NYITÓLAP



MÉSZÁROS GYEREKEK

A tatárszentgyörgyi Mészáros testvérek az ország és a világ legfiatalabb fogathajtói.
4 testvér, közülük csak hármat láthat a közönség, a legkisebbnek nézzék el, hogy most nem lép fel, mert Bence még csak három és fél hónapos. A gyerekek 4 éves koruktól hajtanak.
A Magyar Lovas Kör tagjai és a most megalakult lovas színház tagjai is. Minhárom gyereket az édesapjuk tanította be, tőle örökölték a fogathajtás és a lovak iránti szeretetet.

MÉSZÁROS BALÁZS
6 éves. Lova mini shethland póni, neve Öcsi, 5 éves, mén. A kis szekér, amiben hajt, lőcsös parasztszekér, félnehéz szekér. Ennek a kisszekérnek az az érdekessége, hogy 65 évvel ezelőtt készült. Egy abonyi bodnármester vizsgamunkája. A padlásán porosodott és meglátta a tv-ben a gyerekeket és úgy látta ez a kisszekér Tatárszentgyörgyön van jó helyen.
Ruházata jó módú gazdák ruházata, az elengedhetetlen kékfestő kötény, fehér ing, fekete mellény és természetesen fekete kalap.
Szerszámai Bősendorfer Ferenc népi iparművész és szíjgyártómester és Hídvégi Miklós bőrdíszműves keze munkája.

MÉSZÁROS CSABA
Tavaly kisszekérrel mutatkozott be Bábolnán, de csikós bemutatóval kedveskedik a közönségnek. Csabi 3 és fél évesen László segédhajtójaként lépett fel a szilvásváradi lovas világtalálkozón először. Azóta Csabi is fejlődött és ő vette kezébe a gyeplőt fogathajtóként és most már csikósként is láthatjuk. Csabi 8 éves. Lova neve Bambi, 8 éves kanca, kiscsikója Barbi 5 hónapos, shetland pónik.

MÉSZÁROS LÁSZLÓ
11 esztendős. A világ legfiatalabb fogathajtója, puszta ötös hajtója és most már puszta nyolcas hajtója.
Lacikát 4 éves korától láthatja a közönség bemutatókon, rendezvényeken, sőt az Aachen-i lovas világtalálkozón is képviselte Magyarországot. Lacika 4 évesen kettes fogatot hajtott, 6 évesen négyes fogatot, 7 évesen magyar hatosfogatot – mellyel a Guiness rekordok könyvében is regisztrálták – 8 évesen puszta ötöst.
Ludvig Kick sem gondolta volna, hogy képre festett álmát a kock ötöst, magyarul puszta ötöst, egy 11 éves fiú fejleszti puszta nyolcasra.
Lovai neve: a két hátsó Rabló és Vezér, a középső sorban Muki, Vitéz, Betyár és a három első Csibész, Vagány és Cigány. Mind shetland pónik.
A hajtó csak a hajtószárba tud kapaszkodni. A csizmáján található szivacs nincs odaragasztva a lovak hátához, hanem csak a csizmához, ezzel nagyobb tapadást biztosítva a lovakon álláshoz. Ehhez a bemutatóhoz nagyon jó egyensúlyérzékre van szükség.

 

KÖZREMŰKÖDNEK
MÉSZÁROS GYEREKEK
FÓRUM
JEGYELŐVÉTEL
GALÉRIA
PARTNEREK