Hajrá Magyarország!

Koeman az új kapitány!

Döntött az MLSZ elnöksége a kapitánykérdésben! Ahogy az várható volt, a szövetség megköszönte Várhidi Péter munkáját, és május 1-jétől a holland Erwin Koemant nevezte ki a nemzeti csapat élére. Az új tréner legutóbb a Feyenoord együttesét irányította.

Az MLSZ elnöksége meghozta régóta halogatott döntését: felmentette pozíciójából Várhidi Pétert, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát és egy külföldi szakembert nevezett ki a nemzeti együttes élére.A választás végül a holland Erwin Koemanra esett, a szakember szerződése május 1-jén lép életbe. Az új kapitány játékosként tagja volt Hollandia 1988-ban Európa-bajnoki címet szerző csapatának és az 1990-es világbajnokságon is képviselte hazáját. Edzői karrierjét a PSV utánpótlás-együtteseinél kezdte, majd 2001 és 2004 között az első csapat pályaedzője volt. Ezután egy évig irányította az RKC Waalwijk szakmai munkáját, majd 2005-ben a Feyenoord szakvezetője lett. Két évig dirigálta a rotterdami gárdát, 2007-ben a csapattal a csalódást keltő 7. helyen végzett a bajnokságban és lemondott.
A szövetség továbbra is számít Várhidi Péter munkájára, igaz más szerepkörben.Várhidi búcsúszavai: Segítenék Koemannak!

A leköszönő kapitány, Várhidi Péter 16 mérkőzésen irányította a magyar válogatottat. 2006. november 15-én mutatkozott be a nemzeti csapat élén egy Kanada elleni 1-0-ás sikerrel, utolsó találkozója a szlovének elleni vereség volt március 26-án. 16 fellépéséből hetet megnyert a magyar tizenegy irányítása alatt, legyőzte többek között a világbajnok olasz válogatottat is. És ami talán még fontosabb, Várhidi fiatalokból egy szerethető csapatot rakott össze, mely nagy népszerűségre tett szert a szurkolók körében.

Forrás: pepsifoci.hu