhívja a figyelmet magukra, a tárgyalásra, és a kontinensen terjedő problémákra, amelyek orvoslása a mágustársadalom számára is egyre fontosabbá válik. A kezdeti közfelháborodás óta a kedélyek sokat csitultak az épületen kívül, és azok akik, nem tudtak bemenni munkahelyükre, elmentek szabadságra, vagy ideiglenes állást kerestek a tárgyalás idejére. Azonban, ahogy belső forrásokból értesültünk, a konferenciateremben az elmúlt hetekben csak nőtt a feszültség.
A feszültség forrását elsősorban az adja, hogy sok tagállam nem elégedett az Unió által biztosított támogatással, aminek eredményeképpen a korrupció, bűnözés, betegségek egyre nagyobb méreteket öltenek a helyi mágustársadalmak számára is. Mindezen felül, a pénz, az emberi erőforrás hiánya miatt olyan problémákkal is szembesülnek egyes államok (mint például a
Kongói Demokratikus Köztársaság), mint hogy elszaporodott varázslények támadnak meg védtelen mugli településeket (lásd, a Kongó mentén, egy
Nundu által kiirtott törzsi falvak sora).
Azonban a Miniszterek tanácsa az eddigi gyakorlat szerint csak kevéssel támogatta ezeket a problémás országokat, míg a fő figyelmet Dél-Afrika, Etiópia, Kenya, Líbia és néhány kisebb állam kapta. Úgy tűnik a tárgyalás sem vezetett túl sok jóra, mivel egy tucatnyi tagország komolyan fontolóra vette az Unióból való kilépést, ezzel azt remélve, hogy újra teljes kontrollt kaphat az ország felett. Csád, Szudán, Niger, a
Kongó-menti országok az éllovasai a kilépést fontolgatóknak, ami komoly pofont jelenthet a MágusUniónak, hiszen ezekben az országokban van Afrika mágusainak 23%-a, akik mindeddig lelkesen fizették az adót, ráadásul ezeken az országokon komoly utasforgalom is haladt keresztül, ami így kiesne az Unió hatásköréből.
A tárgyalófelek szombat reggel álltak fel az asztaltól, de döntés nélkül. Sokan a
konzulok közbelépésétől várják a megoldást, hogy elkerüljük Afrika mágusainak újbóli széthullását. Meglátjuk, mi lesz.