A személyiség összetevői

   
   

A nevelő személyisége

    
   

Nevelői-oktató szerep

    
   

Szerepelvárások és szerepkonfliktusok

    
                                       
                                       
                                       
                                       
                                       
                                       
   

1.

 A személyiség:    
     

a)

 a személyiség szó eredete:    
       

persona (latin) szóból származik = maszk

    
                                       
                                       
     

b)

 a személyiség fogalma:    
       

(a mai napig nem sikerült pontosan, egységesen meghatározni) a gondolkodás, az érzelmek, a viselkedés különböző jellemzőit jelenti, amelyek meghatározzák az egyén személyes stílusát             és befolyásolják a környezettel való kapcsolatát

    
            ß                          
        az ember egyedi tulajdonságainak összessége    
                                       
                                       
     

c)

 a személyiség összetevői:    
       

-

 morfológiai vagy testalkati jellemzők:    
         

*

a test;

    
           

Ø

magassága;

    
           

Ø

 formája;    
           

Ø

 felépítése (leptoszom,  piknikus vagy atletikus);    
         

*

az arctípusa;

    
                                       
       

-

fiziológia vagy életműködési jellemzők:

    
         

*

meghatározzák az egyén fizikai állapotát;

    

 

 

 

 

 

*

teherbíró képességét;

 

 
         

*

 terhelhetőségét;    

 

 

 

 

 

*

mely betegségekre hajlamos

 

 
                                       
       

-

 temperamentum:    
         

(vérmérséklet, ~ természet):

    
         

az érzelmi ingerekre adott automatikus válaszokban megnyilvánuló különbségek (pl.:  szangvinikus, kolerikus, melankolikus vagy flegmatikus)

    
                                       
       

-

 szükségletek:    
            ß                          
             Maslov-piramis    
         

belső vágyak, késztetések, aminek kielégítése érdekében az ember cselekszik (Pl.: éhség, szomjúság, ruházkodás, valahova tartozás vagy elismerés iránti vágy stb.)

    
                                       
       

-

képességek – készségek:

    
          minden veleszületett, öröklött adottság, hajlam, illetve szerzett (gyakorlás és használat során kifejlődött és rendelkezésre álló speciális) képesség (amely egy teljesítmény eléréséhez szükségesek Þ pl.: zenei tehetség, nyelvérzék, vagy a kézírás, mint gyakorlás útján szerzett képesség)    
                                       
       

-

 beállítódás:    
         

az a mód, ahogy az ember a tényeket érzékeli, megítéli és érzelmileg értékeli, majd a viselkedésével reagál

    
            ß                          
         

a beállítódás szerzett dolog, a korábbi tapasztalatok alapján és a társadalmi értékrend átvételével alakul ki

    
                                       
       

-

 érdeklődés:    
         

*

mire figyel jobban oda  az ember;

    

 

 

 

 

 

*

milyen dolgokra vagy problémákra nyitott (pl.:humán vagy reál, elméleti vagy gyakorlati kérdések foglalkoztatják)

 

 
                                       
                                       

szem

                                    
   

2.

 A nevelő személyisége:    
     

(az ideális nevelő személyiségjegyei)

    
     

-

 azonosulási mintát nyújt (modell);    
     

-

 hiteles;    
     

-

 toleráns;    
     

-

magas szintű a pedagógiai, pszichológiai, módszertani műveltsége;

    
     

-

 kreatív személyiség;    
     

-

 megértő;    
     

-

 ismeri a neveltjei gondolat-  és érzelemvilágát;    
     

-

 gyermekszerető;    
     

-

 van humorérzéke;    
     

-

 találékony;    
     

-

 tekintéllyel rendelkezik;    
                                       
                                       

ne-ok-szer

                                    
   

3.

 Nevelői-oktató szerep:    
     

a)

 szerep fogalma:    
       

-

komplex fogalom, amelyben kifejezhetők a viselkedés szabályszerűségeit meghatározó egyéni és szociális elemek,

és ugyanakkor tudományos megalapozottsággal is vizsgálható egység

    
       

-

 egy adott státusz társadalmi elvárásaihoz, szabályaihoz illeszkedő viselkedési mód, amelyben feltételezzük mások jelenlétét is;    
       

-

 a szerep egy adott szociális térhez és státushoz kialakított, szabályszerűségeken alapuló viselkedés, amely adott körülmények között nagyrészt megjósolhatóvá teszi a személy reakcióit;    
       

-

folyamatosan és párhuzamosan több szerepet is betöltünk

(ilyen pl. a munkában kialakult [vezetői, munkatársi, tanári, stb. …] szerepünk, magánéleti szerepeink [feleség, férj, szülő,gyerek, stb. …]

közéleti [állampolgár, képviselő, társadalmi szervezet tagja, stb. … ])

    
                                       

sz-elv

                                    
     

b)

 szerepelvárások:    
       

-

 a hétköznapi életben egyszerre több csoport tagjaként jelenik meg az egyén (pl.: iskolai diák és egy család tagja);    
       

-

 a csoporton belül a csoporttagok, a különböző tényezőket figyelembe véve, meghatározott státuszpozíciókat foglalnak el;    
       

-

 az egyének elfoglalt helyéhez a csoportokon belül szerepek rendelődnek;    
       

-

 a szerepekkel szemben a csoportban szerepelvárások fogalmazódnak meg, ezeket a társadalmi-közösségi igények fogalmazzák meg;    
       

-

 a szerepek lehetséges típusai:    
         

*

 általános szerepek:    

 

 

 

 

 

  

a természettől kapott elemekhez kapcsolódnak (pl.: nemi vagy generációkhoz fűződő szerepek);

 

 
         

*

 alapvető szerepek:    

 

 

 

 

 

 

a társadalomban elfoglalt helyhez kapcsolódnak (pl.: szakmához, élethivatáshoz vagy társadalmi réteghez fűződő szerepek);

 

 
       

-

 előmozdító szerepek:    
         

*

 kezdeményező;    
         

*

 véleménynyilvánító;    
         

*

 kérdező;    
         

*

 informátor;    
         

*

 szabályalkotó;    
         

*

 általánosító;    
         

*

engedelmeskedő (passzív, de fontos szerep, bár nem ideális ha egy csoportban túl gyakori);

    
       

-

 hátramozdító szerepek:    
         

*

 akadékoskodó;    
         

*

 vetélkedő;    
         

*

 mindentudó;    
         

*

 hírharang (nemcsak informál, hanem dezinformál is);    
                                       
                                       

konfl

                                    
   

4.

 A szerepkonfliktusok:    
     

a)

 fogalma:    
       

-

 meglehetősen tágan értelmezett;    
       

-

 sokféle feszültségkeltő szituációt neveznek így a különböző elméletalkotók;    
       

-

 a veleszületett szerepekből nem lehet kilépni, oda mobilitás útján nem lehet bekerülni;    
       

-

 a szerzett szerepek az egyéni aktivitástól függően alakulnak    
       

-

 a szerepkonfliktusok három főbb formáját különítik el:    
         

*

 személy-szerep konfliktus:    
           

Ø

 egyidejűleg több szerepet kell megvalósítani, ami nehézségekbe ütközik;    
           

Ø

 ha az adott szerep jellegénél fogva nem illik az azt megvalósító egyén személyiségéhez, mentalitáshoz, azaz az egyén olyan szerepbe kényszerül, amit nem tud betölteni;    

 

 

 

 

 

 

 

 

 
              A kép eredeti helye:    
             

https://www.hrportal.hu/images/uploaded/img/2745_thumb_236.jpg

    

 

 

 

 

 

 

 

Zágon István: Az anya meg a szülő

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fenti képre kattintva meghallgatható Zágon István írása Koncz Gábor előadásában

 

 
             

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

    
             

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.

    
             

Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.
A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.

    
             

Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

    
             

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.

    
             

Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

    
             

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.

    
             

De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.
Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.
Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.

    
             

Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.
Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.

    
             

De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

    
             

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

    
             

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.
Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

    
             

 

    
           

Ø

 ha az adott szerep jellegénél fogva nem illik az azt megvalósító egyén személyiségéhez, mentalitáshoz, azaz az egyén olyan szerepbe kényszerül, amit nem tud betölteni;    
           

Ø

 kialakulásában a szerepet játszó tényezők:    
              túlterheltség, ami miatt az egyén nem tud szerepének maradéktalanul megfelelni (előfordulhat, hogy a szerep teljesítése az egyén valamely belső meggyőződésének a feladását követeli)    
                                       
                                       
                                       
                                       
                                       
                                       
    Készítette: Fodor        

2020. április 11.